Világosság, 1983. július-december (24. évfolyam, 7-12. szám)

1983 / 12. szám - Tihanyi László: A mai kozmológia kérdőjelei

A mai kozmológia kérdőjelei „Amikor az ég még csak a csillagszögekkel kivert kék boltozat volt, kicsinek és szűk­nek, szinte nyomasztónak éreztem a világmindenséget; most, hogy ezer és ezer örvény­re osztva végtelen nagyra és mélyre tágították, úgy érzem, sokkal szabadabban léleg­­zem . . . Létünk tartamát, mely csak egy pillanat, feltétlenül valami másnak a mércé­jéül kell állítanunk? Ha valami százezerszer hosszabb ideig marad fenn, mint mi, mondhatjuk róla, hogy örök életű?” Fontenelle: Beszélgetések a világok sokaságáról. Ötödik este Hérakleitosz örökké égő tüzével, Thalész és a többi ión filozófus végtelen és eleven ősanyagaik­kal, vagy akár Démokritosz az emberi tudat ele­­miségének mintájára alkotott örök atomjaival minden létező közös alapját, szubsztanciáját, okát ragadták meg a legkisebbektől a legnagyob­­bakig. Mi maradt ebből több mint kétezer év múltán, Fontenelle korára, a XVII—XVIII. sz. fordulójára, mire Püthagorasz és Kepler harmó­niái törvényekké csiszolódtak ? Az ókoriak kérdé­sei a konkrét anyagra vonatkoztak, és kozmológiát alkottak; mi bírjuk a kérdéseik általánosságában rejlő örökséget is, és a konkrét anyaggal kapcsola­tos problémákat is, és ugyancsak nehéz mindezeket rávenni arra, hogy találkozzanak. . . Mire kell kor­látoznunk magunkat ma, a pozitív tudományok kifejlődését követően, ha kozmológiáról beszélünk ? A legnagyobb dolgokra kell figyelnünk, avagy Dé­mokritosz, a reneszánsz mágusok és Eddington nyomán kozmológiai kérdésnek tekintsünk egyet­len elemi részecskét is ? És ha a természettudomá­nyos világképünk a kérdés, miként illesszük össze abban az élő léptékét a metagalaxissal, vagyis a csillagászat által átlátott egész világgal? Miközben nyitva maradnak az összes előbbi kér­dések, körülhatároljuk érdeklődésünk körét, az­az: meghatározzuk a kozmológiát. A kozmológia ma a csillagászat egyik részterülete, amit a csilla­gászat és a fizika eszközeivel kapott ismeretek alapoztak meg. Lévén szaktudomány, tárgya konkrét. Hosszú fejlődés után ma a tejútrendsze­rek, az extragalaxisok halmazai, mozgásuk, elosz­lásuk, kölcsönhatásaik állnak a középpontjában; egyáltalán mindaz, ami ehhez a léptékhez illeszke­dik (az elektromágneses háttértől a globális csilla­gászati jelenségekig, vöröseltolódásig és kozmikus elemgyakoriságig, valamint a metagalaxis minden 760 kicsiben megmaradónak ismert összmennyisége.) A MODERN KOZMOLÓGIA KIALAKULÁSÁNAK TÖRTÉNETE Értelmetlen volna a keresztkérdést feltenni egy ógörög atomistának. Azok az atomok nem a mai atomok közvetlen gondolati előzményei. Ám a kétezer évvel későbbi reneszánsz már mai csil­lagokból épít végtelen világot, és ezzel igazi, vi­tatható első közelítést ad. Innen kezdve a kon­zekvenciák ellenőrzése elől nem térhet ki a csilla­gászat ; noha a kozmológia Bruno után még sokáig a bolygórendszer csillagászatát jelentette, mégis a mai kozmológiát a XVI. századtól kell számíta­nunk. Halley, majd Gheseaux híres kérdése ez : ha egy erdőben állunk és az elég nagy, nem láthatunk ki belőle, mert mindenfelé fába ütközik a szemünk. Ha a csillagokból álló világegyetem valóban végte­len, hogyan láthatjuk sötétnek az éjszakai eget ? Erre a kérdésre 1720-tól kezdve minden kozmoló­giának válaszolnia kell, a mait is beleértve. Newton legnagyobb tudománytörténeti tette nem a gravitáció törvényének mennyiségi megformu­­lázása volt, hanem az, hogy bebizonyította: a földre hulló alma ugyanannak a nehézkedési törvények engedelmeskedik, mint a Föld körül keringő Hold. A tömegvonzás egyetemes. Ha azonban a Naphoz hasonló, gravitáló csillagok végtelen tengere a világ, hogyan adódhat meg­határozott nagyságú gravitációs erő például a Föld felszínén? Ahhoz, hogy ezt a kérdést kellő pontossággal meg lehessen fogalmazni, szükség volt a kontinuummechanika és a vele kapcsola­tos matematikai apparátus kifejlődésére, így a kérdést Seeliger csak 1895-ben tehette fel, de ez nem változtat azon, hogy a probléma lényegé­ben azonos a Cheseaux-félével. Mindkettő felveti a lehetőségeket : talán mégsem végtelenül egyforma a világ; a csillagok nem világítanak örökké, esetleg valamilyen hierarchikus rendbe szerve­

Next