Világosság, 1984. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)

1984 / 7. szám - Székely Andorné: Az én kis magántörténelmem 1919-1945

Flóra itt lakik valahol. Tudtam a címét, meg­kerestem a Mecset utca 8. számú házat, most emléktábla van a kapun, és minden évben, Flóra halálának évfordulóján, az emléktáblát megko­szorúzzák a róla elnevezett intézmények, iskolák. (Egy új lakótelepen utca is van elnevezve róla.) Szóval, ismeretlenül becsöngettem, Flóra nyitott ajtót, látta, milyen izzadt és fáradt vagyok, mindjárt hozott egy pohár hideg tejet. A szo­bában zongora volt, a zongorán virág. A szülei­től örökölt háromszobás lakásban lakott három fiatalabb testvérével. Röntgenes volt, majd a Shell vegyészeti laboratóriumában volt jól fizetett állása. Ezt az első látogatásomat módom volt összehasonlítani nála tett utolsó látogatásommal, amikor többszöri letartóztatása után már sehol sem kapott állást, súlyos betegen feküdt egy pa­rányi sivár óbudai szobában egy vaságyon. Én csúnya lánynak számítottam, nem volt sikerem a fiúknál, s amikor Flóra meghallotta, hogy már van valakim, egy jobb napján, amikor nem vol­tak túl erős fájdalmai, üzent, hogy hozzam el a fiút bemutatni. Így a jelenlegi férjem is találko­zott vele egyszer és még ma is emlékszik rá, hogy Flórának nagy betegségében és nyomorá­ban még humora is volt, tréfásan előadta, ho­gyan kellett a „Kontiban” (a Conti utcai katonai fegyház volt az utolsó börtön, amelyet megjárt) katonásan jelentkezni. Ezután nemsokára sikerült kijutnia Prágába és ott halt meg egy kórházban 1938-ban. A moszkvai rádió magyar adása hosz­­szan megemlékezett haláláról. Az én kapcsolatom Flórával nagyon meleg, ba­ráti kapcsolat volt, mert a tbc-s húgát, aki ak­kor nem járhatott iskolába, magánvizsgára ké­szítettem elő, s minden második nap ott voltam a Mecset utcában Dusit tanítani. Persze gyakran találkoztam Flórával, aki azt mondta, nem elég, hogy szimpatizálok a szocializmussal, tenni is kell. Elmagyarázta, mit és hogyan tegyek, hova men­jek, elküldött a magántisztviselők szakszerveze­tébe, ahol az ellenzékiek már tudtak rólam Fló­rától, tárt karokkal fogadtak és VS (Vörös Se­­gély)-munkával mindjárt meg is bíztak. Amikor bevallottam Flórának, hogy nagyon félek a rend­őrségtől, nemcsak azért, mert akkor már család­­fenntartó voltam, s ha börtönbe kerülök, nincs aki eltartsa az édesanyámat, hanem még azért is, mert gyönge idegzetűnek éreztem magam. Mondtam, hogy engem még soha senki meg nem ütött, és ha a rendőrségen verni fognak, még ki­húzhatnak belőlem olyasmit, amit nem szabad elmondanom. Erre Flóra azt felelte, hogy neki sincsenek erős idegei és keresztkérdésekkel őt is 446 meg lehetett volna zavarni, de az volt a mód­szere, hogy mondott valamit és attól nem tágí­tott, akárhogy kínozták, s akkor nem tudták tovább kérdezni. Egyszer Jákó Pál színész lakásán volt illegális találkozója. A detektívek már figyelték és látták, amikor a kulcsot átvette az Anker-közben. I­e ő ezt tagadta és még amikor szembesítették az­zal az elvtárssal, aki a kulcsot átadta és ezt be is ismerte, mert nem látta okát a tagadásnak, Flóra továbbra is kitartott amellett, hogy ő nem kapott semmilyen kulcsot. Mikor kiszabadultak, ez a fiú megkérdezte, mi értelme volt tagadni a kulcs átvételét, amikor a detektívek ezt úgyis látták. Erre Flóra azt felelte, azért csinálta, mert akkor tovább kérdezték volna, pl. mikor, hogyan ismerte meg azt az elvtársat, akitől a kulcsot át­vette, stb., stb. így pedig, hogy ő, akárhogy kí­nozták, mindig csak azt hajtogatta, hogy azért ment föl Jákó lakására, mert ingyen színházje­gyet akart tőle kérni és semmilyen kulcsot sem vett át senkitől, nem tudtak a kérdezéssel to­vább haladni, és ezt a módszert ajánlotta ne­kem is. Még azt is szeretném elmondani Martos Flóráról, hogy amikor én azt mondtam neki, hogy csak az Ady-verseket szeretem, s más költők nem tud­nak annyira hatni rám, akkor Flóra elmondta Babits „Esti kérdés”-ét, s ez annyira hatott rám, hogy ma is a legkedvesebb verseim közé tartozik. Amikor Szabó Dezső azt írta Babitsról, hogy „filozopter a magyar irodalomban” (az „Es­ti kérdés” valóban úgyszólván filozófiai vers, hi­szen ezzel a kérdéssel végződik is: „Vagy vedd példának a piciny fűszálat: Miért nő a fű, hogy­ha majd leszárad, és miért szárad le, hogyha újra nő ?”), akkor Szabó Dezsőtől fordultam el, vi­szont Babitsot máig is nagyon szeretem. (Még talán annyit ehhez a témához, hogy az illegális mozgalomban a lebukás sokszor hajszálvéletlene­ken múlt. Én nem buktam le. 1932-től éveken át aktívan dolgoztam az illegális mozgalomban, de nem kerültem rendőrségre vagy börtönbe. Persze ehhez erősen hozzájárult az, hogy akikkel együtt dolgoztam és más vonalon lebuktak, so­hasem vallottak rám.) Most egy kis kortörténeti visszapillantást: ami­kor én 1921 júniusában az első állásomba, a Wie­ner Bank Verein budapesti központjába belép­tem, az első világháború utáni inflációs időket éltük. 1921-ben kezdődött irodai pályafutásom, amely több mint 20 évig tartott, a felszabadulás után megváltozott: a Szikra—Kossuth Könyv­kiadóhoz kerültem, ahol mint fordító és szerkesz­tő dolgoztam 1976-ig. Akkor mentem nyugdíjba.

Next