Világosság, 1984. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
1984 / 7. szám - Székely Andorné: Az én kis magántörténelmem 1919-1945
Flóra itt lakik valahol. Tudtam a címét, megkerestem a Mecset utca 8. számú házat, most emléktábla van a kapun, és minden évben, Flóra halálának évfordulóján, az emléktáblát megkoszorúzzák a róla elnevezett intézmények, iskolák. (Egy új lakótelepen utca is van elnevezve róla.) Szóval, ismeretlenül becsöngettem, Flóra nyitott ajtót, látta, milyen izzadt és fáradt vagyok, mindjárt hozott egy pohár hideg tejet. A szobában zongora volt, a zongorán virág. A szüleitől örökölt háromszobás lakásban lakott három fiatalabb testvérével. Röntgenes volt, majd a Shell vegyészeti laboratóriumában volt jól fizetett állása. Ezt az első látogatásomat módom volt összehasonlítani nála tett utolsó látogatásommal, amikor többszöri letartóztatása után már sehol sem kapott állást, súlyos betegen feküdt egy parányi sivár óbudai szobában egy vaságyon. Én csúnya lánynak számítottam, nem volt sikerem a fiúknál, s amikor Flóra meghallotta, hogy már van valakim, egy jobb napján, amikor nem voltak túl erős fájdalmai, üzent, hogy hozzam el a fiút bemutatni. Így a jelenlegi férjem is találkozott vele egyszer és még ma is emlékszik rá, hogy Flórának nagy betegségében és nyomorában még humora is volt, tréfásan előadta, hogyan kellett a „Kontiban” (a Conti utcai katonai fegyház volt az utolsó börtön, amelyet megjárt) katonásan jelentkezni. Ezután nemsokára sikerült kijutnia Prágába és ott halt meg egy kórházban 1938-ban. A moszkvai rádió magyar adása hoszszan megemlékezett haláláról. Az én kapcsolatom Flórával nagyon meleg, baráti kapcsolat volt, mert a tbc-s húgát, aki akkor nem járhatott iskolába, magánvizsgára készítettem elő, s minden második nap ott voltam a Mecset utcában Dusit tanítani. Persze gyakran találkoztam Flórával, aki azt mondta, nem elég, hogy szimpatizálok a szocializmussal, tenni is kell. Elmagyarázta, mit és hogyan tegyek, hova menjek, elküldött a magántisztviselők szakszervezetébe, ahol az ellenzékiek már tudtak rólam Flórától, tárt karokkal fogadtak és VS (Vörös Segély)-munkával mindjárt meg is bíztak. Amikor bevallottam Flórának, hogy nagyon félek a rendőrségtől, nemcsak azért, mert akkor már családfenntartó voltam, s ha börtönbe kerülök, nincs aki eltartsa az édesanyámat, hanem még azért is, mert gyönge idegzetűnek éreztem magam. Mondtam, hogy engem még soha senki meg nem ütött, és ha a rendőrségen verni fognak, még kihúzhatnak belőlem olyasmit, amit nem szabad elmondanom. Erre Flóra azt felelte, hogy neki sincsenek erős idegei és keresztkérdésekkel őt is 446 meg lehetett volna zavarni, de az volt a módszere, hogy mondott valamit és attól nem tágított, akárhogy kínozták, s akkor nem tudták tovább kérdezni. Egyszer Jákó Pál színész lakásán volt illegális találkozója. A detektívek már figyelték és látták, amikor a kulcsot átvette az Anker-közben. Ie ő ezt tagadta és még amikor szembesítették azzal az elvtárssal, aki a kulcsot átadta és ezt be is ismerte, mert nem látta okát a tagadásnak, Flóra továbbra is kitartott amellett, hogy ő nem kapott semmilyen kulcsot. Mikor kiszabadultak, ez a fiú megkérdezte, mi értelme volt tagadni a kulcs átvételét, amikor a detektívek ezt úgyis látták. Erre Flóra azt felelte, azért csinálta, mert akkor tovább kérdezték volna, pl. mikor, hogyan ismerte meg azt az elvtársat, akitől a kulcsot átvette, stb., stb. így pedig, hogy ő, akárhogy kínozták, mindig csak azt hajtogatta, hogy azért ment föl Jákó lakására, mert ingyen színházjegyet akart tőle kérni és semmilyen kulcsot sem vett át senkitől, nem tudtak a kérdezéssel tovább haladni, és ezt a módszert ajánlotta nekem is. Még azt is szeretném elmondani Martos Flóráról, hogy amikor én azt mondtam neki, hogy csak az Ady-verseket szeretem, s más költők nem tudnak annyira hatni rám, akkor Flóra elmondta Babits „Esti kérdés”-ét, s ez annyira hatott rám, hogy ma is a legkedvesebb verseim közé tartozik. Amikor Szabó Dezső azt írta Babitsról, hogy „filozopter a magyar irodalomban” (az „Esti kérdés” valóban úgyszólván filozófiai vers, hiszen ezzel a kérdéssel végződik is: „Vagy vedd példának a piciny fűszálat: Miért nő a fű, hogyha majd leszárad, és miért szárad le, hogyha újra nő ?”), akkor Szabó Dezsőtől fordultam el, viszont Babitsot máig is nagyon szeretem. (Még talán annyit ehhez a témához, hogy az illegális mozgalomban a lebukás sokszor hajszálvéletleneken múlt. Én nem buktam le. 1932-től éveken át aktívan dolgoztam az illegális mozgalomban, de nem kerültem rendőrségre vagy börtönbe. Persze ehhez erősen hozzájárult az, hogy akikkel együtt dolgoztam és más vonalon lebuktak, sohasem vallottak rám.) Most egy kis kortörténeti visszapillantást: amikor én 1921 júniusában az első állásomba, a Wiener Bank Verein budapesti központjába beléptem, az első világháború utáni inflációs időket éltük. 1921-ben kezdődött irodai pályafutásom, amely több mint 20 évig tartott, a felszabadulás után megváltozott: a Szikra—Kossuth Könyvkiadóhoz kerültem, ahol mint fordító és szerkesztő dolgoztam 1976-ig. Akkor mentem nyugdíjba.