Világosság, 1987. január-június (28. évfolyam, 1-6. szám)
1987 / 5. szám - ÉRDEK ÉS KÉPVISELET - Szabó Máté: Konszenzus vagy erőszak? A tolerancia határain a nyugatnémet Zöldek
rendező elvével szemben, hanem meg kell vizsgálni a Zöldek pluralizmusát és toleranciáját, illetve a keresztény pártok feltételezte és bírálta intoleranciáját és totalitarizmusát. Az alternatív mozgalmak pozitív utópiájának társadalomképe a tolerancia maximalizálására épült, sőt megkísérli „átlépni” annak határait. A Zöldek ideológiája kapcsolódik az állami erőszakmonopólium megkérdőjelezése révén az anarchista tradíciókhoz14. Az alternatív utópia kétségbevonja az állam és az államilag kikényszeríthető jogrend létének szükségszerűségét a társadalmi önigazgatás maximalizálásának kísérlete alapján, s ezzel a tolerancia határainak dilemmájába ütközik.15 Ahhoz, hogy az alternatív társadalom utópiájában visszaszorulhasson az állam és a jog szerepe, meg kell növekednie a társadalmi konszenzus erejének. Azonban az alternatívoknál demokratikus konszenzusról van szó. Itt nem a Tönnies-féle „közösség a társadalommal szemben”, avagy a durkheimi primitív, „mechanikus” szolidaritás konszenzusa válik eszménnyé. Az „uralommentes kommunikáció, az emberek közötti viszonyoknak ez a már a hatvanas években elterjedt vágyképe”16, az uralommentes diskurzus Habermas-féle modelljének megfelelő akaratképzési eljárás alakítja ki ezt az új típusú konszenzust a Zöldek pozitív társadalommodelljében17. A Zöldek pozitív utópiájának megvan a negatív kiegészítése — a fennálló társadalom kritikája és elutasítása. Ez az a pont, ahol a Zöldekkel szemben élesen felvetődik az intolerancia vádja a keresztény pártok oldaláról. Radikalizmusutópia—erőszakos, intoleráns politikai stratégiák vádpontjai fonódnak össze a Zöldeket totalitarizmussal vádoló kritikákban, amelyek általában az új társadalmi mozgalmak totalitárius jellegét tételezik fel. A meghatározott célok elérésének abszolutizálása politikai intoleranciához vezethet persze más politikai aktoroknál is, nem csupán az új társadalmi mozgalmaknál. Ami az új társadalmi mozgalmak esetében indokolhatja a totalitarizmus vádját, az az, hogy e mozgalmak ideológiája létrejöttük okát, motívumát, és a célul tűzött társadalmi változást egyaránt az ökológiai és társadalmi válsághoz kapcsolja. E mozgalmak saját magukat a válság által létrehozott, ugyanakkor a válságmegoldás céljaival fellépő politikai közösségformáknak tekintik18. A válság, a „kivételes állapot” logikája — mint a nyugatnémet politikai kultúra elemzésénél láttuk — hajlamos a félelem mechanizmusainak közvetítésével az intoleranciára és az erőszak alkalmazására. Jóllehet az új társadalmi mozgalmakat az egyéb politikai közösségformákkal szemben egészében jellemzi a fundamentális konfliktuskészség és a kompromisszummentesség, és ezzel könnyen kerülnek a tolerácia határára, illetve az intolerancia közelébe, mégsem általános jellemzőjük a totalitarizmus és az intolerancia. A válságmegoldó program iránti elkötelezettség csak akkor lesz intoleranciává, ha maga a program abszolutizált öncéllá válik, eredeti értelme és megvalósítási eszközei terén elvileg kizárják a másféle megoldások tekintetbevételét, sőt esetleg erőszakot alkalmaznak velük szemben. A Zöldek viszont szigorúan erőszakmentes és diszkurzív úton, a parlamentarizmus kereteinek fenntartásával kívánja megvalósítani céljait19. Emellett alkalmazza és elismeri az erőszakmentes politikai tiltakozás különféle formáit, pl. az erőszakmentes ellenállást avagy az állampolgári engedetlenséget20, amelyek az NSZK politikai kultúrájában gyakran az intolerancia vádját vonják magukra. Az NSZK-ban erről széles körű elméleti és politikai vita folyt, amelyben Jürgen Habermas az állampolgári engedetlenség tömeges alkalmazását a nyugatnémet politikai kultúra demokratikus kiterjesztéseként, illetve kiegészítéseként üdvözölte, s utalt annak hagyományaira a pluralizmus mintájául szolgáló USA-ban és Angliában21. 11 „Ki akarjuk kísérletezni, hogy meddig terjed a szabadság." Erik van den Abbeele, „Alternatív mozgalmak és társadalmi változások" In: ITDK LevLap 20. 1987/1. 5. o. 14 Szabó Máté, „Az anarchista tradíciók és az új társadalmi mozgalmak”. In: A Magyar Politikatudományi Társaság Évkönyve. 1986. 207—210. o. 15 „... Ugyanazokba az antinómiákba, azaz feloldhatatlan ellentmondásokba ütközünk bele, amelybe az abszolút tolerancia hívei: erőszakmentesen az erőszaktevők ellen? Toleránsan az intoleránsak ellen?” Manon Maren-Grisebach, Philosophie der Grünen München, Günter Olzog, 1982. 86. p. 14 U. o. 81. Ł. 17 A kapcsolatok nem hierarchizált formája alakul ki. — Minden személy, minden kezdeményezés és minden csoport autonóm. — Ők maguk kívánják irányítani saját fejlődésüket. — Létezik egy spontán csere- és együttműködési kapcsolat az azonos meggyőződésű személyek és csoportok között, de az nem sérti senki autonómiáját. — Nem sajátítják ki maguknak kísérleteiket. — A kísérletezés, a fejlődési folyamat, az információk és elképzelések mindenki számára nyíltak és hozzáférhetőek — még a kívülállóknak is." Abbeele, i. m. 5. o. 18 Szabó, i. m. 17—47. o. 19 Maren-Grisebach, i. m. 80—91. o. 70 „Az erőszakmentesség nem zárja ki az aktív társadalmi ellenállást” ... „bizonyos körülmények között az állami intézkedésekkel szembeni ellenállás nemcsak legitim, hanem szükséges is lehet”. Die Grünen. Das Bundesprogramm 1980. Bonn. 5. p. 21 Habermas, (1985) i. m. 79-121. o.