Világosság, 1989. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám)
1989 / 1. szám - KORTÖRTÉNET - Lányi Gusztáv: Autonómia és természetes észjárás: Karácsony Sándor és tanítványai reformtörekvéseiről
Autonómia és természetes észjárás Karácsony Sándor és tanítványai reformtörekvéseiről* Karácsony Sándor kiterjedt munkásságának egyik központi törekvése a reform volt, mint ezt — többek között — A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja című, 1939-ben megjelent munkája már címében is hirdeti. Természetesen a reform (mint olyan) és Karácsony Sándor gondolatai, törekvései nem azonos kört vagy halmazt képeznek, csak metszik egymást. Egyfelől ugyanis nyilvánvaló, hogy például az 1930-as évek Magyarországának konkrét társadalmi-gazdasági és politikai viszonyai határozzák meg A magyar észjárás reformkoncepciójának korabeli jelentését, másfelől azonban ezt a jelentést Karácsony sajátos gondolkodásmódja, személyisége, mentalitása is igen erőteljesen színezte. Ugyanakkor mind a „külső” társadalmipolitikai, mind a „belső”, a személyből adódó kontinuitás és diszkontinuitás dialektikáját is ajánlatos figyelembe vennünk. Ha mármost mindezen tényezőket elemző módon ugyan, de együtt akarjuk kezelni, akkor Karácsony reformgondolatainak egyik „értékterhes” fogalmát, az autonómiát ajánlatos kiemelnünk. Karácsony ugyanis a mellérendelés társadalmi-politikai ideáját követve — az eltorzult „külső” hatalmi és a szintén elkorcsosult, széteső „belső” lelki függőség alóli felszabadulás jegyében — az egyéni és társadalmi autonómia lehetőségeit kereste. Azt mondta: „elfogulatlanul és bátran éljük a magunk életét”. Elfogulatlanul és bátran élni is persze sokféle módon lehet, továbbá egy ilyen „kijelentés” plakátra pingált üres jelszó is maradhat . Karácsonynál azonban azt jelentette: elfogulatlanul és bátran élni a magunk életét csak akkor tudjuk, ha függetlenek vagyunk: én és te, azaz mi függetlenek vagyunk, tehát egymás mellett, egymás viszonyában, a kölcsönösség által vagyunk függetlenek. Karácsony társaslélektani rendszerében ez olyan „társadalmi logizma”, amely szerint az én szabadságom és a te szabadságod egymást föltételezi. Csak akkor szenvedhetjük el a kölcsönös cselekvést — mondja Karácsony —, ha mindketten szabadok vagyunk: ha szabadok vagyunk mint egyének (én és te) és ha szabadok vagyunk mi, többek között magyarokként is (ha például nem vagyunk „német gyarmat”). Elfogulatlanul és bátran élni a magunk életét tehát azt jelenti, hogy teljesül — a Karácsony-féle társadalmi, művelődési, politikai stb. reformcselekvés ideájának jegyében — a (magyar) társadalmi alapviszony: a mellérendelés.A Karácsony persze ezt a társaslélektani mellérendelő viszonyt igen komplex módon, nemcsak a társadalmi-politikai szférában elemezte, hanem a nyelvi, művészi, vallási stb. dimenziókban is, ráadásul mindezen dimenziókat és életszférákat mindig egymáshoz viszonyítva is értelmezte. Mindazonáltal talán nem tévedek * Részlet a Magyarság, protestantizmus, társaslélektan című nagyobb lélegzetű munkából, mely Karácsony Sándor és tanítványai munkásságával foglalkozik. — Munkámban s az itt közölt részletében is használom a „karácsonyista”, sőt esetenként a „karácsonyizmus” terminusokat, de ezt nem az egykori stigmatizáló jelentésében teszem (nem beszélve az „alexandrista” és „alexandrizmus”, különösen a 40-es évek végén, az 50-es évek elején elterjedt, a Karácsony-kör tagjait megbélyegző elnevezéséről, lásd erre pl.: Antal László: „Magyar alexandrizmus”, Politika, 1947. aug. 23., 10. o.). Célom, mintegy a Max Weber-i „értékmentesség" jegyében, pusztán annyi: a Karácsony-tanítványok csoportjellemző jegyeinek jelölése. Exodus kiadás, Bp. 1939, 2. kiadás: Magvető („Magyar Hírmondó” sorozat), Bp. 1985. 2 A magyar észjárás, 1939, 8. o. 3 Karácsony Sándor: A magyar világnézet, Exodus kiadás, Bp. 1941, XXVIII. o. 4 Karácsony Sándor társaslélektani rendszerét megkiséreltem bemutatni és elemezni a következő tanulmányomban: „Karácsony Sándor társaslélektani rendszere”, Magyar Filozófiai 43 KORTÖRTÉNET