Világosság, 1991. január-június (32. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 6. szám - ÉRTELMISÉG ÉS HATALOM - Kovács Mária: Liberalizmus és szakértelmiség
lution of Science... (A tudomány ellenforradalma) című könyvében. Hayek Russellnél is továbbment, és a modern szakértelmiség politikai jellegű intervencionizmusát nem múló kortünetként, hanem olyan jelenségként tárgyalta, amely már a francia forradalomtól kezdve összekapcsolódott a tudományos szemlélettel. Hayek szerint a tudományok mindenhatóságába vetett hit folyamatosan rombolta a liberális gondolkodást. A technokrata gondolkodású és egyben idealista érzelmű értelmiség veszedelmes irányba mozdult el, amikor a tudományos technikák bűvöletében teljesen „megtervezhetőnek” látta a társadalmi folyamatokat. Elvakultságában nem vette észre, hogy a társadalom bonyolult szerkezetét fenntartó tényezőknek valójában csak egy töredéke esett „tudományos” látókörébe. Olvassuk csak Hayeket: „Minél előbbre jut technikai civilizációnk, minél fontosabb és befolyásosabb szerepre tehetnek szert azok, akiket erre a tárgyi dolgok, nem pedig az emberek és eszmék tanulmányozása jogosít fel, annál nagyobbra nő a kétféle gondolkodás közötti szakadék: az egyik gondolkodást az az egyén képviseli, akinek legfőbb célja, hogy az őt körülvevő világot olyan hatalmas géppé formálja át, amelynek minden része egyetlen gombnyomásra akarata szerint működik. A másik fajta gondolkodást meg az képviseli, akinek legfőbb érdeklődése az emberi gondolkodás mindenirányú növekedése, aki a történelem vagy az irodalom, a művészetek vagy a jog tanulmányozása során megtanulta azt, hogy az egyént egy nagy folyamat részének lássa, olyan folyamat részének, amelyhez az egyén hozzájárulása nem irányított, hanem spontán, s amely folyamat eredményeképpen valami olyasmi jön létre, ami nagyobb mindennél, mint amit egyetlen elme megtervezhet.” Nem csoda, mondja Hayek, ha a tudomány egyoldalú bűvöletében élő szakemberek hiányolják a társadalom életéből a rendet, hiszen egyoldalú szemléletük eleve nem alkalmas rá, hogy felfedezzék, átlássák a társadalom bonyolult szövevényét. Korlátolt szemléletükből táplálkozik lelkesedésük a „tudományosan megtervezett rend’ ’, az etatizmus és a radikális politikai tanok iránt. A liberális rend húszas-harmincas évekbeli nagy válsága idején a szakértelmiség modernista avangardjának politikai magatartása sokban igazolta Russell és Hayek véleményét. A szakértelmiségi avantgárd valóban sok helyütt csatlakozott a szélsőséges politikai mozgalmakhoz. A technokrata mérnökértelmiség például éppúgy élenjárt az első világháborút követően baloldali, szocialista és kommunista forradalmak vezetői közt, mint az olasz korporatív rendszer kialakításában, vagy a német nemzetiszocialista mozgalomban. A nagy válság idején még az Egyesült Államokat sem kerülte el ez a fajta értelmiségi magatartás: az amerikai mérnökök radikális egyesülete, a Technocracy Inc. nevű szervezet mintegy 20 000 mérnöktagja szürke és fekete egyenruhát öltve masírozott végig New York utcáin, hogy az „elrothadt, demenciában szenvedő” liberális rend végét hirdesse. De bármennyire része és tünete volt is a liberális rend válságának az antiliberális irányba orientálódó szakértelmiségi avantgárd fellépése, ez a szűkkörű csoport mégsem gyakorolt tartósan döntő befolyást a szakértelmiség többségének eszmevilágára vagy politikai magatartására. Éppen ellenkezőleg: a nyugati világ azon országaiban, amelyekben a liberális demokrácia a harmincas évek nagy válságának súlya alatt sem roppant össze, a szakértelmiség végső soron megmaradt a politikailag liberális polgárság táborában. Olyannyira, hogy a harmincas évek második felétől éppenséggel ez a fejlemény irányította rá a kor számos jelentős gondolkodójának figyelmét a szakértelmiségre. Nem véletlen, hogy éppen ekkor, a negyvenes években született meg a szakértelmiség sajátos problémáival, az úgynevezett professzionalizációval foglalkozó szociológiai iskola, amelynek nagy alakjai Talcott Parsons, T. H. Marshall és a ma is élő és alkotó Robert Merton voltak. A nagy válság után a szakértelmiségben ezek a teoretikusok már valami egészen mást vettek észre, mint Bertrand Russell vagy Friedrich Hayek. A szakértelmiség sajátos szervezeteiben, működő rendjében egy olyan történelmileg kialakult modellt láttak, amely a lehető legszerencsésebben ötvözi a racionális újítást a bölcs hagyománnyal. Egy olyan modellt, ame