Világosság, 1997. július-december (38. évfolyam, 7-12. szám)
1997 / 9-10. szám - RÉGI MAGYAROKRÓL - MAI MAGYAROK - Balassa Péter: Vörösmarty: E zűr-mindet látni
Világosság 1997/9-10 Balassa Péter: Ezűr mindet látni 26 Vörösmarty felvilágosodást nem az archaikus mindenáron való elfojtásában érti meg, mely úgyis mindig visszatér -és épp erről szól a modernitás története hanem állandó feltárásában és megvilágításában. Ezt már Goethe (akinek Faustját Vörösmarty olvasta) bölcsen jelzi, amikor a maga antiromantikus meggyőződése-ízlése ellenére mégiscsak azt írja Faustja második részében: „Legjobb osztályrészünk a borzadály”. A mi költőnk is írhatta volna, habár az ő szótárából alkalmasint hiányzik a „legjobb”, s vélhető, miért. De miért írta oda végül mégis, ha nem is utolsó sorként, nagy költeménye vége felé felkiáltójel nélkül, hogy „Lesz még egyszer ünnep a világon”? És miért a Szózatban a többszöri „Az nem lehet, hogy...”? Nos, nem tudom, nem hiszek a nemzeti és egyéb mégis-hevületekben. Hacsak nem vélelmezem, hogy kétségbeesés és könyörgés, bizodalom és semmi határán, máig ugyanaz a diszpozíció. Ha ezt, vagyis a művészetet „eszmeileg” mégis megbíráljuk, s ily módon folytonosan archiváljuk (le írjuk), akkor miről fogunk gondolkodni? Jelen esszé tervbe vett második részében Vörösmarty különleges, nyelvdialektikus formálásmódjának és a fenséges tapasztalatának összefüggéseit szándékozom részletezni a jelen hatástörténetében.