Világosság, 1998. január-június (39. évfolyam, 1-6. szám)

1998 / 5-6. szám - HOMMAGE À ISAIAH BERLIN - Berger, Marilyn: Isaiah Berlin, 1909-1997

Hommage ä Isaiah Berlin egyik dolgot csináltam a másik után. Amikor valami alkalom kínálkozott, megragad­tam. Életem lényegében terv nélküli.” Mikor azt mondták neki, hogy olyan embernek ismerik, aki örömét leli az intellektuális életben, azt válaszolta: „Az örömnek örülök.” A sok örömet okozó lehetó'ségek közé tartozott washingtoni megbízatása a máso­dik világháború alatt, munkája Moszkvában a háború után és hosszú kapcsolata Ox­­forddal. Akármit csinált, minden mögött ott rejtőzött hite a gondolatok magasabbren­­dűségében. „Amikor éppen azok hagyják figyelmen kívül a gondolatokat, akiknek oda kellene figyelni rájuk-vagyis azok, akiket arra képeztek ki, hogy kritikusan gondol­kodjanak a gondolatokról -, akkor ezek gyakran ellenőrizetlen eró're tesznek szert és az emberek fölötti ellenállhatatlan hatalomra, mely túlságosan erőszakossá válhat ah­hoz, hogy a racionális kritika befolyásolhassa” - írta „A szabadság két fogalmádban. Hozzátette: „Körülbelül egy évszázaddal ezelőtt Heine, a német költő figyelmeztette a franciákat, hogy alábecsülik a gondolatok hatalmát: a csöndes professzori dolgozó­­szobákban kimunkált filozófiai gondolatok lerombolhatják a civilizációt... Ha a pro­fesszorok valóban tudnak élni hatalmukkal, nem lehetséges-e vajon, hogy csak más professzorok vagy legalábbis más gondolkodók (nem pedig kormányok vagy kong­resszusi bizottságok) tudják leszerelni őket? Filozófusaink sajátos módon nincsenek tudatában tevékenységük pusztító hatásának.” Sir Isaiah Berlin a litvániai Rigában született 1909. június 6-án, egy sikeres épület­­fa-kereskedő és földbirtokos fiaként, anyai ágon az extatikus lubavicsi hagyományo­kat követő hasszid rabbi unokájaként. Családja Szentpétervárra költözött, ahol az orosz forradalom tanújává vált. Gyerekkorában Isaiah (akkoriban Sájának hívták) ré­szesült némi vallási oktatásban, de azt mondta: a Talmudot „nagyon, nagyon unalmas könyvnek tartottam. Sohasem értettem meg, a bika miért döfködi a tehenet.” London­ban folytatta a vallási képzést, ott volt bármicvója is. A Westminster iskolába akart menni, de egy tanárja azt mondta, az Isaiah névvel „ké­nyelmetlenül” fogja magát érezni ott. Ezért inkább egyszerűen a St. Paulba iratkozott. „Sohasem voltam osztályelső - emlékezett -, negyedik, ötödik, hetedik vagy nyol­cadik voltam. De ez nem zavart. Amikor egyszer nagyon, nagyon akartam, a St. Paulban töltött utolsó évem idején, második lettem. Szüleim azt gondolták, kicsit job­ban is teljesíthetnék, de nem kényszerítettek semmire. Nagyon boldog gyerekkorom volt.” Amikor Oxfordban a Balliolba jelentkezett, azt mondták, nem éri el a megfelelő színvonalat, de azért sikerült ösztöndíjat kapnia a Corpus Christitől. „Az első év ­­mondta - nagyon rosszul sikerült 1931-ben a humán irodalom szakon. Ezután másik szakra mentem, és ez rögtön jobban ment” - a filozófiára. Azt mondta, fogalma se volt, mit kezdjen az iskola után. Nem lehetett orvos, mert nem értett a természettudományhoz. Nem lehetett állami alkalmazott, mert nem Ang­liában született. Elutasították, amikora Manchester GuardianUoz folyamodott állásért, mert a szerkesztő szerint nem írt jól. Édesapja azt akarta, lépjen be az épületfaüzletbe, de egy apjával és partnerével elfogyasztott ebéd után úgy döntött, nem lép be. „Nem tudtam nevetni a vicceiken, és azt gondoltam, ez nem jó, olyan világ ez, melyhez soha­sem fogok tartozni. Apám csalódottnak érezte magát.” Ezután azon töprengett, hogy jogásznak megy. A jogásztestületben étkezett, ahogy elvárták, de - „sohasem vizsgáztam; soha nem nyitottam ki egyetlen jogi könyvet sem, mert addigra már felkínáltak egy filozófiatanári állást Oxfordban. Ez a történetem vége.”

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék