Világosság, 1998. január-június (39. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 5-6. szám - HOMMAGE À ISAIAH BERLIN - Berger, Marilyn: Isaiah Berlin, 1909-1997
Hommage à Isaiah Berlin gyozt, holott nagy hatást gyakorolt az univerzalizmusra mintegy a felvilágosodás folytatójaként. Hegel, mint mondta, egyszer azt írta, „a szabadság annyit jelent, mint otthon lenni”. Berlin azt gondolta, mindenkinek valamilyen csoporthoz kell tartoznia, írt Johann Gottfried Herderről, a német filozófusról és költőről, aki meggyőzte őt, hogy az ember alapvető szükséglete, hogy valamilyen csoporthoz tartozzék, melynek megvan a maga hagyománya, nyelve, művészete és képzete arról, hogyan alakítsa érzelmi és fizikai fejlődését. Ám szerinte Herder hitt abban, hogy ha az embereknek megengednék, hogy kielégítsék az odatartozás vágyát, a nemzetek békében tudnának élni egymás mellett. „Attól félek, nem tudnának - vélte Berlin. - Talán a XVIII. században el lehet ezt hinni.” Bár hitt a gondolatok erejében, azt mondta, nincs megoldása a nacionalizmus túlkapásaira. „Nem tudom - mondta hogyan lehet megakadályozni, hogy az egyik csoport, egyik faj gyűlölje a másikat. Az embercsoportok közötti gyűlölet soha nem gyógyult be, hacsak az idő meg nem gyógyította.” Schillertől kölcsönözte a „meghajlított vessző” metaforáját, mely azért hajlott meg, hogy odacsapjon, ha a társadalom el van nyomva vagy meg van alázva. És Kanttól vette 1990-es gyűjteményének címét: Az emberiség göcsörtös/a/a (Vidrányi Katalin fordítása), amivel arra utalt, hogy az egyetlen nagy zárt és megtudható válasz utópikus fogalma mindig hibás, mert nem veszi figyelembe a kulturális pluralizmust és az egymással konfliktusban álló értékeket, amelyek részei „az emberiség göcsörtös fájának”. Sir Isaiah heves cionizmusa legalább annyira származott tapasztalataiból, mint filozófiájából. „Meg tudom mondani, miért vagyok cionista - mondta 87 éves korában egy beszélgetés során. - Nem azért, mert Isten nekünk ajándékozta a Szentföldet, mint a vallásos zsidók hiszik. Az okom nem függ össze a zsidó kultúra, a zsidó értékek megőrzésével és a zsidók csodálatos tetteivel sem. De az ár túl magas, a mártírok sora túl hosszú. És ha azt kérdeznék, mindenáron meg akarom-e őrizni ezt a kultúrát, nem biztos, hogy igent válaszolnék, mert nem lehet embereket állandó üldöztetésre ítélni. Természetesen az asszimiláció egészen jó dolog lehet, de nem működik. Sohasem működött, és sohasem fog működni. Nem ismerek olyan zsidót a világon, akinek ne lenne egy csöpp rossz érzése sem, ha velük találkozik, azok többségével, akik között él. Lehetnek barátságosak, lehetnek egészen boldogok, de az embernek nagyon jól kell viselnie magát, mert ha nem viselkedik jól, ők nem fogják szeretni.” Amikor egy 1996-os beszélgetés során felhozták, hogy ő, Berlin bizonyosan kivétel, mert lovaggá ütötték, kitüntették az Order of Menttel, az intellektuális teljesítményekért adható legmagasabb brit elismeréssel; megbecsült és szeretett oxfordi tudóssá vált, a Brit Akadémia elnökévé; tisztelték, nagy becsben tartották és büszkén elfogadták Angliában; számtalan tiszteletbeli doktori címet kapott, szóval amikor mindezt megemlítették, azonnal ezt válaszolta: „Mégsem vagyok angol, és ha rosszul viselkedem...” Tudományos munkájában Sir Isaiah a cionizmus eredetét a XIX. századi német-zsidó forradalmár Moses Hessről szóló életrajzában követte nyomon. Számos politikai filozófusról rajzolt portrét. Ezekben gyakran vonzódott saját ellentéteihez is, amilyen például Karl Marx volt, 1939-ben írt első könyvének tárgya, vagy amilyen Joseph Maistre volt, a napóleoni kor egyik francia filozófusa, akit profasisztának tekintett. Michael Ignatieff, Sir Isaiah életrajzírója szerint: „ő világította meg a liberálisok között a legélesebben az antiliberalizmust... Mindig nagyon vonzódott saját ellenfeleihez. Világosság 1998/5-6 Marilyn Berger Isaiah Berlin, 1909-1997 137