Világosság, 2000. január-május (41. évfolyam, 1-5. szám)
2000 / 1. szám - FILOZÓFIA - Marno Dávid: Véget érhet-e a történelem? Hegel és Danto a történelem végéről
20 Filozófia Világosság 200011 Marno Dávid: Véget érhet-e a történelem? 2. Az a feltevés, hogy az eseményeknek végleges, abszolút értelmet lehet tulajdonítani, hogy ezeket végleges, abszolút narratívába lehet helyezni, logikai hibán a alapul. Tehát a szubsztantív történelemfilozófia vállalkozása egy logikai hibán alapul, ezért illegitim vállalkozás. Dante ennek a következtetésnek az első' premisszáját a könyv első' fejezetében adja meg, míg a második premissza, a feltételezett logikai hiba bemutatásának szenteli szinte az összes többi fejezetet. Ezt a vádat, mielőtt megpróbálnánk Hegel ellen fordítani, két részre oszthatjuk. Az egyik megfogalmazás szerint a szubsztantív történelemfilozófia akkor követ el hibát, amikor konkrét állításokat tesz a jövőre vonatkozóan; ez, ahogyan Danto a könyve kilencedik fejezetében megmutatja, logikai hiba, mert a jövőre vonatkozó állítások a jelenben igazak nem lehetnek, hamisak viszont igen. A vád másik megfogalmazása sokkal óvatosabb. Ezek szerint a szubsztantív történelemfilozófia akkor válik illegitim vállalkozássá, amikor olyan, a jelenre vagy a múltra referáló állításokat tesz, amelyek az ő nézőpontjából nem tehetőek meg, mert ha konkrétan nem is, de implicite utalnak a jövőre, olyan narratív struktúra formájában, amelyet a kilencedik fejezetben Dante kevert idejű narratív állításnak nevez. Vizsgáljuk meg tehát a vád Hegelre való alkalmazhatóságát ezen két megfogalmazás szerint. A vád első megfogalmazását alapul véve azt kell megnéznünk, tesz-e Hegel konkrétan a jövőre vonatkozó állításokat. Ha olyan állításokat nem is találhatunk, amelyek egy konkrét jövőbeli esemény konkrét időpontban való bekövetkezését állítják, kétségkívül találunk olyan kijelentéseket, amelyek valamilyen módon a jövőre utalnak. Mielőtt azonban igazat adnánk Danténak, vegyük szemügyre ezeket a szöveghelyeket. Ilyen először is a sokat idézett, szláv népekre vonatkozó két passzus: „Ez az egész néptömeg nem lépett fel eddigelé önálló mozzanatként az ész alakulatainak sorában a világon. Hogy a jövőben ez megtörténik-e, itt nem fontos a számunkra, mert a történelemben a múlttal van dolgunk.”18 „[...] az egész elem azonban még nem lép fel a szellem fejlődése során; nem kell időznünk nála.”’9 És ide tartozik egy szintén elhíresült, Amerikáról szóló passzus: „Amerika tehát a jövő országa, amelynek világtörténeti fontossága állítólag előttünk fekvő időkben, teszem Észak- és Dél-Amerika harcában, nyilatkozik meg, [...] s mint a jövő országa, itt egyáltalán nem tartozik ránk. A filozófusnak nincs a jövendöléssel dolga. A történelem oldaláról inkább azzal van dolgunk, ami volt, és azzal, ami van - a filozófiában ellenben azzal, ami sem nem volt csupán, sem nem lesz csupán, hanem ami van, és örökké van, az ésszel, ezzel pedig elég dolgunk van.”20 Ezeket a részleteket olvasva a dantói vádat első megfogalmazásában minden további vizsgálódás nélkül elvethetjük. Idézhetnénk itt ezeknél teoretikusabb jellegű megnyilatkozásokat is, amelyekben Hegel a történelem és a történelemfilozófia feladatát programatikusan a múlt vizsgálatában látja. Látható azonban, hogy az Amerika jövőjéről szóló idézet, amelyben Hegel bizonyos értelemben valóban megenged magának valamiféle jövőre vonatkozó feltételezést, egyfajta kiszólás a szöveg rendes menetéből, és Hegel erre fel is hívja a figyelmet: amit most mond, azt nem történelemfilozófusként mondja, mert történelemfilozófusként a jövő nem foglalkoztatja, hanem csak, ha tetszik, magánemberként. Másképp mondva Hegel azt állítja, hogy a szláv népek és Amerika a jövőben felléphetnek a világ történetében, ám a jelen történelmébe