Világosság, 2006. január-május (47. évfolyam, 1-5. szám)
2006 / 1. szám - BÖLCSÉSZET ÉS INFOKOMMUNIKÁCIÓ - ESSZÉPÁLYÁZAT - Bakcsi Botond: A post mortem történelem vége?
Bakcsi Botond ■ A post mortem történelem vége? „Szeptember 11” elsősorban a hidegháború betetőzése, az amerikai rezsim öngyilkossága, hiszen ő maga képezte ki a ’80-as években, Afganisztánban az ellene támadó terroristákat. Másodsorban a hidegháborúnál is rosszabb lehetőségek merültek fel, mivel egy láthatatlan ellenséggel képtelenség egyensúlyi viszonyt fenntartani. És ezt az egyensúlyhiányt éppen az újratermelődés folyamatossága jellemzi. Az „auto-immunitási krízis” harmadik tünete a megtorlás „ördögi köre”, amely a leghangsúlyosabban öngyilkos jellegű, hiszen a nyugati koalíció terrorizmus elleni háborúja valójában saját maga ellen vívott háború. Derrida szerint éppen e tarthatatlan helyzet megszüntetése miatt van szükség a terrorizmus fogalmának dekonstrukciójára. A terrorizmushoz való viszonyt Derrida szerint nem vallási alapokon nyugvó fogalmi keretek között kell elgondolni, mert az egy olyan (a judaizmus, a kereszténység és az iszlám által is átvett) ábrahámi hagyományhoz kötődik, amelynek két alappillére a szentség és az adósság fogalmi hálója. A tolerancia eszméje a felvilágosodás öröksége, amely által a vallást ésszerű keretek közé próbálták szorítani. Csakhogy a tolerancia mindig is a győzedelmeskedő katolicizmus eszméje volt: csak azután élt vele, miután már legyőzte a hitetleneket vagy a protestánsokat. Derrida szerint a „tolerancia" helyett a „vendégszeretet” fogalmi körét kell alkalmazni a terrorizmus megértéséhez, mégpedig a feltétel nélküli vendégszeretetét, amely a látogatás jogát jelenti (szemben a vendégfogadás jogával, amely megszabja a vendég jogait). Baudrillard szerint a terrorizmus nem rajtunk kívül létezik, hanem saját képzelgéseinkben. Ezt a fantazmát nem csak a számtalan katasztrófafilm igazolja, amelyekben már „Szeptember 11” előtt is sokszor lerombolták a WTC-t, hanem az eseményről szóló beszédek patetikus erőszakossága is. A terrorizmus voltaképpen vágyunk titokzatos tárgya, amelyet a minden, véglegesen berendezkedni kívánó hatalommal szembeni allergia tart életben. A terror immorális, véli Baudrillard, de megértéséhez túl kell lépni a morális kategóriákon. Éppen ezért helytelen ezt a terrort civilizációk összecsapásaként értelmezni, hiszen inkább a globalizációval szembeni általános háború megnyilvánulásáról van szó. Azt is mondhatnánk, hogy Baudrillard elismeri a terrorizmus - stratégiai értelemben vett - legitim voltát. Szerinte a terrorizmus az az aktus, amely visszahelyezi az oszthatatlan egyediséget egy olyan rendszerbe, amely a csere, a helyettesíthetőség általánossá tételén alapul. Ez a kapitalista rendszer az, amely kitermelte a terrorista megtorlás lehetőségét. Tehát terror küzd terror ellen, e mögött a stratégiai harc mögött nincs ideológia. Hátra maradt még „Szeptember 11” eseményszerűségének kérdése. Habermas szerint ez volt az első világméretű történelmi esemény, Baudrillard pedig az „események anyjáról” beszél, amely nem egy reális esemény, hanem még annál is rosszabb, világméretű szimbolikus esemény. Derrida azonban tagadja „Szeptember 11” esemény voltát: szerinte csupán benyomásról lehet szó, amelyet a média akart eseménnyé formálni. Derrida Heidegger esemény fogalmára támaszkodva állítja ezt: az esemény egyrészt feltárulkozik ugyan a tapasztalás számára, de ellenáll a teljes megérthetőségnek és kisajátíthatóságnak, másrészt teljességgel előreláthatatlan és megismételhetetlen. „Szeptember 11’’azonban stratégiai értelemben megérthető, és még csak előreláthatatlannak sem nevezhető (gondoljunk csak a WTC elleni 1993-as merényletre). Az a tény pedig, hogy ezt a terrorakciót egy dátummal nevezik meg, azt sugallja, hogy egyszeri és lezárt eseménnyel van dolgunk, holott a terrorizmus harca korántsem ért véget. A média igyekezete, hogy a terrortámadást hatalmas eseménnyé változtassa, nem a megértést szolgálja, hanem lehetetlenné teszi a „gyászmunka” (Freud) elkezdését, a történtek feldolgozását. 18