Világosság, 2006. január-május (47. évfolyam, 1-5. szám)

2006 / 1. szám - BÖLCSÉSZET ÉS INFOKOMMUNIKÁCIÓ - ESSZÉPÁLYÁZAT - Juhász Lilla: Magyary Zoltán, az elektronikus közigazgatás előfutára

Juhász Lilla ■ Magyary Zoltán, az elektronikus közigazgatás előfutára Jelen írás igenlő választ ad e kérdésre, amikor arra tesz kísérletet, hogy bemutas­sa: a XX. század legnagyobb magyar államtechnikusa, szervezéstudományi szakér­tője, Magyary Zoltán teoretikusként az elektronikus kormányzat előfutárának is tekint­hető, Írásainak nagy része mit sem vesztett aktualitásából, így tehát a XXI. század viszonyaira is alkalmazható. Ennek ellenére neve - a szakmai közönséget leszámítva - szélesebb körben kevéssé ismert.­ Ezen írás egyik nem titkolt célja, hogy a recepció segítségével változtasson ezen. A vizsgálódás elején le kell szögeznem, hogy kizárólag az e-közigazgatási­a szem­pontjából fogom értékelni Magyaryt, és nem teszek kísérletet államkoncepciójának a magyar politikai gondolkodás történetében való elhelyezésére. Ugyanakkor nem kerülhetem meg, hogy röviden vázoljam a Magyary-elmélet lénye­gét és nóvumát, valamint hogy megfelelő definícióval magyarázzam az e-kormányzat kifejezést. A fogalmi tisztázáshoz Thomas Bernhard értelmezése kínál segítséget, mely szerint: „az elektronikus kormányzat alatt a közigazgatás minden olyan intézkedése értendő, amelynek célja a közigazgatási szervek elsődlegesen külső, illetve - megha­tározott feladatokra vonatkoztatva - belső viszonyrendszerében e szervek hatékony­ságának javítása, vagy az ügyfelek igényeinek kielégítése.” (Molnár - Z. Karvalics 2004, 5-23.) A közigazgatás az információs és kommunikációs technológiák elterje­dése, fejlődése okán versenyhelyzetbe kerül más társadalmi alrendszerekkel, kihívá­sokkal kell szembenéznie, melyek az üzleti és a civil szféra irányából érkeznek. A ki­hívásokra egyetlen válasz adható: piaci szemléletmódnak kell áthatni a közigazgatás egészét. Az elektronikus közigazgatás megteremtése a magángazdasági viszonyok közigazgatásba való begyűrűzésének egyenes és elengedhetetlen feltétele. Az e-kor­mányzat kialakítása mellett napjainkban zajlik a szolgáltató állam megvalósítása is, mely egyre inkább az állami tevékenységek központi elemévé válik, az állampolgárok ugyanis igénylik a minőségi változást hozó transzparens, ember-központú állam meg­valósulását. (Sárközy 2004) Magyary Zoltán (1888-1945) a Science of Management, valamint a Science of Admi­nistration, azaz a tudományos üzemvezetés és igazgatástudomány Amerikában szár­nyaló és Hoover, valamint Roosevelt elnökök idején megvalósuló, az államot nagy­üzemként felfogó irányzat híve. Egy technokrata szemléletmóddal megáldott szakértő, szakhivatalnok, aki híve a tervezésnek és a technológiai forradalom jelentőségét, gyor­saságát felismerve már az 1930-as években a posztindusztriális társadalom eljöve­teléről beszélt. Meglátta, hogy világméretű korszakváltás hajnala köszönt be, ahol már a kvalitatív teljesítmény alapján méretnek meg az országok. Prognosztizálta azt, ami napjainkra vált realitássá: a kisállami státusz többé nem hátrány a globális térben akkor, ha az adott nemzet helyes és megvalósítható, világos koncepcióval rendelke­zik. Napjaink „online forradalmának” időszakában jól példázza ezt Észtország, Szlo­vénia, valamint Szingapúr esete: ezen országok felismerték a nemzetközi viszonyok­hoz, a gazdasági és társadalmi változásokhoz való alkalmazkodás szükségességét, és a változások éllovasaivá kívánnak válni.­ ­ Az államszervezet kutatói közül például Sárközy Tamás tekinti példaképének, illetve a közigazgatási joggal foglalkozó fiatalabb szakemberek dolgozzák fel örökségét - emellett meg kell említeni Bereményi Géza sike­res „Tanítványok” című filmjét, melynek központi alakját Magyaryról mintázta. 2 Az e-kormányzat és e-közigazgatás fogalmakat szinonimának tekintem, és az államigazgatásra kívánom kiterjeszteni jelen írásban. 22

Next