Világosság, 2006. január-május (47. évfolyam, 1-5. szám)

2006 / 1. szám - BÖLCSÉSZET ÉS INFOKOMMUNIKÁCIÓ - ESSZÉPÁLYÁZAT - Bakcsi Botond: A post mortem történelem vége?

VILÁGOSSÁG 2006/ I. Bölcsészet és infokommunikáció - esszépályázat net (amely a nemzet alatti kisebb közösségek tudatformáiból rekonstruálja a múltbeli jelentésösszefüggéseket).2 Mi lehet mármost egy filozófiai megközelítés hozadéka a már amúgy is megrendült, egységét vesztett történettudomány vonatkozásában? A kérdésre azt válaszolhat­juk, hogy a posztmodern diskurzus felerősíti a múlt többféle megjeleníthetőségének és a történeti megismerésnek mint értelmező tevékenységnek a gondolatát. Ebben a felerősítésben nagy szerepe volt a gadameri hermeneutikának is, amely szerint a megismerés mindig is értelmezés, mégpedig történetileg meghatározott értelmezés. A posztmodern történelemszemlélet másik hozadéka a Hayden White nevével fém­jelzett történeti tropologia. Bár White ellenzi, hogy művét posztmodernnek nevezzék, mégis számos ponton hozható kapcsolatba a posztmodernnek nevezett gondolatok­kal. Ilyen pont például az egyetlen hiteles történelem megkérdőjelezése a megjelenít­hetőség viszonylagosítása révén. Hayden White legjellemzőbb megfigyelése azonban az, hogy a történetírók is a nyelvet használják leírásaikban, e nyelv tehát nem megkerülhető, nem puszta stiláris eszköz, valamilyen semleges forma, így maga is befolyásolja a történelem megérté­sét. Sőt, a történelem megértése nyelvi folyamattá válik. Itt olyan változásról van szó, amely a hagyományos történelemről szóló diskurzusban fel sem merült. Ez a gondolat még annál a Collingwoodnál sem merült fel, aki szerint a történész nem események­kel, hanem gondolatokkal foglalkozik, tehát valamiképpen konstruálja tudománya tár­gyát: „A történelem eseményei viszont sohasem puszta jelenségek, sohasem puszta látványok a szemlélő számára, hanem olyan dolgok, amelyeket a történész nem néz, hanem amelyeken keresztülnéz, hogy felfogja a bennük rejlő gondolatot.” (Colling- wood 1987, 274.) Itt az átláthatóság olyan eszméjével találkozhatunk, amely számára nem merül fel a nyelvnek mint annak az „anyagnak" a kérdése, amellyel a történész (is) dolgozik. Ezzel szembeállítva White történelemfelfogását a következő idézettel is lehetne szemléltetni, amely arról szól, hogy bár a történetírás mindig politikai törek­véseket szolgál, mégis képes lehet szembeszállni ezekkel az ideológiákkal: „Ez csak akkor sikerülhet, ha a történelmet úgy fogjuk fel, hogy az nem ablak, amelyen keresz­tül a múltat olyannak látjuk, amilyen az tényleg volt, hanem fal, amelyen át kell törnünk, hogy szembeszállhassunk a történelem szörnyűségével, és elűzhessük a félelmet, amelyet kelt bennünk.” (White 1997, 249-250.) Két dologra figyelhetünk fel az idézet kapcsán. Az egyik a történeti megismerés közvetettsége, amely a fal metaforájában fejeződik ki. A történelmet ugyanis sohasem úgy ismerjük meg, amilyen az volt, főként azért sem, mert mi már más nézőpontból látjuk, mint ahogy azt a kortársak láthatták (kissé tautologikusan fogalmazva: mert már elmúlt). A másik a történelem „értelmé­nek” sajátos felfogása, amely szerint a történelem vizsgálatának nem az az elsődle­ges haszna, hogy belőle okulva a jövőt is szebbé s jobbá tehessük. E felfogás olyan értelmezésen alapul, miszerint a történelem tervezhető, előre belátható, ezzel szem­ben White szerint csupán a traumák feloldására tarthatunk igényt. White másik fontos gondolata a fikció és a valóság határainak elmosása a történé­szi diskurzusban. Megállapítása szerint ugyanis a történelmi szöveg voltaképpen iro­dalmi alkotásként is felfogható, hiszen ugyanazokat a narratív eljárásokat alkalmaz­za, mint egy irodalmi mű. Az események puszta halmazából csakis cselekményesítés 2 Ezekkel az alternatív történetírásokkal itt nincs mód foglalkozni; kitűnő összefoglaló leírásukat adja Gyáni Gábor: „Fin de siécle - történetírás” (Gyáni 2000, 31-48.) 15

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék