Világosság, 2006. június-december (47. évfolyam, 6-12. szám)
2006 / 8-10. szám - Kelemen János: Bevezető előadás a Metafora, trópusok, jelentés c. konferenciához
Bevezetés VILÁGOSSÁG 2006/8-9-10. ban azt a legmagasabb szintet tekintve, amelyen egy kultúra megalkotja a maga metaforáit, ez igaz is. Ricceur a klasszikus retorikától a szemiotikán és a szemantikán át a hermeneutikáig vezeti olvasóját, ami megfelel a szótól a mondaton át a diskurzusig vivő haladási iránynak. A klasszikus retorika korlátozottsága abból adódik, hogy a szót tekinti alapegységnek, miközben - mint Ricoeur hangsúlyozza - a metaforikus értelem létrehozásának a helye egy teljes beszédaktus: a metaforikus megnyilatkozás. Különös, hogy a metaforaelméletek a legutóbbi időkig, szinte Frege után száz évvel is, a szószemantikát vették alapul, s nem a mondatot, a kijelentést, a teljes beszédaktust választották elemzési keretül. Nem mintha az utóbbiak olyan egységek lennének, amelyekbe beleszoríthatnánk az „élő” metaforát. Hogy a retorikai alakzatok magasabb egységekhez rendelendők, lényegében már Arisztotelész felfedezte, amikor a retorikailag hasznosítható logikai formát az enthümémában, az elliptikus szillogizmusban jelölte meg. Hasonló értékű Vico ama észrevétele, hogy minden metafora „egy-egy kis mese”. S valóban, kultúránk nagy metaforái, mint a tenger vagy hajós metafora, mint a könyv metafora, vagy mint az utazás metafora, „mesék”, azaz elbeszélések, s mint ilyenek élednek újjá a kezdetektől fogva napjainkig. Ebből kifolyólag minden olyan metaforaelmélet, mely nincs tekintettel az átfogó diskurzusok szintjén képződő metaforikus effektusokra, csak korlátozott érvényű lehet. A metafora és általában a trópusok gondolati és nyelvi mechanizmusainak elemzése mellett tehát alapvető jelentősége van a kultúránk nagy szövegeit átszövő metaforaállomány történeti vizsgálatának, amire Ernst Robert Curtius történeti topikája és metaforikája, illetve Hans Blumenberg fogalomtörténeti és metaforológiai megközelítése mutat példát. Nem folytatom, mert hadd parafrazáljak itt egy gyönyörű témánkhoz is mintául szolgáló régi szöveget - „az idő sürgeti hajónknak a kikötőből való kibocsátását.” „Ideje tehát, hogy kifeszítsük az ész vitorláját és tengerre szálljunk a szerencsés utazás és a dicséretes és üdvös révbe jutás reményével”.