Világosság, 1946. január-mácius (2. évfolyam, 1-74. szám)
1946-03-09 / 57. szám
2. év, 57. szám Budapest, 1948 március 9. szombat Ára pengő Ma átadták Nagy Ferenc miniszterelnöknek a tegnapi tömeggyűlés határozatát Példát mutatott tegnap Budapest népe politikai fegyelmezettségből és öntudatból. Százezres tömegek vonultak fel Budapest utcáin a Hősök terére, de ezek a százezres tömegek olyan nyugalommal és méltósággal viselkedtek, mint akik tudatában vannak saját erejüknek. A parlamenti viharsarok tanulhatott volna tőlük fegyelmet, öntudatul és politikai nagyvonalúakot. Pedig már délben 12-től övék volt az arca. A redőnyöket lehúzták, az üres kávéhásak üvegtábláit „Éljen a demokrácia!“, „Le a reakcióval!“ felírású stalgokkal ragasztották át és a város szinte elnéptelenedett, csak a Liget felé vezető útvonalakon hömpölygött a demokrácia serege. Tizenkettő után feltűntek az első csoportok, amelyek vörös zászló alatt, táblákkal a fejük felett, szakadatlan sorokban vonultak végig az Andrássy úton a Hősök terére. A felvonuló tömegek szüntele-Szakasits Árpád a tömeg ütemes éljenzése között emelkedett szólásra. I. — Amikor földalatti bujdosá, Bánkból napvilágra kerültünk — mondotta Szakosíts —, elsősorban arra gondoltunk, hogyan vezessük ki népünket a pusztulás, a meggyalázottság szakadékából. A munkások nem a bűnösöket kerelnék, hanem szerszámaikat Bizonyos körökben azonban épitőakaratunkat gyengeségnek tartotta;« és mérté!? tartásunkkal éppen* úgy visszaéltek, mint a Szovjet Unió nagylelkűségével. Mindezek az elemek lerakódtak a Kisgazdapártban. Mi nem ezzel a Kisgazdapárttal szövetkeztünk, nem a szolgabírák és pártszolgálatosok pártjával kötöttünk fegyverbarátságot . Sajnos, a Kisgazdapárt felelős vezetői nem tudták megtisztítani pártjukat s fel kellett vetnünk a kérdést, koalició-e még a koalíció? Harcunk nem a régi Kisgazdapárttal, hanem a reakcióval van és ebben a harcban a Kisgazdapárt definnkritikus törzsének velünk kell jönnie. A kenyér biztonságát, a szabadágnál éljenezték a Andrátey út úti előtt Tildy Zoltán köztársasági elnököt, aki egy teljes órán keresztül nézte, dolgozószobája ablakából a felvonulást. Félhárom után többszázesser árkon zúgott fel a laiiinusz, majd Kisházi Ödön meginyitotta a nagygyűlést. Rákosi Mátyás volt az első szónok. Beszédében figyelmeztetett arra, hogy a reakció előretörése nem marad hatás nélkül hazánk nemzetközi helyzetére sem. A baloldali pártok nem hajlandók együttműködni a Független Kisgazdapárt reakciós johorszárnyával és maguk a Függetlent Kisgazdapárt haladó elemei is követele, hogy a pártvezetőség kényszerítse a várt jobboldalát a konzekvenciák levonására. A dolgozó tömegek csak akkor vállalnak további áldozatokat, ha azokból nem a nép ellenségei fognak hasznot, húzni a jövőben. rendjét, a demokrácia teljességét akarjuk megteremteni és fogadjuk, nem fordulunk vissza a megkezdett útról. Veres Péter a Nemzeti Parasztpárt nevében szólalt fel és a szegény parasztság meggyőződésének adott hangot, amikor kijelentette: most egyszers minden korra el akarjuk intézni, hogy Magyarország a dolgozó nép országa legyen. Aki nemzetvédelmi eszme alatt árvédelmiet ért, az reakciós. Felépítjük az országot, de csak magunknak, a parasztok, munkások és értelmiségiek országának. Kossa István bejelentette, hogy a magyar szakszervezetek miden erejükkel támogatják a három párt célkitűzéseit Kisházi Ödön négy pontból álló határozati javaslatot olvasott föl a két munkáspárt, a Szakszervezeti Tanács és a Nemzeti Parasztéért nevében. A határozati javaslat a reakcióval való végleges leszámolást, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front teljes programjának haladéktalan végrehajtását, a Független Kisgazdapárt reakciós jobbszárnyának felszámolását követel. A nagygyűlés a határozati javaslatot viharos lelkesedéssel elfogadta. Az Internacionále eléneklése után a tömeg hömpölyögve megindult az Andrássy úton. Amikor a köztársasági elnök háza elé értek, ismét viharosan éltették Tildy Zoltánt, aki az éljenzésre családjával emelitt megjelent az erkélyen, hogy fogadja az üdvözlést Az éljenző tömeg hallani kívánta a köztársasági elnököt, aki fél 5 órakor rövid beszédet intézett az erkélyr'"' - tüntetőkhöz. — Magyar testvérek! Köszönöm ezt az ünneplést, amelyet a szeretet és az együttérzés megnyilvánulásának érzek. Úgy hiszem, ez az ünneplés elsősorban a szabad magyar köztársaságnak szól. Éljen isz öszszes tiszta demokratikus erők egysége és a reakciómentes, szabad és független Magyarország. A köztársasági elnök az elvonuló tömeg ünneplésére több ízben megjelent az erkélyen. Fasiszta provokátorok a Műcsarnok tetején Az elvonulás éppoly példás rendben és fegyelmezetségben folyt le, mint a felvonulás. A kisebb-nagyobb csoportok zászlóik és jelmondatos tábláik alatt szétoszlottak a városban és a nagygyűlés méltóságteljes rendjét semmi sem zavarta meg, még az az egy két fasiszta és reakciós provokátor sem, akiket a rendezőgárdisták pillanatok alatt ártatlanná tettek és átadtak a hatóság közegeinek. A nagygyűlést a Hősök terén csupán egy kisebb, szemérmetlen fasiszta csoport próbálta megzavarni. Egy hat főből álló reakciós banda valamilyen módon feljutott a Műcsarnok tetejére, ahonnan közbeszólásaikkal igyekeztek megzavarni a nagygyűlés fegyelmét A reakciót éltették hangosan és szemtelenül mindaddig, amíg a nagygyűlés közönsége figyelmessé nem lett rájuk. A két munkáspárt rendezőgárdistái körülzárták a Műcsarnokot, hogy a reakciós tüntetők semerre se menekülhhessenek, a Műcsarnok altisztjének segítségével behatoltak az épületbe és a romok között néhány perces izgalmas üldözés után elfogták a reakciót éltető fasisztákat, akik közül az egyik egyetemi diáksapkát viselt. A hat elfogott fasisztát azonnal átadták a rendőrségnek. A városban az elvonulás során talán egy vagy két ízben tettek a reakciós provokálók megjegyzéseket a nagygyűlés résztvevőire, ezeket a munkáspártok rendezőgárdistái védték meg a tömeg haragjától és adták át a rendőrségnek. A határozati javaslat a miniszterelnök előtt A két munkáspárt a Szakszervzeti Tanács és a Nemzeti Parasztpárt határozati javaslatát, amelyet a tegnapi nagygyűlés egyhangú lelkesedéssel fogadott el, ma a három párt és a Szakszervezeti Tanács tagjaiból alakult küldöttség átnyújtotta Nagy Ferenc miniszterelnöknek. A küldöttség felkérte Nagy Ferenc miniszterelnököt, hogy a határozati javaslatot terjessze le tárgyalás céljából a Kisgazdapárt a legközelebbi értekezlet elé és annak határozatáról haladéktalanul adjon hírt. A Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt összekötő bizottsága ma reggel 9 órakor ugyancsak a határozati javaslat ügyében tárgyalt. Elhatározták, hogy a határozati javaslatban foglaltak végrehajtására külön ad hoc végrehajtó bizottságot delegálnak, hogy a munkáspártok, a Szakszervezeti Tanáes és a Nemzeti Parasztpárt követeléseit és kívánságait állandóan napirenden tartsa és azok teljesítését szorgalmazza. Szakasits Árpád: Mi nem a szolgabírák és pártszolgálatosok pártjával kötöttünk fegyverbarátságot ! A csehszlovák áttelepítési bizottság vezetője a külügyminiszternél Gyöngyösi János külügyminiszter ma délelőtt fogadta Okányi telepítési kormánybiztos-helyettest, a csehszlovák áttelepítési delegáció vezetőjét, akivel hosszabb ideig tartó barátságos megbeszélést folytatott. Ugyancsak ma délelőtt fogadta külügyminiszter Dastych tábornnkot, Krno Dalibor eddigi budapesti csehszlovák megbízott utódát