Világosság, 1946. július-szeptember (2. évfolyam, 145-220. szám)

1946-07-06 / 149. szám

* tö lif ^ Sí íií £X­*' YB8W1“« ■'**”, , WXt! Beregi Oszkár és Pataky Kálmán Buenos ,Flpresbe érkezett A délamerikai „Jövő" című lap közli, hogy Beregi Oszkár színmű­vész vejével, Pataky Kálmán opera­énekessel és leányával Buenos Airesbe érkeztek. Jemaitz Sándor szerzeményei a rádióban, Ferencsik János karmes­ter vezényletével és a rádiózenekar előadásában pénteken este 20.20 óra­kor­ kerül bemutatásra Jemnitz Sándor „Versenymű kamarazene­­karra“ című háromtételes szerzemé­nye.­­ Szombaton délben 12.15 óra­kor Lukács Bál brácsaművész és Mihály András gordonkaművész ős­bemutatóként adja elő Jemnitz Sándor négytételes brácsa-gor­­donkaduóját, amely a Schott-kiadó­­cég nemzetközi kamarazenepályá­zatán I. díjat nyert. Magyarországon először tegnap este vetítették le a Magyar Kes­­kenyfilm Szövetség reáltanodanccai bemutatótermében a diadalmas Vö­rös Hadsereg németek elleni had­járatának hősi eposzát. Az ame­rikai hadügyminisztérium „Orosz hadjárat“ című filmje ötödik volt abban a sorozatban, amelyet a Ma­gyar Keskenyfilm Szövetség az amerikai kormány filmjei közül be­mutatott a „Miért harcoltunk?“ sorozatban. * A Szoc­iode­mokrata Vált és a Gyer­mekbarátok meghívják Budapest gyer­mekeit vasárnap délelőtt ,hatkor a Fő­városi Operettszínházba, a „Megnyitjuk a Vakációt“ című nagy gyermekmati­néra, ahol színpompás zenei és színpadi műsor várja a fiatalságot. A SZÍNHÁZAK MAI ** PSORA Vitcszinhás: Kis Katalin (7). Pest! SzinhAszi Váljunk el (7). — Belváros! Színház: Új isten Thébában (7). — Művész Színház: Az fv.Un­.'­.r. ne ailat és az erény m­. Magyar Színház: Ninea előadás. — Madách Színház: Az Új módszer (7). — Bévár-oai OperettMinhix: Egy csók ás más semmi (7). Medgyessay Színpad: Szabotál a gólya (7). Pódium: Búcsú a pengőtő! * (7). — Béke Színház: A meztelen leány (7). — Kamara Varieté: Kalória-parádé (7). — József­városi Színház: Tyúk­farm (7). — Nép­varieté: (Syprienarnofe}: Nincs előadás. — Ersn&betters Nyári Színház: Vak­ zekeringő (’/S*).. — Fővárosi Nagycirkusz: Júliusi no fl­eer H. 7). — Operaház, Nemzet­! Színház, Nemzet! Kamara Színház, Intim Színház, Vidám Színpad, Royal, Óbuda! Népszínház: Nyári üzenet. S­WING ««HUMOR Alfonso, Bellák, Halmai, Kazal, Er­­dődy 10 tagú string zenekara stb■ vas. d. c. 11-kor a Nagycirkuszban J " RÁDIÓ Péntek. Budapest I. (549.5 ra.) 32.15. — 13: Péthelyi Gyula Láso.ló előadása. — 13.15: Ksntemexek. Az amerikai misszió aján­déka.. — 1­3.45: A könyv ünnepén. Hely­színi­­közve­títés a könyv napról. — 14: Hírek. — 14.10: Vörösker észt közlemények. 14.20: Sándor Anna és Palotás Imre operettrészle­teket énekel. — 15.15: A magyar kömyv ün­nepe. Helyszíni közvetítés a k­önyvn­apról. — 15.30: A díjjóiskolat. — 15.55: Műsorismertetés. — 1G: Hírtok. — 16.10: Az amerikai misszió aj­ánd­ék kon ezer­. — 16.40: Petőfi napjai. Latnkó Géza elbeszélése. — 17: Szak­szerve­zeti híradó. — 17.10: Szalonzenekar. — 17.45: Sport közlemények. — 18: Hírek. — 18.05: vöröskereszt közlemények. — 18.35: Cigány­ zenekar. — 18.45: Zsebők Zoltán államtitkár beszél párizsi útjáról. — 10: Faluhíradó. — 19.30: Reskorsky Sándor: II. szonáta zongo­rára és hegedűre. Előadja a szorzó és Ney Tibo­r. — 20: Hírek, sporthírek. — 20.20: Rádiózen­ekar. — 21.30: Dr Gáspár Ervin elő­adása. — 21.50: Hírek és krónika orosz nyel­ven. — 22: Hírek. — 22.20: Műsorismertetés. — 22.25: Vöröskereszt közlemények. — 22.35: Hanglemezek. — 23: Napi hí­rösszefogla­ló. SZOMBATTÓL AZ IZGALMAK FILMJE: ABl­ wraad Vatómacsisa VAROST SZÍNHÁZ. A Pesti Színházban Bajor Gizi és Aj­­tay Andor felléptével 7-én, vasárnap lesz a „Váljunk el!“ századik és egyben utolsó előadása. Ezután a színház a „Nebá­n lóvirág"­­ előkészületei miatt rö­vid sz­ünetet tart. Sláger nyáron! Mzesü&i Ifaateaacsha VAROS! SZÍNHÁZ. imiHnmnmnnnHiimHmintiimBBlUHminitiiHiiiiimiiiBmimiBUiHiii -■j Szombat 1345 VII. 6 A párizsi lapok szerint­ az a­t­o­m­bomba kísérlet propaganda és világámítás volt A Tanjug-iroda párizsi tudósítójá­nak jelentése szerint a párizsi lé­pők nagy része tartózkodóan és bí­­rálóan ír a csendesóceáni atom­­bombakísérletről. A lapok azt ír­ják, hogy ezzel a sok „hűhó“-val csupán, politikai hatást akartak kel­teni, egyébként az egész atombombahadjárat valójában nem más világámí­tásnál. . A Depeche de Paris megjegyzi, az egész kísérletezés csak azért történt, hogy nyugtalanságot keltsen a vi­lágban és idézi a pensylvániai egye­tem tanárénak, leidenournak kije­lentését: a bikini kísérlettől a tudo­mány számára senki sem várt érté­kes eredményt. Oppenheimer, az is­mert tudós, lemondott a tudósok bi­zottságának tagságáról, amely bi­zottságnak a bikini kísérletet kellett ellenőriznie. Oppenheimer az egész kísérletet propagandának nevezte. Ferencz Tihor népfö­n­gtyész személyes RAZZIÁJA A MARKÓ UDVARÁN A 9ff?,oiKíirfenj©s6* myiiasok e&ce&je; síiit- Ums tejfölös tffatovhatmly twtu, szMit&mmm kenyérrel, vetefefcei és nagyműves.­ A népügyészség elnökségére jelenté­sek érkeztek, hogy az úgynevezett ,,ön­­kosztos“ rabok részére napról-napra olyan élelmiszercsomagok érkeznek, ame­lyek kiáltó ellentétben állanak az ország dolgozó népének szerény életkörülmé­nyeivel. Dr Ferencz Tibor, a népügyész­ség elnöke tegnap megjelent a markó­nénái fogház udvarán, ellenőrizte, mi­féle élelmiszerek rejtőznek a hosszú sorban várakozó hozzátartozók kosarai­ban. Érdekes, hogy a fasiszta foglyok hoz­zátartozói a legritkább esetben fedték le a kosarat olyan fehérneművel, amelynek monogramja azonos lett volna azzal a névvel, amit bemondtak. Ezekhez a fehérneműkhöz bizonyára abban az időben jutottak, amikor a ..szegény, éhező a rab a kosarak tartal­mának ellenértékét rabolta össze a nyi­las rémuralom idején. A kosarakból sült­és rontotthúsok, egész sültcsirkék, tor­ták és cukrászsütemények kerültek elő és uborkasalátg, amelyet nem lehetett látni a tetején úszkáló tejfölsétegtől. Szalonnatornyok, retek- és hagymadom­bok és tojáshegyek húzódtak meg a hó­fehér kenyerek és vajasbödönök társa­ságában.­­Érdekes az is, hogy sok esetben nem is a hozzátartozó hozza be a „kalóriát" a Markóban „fényvédő“ nyilasnak. Egy fehérkabátos, feke­tény­akkendős pincér elmondotta: a hűvösre került nyi­las abonálta magát egy előkelő vendég lébén és a pincér mindennap a fogházba szállítja a többfogásos menüé. Tudni kell azt is, hogy az önkosztot a gyomorbeteg raboknak engedélyezik az igazságügyi hatóságok. Felmerül joggal a­ kérdés, hogy amennyiben az önkosztos tényleg gyomorbeteg, hogyan tudja elfogyasz­tani a kikubuszi lakomát, ha pedig egészséges, milyen jogcímen önkosztos? Dr Ferencz Tibor a razzia eredménye alapján elrendelte, hogy a csomagok tartalma ■nem haladhatja túl azt a nívót, amelyen az ország dolgozóink átlagos élelmezési viszonyai állanak. Csak annyi kenyeret szabad bevinni, amennyit jegy­re a szabadlábon levő­ dolgozók kapnak, az étlap kizárólag leves és főzelék lehet, az­ adagok pedig nem haladhatják túl egy ember egynapi szükségletét. Cs. U Halálozás. Özv. Juhász József­né július 4-én elhunyt. Temetése július 6-án, d. u. fél héttőkor lesz a kerepesi temető ha­­lottasházából. Az elhúnytban Juhász József rendőralezredes édesanyját gyá­szolja. Inflációban is örök érték egy szép fajfestmény Hoffmann képszalon­ból, Gerlóczy uccánál.) uccu 5. (Semmelweis .(X) ALLÓ SORSJÁTÉK s®reíe®jj ®i Bét h­aifiafzt az összes dohánytőzsdékben, osztélysorsjegy főálisítóknál, m. postahivatalokban, pénzügyőri szakaszokon és a székesfővárosi pénzü­gyigazgatóságnál (Bp­, V. Szalay ucca 10). Főnyeremény: Sorsjegy ára: eséss 2©.®SM15 tél 10.0011 nsSépsnge ofens mM 194® július 22.ésí A sorsjegyek tiszta jövedelme az ország újjáépítésének céljait szolgálja Eérassf© vidékre városban IV. Molnár ucea ötve­negy. Telefon: 180-431 és 180-432 garan­ciával. York^o^i, S’t „öt Címet New István krt kerü­let“ teitgénc. »as®R»S(®SSi(!g!rA9 aranyért, ezüstért legtöbbet ezer ♦ Mákóenei at S2 Telefonhifi: 423—562. Mopmik nagyméretű tömlők, a MIDISS Halfé SZClí Arató és Tsa, IX, Bakáts u. a/d. T.: J.S1-6d5. 125-ös ?ush, papírokkal lí­­gi aranyért eladó. H. Zsu­gusnad u. M. J. S. a fei I SÍIÉI wmwmwKWiPtiwifmfii­artiwiiisiCTiwKiw^Miiisai» A veréséből féltek a franciák kézilabd­a, atletika és kerékpáros­­iz­érkőzés a Millenárison Az elmaradt magyar-francia válogatott kézilabd­ázó mérkőzés ellenére is­­közel két­szer néző gyűlt össze csütörtökön délután a Millenáris sporttelepen, ahol az a vére­­mény alakult ki, hogy a franciák attért nem juttzik Budapestre, mert el akarták kerü­lni a bírta a vere­séget. a minap a francia válogatott Récében 16:6 arányban kikapott, viszoon­ tűr az osztrák válogatottat a­­mit ősszel Bécs­ijén 16:4-re vertük. Ez az oka annak, hogy a franciák nem jöttek el hozzánk. Féltek Európa legerősebb kézilabdázó csapatától, a magyar válogatottól. Az elmaradt nemzetközi találkozó helyett már Janyar volt. Budapest női kézilabdázói Csepel nőcsapatával játszottak és győztek 10:7 (4:2) arányiban. A svédek ellen készülő kézilabdázó férfiválogatottjuk a franciák ellen képzett válogatottal játszott. Győzött a franciák ellen készült csapat 11:10 (6:5) arányiban. A 4X600 méteres futóversenyt az MTE ificsapata nyerte 0:06 idővel az MTJ, felnőtt és Vasas ifik előtt. Az 1060 méteres kerékpárosversenyt Zeeller (Barátság) nyerte Pelvássy (Postás), Hirsch (­EKE) és Gézei (Postás) előtt. A 12 körös pontversenyben győzött Nagy Béla, Pelvássy, László és Sásdi előtt. Mi újság az MTK házatáján? Dr Fodor beteg — A csapat francia túrára megy? — Kléber Gábor lesz az MTK új trénere. idaiden nagyobb labdarúgó egyesüle­tünk most közvetlen a bajnokság be­fejezése előtt akarja magának biztosí­tani a csapathoz átigazolandó játékoso­kat és lehetőleg a jó trénert. Az MTK- val kapcsolatban is különböző hírek ke­rültek forgalomba és ezért fordultunk dr Fodor Henrikhez, a kék-fehérek nép­szerű elnökéhez. Az elnök betegen fek­szik a­­ Körönd szanatóriumban, ahol egy kiújult régi lábbaját operálta dr Kreisz. Dr Fodor már jól van és a kö­zeli napokban elhagyja a szanatóriu­mot. Arra a kérdésünkre, hogy kiket igazolnak majd le az MTK-hoz, diplo­matikusan válaszol: — Ez még teljesen bizonytalan, vi­szont annyit elárulhatok, hogy több já­tékossal vagyunk tárgyalásban. A nyári szünetben az MTK milyen külföldi túrát bonyolit le kérdeztük. lodor­ei a következőket mondotta: " — Amennyiben az eddigi utazási ne­hézségek elhárulnak előlünk, akkor F­ranciaországba megyünk, mert onnét már régebbi meghívásunk van. A kék-fehéreket Csapkay mester ké­szí­tette elő a mérkőzésekre, majd őt Qai­­lovicn­ szövetségi­­kapitány váltotta fel, aki viszont csak ideiglenesen vállalta a feladatot. Most azonban az új bajnoki idény előtt gonoskodni kellett egy­ hoz­záértő szakemberről és így esett s. válasz­­tán Kompóti (Kléber) Gáborra, a kék­­fehérek volt válogatott középfedezetére, aki vállalta is megbízást és minden re­mény megvan arra, hogy az MTK a jövőben is patinás nevéhez mélóan sze­­repl majd a bajnokságban. ­ Szombaton temetik Rády Ferencet a az ú­j­rencsétlenül járt motorkerékpáros bajnokit­­ a rákoskeresztúri temető ha­lotta­sházábó­l­­ fél 4 órakor.­­ Ma, pénteken este 7 órakor panik­rációs I­T mérkőzések a Sportcsarnok­ban. MOZIK MŰSORA­ ­ AII *: Asszony a vonaton (3, 5, 7). BELVAHOSX: ParevicsDíj a csillas’.ok'oak (5, 7, vas. és ünnepnap: ‘A, 4 cg 6 órakor is). CITY: (Tel.: 123-129.) Eltévedt eatberek (f­ran­­cia világfilm). ICísérő műsor (3, 5, 7). CORVIN (Tel.: J­uzse L' 242): Tenger ördögei (Vs­l, Vb 6, VbS, vastfcnap és ünnepnap ( és JAY órakor is). KAMARA: (Tel.: 433-301). Tökfülbök fameri­­kdfci). A vadon 11a (.nagyar, Latabár) (Vi4, Vs6, %3). LIJOYD (Tel.: 193-04?»). Intermezzo {VA, V­ 10, V*8). OBIJDA: Vadnyugat bosszúja, kísérd műsor OM, VsC, W). PALACE: Becsületből elégtelen (Min­de­n­nap: 11, Vt£, V2S) PÁTRIA: Vasárnap délután (Vi41 'Itt, PHÖNIX: Este hat óra, h­áború után (min­dennap: 11, 1, 3, 5, 7). UGOCSA: Asszony akarok lenni (Vs3, Vs5, Vs7). ADRIA: Weekend feleség (4, 7; vasárnap és ünnepnap: 3, 5, 7). CORSO (VJJiist): Három testőr (VA va­sárnap és ünnepnap MA órakor is­. JÓZSEF ATTILA: Levegő kocsija (%1 i, V,8; vasárnap ás ünnepnap: V*4 órakor is). VILÁGOSSÁG (Pestszenteméber): Dalol a flotta (f0, 8; vasárnap és ünnepnap 2 és 4 i'rnvol iS). WEKEIRLE (Kispest): Karácsony júliusban (6, 8;­­vasárnap és ünnepnap: %4-kor is). vmAGOSSAG A Sszocioletisokrata Párt napilapja Főszerkesztő: KÉTKI Y ANNA Felelős szerkesztő­ :GERGELY ISTVÁN Felelős kiadó: FENYVES JENŐ Világosság Nyomda Rt, Budapest ~vTu, Ocutl­acca * Fe!e!& uyomdavezeiä: EPEBI ISTÍ'AS

Next