Világosság, 1946. október-december (2. évfolyam, 221-295. szám)

1946-11-15 / 259. szám

SZÍNHÁZAz atomrombolás két iránya Törvényen kívül helyezik»« az atombombát? Jelentős eredmé­nyeket értek el a rákgyógyászatban Az amerikai hírszolgálat közlése szerint az Egyesült Nemzetek atomellenőrző bizottsága hosszú tárgyalási szünet után ismét összeül. A megbeszélés tárgya Molotovnak az atombomba törvényen kívül he­lyezéséről benyújtott javaslata lesz. Az Egyesült Államok belső at­om­ellenőrző bizottsága gyors ütem­ben hajtja végre a korábban hozott elvi döntéseket. A bizottság szemleútra indult, amelyen ellenőrzi az újmexikói telepeket, az urá­niumbányákat és a kísérleti kutatólaboratóriumokat is. Amerikai jelentés szerint egyébként Mexikóban újabb uránérc­­telepet fedeztek fel. Az atomrombolás orvosi célra való felhasználása sikeresen köze­ledik a megvalósulás felé. Különösen a rák gyógyítása terén értek el máris számottevő eredményekt. („MTI“) wmbMimmmgmmmmmmswmmmmm Egy pillanatra... Izgalmas bűnügyi színjátékot tűz műsorára a „Trójában nem lesz há­ború“ után a Művész Színház. A soron következő újdonság Agatha Criste: „Tíz kicsi néger“ című da­rabja lesz. A bűnügyi színjáték Stockholmban, Párizsban és New Yorkban van a nagyszínházak mű­során. Párhuzamosan zajlanak az érdekes darabban az események a tíz kicsi néger szoborral és a kas­tély tíz­ lakójával. A darab végén csak két szoborral nem történik semmi és így a kastély lakói kö­zül is ketten menekülnek meg. * Mezey Mária, az „őszinteség“ fősze­repének eljátszása után legközelebb a Belvárosi Színházban lép fel, ahol az év végefelé mutatják be­ Franz Werfel: „Jakobowski és az ezredes“ című szín­művét. A da­rab főszerepeit Mezey Má­ria, Ráday Imre és Dénes György ala­kítják. * Első jubileumához érkezett a Magyar Színház vígjátéka, a Janika, amely hétfőn került huszonötödször színre. * A Magya­r Írók Szövetsége nagy ér­­deklőd­éssel kísért előadássorozatában e hét csütörtökén Szabó Pál tart előadást „Parasztság és népi irodalom“ címmel az írószövetség házának fűtött előadó­termében, a Vilma királynő út 10. sz. alatt. Az előadást ezúttal is vita kö­veti.* A Magyar Amerikai Társaság rendezésében mutatja be pénteken a Nemzeti Színház Ernest Heming­way, a nálunk is népszerű, kitűnő regényíró „ötödik hadoszlop“ című színművét. Az „ötödik hadoszlop“ Madridban a spanyol polgárháború idején játszódik le. A SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Operaház: Trubadúr (7). — Nemzeti Színház: Vágy a szilfák alatt (7). — Nemzeti Kamara Színház: Férjeik iskolája: Kotnyelesek (71. — Vígszínház őszinteség .(7). — Pesti Színház: Nincs előadás. — Ma­dách Színház: Olyan szép, hogy nem is le­het igaz (7). Ír Belvárosi Színház: Borneo és Júlia (7). — Medgyaszay Színház: Ki a papai (7). — Fővárosi Operettszínház: Csi­­csamiénak három lánya (71. — Magyar Szín­ház: Janika (71. — Művész Színház: Trójá­ban nem tesz háború (7). — Royal Ha­va Varieté: Hajrá, Sioyal (71. — Pódium Ka­baré: Minden kegy elkelt P/18). — Kamara Varieté: Kezeket el (7). — Józsefvárosi Színház: Cserebogár, sárga cserebogár (7). — Vidám Operettszínház: János (7). Csupa mosolygó arcot lehetett látni tegnap este a Cor­so és Pécsi mozi kör­nyékén. Olyan nevetőrohamok voltak az „Erről álmodik a lány“ című film premierjén, hogy a közönség még az utcán is dü­löngött a kacagástól. (X) Ausztriában elfogták és Budapestre hozták Kurt Tagennhal kémelhárító századost a budapesti Gyűjtőfogház volt szadista náci-parancsnokát A Canaris tengernagy vezetése alatt álló náci­ kémszervezet a vi­lág minden táján kifejtette rom­boló tevékenységét a második vi­lágháború folyamán. A szervezet számos tagja működött Magyar­­országon is, a magyar hatóságok álarca mögé bújva. A Magyarországon szolgálatot teljesített náci-brigantik dzsungel­jából egy most ismét hurokra ke­rült. Ausztria brit megszállási zóná­jában elfogták Kurt Tagenthal német kómerhárító századost, aki 1944-ben, mint a budapesti Gyűjtőfogház parancsnoka mű­ködött Budapesten. A Fiath János u. 2. számú házban külön kirendeltséget létesített, melynek az volt a feladata, hogy a Magyarország területén lezuhant angolszász pilótákat kihallgassa és vallomásaikat a náci háborús vo­nalvezetés szempontjából kiérté­­kelje. Ugyanebből a célból a pa­rancsnoksága alatt álló Gyűjtőfog­­házban is külön osztályt létesített és az életben maradt lezuhant an­golszász pilótákat itt gyűjtötték össze. A kihallgatások során leírhatat­lan jelenetekre került sor. A pilótákat a legdurvábban bán­talmazták, éllen, szomjan ma­gánzárkákba zárták, ha vallomá­saik nem nyerték el a kihall­gató tisztek vagy altisztek tet­szését A kémelhárító százados közegei a zsidók üldözésében is kitüntették magukat és egy lezuhant amerikai pilótát pusztán zsidó származása miatt felakasztottak. Az amerikai katonai misszió nyo­mozást indított Tagenthal felkutatá­sára. A magyar kormány annak ide­jén kihallgatásra kölcsönkérte az amerikai katonai hatóságoktól Fut­­terer vezérezredest az annak idején Magyarországon tevékenykedett né­met légierők vezénylő tábornokát Az ő vallomásából kétségtelenül ki­tűnt, hogy a lezuhant pilótákkal való embertelen bánásmódért kizárólag Kurt Tagenthalt terheli a felelős­ség. Fütterer vezérezredest vissza­szállították Frankfurtba, az ameri­kai misszió nyomozói pedig elindul­tak Németországba és Ausztriába, hogy megállapítsák a kémelhárító százados tartózkodási helyét Tagen­thal Salzburg melletti lakásán csak a feleségét találták meg, de csakha­mar előkerültek férjétől származó levelek, melyek az ausztriai brit öve­zet egyik fogolytáborából érkeztek. Ezen a nyomon haladva sike­rült Tagenthal századost elfogni Az amerikai nyomozók a náci há­borús bűnöst repülőgépen Buda­pestre hozták és itt átadták a bu­dapesti főkapitányság államvédelmi osztályának, mely a további kihall­gatásokat foganatosítja. Mint érdekességet említjük meg ezzel kapcsolatban, hogy a náci kémelhárító százados tevékenysé­gének elősegítéséért a népbíróság eddig három magyar fegyőrt ítélt el, egyiket közülük életfogytiglani fegyházra, a másik kettőt pedig 5—5 évre. Boross Ferenc Felakasztották a terezini g­yűjtőtábor volt helyettes parancsnokát A prágai rádió kedden este jelen­tette, hogy Wilhelm Schmidtet, a terezini gyűjtőtábor volt helyettes parancsnokát halálra ítélték és felakasztották. ~ ---- - -........ ^ — SZÉKESFŐVÁROSI ZENEKAR hangversenyei a Zeneakadémián Nagyzenekar matiné IV. nov. 17. vas. %11. vez.: Komor Schubert, Szabó, Respighi, R. Strauss Haydn: Évszakok vez.: Ádám, Szfév. énekkar nov. 20, szerda, %7. Mozartot IV. vez.: Somogyi, közr.: Rátkai Vera nov. 21, csütörtök ‘A-8. Egy kis éji zene G-dúr zongoravers., divertimento, stb. (X) Szilvássy—Udvarify MARGIT TIBOR együttes estje Zeneak., nov. 17, vas. este */18. Közr.: Pécsi öregdiákok. Műsoron a legszebb szólók és duettek. (Magyar­ rend.) (X) ■ Gaál Franciska a Vígszínházban. Gaál Franciska többévi távollét után „hazatér“ régi sikerei színhelyére, a Vígszínházba. Szerdán, november 20-án lesz első előadása R. Franken amerikai író „Claudia“ című nagysikerű vígjáté­kénak, amely Londonban is rendkívüli sikerrel kerül színre. A darabot Zág­on István dolgozta át A címszereplő Gaál Franciska. A többi főszerepet Benkő Gyula, Dózsa István, Halassy Mariska, Mátray József, Náray Teri, Orsolya Erzsi, Pogány Margit és Szabó Sándor játssza. Rendező: Marton Endre, dísz­lettervező: Csógrády Miklós. Jól fűtött nézőtér. A jegyeket már árusítják. (X) IHnnnilllill!ll!!!l!l!lll!lll!!!!lllll!!l!l!íll!liiílillll!lill|RII!lllllilll!inil!IIIIIIir 6 Világosság ***£& • érfi és női IRHÁK minden színben készen raktáron BUNDÁK olcsón SZEMERE szűcsnél, Budapest, VII. ker., ERZSÉBET KÖRÚT 26. MÁSODIK EMELETEN! Használt Sért iffu­tásért, fehérneműért, cipőért min­denkinél legtöbbet fizetek. Házhoz megyek. Forgács, Dob ucca 46/a. Tel.: 423-744. PERZSA SZŐNYEG( vétel, eladás. Ungar, Király 14. és Rákóczi út 12. Talp, hasszél és hasítás hulladékai kis és nagy tételben kapható. Herczog György bőr- és cipészkellék, kereskedőnél BUDAPEST, VIII. TELEKI TÉR 6. Vidékre utánvéttel megren­delésre szállítok cipész­­kelléket is. 10 kg vegyes kisebb hulladék . . 29 forint 10 kg hasítás hulla­dék ... 22 forint fotelfogat? Csak Iotót Repamiét, kárpitozott bútort, csak­ a készítőnél­. Pásztor, .Ne felejts uoca huszonkilenc (István útnál). Nincs többé fűtési probléma! Itt Orb új hőaknás fafűtésű EXPRESS HEATING kályha Kizárólag: FERROMETALI. Budapest, V. Pozsonyi út 6. UNITAS BÉRAUTÓK Budapest, Zápolya utca 13. Telefon: lápét 612.­­,­iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Hirdessen a Világosság­.«, hörcsögöt, minden nyers prémbert legjobb árakon vásárol Müller IV» Petőfi Sándor neca TESTEDZÉS mmmmm Himiimmmmiimii­mimmi Mi van Kispesttel? Kispest csapata 1ó nappal ezelőtt lengyel­országi túrára indult. Labdarúgó körökben olyan hírek terjedtek el, hogy a csapat va­sárnapra még nem lesz itthon, hogy le­játssza Debrecenben az esedékes bajnoki mérkőzését. — Mi történik, ha Kispest rajta kívülálló okok miatt nem tud vasárnap kiállni Deb­recen ellen? — tettük fel a kérdést Kenye­res Árpádnak az MLSz főtitkárának. A vá­lasz a következő: — Kispestnek táviratoztunk, hogy vasár­nap Debrecenben kell játszania. Ha nem tud eleget tenni kötelezettségének, Debrecen kapja a győztesnek kijáró két pontot. Belgrád,Budapest Budapest és Belgrád egyformán készülő­dik a nagy találkozóra. A Magyar Labda­rúgó Szövetség elnöksége a válogatott csa­patunk tréneri teendők ellátására Sebes Gusztávot, az ismert sportembert kérte fel Sebes, mint Párizsba, természetesen Bel­­grádba is el­kü­séri válogatottunkat. Vannak olyan hírek is, hogy a magyar válogatott Belgrád után november 26-án, kedden Sza­badkán a város válogatottja ellen áll ki. Ez a hír még megerősítésre szorul. Mint Belgrádból jelentik, az ottani keretet há­rom egyesület játék­osaiból állították­­. A 23 tagú keretből a Partizán 10 játékost adott, a többi játékost a Vörös Csillag és a Metalac adja. Kettős mérkőzés az Üllői úton SZAC Barátság—ErSo után FTC—Csepel Az FTC vezetősége szerette volna meg­ismételni a múlt vasárnapi délelőtti rende­zést, de mert az ErSo nem volt hajlandó a SZAC Barátság elleni már fé­l tízkor kiállni, a vasárnapi kettős bajnoki attrakció fél tizenkettőkor kezdődik a SZAC Barátság— ErSo bajnoki meccsel és fél 2-ko­r folytató­dik az FTC—Csepel küzdelemmel. Derbynek számít ez a máskor is rend­kívüli események­ közé sorolt bajnoki küz­delem mindkét csapatnak múlt vasárnapi teljesítménye után és azért is, mert a bel­grádi és esetleg zágrábi válogatott kikülde­tésre nemcsak az FTC eddigi reprezentán­sai, hanem még má­sok is szóba jöhetnek, de igen esélyesek a csepeli MTK-t verő együttes egyes játékosai is. ILOVSZKY JÁTSZHAT! Mint ismeretes, Ilovszkyt, a Vasas jobbszélsőjét, hetekkel ezelőtt a Labdarúgó Szövetség fegyelmi ta­nácsa 10 hónapra eltiltotta a játéktól Az ítélet után Ilovszky Csehszlovákiába távo­zott, majd onnan a minap visszatért. Egye­sülete a Labdarúgó Szövetséghez fordult a népszerű játékos érdekében és az MLSZ szerdán este tartott tárgyaláson Ilovszky játékjogát visszaadta. Ilovszky vasárnap már játszik az MTK ellen, ami a Vasas győzelmi reményeit nagyon elősegíti. Vasárnap stafétafutás a városon keresz­tül. Az Ifjúsági Világszövetség egyéves fennál­lásánaik megüne­plésére 100x103 méte­res váltófutást rendez a városon keresztül. A versenyt a roszsz id­­­járás feliatt 10-én nem tud­tá­k lebonyolítani és így annak lefu­tására vasárnap, november 17-én , délelőtt kerül sor ünnepélyes külsőségek között. Kijelölték a vívók válogatott keretét A Vívó Szövetség válogató bizottsága leg­utóbbi ülésén kijelölte azt a válogatott ke­retet, amelyből az 1949. évi londoni olim­piáira kiutazó csapatot majd­ kiválogatják. A keret tagjai a következők: Kardban: Bay dr, Berczelly, Erdélyi, Gerevich, Kárpáti, Maszlay, László, Pesthy, Papp, Radnay, Pa­csányi, Szila­si. Tőrben: Berzsenyi dT, Bay dr, Berczelly, Dunay, Eszterhás, Ge­­revich, Maszlay, Hajdú dr, Sákovics Tilly. Párbajtőr: Bay dr, Berzsenyi dr, Dunay, Csáthy, Karácsony, Kőhegyi d­r, Reirich dr, Sákovics Tímár. Női tőrben: G. Bogáthy E., Elek M., Elek I., Horváth K., Kun E., Rozgonyiné, Nyáry M., Tömössyné, Vargha I., Zsabka M. A keretet az idei versenyeken mutatott formák alapján még bővítik. A Sportorvosi Tanács és a Sportorvosok Szövetségének szociáldemokrata tagjai no­vember 19-én, kedden délután fél hat órakor fontos ügyben értekezletet tartanak (Palace szálló, IV. 402). Erősödik a KAOE Barátság. A Fér­ Ba­rátság kedd este tartott közgyűlésén elhalás­rozta, hogy nevét KAOE Barátságra változ­tatja­, ennélfogva például a kézilabdázói va­lamin már a t­eremkézilabdázó bajnokság­ban KAOE Barátság néven indulnak. A kézilabdázó szakosztály tisztikara a követ­kező: Elnök: Jólesz Ferenc, alelnök: Sági Károly, szakosztályvezető: Takács István, intéző: Bán­kúti Kázmér. Sp­ort­filmben m­utató: A Magyar Motorsport Szövetség az amerikai Tudósító Szolgálattól kapott hangos híradót és sportfi­lmjét mutat be ma, november 14-én csütörtökön este a Ferencvárosi Torna Club motorkerék­vá­ros szakosztályának klubhelyiségében (József VILÁGOSSÁG A Szociáldemokrata Párt napilapja Főszerkesztő: KÉTHLY ANNA Felelős szerkesztő­ :GERGELY ISTVÁN Felelős kiadó: FENYVES JENŐ A szerkesztőség­ és a kiadóhivatal tele­fon­­száma: 137-562 (—565). Szerkesztőség és kiadóhivatal: VTIl. Cond­­ucca * Jogosság Nyomda Rt., Budapest VILI, Conti nova 4 Felel­őis nyomdavezető: EPERI ISTVÁN .

Next