Világosság, 1947. január-március (3. évfolyam, 1-73. szám)

1947-03-13 / 60. szám

'»aga «Aast. Komái h tea Óbb MkaouM, poosieaffl kiét !':öU­.'j* töl­zti, Molotov movsipogcs, m­iUl ki d* et tvm tóvetít mint ni/éla „bUtontógi MszkUCrat“. Antfhoxy kiszállt, hatalma» íryw Kseksereg Tett« körül autóját, majd később vidám­ból&bdacsatába kezd­tek a «szovjet külögymink­-stee tv célja körül. ás tagos riporter ing­g megjegyezte, hogy a hangulat a seovjet fővárosban rendkívül bizakodó, ám tem­észetesen korai lenne még véleményt alkotni a s artakold­at kilátásaira vonatkozólag. Az angol delegáció két késésben lévő tagja, Sir Brian Robertton altábornagy, Németország brit övezetének helyettes sátorai kormányzója, valamint Sir­iFU­­Uam Strang, a berlini Saftvetségen El- Vsndrtó Tanács mellett mű­ködő brit ta­nácsadó, akiket a rossz időjárás akadó­ Izoavát Mooak­vába a Pes­tokban, tegnap a megérkeztek a szovjet fővárosba. Ugyanc­sak Moszkvába érkezett te­­hinténtételre Novikov, a Szovjet­ Unió wrashingtoni nagykövete ia. Megkezdték a demokratikus rendőrség átképzését A belügyminiszter intézkedésére két elsőfokú próbarendőri iskolát állítottak fel Kistarcsán, Székesfehérváron, Pé­­csett, Szegeden, Debrecenben, Szombat­helyen és Budapesten. Ezekben az isko­lákban 3000 új rendőr hat hónap alatt elsajátítja a rendőri szolgálat minden ténykedését és­ mint rendőrszakaszveze­­tők kerülnek ki a vizsgák letétele után. A belügyminiszter intézkedésére műkö­dik egy középfokú rendőriskola is, mely­nek sikeres elvégzése után a hallgatók törzsőrmesterként kerülnek ki az isko­lából és vidéken rendőrőrsök vezetői és parancsnokai lesznek. Pesten a Dagály utcában működik a közlekedési rendőr­ség iskolája, amely egyelőre 200 rendőrt képez ki autóvezetésre és a közlekedés irányítására. Óbudán működik 400 rendőrrel és 80 rendőrtiszthallgatóval a folyamrendé­­szeti iskola. Kinkanbal­eon állították fel a lovas­­rendőrség kiképző iskoláját, amelynek egyelőre 300 rendőr­növendéke van. Ugyancsak itt állították fel a lóidomító tanfolyamok egyelőre 150 lóval. A tanfolyamok hathónaposak s a ren­dőrség tagjai a demokratikus életszem­léletből is nevelést kapnak. A belgrádi magyar követ megkoszorúzta az isme­retlen katona sírját Szántó Zoltán belgrádi magyar követ kedden délben megkoszorúzta az Avalon az ismeretlen katona sár­jét — jelenti a belgrádi rádió. LMTD ______ Az ipartestületi közgyűlések lefolyá­sáról és a választások eredményeiről közöl be tudósítást a „Kisiparos“ e heti száma. ISZI!­HÓIM EStEZEM A­Z EZRED KEDVENCE (Pegazus-film) llbassság && A lengyel külügyminiszter bejelentette: fizenyes essk­ii lapárk­isileléssel sejtjük az in­sziinik­et Varsóból jelentik. Ismeretes, hogy Lengyelországban a felhabadu­lás óta fasiszta csoportok állandóan izgattak a zsidók ellen. Számos merényletet is követtek el. A lengyel zsidók tízezrei hagyták el az or­­szágot. Németország különöző zónáiba özönlöttek, hogy onnan kiván­dorolhassanak. Most Modzelewsky lengyel külügyminiszter érdekes nyilatkozatot tett az antiszemitizmus elleni küzdelemről. Bejelentette, hogy nagyon szigorú büntetésekkel, sőt b­izonyos súlyos esetekben ha­lálbüntetéssel is sújtják az antiszemitálért. A lengyel kormány reméli, hogy az erélyes rendszabályok életbeléptetése után megszűnik az anti­szemitizmus és az eltávozott zsidók is vis­szót érnek. Milét* tábornagyt vall Nürnbergiben. A keddi nap folyamán megkünlö­dött Nürnbergben Milch tábornagy kihallgatása. Életrajzi adatainak bemondása után kijelentette, hogy sohasem volt harcos náci és arra sem volt ideje, hogy Hitler „Mein Kampf‘-ját elolvassa. 1932-ben —~ folytatta vallomását — Göring ra­gaszkodott ahhoz, hogy mellette m­ű­ködjék s amikor a német repü­lésügyi minisztériumot Hitler újjá­­fe­jlesztette, ott államtitkár lett. Ezt elfogadta — mondotta — hazája,ér­deket tartva szem előtt. A párthoz 1993-ban csatlakozott, nem meggyő­ződésből, hanem állása miatt D­EMOKRÁCIA, OH! A földművelésügyi minisztérium elnöki osztályának vezetője a tekintélyelv mellett harcolt, a német nemzetiszocialista államért lelkesedett, Hitler „tömör igazságát" és a fajelméletet hirdette Dr Perneczky Béla egyetemi ma­gántanár, a földművelésügyi mi­nisztérium elnöki főosztályának fő­nöke. Ő a személyi tervek legfőbb intézője. Nézzük meg: Ki az a férfi, a demokratikus földművelési é­ minisztérium egyik legbefolyásosabb embere? Kezünkben van a Pázmány Péter Tudományegyetem jog- és állam- tudománykari igazol­óbizottságának határozata. Száma 888/a/28—1945. A határozat kimondja, hogy az igazolóbizottság­­ Perneczkyt megfeddi. Az indokolás a következőket álla­pítja meg: „Dr Vas Tibor előadó írásban is beadott jelentése szerint Perneczky Béla „Koreszméink“ című könyvében a tekintélyi elv mellett foglal állást az egyenlőség rovására és éles támadást intéz a demokrácia ellen is. E gondolat folytatásaképpen kitűnő példának tartja a német nemzetiszocialista államot. E koreszmék magyaror­szági alkalmazása tekintetében azt az álláspontot foglalja el, hogy e koreszmék magyar vonatkozásban is helyesek és alkalmazandók. Mű­vében Perneczky a nemzeti szocia­lista államelmélet hívének vallja magát.“ A súlyos indokolás alapján a bizottság Perneczkyt jogerősen feddésben részesítette. Olvassuk a földművelésügyi mi­nisztérium elnöki főosztálya veze­tőjének 1943-ban megjelent „Kor­eszméink* című könyvét, amely a ,,Királyi" Magyar Egyetemi Nyom­da kiadásában látott napvilágot. A könyv 30. oldalán Mussolinit idézi a szerző, majd hozzáfűzi, hogy ezek szép gondolatokA 40. oldalon így ír a demokratikus minisztérium fő­­tisztviselő­je: „A mai Ádám kiábrándult a po­litikai szabadságból és elfordult a politikai demokráciától.“ Perneczky szerint azért, mert ..csa­­lódott a szabad ság­gral és demokrá­ciával járó többségi uralomban, mert a többségi uralom a közsét nem képes megvalósítani.“ A 42-ik oldalon „kitűnő paidéként" állítja be a ..nemzetiszocialista Német Birodalmat". Mpgállapítja hogy jó szabadság és egyenlőség nem ked­vez a fegyelemnek amely nélkül az élet tűrhetetlen, kibírhatatlan“. A 45-ik oldalon „Hitler tömör igazságot tartalmazó" mondását idézi. Az idézet után Perneczky he­lyeslő diceéréssel emlékezik meg Hitler szavairól. A 97. oldalon a második világháborúval kapcsolat­ban: „A nemzetnek egységes, ke­mény fellépésre és összpontosított erőkifejtésre van szüksége, hogy az iszonyú tusában le ne gázolják“. A 108. oldalon így ír Perneczky Béla: ..örömmel meg­állapíthatjuk, hogy­­ a tekintély állam Magyarországon I la Mutatóim épülT. A 114. oldalon a „hivatásrendeket“ dicséri és megál­lapítja, hogy ,,A hivatásrendek az a bizonyos szervezett társadalom, amely úgy hiányzott akkor, amikor 1918-ban és 1919-ben megingatták és felborították az államot, amikor az állami abroncsokat szét­feszítették és leszaggatták“. Marxról így véleke­dik Perneczky: „A proletár szociá­lis probléma marxi orvoslása: medi­­camen perud morbo". (Az orvosság rosszabb a halálnál.) Majd megál­lapítja, hogy ..az osztályharc a tár­sadalom széthasitására vezet“. A 126. oldalon a faj­védelemről: "A magyar fajvédelem a magyar népet védi... A humánum helyett a ma­gyarság érdeke a mozgató erő. Nem általános ember szer­etet, hanem ma­gyar világnézet vezeti Ennyit a földművelésügyi minisz­térium elnöki osztályfőnökének 1943-ban megjelent könyvéből... Perneczky Béla volt a magyar mezőgazdasági munkások Német­­országba­ számításáról szóló szo­morú emlékű rendeletek szer­kesztője. Herkély Tiborral, az Ébredő Ma­gyarok Egyesületének elnökével többször járt Németországban a mezőgazdasági munkások kiszállítá­sának megbeszélése céljából. Kapcsolatban állott Walton Ágos­ton MÜNE-ügyvéddel, aki a Ge­stapo megbízottja volt és 400 ma­gyar ügyvéd listáját szolgáltatta ki 1944 tavaszán a németeknek. Igazolási tárgyalásán Per­neczky maga is elismerte, hogy 1935 óta ismeretségben volt a fasiszta ügyvéd­kémmel. A súlyos Indokok alapján m­ort fedett, a demokráciaellenes kitéte­lektől hemzsegő könyvet írt­a a magyar munkások Németországba szállításánál szerepet játszó Per­­neczky Béla, aki jelenleg rövid ideig Rómában tartózkodik, nem r­agja egyik demokra­tikus pártnak sem. Egyéb adataink is vannak róla, de — úgy hisznüi­k — ennyi is éppen elég. Ilyen múlttal nem en­gedhető meg, hogy valaki egy de­mokratikus minisztérium főtiszt­vi­selője lehessen. Sándor István Tamás Heves összetűzés a francia nemzetgyűlésen Thorez miniszterelnökhelyettes körül A francia nemzetgyűlés keddi ülésén heves összetűzés történt Pierre André köztársasági szabad­ságpárti képviselő és Maurice Tho­­rez kommunista miniszterelnökhe­lyet­es között. Pierre André erős kifejezésekkel támadta Thoreznek a háború alatt tanúsított magatar­tását Thorez, aki miniszterelnöki székben ült felemelkedett, hogy til­takozzék, de nem tudott szóhoz jutni. A kommunista képviselők helyükről felemelkedve, hosszasan el­ették Thorezt, majd öklükkel ver­ték a padok asztalait, hogy meg­akadályozzák a szónokot beszéde folytatásában. Általános zűrzavar keletkezett. Heves felkiáltások és sértő kifejezések röpködtek a terein szemben lévő padsorai között Herriot elnök, miután hiába kí­sérelte meg a nyugalom helyreállí­tását, felfüggesztette az ülést. Az ülés újból megnyitása után Pierre André, akinek az elnök újból megadta a szót kijelentette, úgy vélte, joga van ahhoz, hogy emlé­keztessen az „üdvös igazságra“. Maurice Thorez erre elhagyta a ter­met, és intett csoportjának, hogy kövesse. A kommunista képviselők kivonulása alkalmával újabb fel­fordulás keletkezett és Her­riot el­nök újból felfüggesztette az ülést. Az összetűzések a nemzetgyűlés fge nem folytatódtak és hmm nemt fejlődött ki a kommunista képvise­lők és Andre párthívei között (.Al TI") MINDEN DOUHIZONAK. CXKfetl BIZOTT­SÁGNAK NKLKCUKEBBTETLffiff SZAKALITS ANTAL ipari­gyi miniszteri osztályfőnök R lunkolCTOI l­eniKistián ■ ittdlk iitsé­­liett. Tartalmazza a legújabb kollektiv szerződé­­sekre, családi pótlékra, fizetteei szabadságra. Üzemi bizottságokra, munkaközvetítésre, ta­­nonckérdésre, újjáépítés) közmunkák felezett­­résére vonatkozó legfontosabb és legújabb ren­delkezések, valamint a kollektív keretszer­­ződteek te szakmai kollektiv­­MnScteek mu­tatóját. A füzet rendszerez kk­-gémbtóje s a HS fobu­re ar 18 Is­met jelent fontosabb munkajogi szabályokat tartalmazó „Mit kell tudni a munkaviszony szabályozásáról“ elaan te a munkajogi tanácsadó első köteteként meg­jelent füzetnek. Kapható a NÉPSZAVA könyvkiadónál Budapest VII. erszéhez kócít ff. «uáa. te minden vvktrelfcodfabou. — Tidékro­­.záVitre .. . elftestet be küldte* eWifd­ Ara. 3 forint

Next