Világosság, 1947. július-szeptember (3. évfolyam, 146-222. szám)

1947-07-24 / 166. szám

V 99FÉRFIAS MELL, ERŐS TESTALKAT...“ iádiéMdMk-Hogyan került S és fél millió náci tagsági lapja mm ame­rikai n­adsereg kezébe? az amerikai hadsereg németországi okmány­­központjának titkai (London.) Az angol rádió üzeml­írója beszámol a Németországot megszálló amerikai hadsereg 2771. számú okmányközpontjának mtűkődéséről és azokról az izgalmas körülményekről, amelyek között a nácik legféltettebb irattára az amerikai hadsereg birto­kába jutott. Amikor az amerikai hadsereg közigazgatása Né­metországban berendezkedett, szinte megoldhatat­lannak látszó kérdéssel állt szemben: hogyan tudja megállapítani, ki volt a náci­ párt tagja és ki nem? Hiáb­a szeve­vezték volna meg a legkitűnőbb kérdő­íveket, ravaszul elrendezett kérdőpontokkal, az a veszély fenyegetett, hogy nem igen lehet majd meg­alapítani a feltett kérdésekre adott válaszok szava­hihetőségét, mert hiszen minden hétpróbás náci me­nekülni igyekszik a nácizmusnak még a látszatá­tól is. "­­ Akkor­ még senki sem tudhatta, mily fontos sze­rep fog jutnni egy bajorországi papírgyár tulajdono­­sának­. Amikor ugyanis a nácik látták, hogy elke­rülhetetlen a szövetséges győzelem, s határozták, hogy az ú. n. Reichskartei néven ismert nyilvántar­tójuk 8,*1 millió lapját papír zúzdában megsemmisí­tik. Zsákokba rakták a 8 és félmillió tagsági lapot a, névmutatóval együtt és elvitték­ a zsákokat a papírgyárba azzal, hogy nyomban meg kell kezdeni a szétzúzást. A munka azonban csak nem akart meg­­indulni A papírgyár tulaj­donosa egyre húzta az időt­ azzal, hogy nincs elég szén© a gépek fűtésére, azután meg, hogy elromlottak a gépei vagy hiányzott egyik-másik fontos alkatrészük Szóval a munka nem indult meg, s közben az amerikai csapatok el­foglalták a várost, átkutatták a papír malmot és bukkantak a zsákokra. Álmélkodva látták, amikor a zsákokból kihullottak a világ leggonoszabb politi­kai szervezetének 8 és félmillió tagsági lapjai. Ezek a tagsági lapok szolgáltatják most az alapját a 2771. számú okmányközpon­t munkájának. Az ok­mányközpont egy kis épületben van, vidéki kúriá­hoz hasonlít. Kívülről egyetlen érdekessége, hogy több sor szögesdrót veszi körül, mindenütt fegyveres őrök cirkálnak és mindenkit szigorúan igazolatnak, aki az­ épület közelébe kerül. Kívülről egyáltalában nem látszik, milyen hatamas pincét építettek az amerikaiak az épület alá. Ebben a pincében őrzik a 80 millió tagsági la­pot és a hozzájuk tartozó kérdőíveket, amelyek mindegyike önvallomásszerűen fényt derít a nácik­nak miszticizmusból és perverzitásból szőtt szemei ki­­létjére.-­itt őrzik az SS férfi és női tagozatának sze­mélyi lapjait is. A kérdőíveket a náci állam minden férfiának ki kellett töltenie, amikor meg akart nő­sülni. Egy SS legény például így adja meg testi adatait: 1,Férfias­ mell, erős testalkat.“ A nők a kér­dőív egyes pontjaira adott válaszaikban még a fér­fiakban is túltesznek. Úgy­ létezik, a náci öntudat kiölt belőlük minden nőiességet és szemérmet. Kü­lön szekrényekben őrzik Hitler és­ közvetlen környe­zetének tagsági igazolványait. („MTI“) A­ Biztonsági Tanács „engesztelő balkáni bizottság“ ' '­­ felállításáról tárgyal Marshall mm tett ajánlatot francia-angol-ameri­kai katonai szövetség kötésére . Nagy Britannia komoly gab­onaszállítmányokat kap a Szovjet­ Uniótól (Moszkva.) Az angol-szovjet keres­kedelmi megbeszélések befejezésük­ felé közelednek. Nem hivatalok-je­lentés szerint Nagy-Britannia való­színűleg „komoly mennyiségű“ ga­­bonaszál­tmányokat kap az ezevi szovjet termésből. A megbeszélések, amelyek Moszkvában június 21.­0 óta folynak, már csak néhány napig tartanak. (.MTI­) K ! Itt az új hétfői lap / /' \ Vasárnap délután jelenik meg először az UJ HÍREK Képben és szövegben számol be a vasárnapok és ünnepnapok minden eseményéről, a legfrissebb bel- és külföldi hírekről, a választási harc minden mozzanatáról Részletes sportbeszdnmték és lóverseny eredmények! Az ÚJ HÍREK az egyetlen vasárnap délutáni és ünnepnapi képes politikai riportlap Megjelenik július 27-én,rusírmnap dél­u­tán Vidéki isszomb­oyosok a rendelést azonnal krimiéa de a kiadóhivatlatlói fill, Conti mm 4t síi® alá (­ ­London.) A Biztonsági Tanács keddi ülésén a görög helyzetet vi­tatta meg. Parodi francia kiküldött módosító­­indítványt nyújtott be az amerikai javaslathoz. Ebben Fran­ciaország azt kívánja, hogy a bizott­ság legfőbb feladata a balkáni álla­,­mok­­jószomszédi viszonyának hely­reállítása legyen.­­ A bizottságnak legyen felhatalmazása vizsgálat­­ folytatására és adatszerzőére, neve azonban ,engesztelő bizottság“ le­gyen. (JÓTI­) (Párizs.) Párizst jól tájékozó« körök­ben hangoztatják, semmi alapja nincs annak az egyik külföldi hírügynökség­től származó értesülésnek, mely szerint Marshall tábornok hétfőn Bonnet washingtoni francia nagykövettel foly­tatott megbeszélése során ajánlatot tett volna a német agresszió veszélye ellen egy francia-an­gol-amerikai katonai szö­vetség megkötésére. A francia külü­gy­­minisztérium semmi ilyen irányú érte­sítést nem kapott Bonnettól. („MTI“)

Next