Világosság, 1947. július-szeptember (3. évfolyam, 146-222. szám)
1947-09-24 / 217. szám
Most végre kiderült: Miért nem védték a magyar csapatok 1944 októberi 5-én a Várat? A németországi amerikai hatóságok átirata alapján a magyar hatóságok most számbavesznek minden régebbi kikérési indítványt. Ezek között szerepel „gróf“ Festerich Benno volt százados aktája is, amely érdekes és eddig nem ismertetett adatokat tartalmaz. Festetlek volt ugyanis a Várban a testőrség páncéltörő századának parancsnoka. 1911 október 15-én a százados parancsot kapott Lázár testőrtábornoktól, hogy minden pártt célosra lőni kell. Festetiek úgy adta tovább századának a parancsot, hogy minden páncélosra lőni kell, a németeket kivéve. A parancs következtében a német páncélosok ellenállás nélkül hatoltak be október 16-án a Várba. A nyomozás megállapította, hogy Festetich a közé a három testőrtiszt közé tartozott, akiket a németek libán nem tartóztattak le. Ez érthető is, mert a hazaáruló „gróf“ nyilas karszalaggal járkált a kritikus napon. Azt is megállapították, hogy a nyilas puccsot ■, megelőzőleg titokban tanácskozásokat folytatott Veesenmayerrel. A felszabadító szovjet hadsereg elől Festetich nyugatra menekült és magával vitte azokat az értékeket, amelyeket zsidó ismerőseitől megőrzés céljából vett át. Szőlősy Lóránt népügyész a tegnapi napon átírt a budapesti népbíróságnak és elfogatóparancs kiadását kérte Festetich Benno ellen. Cs. B. Mi az oka a nagy benzinhiánynak? Ezentúl vásárlási könyvre kapják az autósok a benzint Néhány nap óta ismét benzinhiány van az egész országban. Alig néhány fővárosi kút működik , és ezek előtt tumultuózus jelenetek játszódnak le. Taxik 10 litert, magánautók csak 5 litert kaphatnak. Miután az ország elegendő benzinmennyiséggel rendelkezik, utánanéztünk, hogy megállapíthassuk, mi lehet oka ennek a lehetetlen helyzetnek. Nyomozásunk megdöbbentő eredménnyel járt. Kiderült, hogy a benzin- és olajvállalatok egy része megengedhetetlen üzleti politika miatt elsősorban csak a saját kútjait látja el és a szabad benzinkutak jórésze így üzemanyag nélkül marad. A legfőbb hiba azonban ott van, hogy a MAORT, amely Magyarország legnagyobb nyersolajvállalata , amely az ország legtöbb üzemanyagot adó olajforrása felett rendelkezik, nem működik azzal a termelési eredménnyel, mint az elmúlt fasiszta éra alatt. A MAORT kapacitása havonkint 70—75.060 tonna, ezzel szemben ma nem termel többet io.OOO-nél, ami körülbelül 25 százalékos termelési kiesést jelent. _ Szakemberek szerint a MAORT vezetősége nem gondoskodott arról, hogy kellő gépi berendezéssel pótolja az elhasználódott technikai berendezést. Olyan jelenségek mutatkoznak, amelyek igazolni látszanak azt a tényt, hogy valamely rejtett oknál fogva a MAORT, amely a magyar kormánytól dollárkiutalást kapott, nem akarja elérni termelésének háborús és háború előtti kapacitását, 25—30.(M 30 tonna kiesés havonként azt jelenti, hogy a mezőgazdaságot, a közüzemi járműveket és az egész gépjárműforgalmat nem lehet ellátni elegendő üzemanyaggal, mert az országnak export- és jóvátételi kötelezettségei is vannak, saját szükségletén kívül. Gombosi Zoltán államtitkár, ásványolaj-kormánybiztos a következőket mondotta: — Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy nagyvállalatok, gyárak, sőt adagánosok egy része is, nem törődve g benzin-, hiánnyal, üzemanyagtárolásra törekszik. Emiatt voltunk kénytelenek korlátozásokat elrendelni, meghatározni, hogy mely gépjármű mennyi üzemanyagot vehet fel. Miután még ezek a korlátozások sem voltak elegendők a visszaélések megakadályozására, a közeljövőben vásárlási könyvecskékkel látjuk el az összes gépjárműtulajdonosokat. A mindennapi vásárlásokat ebbe a könyvecskébe kell bevezetni s így a visszaéléseket eltudjuk majd kerülni. — Nagy hibának tartjuk azonkívül azt is, hogy a vasúti szállítás meglassult. Az eddigi két-háromnapos vasúti szállítás helyett öt-hat napig is eltart a benzinvagonok szállítása. Ennek oka, hogy a MÁV üzeme a mezőgazdasági termények szállítása miatt erősen igénybe van véve. A fentiek arra kényszerítették a kormányzatot, hogy újabb korlátozásokat rendeljen el, ezek azonban nem véglegesek, hiszen az ország elegendő benzinmennyiséggel rendelkezik, főleg, ha a termelés és elosztás hibáit ki tudjuk küszöbölni. Amíg a benzinhiány fennáll, szüneteltetjük a nyersolajexportot is. Gombosi Zoltán államtitkár nyilatkozata is igazolja annak szükségességét, hogy a kormány a legerélyesebb kézzel avatkozzék be a mai termelési rendszerbe, mert csak így tudja biztosítani az ország gépjárműinek és a mezőgazdasági szempontból életfontosságú gazdasági gépek üzemanyag-ellátását. Zsolnai László KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Mindazoknak, akik önfelágozó Hitvesem és Édesanyám, illetve felejthzetetten Leányunk és drága Testvérünk, BÍRÓ MILÓSNÉ sí. Eichbaum Gizi korai elhúnyta alkalmából részvétükkel felkerestek, ezúton mondunk hálás köszönetet. Bíró- és Eichbaumf ccsalád 2 IMsolgai 1M7 SA Ha mint a pártközi értekezlet az Új kormány összetételéről Majd egy hónapja tartó sorozatos megbeszélések és tanácskozások után kedden délelőtt 10 órakor döntő állomáshoz érkezett amagyar belpolitikai élet. Összeült a második pártközi értekezlet, hogy a szombati pártközi tanácskozáson kölcsönösen ismertetett alapelvek figyelembevételével határozzon az új kormány megalakításának kérdéseiben. A döntő pártközi értekezletet megelőzően hétfőn a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt összekötő bizottsága folytatta tanácskozásait Szakasits Árpád és Szélig Imre, Rákosi Mátyás és Rajk Lászlórészvételével. Hétfőn délután viszont a Szociáldemokrata Párt vezetősége ülésezett. Napirend előtt a drágaság problémájával foglalkozott a Szociáldemokrata Párt vezetősége és megnyugvással vette tudomásul Kónai Sándor kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter közlését arról, hogy a párt politikai bizottsága már utasítást kapott a drágaság elleni intézkedések tervezetének kidolgozásáról. Az összekötő bizottság és a pártközi értekezlet szociáldemokrata résztvevői beszámolnak a pártvezetőség előtt a tárgyalásokról és a Szociáldemokrata Pártvezetősége megszabta a további tanácskozások menetét. Közvetlenül a pártközi értekezlet előtt összeült a Független Kisgazdapárt politikai bizottsága is, amelynek tagjait a reggeli órákban telefonon hívták össze. A Kisgazdapárt politikai bizottságának ülésével kapcsolatban olyan ellenőrizhetetlen hírek kerültek forgalomba, hogy a Kisgazdapárton belül újabb egyenetlenséget igyekeznek szítani azok az elemek, amelyek elégedetlenül látják, hogy a tárgyalások kedvező úton haladnak és a koalíciós együttműködés ismét biztosítottnak látszik. A mai pártközi értekezlet mindenképpen döntő jelentőségű, mivel eredményeképpen még a holnapi nap folyamán megalakulhat az új kormány. A pártközi értekezlet elsősorban a kormány összetételéről és létszámáról, továbbá a miniszterelnök személyéről dönt és az országgyűlés politikai bizottsága szerdán a vártközi értekezlet határozata alapján terjeszti a köztársasági elnök elé javaslatát az új miniszterelnök személyét illetően. A Magyar Amerikai Társaság az amerikai Zene reprezentatív alkotásainak megismertetésére hangversenysorozatot indít, melynek megnyitó rsszhangversenyét 1947 szept. 24-én, szerdán este/18 órakor a Társaság nagytermében (Vill., Vas ucea 2/c.) rendez. Védnök Mr. Seiden Chapin, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi követe. Közreműködnek: Báthy Anna, Eszenyi Irma, Lengyel Gabriella, Molnár Anna, Székely Mihály, dr Vasady-Balogh L. és a Budapesti Egyetemi Énekkarok. Bemutatásra kerülnek: amerikai szerzők dalai, hegedű-, hárfa-, orgonaművei és spirituálék.. Varga egyetemi tanár elismerte, hogy az összeesküvőket még ma is köti a közösségi fogadalom Az összeesküvők utolsó csoportjának tárgyalásán megkezdődött a vádlottak kihallgatása. "Tessének tett vallomást, az Aczel nepűgyesz kérdésére többek között kijelentette, hogy a Magyar Közösségnek tett fogadalmát még a mai napon is kötelezőnek tartja magára nézve. _ Mint ...ismeretes, ez az ókori pogány babonák külsőségei, között leütött .foogadalom az él étterelméletet, a fajelméletet és a háborús uszítást teszi a közösségi tagok kötelességévé. Egy amerikai hírügynökség jelenti: Száz atomváros épült a Szovjet Unióban (New York, — United Press.) Az Egyesült Nemzetek „World“ című folyóirata hétfőn megjelent számában közli, hogy a Szovjet-Unióban száz új ipari város és egy hatalmas atomenergiatelep épült, amely méreteiben megfelel az amerikai oakridge-i atomenergia-telepnek. Az oroszok ■— írja a cikk — olyan kis hírverései építették meg e városokat, hogy nemcsak a külvilág, de maguk a Szovjet Unió polgárai is alig tudnak róla. Ellsworth Lester Raymond, a cikk írója, aki egykor az amerikai hadsereg orosz gazdsági osztályának vezetője volt, kijelenette, hogy cikke eredeti szovjet forrásokból nyert értesüléseken alapszik, mely a legtöbb technikus előtt ismeretlen volt és most első ízben jelent meg nyilvánosan cikkében. Raymond szerint a száz várost olyan gyorsan építették fel, hogy még neveik sincsenek és szovjet, tervezőik kollektív néven „Bezymianka“, névtelen városoknak nevezik őket. A szovjet „Oak Ridge“, írja Raymond, melyhez egy hidroelektromos telep is csatlakozik. Szibériában központosul Irkuck fölött. Vezető szovjet tudósok és gazdasági szakemberek már dolgoznak több terven, mely a körzetben lévő újabb ipari városok létesítésére irányul. Leütöttek és Bevatkeztettek egy embert a Belvárosban Az R-csoport a Havas ucca és Molnár ucca sarkán alsónadrágban eszméletlen férfit talált Beszállították a központi ügyeletre, ahol elmondotta, hogy az éjszaka hazafelé tartott, amikor ismeretlen tettesek megtámadták, leütötték és ruháját elvették. A férfi vallomásaután ismét elvesztette eszméletét , és így személyiazonosságát nem sikerült megállapítani Az eszméletlen férfit a Rókus kórházba szállították, a vetkőztetők kézrakerítésére erélyes nyomozás indult A Vöröskereszt a művészek segítségét kéri A fővárosi művészvilág színejava jelent meg hétfőn este a Magyar Vöröskereszt fogadásán a Fészek Klubban. Cavallier József kormánymegbízott helyettes üdvözlő szavai után Vállay József igazgató ismertette a művészek előtt a " Vöröskereszt" elmúlt évi munkáját, majd Szakasits Árpádiné, a Magyar Vöröskereszt főmegbízotta szólalt fel. Szakasits Árpádné a művészek támogatását kérte a Vöröskeresztcélkitűzéseinek megvalósításában. A megjelentek nagy szeretettel és megértéssel fogadták Szakasits Árusává beszélés