Világosság, 1948. január-március (4. évfolyam, 1-74. szám)
1948-01-13 / 9. szám
Budapest, 4. év, 9. szám 1948 január 13. kedd Ára 4® fillér Révai József az erő- Felemelik a szakos fúzió ellen cukorfejadagot ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Három 47.000 forintos főnyeremény a totón BORZALMAS gyilkosság Budán Kővel verte agyon leányismerősét egy züllött műegyetemi hallgató Tegnap délután 3 órakor az Istenhegyi út felett fekvő Kis-Svábhegyes, az Orbán tér és a Vízművek között, a villamosmegállótól nem mersze, az egyik telken fiatal leány holttestére bukkantak. A leány nyitott blúzban, tépett ,szoknyában, lábán fekete hócsizmával feküdt, mellette színes női esernyőt, fésűt, eltört tükröt, rúzst és egy pár kesztyűt találtak. A holttest lábánál hatalmas, vézér kődarab hevert. A halott nő fején. Este 9 kilenc óra körül a központi üveleten megjelent izv. Tissalölgyi Istvánná, a Böszörményi út,i 7■ e számú ház házfelügyelőnője. — Kislányom nyolcadikán eltűnt, szeretnék utána érdeklődni — is, nóta az asszony. A rendőrtisztek megmutatták neki :■ Istenhegyi útnál talált halott nő blúzát és kesztyűjét. — Úristen, a kislányom holmija, mi történt vele? — kiáltott fel kétségbeesetten Tiszavölgyiné. A rendőrtisztek megkezdték a szerencsétlen asszony részletes kikérdezését. Tiszavölgyiné elmondotta, hogy Ida nevű, 20 éves leánya január 8-án délután öt órakor azzal ment el hazulról, hogy egy barátnőjét látogatja meg. Rozsdabarna irhabundát és Ida fehér sapkát viselt. A gyilkos nyomában Este fél tizenegy órakor a nyomozók már megállapították, hogy a csinos, fiatal Tiszavölgyi Ida az utóbbidőben egy 23 éves műegyetemi építészhallgató, a pilisborosjenői születésű Rosenhoffer Jenő társaságában mutatkozott mindenütt, a szeme táján mély, zúzott sebbálfüle mellett tátongó rés volt. Értesítették a rendőrséget és délután 4 órakor bizottság érkezett a helyszínre. Megállapították, hogy a csinos fiatal leányt a helyszíntől körülbelül 10 méterrel, a füvön gyilkolták meg, a lábánál talált kődarabbal. A nő személyazonosságának felderítésére széleskörű nyomozás indult. Ruhadarabjait bevitték a központi ügyeletre, hátha valakielismeri eltűnt hozzátartozójának jolmiját. Éjjel egy órakor rendőrautó robogott Rosenhoffer Jenő XI. Rőf ucca 12. szám alatti lakására. A műegyetemi hallgató nem volt otthon. A szomszédok elmondták, hogy három hét előtt megnősült és pénteken este elutazott Kiskunlacházára , a feleségéhez. A rendőrtisztek innen a fiatalember szüleihez mentek, akiktől megtudták, hogy fiúk az elmúlt vasárnap körülbelül 2000 forint értékű ékszert vitt el tőlük és azokat elzálogosította. Ezeknek az adatoknak birtokában a nyomozók már majdnem biztosra vették, hogy Rosenhoffer, a szerencsétlen fiatal lány gyilkosa, mert az áldozat blúzának zsebében két zálogcédulát találtak. Egyiket a Mártírok útján lévő zálogház állította ki egy darab brilliáns gyűrűről, a másikat pedig a Lónyay utcai zálogház egy ezüstrókáról. „Eladó azarhabunda.. A mára virradó éjjel újabb döntő bizonyítékok birtokába jutott a hatóság. Megtudták a detektívek, hogy Tiszavölgyi Ida eltűnésének napján a harmadéves műegyetemi hallgató Horváth Jenőné, XII., Lejtő út 1. szám alatti lakásába csengetett be és ott Horváthné fiát, diáktársát kereste. Az asszony beinvitálta a fiatalembert a konyhába, ahol éppen dolga volt és feltűnt neki, hogy Rosenhofer karján sáros irhabunda volt, amelyet a konyha asztalára dobott A fiatalember aztán széles mozdulattal lehúzta kesztyűjét és az aszszony észrevette, hogy keze csupa sár volt. — Hol járt, Jenői — kérdezte Horváthné. — Itt a hegyen — nevetett a fiatalember, aki cigarettát vett elő és rágyújtott majd megszólalt: — Horváth a ni,e adó a bundám. Nem akarja megvenni. Horváth Jenőnének nem volt szüksége a bundára, ezért így válaszolt: — Vidd, csak el, majd eladod. — Ma nem tudom elvinni — válaszolta Rosenhofer —, tessék, megengedni, hogy holnap reggelig itthagyhassam. A műegyetemi hallgató eltűnik Budapestről A fiatalember másnap reggel ismét megjelent Horváthné lakásán, magához vette az irhabundát, aztán eltűnt a fővárosból, valószínűleg vidékre utazott, feltehetőleg tényleg Kiskunlacházára. A főkapitányság ma reggel már az összes vidéki kapitányságokkal, pályaudvarokkal, rendőrőrsökkel közölte a gyilkos Rosenhofer Jenő személyleírását. A műegyetemista körülbelüll 180 centiméter magas, feltűnő sovány, oldalt fésült, hullámos szőkehajú. Sötétszürke télikabátot, karanot, fekete cipőt, sötétzöld zakót és sötétszínű nyakat kendő viselt. A gyilkos valószínűen elhagyta a főváros területét, ennek ellenére, a rendőrség véleménye szerint, rövidesen kézrekerül A gyilkos bűnlajstroma A főkapitányság bűnügyi osztályán pillanatról pillanatra gyűlnek az adatok a sovány, szőke, egyetemista gyilkos ellen. Tessényi János főcsoportvezető és Magasházi István csoportvezető az éjjel végigjárták azokat a helyeket, ahol Rosenhoffert ismerték, vagy ahol az utóbbi időben megfordult. A gyilkos jómódú, budai polgárcsalád fia. A Műegyetemen két évet hallgatott, azután oklevelet hamisított, magának és mint az amerikai misszió mérnöke szélhámoskodott budai ismerőseinél. Nem riadt vissza lopástól, zsarolástól és csalástól sem. Meglopta apját, sógorait, nagybátyját. Azt is pontosan megállapították, hogy a gyilkosság délutánján Kis János altábornagy ucca a 20 számú házban találkozott Tiszavölgyi Idával, innen indultak el délután 6 óra tájban sétáink Hajnalban egyik pestkörnyéki ismerősénél kopogtatott be, de ott nem kapott szállást. Cédulát küldött feleségének, hogy Felső-Ausztriába utazik. A rendőrség véleménye szerint a gyilkos nem lépte át a határt. Az anya felismeri eltűnt leánya holmiját Enyhe idő Nyugat-Európából folytatódik az enyhe légtömegek előnyomulása. Emiatt az idő a Biseayai öböltőlLengyelországig szeles, csapadékos. Várható időjárás: Délnyugati, nyugati széllel eső, havaseső jön. Az enyhe idő tovább tart. Budapesten ma délelőtt 19 órakor a hőmérséklet 2 fok.