Világosság, 1948. január-március (4. évfolyam, 1-74. szám)
1948-03-09 / 57. szám
SZÍNHÁZ VENDÉGÉNEKESEK az Operaházban A „Sevillai borbély 14 szárabati előadásában Giuseppe Taddei, a római Operaház tagja énekelte a címszerepet. A fiatal baritonista nem hangóriás, ezzel szemben ápolt és jelentős énekkultúrával rendelkezik. Különösen figyelemreméltói a szárnyalóan gyors és könnyű reesitattivókban ragyogtatott virtuozitása. Az előadás teljes egészében is jól sikerült. A címszereplőn kívül Gyurkovics Mária, Galsay Ervin, Bencze Miklós vidáman és szépen szóló együttesét is megérdemelt siker jutalmazta. Vasárnap este Mariana Radev, a zágrábi Operaház művésznője mutatkozott be a „Carmen“ címszerepében. Énekén és szerep alakításán egyaránt kellemesen tűnt fel, hogy Mariana Radev ízlésesen tartózkodik mindazon túlzásoktól, amelyekre ez a szerep oly könnyen csábítja el megszemélyesítőit. A horvát vendégművésznő nem farag Carmenból viszszataszítóan buja hisztérikát, hanem vérbő egészségében viszi színpadra a dohánygyári munkásnőt. Mellette különösen Orosz Júliát kell említenünk, aki Micaela áriájával csakugyan remekelt. Fodor Jánostól és Simándy Józseftől újrázást kért és kapott a közönség. Fricsay Ferenc karmesterre nyilván jó hatással vannak fényes külföldi sikerei: vezénylése lehiggadt és kevesebbel többet fejez ki. J. S. A Magyar Színházban március 14-én, vasárnap játsszák utoljára a ,Jjili“-t. Szerdán, 17-én mutatják be a két Strauss „Tavaszi hangok“ című operettjét. A darab főszereplői: Ladomerszky Margit, Fejes Teri, Mihályi Ernő, Uray Tivadar, Ráthonyi Róbert, Balázs Lóránd és Ladiszlav Kandy, a magyar származású prágai operaénekes. A „Tavaszi hangok”ban új primadonnát is avatnak, Vally Gabriellát, a Zeneakadémia fiatal növendékét A Pódium eredeti tervétől eltérően újból kitolta új műsorának premierjét, amely most már véglegesen március 17-én lesz. A Fővárosi Népművelési Központ március 15-én nagyszabású centenáris ünnepi estet rendez a Magyar Színházban és a Belvárosi Színházban. A műsort a közönség ingyen nézheti meg. =»=■= A Belvárs Színházban háromnapi betegsége után Dénes György vasárnap újból átvette a „Volpone“-ban Mosca szerepét. =»=«= A szovjet sajtó színházi kritikusai nagy méltatással emlékeznek meg August Jacobson észt írónak ,Élet: a,Z' elefántcsonttoronyban“ című színművéről, amelyet legutóbb Moszkvában hoztak színre. =1=1= Munkásság és kultúra címmel rendezi meg a Dolgozók Kultúrszövetsége az első magyar munkástörténeti kiállítást a Fórum Klubban. (V. Zrínyi u. 5.) A munkáskultúra száz évének szabadságharcos anyaga kerül bemutatásra március 10—31-ig. A VII. újjáépítési állami sorsjáték gyorslistája: 60.000 forintot nyert: 80850. 30.000 forintot nyert: 262440. 10.000 forintot nyertek: 13789 32502 126720 284395. 5000 forintot nyertek: 44017 116652 172162 238885 245002 277829. 2000 forintot nyertek: 39769 62771 83198 87191 110119 115392 149733 156054 172854 187004. 1000 forintot nyertek: 6665 29137 32774 35017 17887 45458 48071 54894 54977 55833 60506 74602 80605 81862 87170 88143 96060 99820 102861 105135 113657 115131 115203 127470 157020 157475 159732 167109 167747 168952 198280 202771 205192 205759 210649 211575 221142 225229 233053 236278 237226 242082 242709 263445 268010 281126 287898 295220 297345 270708,___________________ (X) 6 Világosság Kedd 1948. Hl. 9 IJIBB íllBMBSíráS BIÍLGUBBH (Szófia. — Tanjug.) A szobrányó ülésén megszavazták annak a városi és magánvagyonnak államosítását, amely nem a tulajdonosok gazdasági szükségleteit szolgálja, hanem arra való, hogy tulajdonosai annak hasznát élvezzék. Ez a törvény nem vonatkozik azokra a városi ingatlanokra,, továbbá a társaságok és szervezetek, jogi személyek vagyonára, amelyek bizonyos ideális célokat szolgálnak vagy szövetkezeti tőkét képviselnek. Az államosított vagyonok tulajdonosai a törvény értelmében kártalanítást kapnak, mégpedig állami kötelezvényekben, kivéve azokat az eseteket, amikor olyan vagyonról van szó, amely a fasiszta fegyveres erőket szolgálta vagy az idegen spekulánsok és kémek szolgálatában állott. („MTI“) SPORT A Vasas és az Újpest nemzetközi győzelme A meglepetések sorozata A vasárnapi labdarúgómérkőzések legnagyobb eseménye az Újpest is a Vasas nemzetközi győzelme volt. Az Újpest a megyehét pályán 20.000 néző előtt 0:2 (2:2) arányban győzte le a prágai Slaviát. A lilák kitűnő játékkal, biztos fölénnyel győztek. A Slavián meglátszott, hogy még kevés az edzésük. Kár, hogy a különben szép mérkőzés a játékvezető hibájából kissé kemiány volt. Góllövők: Várnai (3), Szusza (2), Csabai, illetve Bican (2). A Vaszs Belgrádiban szrepelt nagyszerűen, ahol a kitűnő Vörös Csillagot győzte le 1:0 (1:0) arányban. A Vasas bár tartalékosan állt fel, mégis szépen játszott és dicséretet érdemel. A mérkőzés egyetlen gólja Mirkusics öngóljából esett. A bajnoki mérkőzések közül kétségtelenül a legnagyobb meglepetés a Ferencváros pontvesztesége az Ady Endre utcában az EMTK-val szemben. Itt az eredmény 2:2 (2:1) volt. A zöldfelvételk nem bírtál a kemény erzészeti védőkkel. Góllövők: Szabó, Deák, illetve Gazsó és Bihari. A Kispest Salgótarjánban váratlanul fölényesen 4:0 (14)-ra győzött a Salgótarjáni BTC ellen. A Kispest a II. félidőben ellenállhatatlan volt. Góllövők: Puskás (2), Horváth és Béres. — A SZAC újra szerencsétlen mérkőzést vívott, annak ellenére, hogy sokkal jobb volt, mint a MATEOSZ, mégis 1:1 (1:0) arányban döntetlent ért el. Góllövők: Magyar és Szabó J. — A nagy formában lévő MTK a megyeri úton 9:0 (4:0)-ra gyzött a Szolnok ellen. Az MTK nemcsak eredményesen, hanem szépen is játszik. A Szolnok nem éri el az élvonal színvonalát. Góllövők: Höffling (5), Hidegkúti (2), Bodola és Hegedűs. — A győri ITO a Latorca uccában váratlanul legyőzte 2:0 (1:0) arányban az Elektromost. A Csepel 2:1 (2:0)-ra verte a Haladást Csepelen. A bajnokjelölt Csepelnél csak az I. félidőben elégítettek ki. Góllövőik: Marosvári, Szentesi, illetve Kónya, öngól. A bajnokság állása: 1. Csepel, 2. Vasas, 3. Ferencváros, 4. Újpest, 5. MTK, 4. Kispest, 7. Haladás, 8. MATEOSZ, 9. V ETO, 10. Elektromos. 11. EMTK, 12. DVSC, 13. Szolnok, 14. Sál. BTC, 15. SZAC, 16. Mogürt, 17. Szeged. Totó-eredmények Az NB II. osztály totószempontjából fontos mérkőzésein nagy meglepetésekillettek. Az ErSo 2:0-ra kikapott a Gázgyártó Óbudán. — AB. Előre Békéscsabán 1:0-ra legyőzte a GSE-t. — A Postás 2:0 arányban vereséget szenvedett Pécsett a PETC-től. — Dorog remek játékkal legyőzte 4:0-ra a Tatabányai SC-t. A Miskolci Vasutas tovább folytatja jó szereplését, ezúttal a Wolfnert verte Miskolcon 5:3 arnyban. Az NB II. osztály többi mérkőzésein sok volt a meglepten. Új igazgató a Sportuszodában. A Nemzeti Sportuszoda igazgatója Bajki Béla lesz, régi tördemes sportember kerül erre a fontos helyre, aki minden bizonnyal jól megoldja majd a nehéz feladatokat. Megkoszorúzták Komjádi Béla síremlékét. Az Úszó Szövetség vezetői vasárnap délelőtt ünnepélyes külsőségek között megkoszorúzta a 15 éve elhunyt Konyádi Béla síremlékét a rákoskeresztúri temetőben. EZ A TÖMEGSPORT ! Vasárnap kezdődött az egész országban a második nagy tizmegverseny, a népi asztali torilezbajnokság. Az ünnepéllyel megnyitó a Tattersallan volt, ahol dr Verebédytj Ferenc, az Asztali Tennisz Szövetség elnöke üdvözölte a népi bajnokság résztvevőit. Itt nyújtotta át Madarász Endre, az NSB főtitkára Farkas Gizinek, a londoni világbajnokságon győztes versenyzőnek a Magyar Kommunista Párt ajándékát, egy arany pecsétgyűrűt az MKP jelvényével. A népi bajnokságnak egyébként 60.000 indulója volt. Ma este Milánó A magyar ökölvívóválogatott ma, hétfőn este Milánóban az olasz válogatottal mérkőzik. A jól összeállított magyar csapat komoly győzelmi esélyekkel lép kötettek közé. Kiercitás azonban, hogy a pontozás hogyan sikerül. Mindent figyelembe véve, a döntetlen eredményt már komoly sikernek tartjuk. Kormányférfiak a sport élén A Labdarúgó Játékvezetők Testülete közgyűlésén tiszteletbeli játékvezetővé választották a köztársaság elnökét és a kormány többi tagját. Hidas Ferenc, a MKP sportosztályának vezetője, beszédében elismeréssel adózott a játékvezetőknek, akik szerinte megérdemlik a magyar sport hőseinek kijáró tiszteletet. Elnök lett dr Abray Zsigmond. Az MTK közgyűlésen Marosán Györgyöt és Farkas Mihályt választották díszelnökké. Itt Sebes Gusztáv beszélt és vázolta terveit az MTK-val kapcsolatban. Főtitkár Neu János lett. Az Atalanta közgyűlésén az új vezetőségbe több kormányférfi felesége került be. Korbacsics Pál a női sport ugrásszerű fejlődését helyezte kilátásba a hároméves terv keretében. Elnök: Ortutay Gyuláné. Főtitkár: Wollák Katalin. # Újdonság!o#fo Kun sitién : Újdonság / A mai jobboldali szociáldemokraták A finn nép és a nemzetközi munkásmozgalom régi harcosa és egyik vezetője mesteri módon világít rá a jobboldali szociáldemokraták osztályáruló és békellenes politikájára. Ara: Ft 1.50 Kapható lapbizományosoknál és Szikra Könyvkereskedésekben. SZÍNHÁZ Kik költöznek a Jászai Mari-otthon"-ba ? Vasárnap délben avatták fel a „Jászai Mari-otthon“-t, a romépület helyén Gobbi Hildának és segítőtársainak fáradhatatlan munkája révén valóságos kis tündérpalota született, amelyben 27 szoba várja a kiérdemesült öreg színészeket és színésznőket. Ezeknek a régi világ soha nem nyújtott mást, mint szégyenletes, szegényes alamizsnát. A demokrácia nyugodt otthonhoz juttatta őket és Lakatos építésügyi államtitkár valóban megindultan jegyezte meg, hogy a Jászai Mari-otthon munkájával valósággal túlnőttek a hároméves terv keretein. Az otthon szobái közül egyelőre csak az a négy van teljesen berendezve, amelyet Bajor Gizi, Honthy Hanna, Dinnyés Lajos miniszterelnök és Ajtay Andor adományozott. A többi többi szoba berendezésével fokozatosan az elkövetkező napokban készülnek esik el, úgyhogy ma reggel csak az első négy lakó foglalta el szobáját: Sarkadi Aladár is felesége, Gazdi Aranka, Hegedűs Gyuláné és Zala Karola. Utánuk sorban a következő művészek költözködnek a legközelebbi napokban: Laczkó Aranka, Szóner Olga, Cselényi Adél, Antal Erzsi, Stella Gyuláné, dr Farkasai Szalontai Franciska, Batizfalvy Elza, Hídvégi Ernő, Berényi Gábor, Iványi Antal és Békeffy Lajos feleségével, Koppány Margittal. Friedrich Gulda zongoraművész, a genfi nemzetközi versenyek tavalyi I. díjnyertese kedvezőtlen körülmények között mutatkozott be Budapesten. A nem éppen izomembernek látszó, karcsú, fiatal művész betegen játszotta el a Székesfővárosi Zenekar kíséretével Schumann zongoraversenyét s a mű első két tétele közben alig tudta leplezni bágyadtságát. De a harmadik tételnél nyilván megszűnt a magába szedett csillapítószerek hatása és Friedrich Gulda feléledve bizonyította be finom és fejlett zongorakultúráját. Többet, egyelőre még nem árult el jó tulajdonságai közül. Komor Vilmos karmester a tőle megszokott teljes megbízhatósággal vezényelte a bécsi vendég zenekari kíséretét s előzőleg Kadosa Pál nagyszabású szimfóniájának előadását, JT. 8. A „Budakeszi Állami Általános Iskola“ legutóbbi bemutató énekhangversenye nagy sikerrel zajlott le. A nyolcvantagú énekkar valóban kitűnőt produkált és különösen művészien adta elő Kodály „Székelyfonó“-jainak háromszólamú dalait. Az énekkar vezetőjét Thoma Leventénél az iskola igazgatója különleges dicséretben részesítette. A SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Operaház: A Filharmónia Társaság hangversenye (8). — Vígopera: Ninc* előadó*. — Nemzeti Színház: Az orosz kérdés (148). — Nemzeti Kamaraszínház: Szerelme házassága (7). — Vígszínház: Visszafelé az úton, (148). — Pesti Színház: Nincs előadás. — Belvárosi Színház: Volpone (148). — Művész Színház: Melyek a gyökerek (&S). — Madách Színház: Kisunokám (V4S). — Magyar Színház: Lili (148). — Fővárosi Operettszínház: Bál a Savoyban (7). — Medgyaszay Színház: Doktor úr (548). — Pódium: Nem engedünk a 48-ból (Hsj. — Kamara Varieté: Telitalálat (V 1 8). — Mesebarlang: Színes mesekönyv (!!, 145, 7).— Royalt Farsang a dzsungelben (%8). RÁDIÓ Hétfő. Budapest I. 12.15: A háziegyüttes játszik. — 13: Házi Hugó előadása. — 13.15: Kraecz Kálmán előadása. — 14: Hírek. — 14.10: Martos, Abonyii, Arany, Munkácsy francia tanítványa. Iván Blanchat. — 14.30: Tóvizy Irén éneke. — 15: Rádiói.,kóla. —. 15.55: Műsor ismertetés. — 16: Haglemezek. — 16.30: Budavári Kázmér előadása. — 17: Hírek. — 17.10: A magyar hadiifogolyhíradó rádiióközleményei. — 17.5: A Vöröskereszt ködeményei. — 17.30: „Ma azéz éve...“ Itália földje reng. — 18: Szív küldi felvitek szívesen. — 18.80: Bemutató előadás a stúdióban: „A zöld papagály.“ — 19.15: Hanglemez. — 19.30: Falurádió. — 19.45: Puszta György előadása. — 20: Hírek, sporthírek. — 20.20: Hírek oroszul. — 20.30: Kodály Zoltán zenekari dalad, hangfelvétel. — 21.30: A Szociáldemokrata Párt 36. kongresszusainak záróünnepélye. Helyszíni közvetítés a Sportcsarnokból. — 22: Hírek. — 22.55: A magyar hadifogolyhíradó rádióközleményei. — 23: Hanglemezek. — 24: Hírek. — 0.10: Hírek franciául. — OTO: Hírek angolul. — 0.30: Hírek eszperantó nyelven. Budapest II. 17: Hanglemezek. — 18: Hírek. — 18.05: A rádió asszonyrovata. — 18.35: Félóra Jazz. — 19.05: Művésztemének— 19.20: Kántor László zenei összeállítása, hanglemezekkel. — 20: Közellátási helyzetkép.— 20.15: Hanglemezek. — 20.30: A rádiói szabadegyeteme. — 21: Hírek. — 8015: Ádám György előadása. — 21.30: Hanglemezek. —22:30: Hanglemezek. .