Világosság, 1948. július-október (4. évfolyam, 148-251. szám)

1948-09-18 / 214. szám

m Az ítélet kifokrdatáse után jelent­keztek a terhi 18 tanúik s Radszky­­laktanya agyik to.meggyilkosa bűisperáben A népbírósági d? Rektz­ tanácsa, szerdán halálra ítélő? Muhári Bélát, aki a Radetzky-lakta­nyában teljesí­­tett fegyveres pántszolgálatot és egyéb bűnei melllk négy ember megölését is rabiza nyitottá­k. Ez m­ár a­ második half­altos ítélet volt a Z­­­ d­el zk­y -la­k­t­anya­­ tömegagyilkosai ügyében. Nemrégenen végezték ki u­gyanis Kéménczy Jánost, a tömeg­­gyilkosok vezetijüét. Muharival egyikt vonta felelőssségre a nép­­bíróság a fegyveres pártszolgálat 1.másik tíz tagját is- de ezekre gyil­kosságot rábizonyítani nem lehetett, teert, akik térhálóon vallhatták volna a halottak. Az ítélethirdetés u­tán azonban az egyik ,csupán tíz­évi kényszermunkáb­a, ítélt tömeg­­gyilkos, Ta­jti János ügyében három terhelő tanú jelentkezett. A nép­­ügyészség most új ■vádiratot ad ki a séreskezű pár szolgálatos ellen, ideiglenesen reggel fél kilenc óra­ko­r kezdődik a tanítás. A hivatalos k­v mai száma közli a közoktatás­­ügyi miniszter remü­letét, mely sze­rint valamennyi budapesti iskolá­ban, főiskolában és egyetemen szep­tember 26-tól kezdve további intéz­kedésig a­­ tanítás reggel fél kilenc órakor kezdődik. Az iskolák igazga­tói, az egyetemek rektorai és a tan­kerületi főigazgatók október 9-ig kö­telesek jelenteni a miniszternek és­ez­meléseiket a tanítási idő kezdetének megváltoztatásával kapcsolatban. A mr­tilsa verseny kimagasló eredménye. A Győri Vagongyárban elkészült a tize­dik jóvátételi híd. A híd elkészítéséhez a juron­kaverseny és a racionalizálás eredm­ényeképpen már csak 55.000 m­an­' krtórára volt szükség. Az előző hidat m­ég 203.000 munkaóra alatt készítet­ték el. »*ßz€ptomb&p 18-tól ' ....^ a Szovjet Film Ünnepi előadásaira Október 3—5 között rendezik meg a Szovjet Film Ünnepet. Ebből az alka­tomból nyolc, napon­ át ez Uránia és Royal Apolló filmszínházakban, valamint mindennap egy m­ásik külső kerületi moziban más-más szovjet film kerül elő­adásra, mert a jegyek nagy része az Use­teken keresztül, kedvezményes áron ke­rül a dol­gozókhoz. A közönség körében mutatkozó rendkívüli érdeklődésre való tekintettel mér szeptember 16-től kü­ön elővételi pénztár árusítja az Uránia és a Bogát Apolló filmszínházakban a Szov­jet Fam ünnepe előadásaira szóld je- Cl­eket.' rMagyar írók részvéte Zsddánov ha­lála alkalméból. A „Li ty­er a túrna ja Gazeta“ legutóbbi száma közli a magyar írók részvéttáviratát Zsd­á­­nov halála alkalmából. A táviratot Gergely Sándor és Barabás Tibor írták a­­á. A Vígszínházban ma este kilenc órakor az ,,Iskola Akció“ javára be­mutatják ’Georges Roland ,,Simone és a béke“ című vígjátékot a Ma­gyar Vöröskereszt és a Vígszínház rendezésében. A szerencse sorslandóságára jellemző, hogy a , Magyar Osztálysorsjáték nagy nyereményeit a legkülönbözőbb foglalko­zású sorsjegy vásárlók nyerték. A Ma­gyar Osztály sors­játék olyan intézmény, ahol a nyereménnyel történő kisorsolá­s céljából semmiféle előny vagy protekció nem jöhet tekintetbe és a sorsjegy vá­sárlói sorsjegyüknek nyereménnyel való ki­sorsolását csupán „jószeren­csétől“ re­­m­élhetik. A­­ szerencséhez azonban első­sorban sorsjegy szükséges, azért sürgő­sen ,vásároljunk sorsjegyet, mert a kibo­csátásra kerülő sorsjegymennyiség fele kisorsol­tatik, vagyis minden második sorsjegy nyer.­­ (X) Honvédek, rendőrök és szabadságharcosok K­lisfei MSIt n­iittsiva népet! Révai József ismertette az MDF javas­latait a munkásértelmiség neveléséről Csütörtök délután a MÁV AU deb­m­­necai kult­úrházainak zsúfolásig megtelt nagytermében Révai József országgyű­lési képviselő, a Szabad Nép főszerkesz­tője nagyfontosságú előadást tartott.­­ A munkásosztály soraiból szár­mazó új értelmiség nélkül — mon­dotta Révai József — nem­ lehet igazán szocializmust építeni. A föld és a gyár után az iskola is a dolgo­zóké lett, de a középiskolák és egyetemek tanulóinak osztályösz­­szetétele lényegében nem vál­tozott meg. Tűrhetetlen aránytalanság van­ a munkásosztály politikai ha­talma és a közép- és főiskolások ré­szesedése között. Az aránytalanság kiküszöbölésére rendkívüli rendsza­bályokra van szükség: meg kell szüntetni a vagyonos osztályok műveltségi monopó­liumát. Be akarjuk engedni a középisko­lákra és egyetemekre azokat, akiket eddig kirekesztettek: a dolgozó osz­tályok gyermekeit. — A régi értelmiség mellett szük­ség van új munkásintelligenciára is. Nem­ mondhatunk le egy olyan új értelmiség felneveléséről, amely nemcsak szolgálja a de­mokráciát, hanem egyben harcol is érte. A népi demokrácia gondoskodik arról, hogy az új középiskolákon és az ú­i egyetemeken munkásszüleinek megbecsülésére és tiszteletére tanít­sák az odakerülő k­iunkásifjakat- A magyar demokratikus kormányzat elkövet mindent, hogy a munkás­­szülők aryági nehézségeit könnyítse. Kérő­szóval fordulunk a munkás­apákhoz és munkásanyákhoz. Ú­j mérnökökre, orvosokra, tanárokra, köztisztviselőkre, jogászokra,­­ köz­gazdászokra van szükségünk. Ad­ják, ide gyermekeiket a munkásszü­­lők erre a célra és ne riadjanak vissza áldozatoktól sem.­­— Pártunk központi vezetősége siklass áll amellett, hogy még ebben a tanévben napok alatt olyan rend­szabályok történjenek, amelyek lehe­tővé teszik a munkás gyermekek szá­mára a bejutást a gimnáziumokba és az egyetemekre. Sürgetünk olyan kormányrendeletet, amely a nyolc elemit és négy polgárit végzett üzemi munkás szülőjétől származó gyermekek számára külön ötödik gimnáziumi osztály létesítését ren­deli el- Intézkedjék ez a rendelke­zés a munkásgyermekek tanszerrel és élelemmel való ellátásáról is. Egyelőre Budapesten, Győrött, Pé­csett, Tatán, Tatabányán, Salgótar­jánban és Ózdo­n kell érvényesíteni ezt a rendelkezést. Ezenkívül léte­síteni kell egyelőre Budapesten egy egyesztendős előkészítő tanfolyamot az egyetemre való felvételre, fiatal üzemi munkások számára. — A szocializmust a kultúrában is fel kell építeni — mondotta, vé­gül Révai József. ,— Munkásifjakat az egyetemekre és a középiskolákba! Rákosi Mátyás néhány hónappal ezelőtt kiadta a jelszót: A párt­munka legközelebbi lá­ncszeme ideo­lógiai színvonalunk, marxista-leni­nista tudásunk emelése. Ez nem­csak a pártiskolák, hanem az állami iskolák ügye is, nemcsak a párt fel­adata, hanem a népi demokratikus állam feladata is. "i I­iigiilieili részletek a „preis i­iilsayak“ titseruskai-szervein­ések legniggveben Nürnbergből jelentik. A nemzetközi törvényszék előkészítette a vádiratot Fit. Wagner vol­t náci női tábornok ellen. Még a hitlerista rémségek sorában is különálló­, dobhatteres részlet ez a bűnügy. Pia Wagner a háború kitörése idején mint, ápolónő volt, alkalmazásban egy kórházban. Mint megbízható párttag a há­ború kitöír­ésekor azt a megbízást kapta­, hogy szervezzen örömtanyák­at a hadse­reg számára. Túl elnoki rangot kapott és megkezdte az „intézmény“ szerbeké­vé . Internáló- és­­­portálótáborokban sorozott fiatal leányokat és asszonykát az örömtanyák számára. A szerencsétlen­eket először egy táborban „kiképezte“, azután hat vonatot bocsátottak rendelkezésére, hogy megfelelő csapatközpon­­tokba szél­írhassa az „árut“. Pia Wagner valósággal dicsekedett az ügyész előtt azzal, hogy maga Göring tábornok is a, legteljesebb elismerését fejezte ki, ami­kor megszemlélte a guruló örömlány o­kát. A nemzetközi bíróság zárt tárgyalá­son hallgatja ki ezt a néhány leányt és, asszonyt, aki Pia nő­ Vér rabszolgái közül életben maradt. Ezek az ügyészség előtti kihallgatásuk során elmondották, hogy két-három hónap­ múlva a guruló örömtanyák rabszolgái gázkamrákban fejezték be életüket. A budapesti egyetemi fogászati klinika közli, hogy szeptember 20-tól az eddigi délelőtti fogászati rendelésen kívül dél­után is tart rendelést 2­4­ óráig. Az is­­kolásgyermekeknek ezentúl nem­ kell az iskolai előadásokat elmulasztaniuk, hogy szabálytalan, rendetlenül nőtt fogaza­­to­ki­t rend­behozha­ssák. Mártír újságíró temetése. A mártír­halált halt Balassa Emil író hírlapírót szeptember 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor helyezik örök nyugalomra a rá­koskeresztúri izraelita temető mártír­­pa­r­cellá­jában. Balassa Emil mint költő is becsült, nevet szerzett magának, isti­ben elhurcolták és kevéssel azután bele­halt az üldöztetéssel járó szenvedésekbe. * Kedvezményes Utazás Sopronba Az 1847. évi soproni ipari kiállítás 100 éves fordulójának megünneplésére 1948 szeptember 18—26-ig nagyszabású kézműipari, gyáripari, mezőgazdasági és képzőművészeti kiállítást rendeznek. A kiállításokon csak a soproni és a sopronmegyei kézműipar, gyáripar és mezőgazdaság jelenik meg, mert be kí­vánják bizonyítani, hogy a város és vármegye saját erejéből is milyen nagy erőfeszítésekre képes. A kiállítással kapcsolatosan sok kulturális rendezés is lesz, melyek közül különösen kiemel­kedik a budapesti MÁV finek- és Zene­kar soproni szereplése, valamint a sop­roni Liszt Ferenc Zeneegyesület „ün­nepi hangverseny“-e. A „soproni hét“ eset napján, szep­tember 19-én a budapesti Vasutas Szak­szervezet indít egy 1090 személyes ku­­­lckivonatot Sopronba, mely alkalommal leróják kegyeletüket Széchenyi István nagycenki sírjánál, valamint megkoszo­rúzzák Széchenyi soproni szobrát és a volt Széchenyi-palota falán elhelyezett Széchenyi-em­l­­éktáblát. A soproni kiállításra utazni kívánók a MÁV-on 33%, m­íg a GYSEV-on 50%-os kedvezménnyel utazhatnak. A kedvezmény igénybevételére jogo­sító igazolvány minden IBITSZ-irodáb­­ól beszerezhető. (X) HÍREK A kenyérfeketézők panasza: „Fess Zoltán miatt jutottunk ide66 Kedves Sándor nyugalmazott pénzügyi szemlész Németh Jánosné útján a Teleki téren nagymennyi­ségű szeptemberre szóló kenyér­­jegyet vásárolt össze. A szabadke­­nyér bevezetése miatt a jegyeket még ráfizetéssel sem tudta értéke­síteni. Megbízást adott Gregán Gyula zenésznek, akit Nagy Lajos újpesti pékmester rendőrnek adott át. A vádirat kikézbesítésekor Gró­nán kijelentette, hogy „Vay Zoltán miatt jutottunk ide“. Elkészült a vádirat „Tigris Klára“ ellen. Dr Szál-Kovács népügyész tegnap nyújtotta be a budapesti népbírósághoz vádiratát Jezkovics Klára,, az Auschwitzban saját sors­társait kínzó szobaparancsnok ellen. Jezkovics Klára pofozta, szíjjal és bottal verte, rugdosta a deportálta­kat, minden rendelkezésére álló eszközzel kínozta őket. „Tigris Klára“ bűnügyében rövidesen meg­tartják a főtárgyalást. Higer nem lehet a Kaliforniai ügyvédi kamara tagja (Neww York­) A Kaliforniai Ügy­védi Kamara ezévi kongresszusa ismét elutasította azt az indítványt, hogy négereket is vegyenek fel tag­jai sorába. („MTI“) Kivégezték a hulladaraboló gyil­kost. A­­ rögtönítélő bíróság tegnap halálra ítél­te Szebeni Lajost, az em­berdaraboló baromfikereskedőt. Sze­­beni Lajos kegyelmet kért, azonban a rögtönítélő bíróság nem tartotta kegyelemre méltónak. Szeleit dél­után 5 órakor a Gyű­jtőfogház ud­varán felakasztották. A rendőrség ünnepsége a Margitszi­­geten. Szeptember 19 én a Honvédség ítéltének keretében a rendőrség is nép­ünnepség­eket rendez a Margitszigeten. Délután 3 órától­ sportbemutatók, kul­­túrelőadások lesznek és énekkarok sze­repelnek. A rendőrség gyermekvárost is létesít. A rendőrök és pedagógusok egész nap szórakoztatást, nyújtanak a gyermekeknek, utána a rendőrség in­gyenuzsonnát ad a gyermekváros tag­­jainak. Megszökött német háborús bűnös öngyilkos lett egy szállodában (Düsseldorf,­­ AFP) Brit forrás­ból­­ származó közlemény szerint Swilhnann volt SS-tábornokot hol­tan találták egy osnabrücki szállo­dában. Az 53 éves tábornokot an­nak idején háborús bűnösnek nyil­vánították, de 1947 decemberében, mielőtt a nürnbergi törvényszék előtt­­ felelősségre vontak volna bűneiért, a börtönből megszökött- Úgy hiszik, Schumann öngyilkossá­got követett el. Nagy Imre egy éve Házéinak. Ma egy éve választotta az országgyűlés egy­hangúan elnökivé Nagy Imrét. Az elnök jelenleg ágyban fekvő beteg és így a­z év­forduló megünneplése elmarad. A kor­mány és a kormányzati szervek képvise­lői, valamint a dolgozók legszélesebb ré­tegei levelek és táviratok százaiban üd­vözölték a „földosstó minisztert“, akit új közjogi méltósága elnyerése óta is egyre fokozódó bizalom és megbecsülés vesz körül. Hogybudapesti Hírlapterjesztd Kerékpáros Kihordók és Árusok! Felkérjük az összes kerékpáros ki­­h­ordókat és az árusokat, hogy a Szakszervezet helyiségében: VIII. József körút 19. sz. jelentkezzenek 8 napon belül nyilvántartásukba való vétel végett Engedélyüket és igazolványukat hozzák maguikkal. Aki szeptember 22-ig nem jelent­kezik, engedélye érvényét veszti. "

Next