Világosság, 1948. július-október (4. évfolyam, 148-251. szám)

1948-08-29 / 197. szám

SZÍNHÁZ Somló István elmondja: Mit jelképez a „Simone és a béke“ A Vígszínházban esténként próbálják e „Baby Hamilton“ című operettet, amellyel szeptember 3-án nyitják meg az új évadot. Továbbra is Rátkai Már­ton játssza a főszerepet, egyetlen sze­replőváltozás: Náray Teri szerepét Czo­­bor Erzsébet alakítja. Ugyancsak gyors iramban folynak az előkészületek Ro­land „Simone és a béke“ című színművé­nek szeptember 17-i bemutatójára. A darab egy kis francia városkában ját­szódik, melynek vendégfogadójában a négy nagyhatalom külügyminisztere szakadatlanul tárgyal, a színen azonban csak sofőrjeik szerepelnek. A vígjáték — mondotta a Világosságnak Somló István igazgató — távol esik mindazon szimbo­likus beállítottságtól, amelyet a darab­ban egyesek belemagyaráznak. Simone, akit Tolnay Klári alakít, nem képviseli Európát, vagy valamelyik középeurópai államot, hanem a békés megnyugvás utáni vágyat érzékelteti. Ellentéte a másik női főszereplő: Gombaszögi Ella. A darab a béke győzelmével végződik. Schwalb Miklós zongoraművész, a bos­toni New England konzervatórium mű­vészképző tanára, aki tíz évi távollét után vendégként tartózkodik jelenleg Bu­dapesten, Beethoven G-dúr zongoraver­senyművét játszotta el a Székesfővárosi Zenekar legutóbbi szabadtéri hangverse­nyén, Koródy András karmester simulé­­kony vezényletével. Schwalb Miklós ma is az a hangszerre termett „zongorakéz­zel" rendelkező előadóművész, aki 1038- ban Párizsba utazott ki szerencsét pró­bálni. Ott érte utól­át a háború és a né­met megszállás, amely elől sikerült neki Amerikába menekülnie, ahol most szép állást tölt be. Hangzatos billentése, fürge játékmodora hű maradt hozzá. Azok közé tartozik, akiknek előadó-művészeti jelle­gén az elmúlt idő alig változtatott. Egy pillanatra... Írják a új magyar Hím: •­­Dísz­­magyar“ forgatókönyvét. Horthy Magyarországának sötét világát, a családi összeköttetések és a minde­­nekfeletti protekció korát Pásztor Lajos és Nyíri Tibor ötletéből Hárs László, Szőnyi Tibor és Gertler Viktor dolgozzák fel A film szem­léltetően mutatja be, hogyan vál­toztatja meg egy fiatalember sorsát pillanatok alatt a kényszerűségből viselt díszmagyar. et­ fs A Pódiumban pénteken mutatták be Verneuil „Az ügyvéd és a férje“ című szatíráját, melyet Ascher Oszkár igaz­gató közlése szerint október végéig ad­nak elő, utána ismét a szokásos, több darabból és színes jelenetekből álló mű­­­sor kerül bemutatóra. Az új évadban Rátkai Márton hosszabb ideig szerepel a Pódiumban. A Belvárosi Színház szeptember 10-én tartja Shaw ,Az ördög cim­borája­ című színművének évad­nyitó bemutatóját. A darabot Kör­­m­öczi László rendezi, a főszerepeket Bulla Elma, Lehotay Árpád Dénes György, Bárdi Lajos és Szabó Pi­roska játsszák. A Belvárosi Színház nem tart szünetet: szeptemben 8-ig műsoron marad Priestley ,­Ádám­ és Éva­ című színműv­e. A REGÉNYUJSÁG kiadóhivatalához panaszok érkeztek, hogy az első rejtvénymegfejtők közül csak budapestiek nyerték a megfejtési jutalmat, egy rádiókészüléket. Éppen ezért a Regényújság elhatározta, hogy a rejtvénymegfejtők között e héten m­a további három rádiókészüléket oszt ki. A vidéki nyertesek a következők: 1. Endrődy Miklós bányász Pilisszent­­iván, Bányatelep 73. 2. Czigány Lajos 100%-os hadirokkant, Bánokszentgyörgy. 3. Aranyi József evangélikus lelkész, Gádoros. A Gallup intézet jelenti: New Yorkban Wallace meg­szerzi a szavazatok 27%-át (Moszkva.) Wallace pártjának egyre növekvő befolyásáról szóló hírek arról tanúskodnak, hogy az amerikai haladó elemek táborának száma nőttön-nő. Wallace Harmadik Pártja megalakulásának és fej­lődésének előfeltételeit az események történelmi menete adta meg. Ki­derült, hogy mind a köztársasági, mind a demokrata párt a monopol­tőke igájában áll. Mind a két amerikai párt a nagytőkések, az impe­rialisták érdekeinek védelmezőjeként lép fel. Wallace Harmadik Pártja a jaltai és potsdami egyezményekben ki­nyilvánított elveken alapuló békés nemzetközi együttműködés híve. Ezt a programot az amerikaiak egyre nagyobb tömegei támogatják. A Wal­­lace-várt Amerika komoly politikai tényezőjévé vált. Egyébkén­­t a Gr­o­wp-intézet közvéleménykutatási adatai szerint Wal­lace, a Haladó Párt elnökjelöltje, New Yorkban megszerzi a szavazatok 27 százalékát, ami körülbelül egymilió ember szavazatát jelenti. Ezen a héten avatták föl a borsod­megyei Szilvásváradon az ózdi vasgyár munkásüdülőjét. Nem is olyan régen ez a 30 szobás kastély és a hozzátartozó tízezer hold erdő és 300 hold szántóföld Pallavicini Alfonz „őrgróf“ tulajdona volt. A kastélyban felszerelt központi fűtés, a hideg-meleg víz és az áramtelep most a munkások kényelmét szolgálja. A gyár vezetősége elhatározta, hogy az üdülőt télen-nyáron nyitva tartja, mert a telep télen sielésre és rodi­zásra ki­válóan alkalmas. A gyár háromszázezer forintot költött az üdülő felépítésére. A belső felszerelést az ózdi vasgyár munkásai vasárnapi rohammunkával ké­szítették el. Most száz ózdi munkás pi­heni ki az év fáradalmait a kastélyt kö­rülvevő húszholdas árnyékos fenyves parkban. Jövőre már kéts­áz munkás számára lesz hely az üdülőben. A felavató ünnepségen Priesol József, a MDP miskolci titkára és Vatkó Már­ton, az ózdi gyár munkásigazgatója tar­tottak beszédet. Négyszáz ózdi dolgozó vett részt az ünnepélyes megnyitáson. Pallavicini A­fonznak az országban még húsz kastélya van, amelyek egyikébe­­másikába szarvasbőgéskor néha leláto­­gatott. Ezentúl ezeknek a kastélyoknak mindegyikében üzemi munkások és hoz­zátartozóik üdülnek majd. 0 SZÁZ ÓZDI VASAS SPORT Ma indul a labdarúgóbajnokság Az NB I. őszi fordulója szombaton délután indul a Kistext—SZAG mér­kőzéssel. A mérkőzés előreláthatólag nagy küzdelmet fog hozni és egy­­gólos SZAC-győzelem várható. Va­sárnap a legnagyobb érdeklődéssel a labdarúgóévad első rangadóját, a Kispest—Csepel mérkőzést várják, A Kispest pihent a nyáron és játé­kosai kitűnő erőben vannak­ A Csepel tartalékosan áll fel és legalább az egyik pontot szeretné elhozni Kispestről. Nagy érdeklő­déssel várják az ugyancsak lebo­nyolításra kerülő Vasas—Tatabánya mérkőzést, amely a bányászcsapat be­mu­tatk­ozása lesz az NB 1-ben. Az újpesti stadionban két sima mérkő­zést tartanak. A ragyogó formá­ban lévő MTK minden bizonnyal legyőzi az újonc Soroksárt, a pihent Újpest pedig a bulgáriai túráról fáradtan hazaérkező MATEOSz t. A Goldberger első NB I. mérkő­zésén a Haladást kapta ellenfélnek, az újonc pesti egyesületnek nem sok esélyt adhatunk a Nyári Kupa­győztes Haladás ellen. Salgótarján­ban csak hatalmas küzdelem után győzhet a Ferencváros, de a Stécé, mint már annyiszor, okozhat meg­lepetést. Vasárnap bonyolítják le a Hat­van—ETC, SVSE—Postás, Csongrád -M. Textil, STK-MMTE, Nyir. MÁV—Pereces és FSE—III. ker. totómérkőzéseket. Ma kezdődik az atlétikai bajnokság Magyarország 1948. évi atlétikai baj­nokságának küzdelmeit szombaton és vasárnap bonyolítják le a Beszkárt-pá­­lyán. A szombati program a következő: Férfi 109 m, 409 m síkfutás, 1599 m, 5900 m­, 110 m gátfutás, távolugrás, rúdugrás, gerelyvetés, kalapácsvetés. Nőknél: 100 m és 800 m síkfutás, magasugrás, súly­lökés és diszkoszvetés. A versenyen két olimpiai bajnokunk és a helyezettek vesznek részt, valamint legkitűnőbb atlétáink. Az Atlétikai Szü­­­vetség 59 élmunkást hívott meg a ver­­senyre. =»=*= Szeptember 19-én Magyar B-válogatott—Lengyel B-válogatott Budapesten Szeptember 19-én mint ismeretes, Varsóban szerepel a magyar válo­­gatott labdarúgócsapat. Ugyanakkor Budapesten a két ország második csapata mérkőzik. A MOSZKVA MELLETT megrende­­ve­­­zett szovjet céllövőbajnokságok sorén a tt MdH0t§£if&fI___Vasarnap , kitűnő szovjet versenyzők négy új világ­" ........... 1948. Vili. 29 I rekordot állítottak fel. Engedélyezte az MLSZ a Ferencváros prágai mérkőzését Az MLSZ elnöksége hosszas tár­gyalás után úgy döntött, hogy a Ferencváros visszavágó kötelezett­ségére való tekintettel szeptember 8-án Prágában a Spartával mérkőz­het. A GÁZMŰVEK újonnan felavatott sport­telepén tartják meg augusztus 31-én és szep­tember 1-én Magyarország ezévi teniszbaj­noki küzdelmeit. DUBLINBAN nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek, amelyen a négyszeres olimpiai bajnok, a holland Blankers Keen, a 100 yardos női síkfutásban­ b­­.S­as idővel új világcsúcsot állított fel. A KERÉKPÁROS VILÁGBAJNOKSÁG amatőr repülőverseny selejtező során Csikós úgy a seeljtezőben, mint a reményfutamban második lett és így kiesett a további küz­delmekből. SZEPTEMBER 6-ÁN Budapesten ü­l össze a BEV-konferencia, hogy megvitassa a Balkáni—Közép Európa Játékok körül fel­merült vitás kérdéseket. Szeptember 12-én lesz a legközelebbi BE­T-verseny, melyet az albánok rendeznek, a tornaversenyt pedig szeptember 26-én Magyarország rendezi. . SZÍNHÁZ Budapestre jön a marosvásár­helyi színház együttese A Nemzeti Színház társulata mint ismeretes , szeptember 9-én romániai turnéra indul. Bukarestben, Kolozsvárott és Marosvásárhelyen játszanak. Déri Ti­bor író, akinek „Tükör“ című darabja is szerepel a műsoron, elkíséri a társulatot Romániába. A közlekedésügyi miniszté­rium­ két hálókocsivá átalakítható sze­mélykocsit és két díszletszállító kocsit bocsátott a Nemzeti Színház rendelkezé­sére. A román határtól a román állam­vasutak adják a vasúti kocsikat és a társulat egyébként is két hétig a román kormány vendége. A Nemzeti Színház társulatának ven­dégjátékát hír szerint még az ősz folya­mán Budapesten viszonozza a maros­vásárhelyi színház együttese. A romá­niai magyar színházak nagy érdeklődé­sére a Nemzeti Színház néhány reper­toár-darabját magával viszi, hogy azo­kat műsorra tűzhessék. A Nemzeti Szín­ház társulata szeptember 23-án érkezik vissza Budapestre. Október 1-én a „Szentivánéji álom“­­mai nyitja meg a Nemzeti Színház új évadját, amelyet körülbelül két hétig ad­nak, utána pedig Moliére -Fösvénybe kerül bemutatásra. A Nemzeti Színház Kamaraszínházában Gellért Endre ren­dezésében Illyés Gyula „Korunk hőse“ című színműve kerül bemutatásra Sulyok­­Máriával, Major Tamással, Rajczi La­jossal és Ladányi Ferenccel a főszerep­­ben. A Magyar Színház második bemu­tatója előreláthatóan Gorkij ,Vasza Zsereznova“ című világhírű drámája. Major Tamás igazgató az új évadban Othello szerepében nyújtja majd legna­gyobb alakítását. Egy pillanatra... Vasárnap este 6 órakor először m mt­tatta be Budapesten, az Állatkerti Szín­­padon a Weiss Manfréd gyár 16 tagú kultúrgárdája a „Szentivánéji álom“ A darabot, A munkás színjátszó előadása iránt Óriási az érdeklődés. wt­an ..A távoli menyasszony H­eimil új szovjet film alaptémája az egyetlen nagy családot alkotó, sok nemzeti­ségű szovjet nép barátsága. Szovjet emberekről van benne szó, munká­jukról és alkotó versengésükről ‹»--». A Világosság értesülése szerint pénteken végre megszületett a várva-várt színész kollektív szerző­dés. Az Országos Bérmeg­állapító Bizottság a mai nap folyamán el­juttatja az új kollektív tervezetet a Színész Szakszervezethez. A köze­lebbi részleteket hétfőn hozzák nyilvánosságra.­­ UJJ FILMEK PROFESSZOR ÚR VÁLASSZON. Maga­san kiemelkedik ez a film a nyárvégi kalandor- és revüfümek végkiárusítás jellegű tömegéből, érdekességével, egy­szerűségével s mondanivalójának jelen­tőségével egyaránt. Érdekessége az, hogy az első ászt film, amely elkerült az ős­zünk Egyszerűsége a cselekmény veze­tésében, a jellemek megformálásában s a felesleges hatásvadászat elkerülésében mutatkozik. Jelentősége pedig abban áll, hogy tisztán és pontosan felrajzol egy komoly s Európa jövője szempontjából döntő fontosságú problémát." A profesz­­szor úr, akinek választania kell, bezár­kózik tudományos munkájába, gyűlöli a politikát s mindennemű állásfoglalást. S teszi ezt akkor, amikor háború folyik a németek által legázolt hazája felszaba­dításáért. Egyik fia a felszabadító há­ború oldalára áll. Másik fiáról kiderül, hogy a nácik hóhérsegédének, az észt koncentrációs táborok bérgyilkosának szegődött s hajlandó saját apját is el­pusztítani, ha érdekei úgy kívánják. Mi­lasz Professzor megérti, hogy válasz­­tania kell. S azok mellé áll, akik vele szemben, aki „a tudományt akarta meg­menteni a világ számára­, a világot akarják megmenteni a tudomány és az emberi élet számára. A SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Belvárosi Színház: Adám és Éva (H8). — Művész Színház: Ida regénye (­8). — Fővárosi Operettszínház: Nyitott ablak (VIS). — Kamara Varieté: Hogy volt (8). — Pódium: Az ü­gyvit­ és a férje (8). — Fő­városi Nagy Cirkusz: Augusztusi nagy mű­sor (4, iest.

Next