Világosság, 1949. július-szeptember (5. évfolyam, 150-227. szám)
1949-07-31 / 176. szám
Új Új közlekedési jelzőtáblák és fényjelzők a forgalmas utakon A főváros néhány útvonalon a közlekedés tökéletesítése céljából terelőoszlopokat helyeznek el, így a Petőfi-téren, a Malinovszki-fasor és a Pasaréti út tengelyében, a Széll Kálmán-tér és a Malinovszki-fasor kereszteződésénél. A Mártírok-útja és Keleti Károly-utca sarkán a körforgalom betartása végett jelzőtáblákat szerelnek fel. Az Erzsébet-körút és a Dohány-utca kereszteződésénél, a Kunfi Zsigmond-út és Mártírok-útja kereszteződésénél a fényjelző berendezés sárga lencséjébe iránymutató nyilat szerelnek be. A megállóhelyeknél eltávolítják a hirdetőoszlopokat, padokat, bódékat. A rendőrség ezentúl vasárnap esténként hét órától fél tizenegyig közlekedési rendőrt állít a nagyforgalmú Móricz Zsigmond körtérre. Ugyancsak közlekedési rendőr irányítja vasárnap este a Szent István körút forgalmát, mivel ott a budai hegyekből érkező turisták nagy tömege duzzasztja fel a forgalmat. Vádlottnál útkelló, Holnap lesz 23 éve. Rákosi Mátyás a vádlottak padjáról elmondta történelmi jelentőségű vádbeszédét Huszonhárom esztendővel ezelőtt, 1920 július 31-én a magyar nép nagy tanítója és bölcs vezére, Rákosi Mátyás a Horthy-fasiszták törvényszéke előtt felszólalt az utolsó szó jogán. A Rákos Mátyás ellen megindított első per végéhez érkezett. A tárgyalás során Rákosi Mátyás, Vas Zoltán, Márián Kató és a többiek mind vádlottból vádlókká lettek. Rákosi Mátyás nem védte magát, hanem leleplezte a vérbíróságot, vádolta a Horthy-fasisztákat, a kapitalizmust, az imperializmust. Beszéde tanítás volt vádlott-társai és az egész elnyomott magyar proletariátus számára. Kíméletlen, vas logikával zúzta össze Horthyék mondvacsinált vádjait, provokációit. Bátran vágta oda a bíróság, az ügyész szemébe: „A mai rendszer néhány ezer kizsákmányolónak a diktatúráját jelenti a dolgozó népmilliók felett." De nemcsak megmutatta ezzel a feudál-kapitalizmus igazi arcát, hanem irányt is mutatott. „Ha ezzel szemben az államügyész úr Szovjetoroszország proletariátusának diktatúráját nézi, meg kell állapítania, hogy ez a diktatúra az igazi demokráciát, a dolgozók demokráciáját valósította meg” — mondotta és hirdette Lenin és a Bolsevik Párt nagy művének igazságát, felsőbbrendűségét. Rákosi Mátyás, épúgy, mint az illegalitásban, a törvényszéken is, ország-világ előtt ismertette a Kommunisták Magyarországi Pártja programját és ezzel kitűzte a harci feladatokat a magyar munkásosztály elé. Az ügyész vádbeszédében a vádlottak szigorú megbüntetését követelte, hogy „ez az ijesztő példa visszatartsa a jövendő kommunista mozgalmát”. De Rákosi Mátyás erre is megadta a választ: „Nem tudja az államügyész úr, hogy még sohasem sikerült egy szabadságmozgalmat büntető rendszabályokkal elnyomni és nem tapasztalta, hogy éppen mi, kommunisták, nem ijedünk meg a büntetésektől?” —, majd így folytatta: „Az egész világ kommunistái halálmegvetéssel néznek ez akasztófákra és a börtönökre és ebben az önzetlenségükben világító példái a munkásosztálynak. Nincs közöttünk egy sem, aki a Kommunista Pártért nem volna kész bitó alá menni.” Azt is elmondta a bíróság előtt, hogy ez a per „semmitmondó kicsinység” a magyar nép életbevágó nagy peréhez képest. Ismertette azt a harcot, amelyet a magyar proletariátus folytat a külföldi rabló imperialisták ellen, a nemzeti önrendelkezés jogáért. „Ha megköveznek, ha tízszer sztáriális bíróság elé állítanak — — mondotta —, akkor is vallom, hogy 1849 óta Magyarország minden uralkodó rendszere a legnemzetietlenebb és leghitványabb külpolitikát folytatja. Befelé elnyomta a nemzetiségieket, de elnyomta a magyar dolgozó népet. Eladta az országot és kiszolgáltatta idegen érdekeknek’ Ezután leleplezte a nemzetiségek elnyomását és hirdette, hogy „csak a szomszédos országok forradalmi munkásságának együttműködésével, ezen országok imperialistáival szemben való harccal, a Kommunista Párt vezetésével” válhat valóra Magyarország felszabadítása minden imperialista befolyás alól. A munkásság Magyarországon és a világ minden részén harcolt Rákosi Mátyás kiszabadításáért. Magyarországon az uralkodó osztály lába alatt megingott a talaj. A nagy gazdasági válság jelei már mutatkoztak. Az imperialisták egyik vereséget szenvedtek a másik után. A Szovjetunió egyre jobban erősödött. És ekkor Rákosi Mátyás az ellenforradalom törvényszéke előtt vágta oda: „Magyarország dolgozó népe forradalmi szellemű" és ez „a forradalmi szellem napról-napra erősödik”... valóságos forradalmi népmozgalom van keletkezőben. „ Ennek a népmozgalomnak vezetése a Kommunista Pártra vár. Ez a Kommunista Párt történelmi hivatása.” „Az a dolgozó nép, melynek forradalmi múltja van ... amely a demokrácia alfájáért, az általános választójogért annyit áldozott hiába, amelyet a jobboldali Szociáldemokrata Párt oly rútul elárult, mint ezt a dolgozó népet, az tisztában van azzal, hogy a Kommunista Pártnak hivatása van Magyarországon.” Rákosi Mátyástól ezek után a szavak után megvonták a szót. Az osztálybíróság, a magyar és nemzetközi munkásosztály hatalmas tiltakozása következtében nem merte halálra ítélni. És ?. per, amiről Rákosi Mátyás az utolsó szó jogán beszélt, immár végleg eldőlt, a Szovjetúnió dicsőséges hadseregének harcai és felszabadítása nyomán. Végleg széttörtek a dolgozó nép bilincsei és a rothadt feudál-kapitalista társadalom megsemmisült. A pert a dolgozó parasztsággal szövetséges magyar munkásosztály, fr Kommunista Párt és Rákosi Mátyás nyerte meg, akinek vezetésével haladunk megingathatatlanul előre a szocialista társadalom megvalósítása felé. " Lassú javulás az időjárásban Várható időjárás: A hirtelen időroszszabbodás után fokozatos javulás következik. A szélkissé élénk lesz, változó marad a felhőzet. Szórványosan lesznek még kisebb esők és bár a hőmérséklet nem éri el az előző napok rendkívül magas értékeit, sülyedni nem fog. A friss tengeri levegő, mint jeleztük, egy csapásra megváltoztatta időjárásunk képét. A kánikula pénteken érte el tetőpontját. Később a hűvösebb légtömegek betódulását élénk szél, zápor és zivatar kísérte, utána bekövetkezett a felfrissülés. i Felépültek az Őszi Nemzetközi Vásár csarnokai Ötezer négyzetméteres kiállítási területen állít ki a Szovjetunió Két héttel ezelőtt kezdték meg a fasiszták által elpusztított iparcsarnok helyén egy két-, illetve háromezer négyzetméter alapterületű hatalmas kiállítási csarnok és egy modern sportpálya felépítését. 14 nap után, pénteken délután már bokréta ünnepélyt tarthattak az eredetileg csak őszre, az őszi Nemzetközi Vásár idejére tervezett épületben. A Kőbányai Középítési Nemzeti Vállalat a Párt kívánságára építtette fel ilyen rövid idő alatt a csarnokot, hogy azok a Világifjúsági Találkozóra már készen álljanak. Ezt a rövid építési időt az építőmunkások lelkes munkabrigádja és a szerkezeti részek előregyártása tette lehetővé. A bokréta ünnepélyen Vajda Imre belkereskedelmi államtitkár üdvözölte a szakminisztériumok, a főváros, a Tervhivatal, a VI., X. és XIII. kerületi pártszervezet képviselőit és megköszönte az építőmunkásoknak eredményes munkájukat. Hangoztatta, hogy az Őszi Vásár a szocialista tervgazdaság és a szocialista kereskedelem erejét bizonyítja. Haász Árpád külkereskedelmi minisztériumi osztályfőnök bejelentette, hogy az őszi Vásáron bemutatásra kerül a moszkvai kiállításon sikert aratott nehézipari anyag és látható lesz a bécsi autóbuszkiállításon első díjat nyert luxusautóbuszunk. A kiállításon a Szovjetunión, a népi demokráciákon kívül részt vesz a német Keleti-övezet is. A Szovjetúnió egymaga ötezer négyzetméter területen mutatja be a mi tervgazdaságunk számára rendkívül tanulságos kiállítását. A Kőbányai Középítkezési N. V. nevében Király János kőműves adta át lelkes tapsok között a kiállítási csarnokokat Beszédében hangoztatta, az itt elvégzett munka is bizonyítja, hogy kommunisták előtt nincs akadály. A lelkes hangulatú bokréta ünnepély a Párt és Rákosi Mátyás perceken keresztül tartó ünneplésével ért véget. Az egyetemi felvételi kérvények illetékmentesek A pénzügyminiszter ma rendeletet adott ki, amelynek értelmében iskolába, főiskolába, egyetemre és tanfolyamra a felvétel iránti kérvényhez csatolandó okiratok és kiadványok illetékmentesek A rendelet vonatkozik az iparos, vagy kereskedő tanulói, valamint a katonai iskolába beadott kérvényekre is. A rendelet ma életbe lépett. Ugyancsak rendeletet adott ki ma a pénzügyminiszter arról, hogy minden olyan számlán, amely illetékmentesen állítható ki, a számla kiállítója minden esetben köteles feltüntetni az illetékmentességet biztosító jogszabályt. Ez a rendelkezés is mától érvényes. " A VIT nem csak az ifjúság ügyei Csehszlovák, görög, ciprusi, mexikói és amerikai dolgozók üdvözlik a Találkozót A magyar dolgozók, élükön az ifjúmunkásokkal, nagy lelkesedéssel készülődnek a Világifjúsági Találkozóra. A Szaktanács kultúrosztálya a MINSz-szel karöltve, képzőművészeti pályzatot hirdetett olyan alkotások elkészítésére, melyek a harcos békeszmét és szocialista építőmunkánk nagyszerű eredményeit ábrázolják. Üzemi s képzőművészeti szabadiskoláink a MÁVAG, a Danuvia, mely párosversenyre hívta a Postásokat, a MÁV vasutasiskola, mind-mind erősen készül, hogy jó anyaggal szerepelhessen a VIT képzőművészeti kiállításán. Másfélmillió forintos munkafelajánlás Az Élelmezési N. V. nagymennyiségű élelemmel készült fel a vállalt 8500 külföldi fiatal ellátására. Többek között ötvenezer kilogramm húsáru, százezer kiló kenyér, százharmincezer tojás és százhatvanezer kiló gyümölcs áll rendelkezésre. A VIT-események színhelyén tizenkét büffésátrat állítanak fel. A TEJÉRT, mely a reggeliről és uzsonnáról gondoskodik, húsz tej- s csárdát létesít a VIT-re. Az üzemek és a vidék dolgozó fiataljai munkafelajánlásokkal készülnek a VIT-re. A Ganz Villamossági gyár négy egyéni versenyzője és összes brigádja másfél millió forintos, a Vörös Csillag brigád egyedül 300,000 forintos munkafelajánlást tett. Vállalásaikat már hatvan-hetven százalékban teljesítették. A csepeli VM-ben nagyarányú önköltségcsökkentéssel és munkamódszer-átadással igyekeznek telje- s síteni 207.000 forint értékű felajánlásukat az ifjúmunkások, akna 62.000 forint értékű munkát, illetőleg megtakarítást vállalt. A szolnoki MÁV fiatalsága felnőtt brigádok bevonásával elvállalta egy mozdony kijavítását, melyhez 11,000 munkaóra szükséges. Vállalták ezenkívül két gyarmati fiatal VIT-költségeit. Munkáslakások és villák közé ékelve áll Koszinusz Bálint zuglói nagyfuvarosnak a Thököly út 125. számú telken lévő istállója. Állandó bűz terjeng a környék levegőjében, a legyek milliói pedig elözönlik a környező házak lakásait, legnagyobb veszélyt jelentve főként a gyermekekre. A felszabadulás előtt Koszmusz Bálint mindig azzal dicsekedett, hogy hiába tesznek akármit, mert neki magas pártfogója van: Petrovácz Gyula városatya és „méltóságos úr"! Eddig még népi demokráciánk alatt sem sikerült — a számos kérvény ellenére sem — megszüntetni ezt a járványterjesztő telepet. A XIV. kerületi elöljárótól azt kérjük: Vizsgáltassa ki, hogy kik hátráltatják ennek a járványtelepnek az eltávolítását és micsoda erők működnek a háttérben a fasizmus egyik exponense, Petrovácz Gyula „méltóságos” úr pártfogoltjának ügyében! A Budapesti Építésügyi Igazgatóság augusztus elsejével az Irányi utcából a Baross tér 19-be költözik. Postai cím: Budapest, 70. postafiók 133. Az igazgatóság segédhivatalának új telefonszáma 423—906. A szolnokiak kijavítanak egy mozdonyt Az Egyesült Izzó 270 tanulója vállalta, hogy augusztus végére előirányzott termelését a VIT kezdetére el- s végzi, ami szakmunkásokat megközelítő I teljesítményt jelent. A tatabányai szén- I medence fiataljai 165.000 forintos felajánlást tettek, amiből a VI. számú akna 20.000 forint, a IX. és X. akna 40.000, illetve 36.000 forint, a XII. minden nép számára utat mutat"..." A Világifjúsági Találkozó nemcsak 70 nemzet ifjúságát, de a világ valamennyi demokratikus és békeszerető dolgozóját mozgósítja. Egymásután érkeznek az üdvözlő levelek, táviratok a Találkozó Előkészítő Bizottságához a világ minden részéből. Az amerikai elektromos-, rádió- és gépipari dolgozók szervezete a következő üzenetet intézte a Bizottsághoz: „A háborús szörnyűségektől minden országban az ifjíkság szenved a legtöbbet. A ti Volágifjúsági Találkozótok bizonyára nagyban hozzájárul majd, hogy baráti érzések fejlődjenek ki az összes ország fiataljai között és nagy kongresszusotok a világ minden népe számára utat mutat a boldog és békés élet felé.” A békéért és az igazi demokráciáért Dr. Miroszlav Novak prágai protestáns püspök meleghangú üdvözletét küldte el ugyancsak a Bizottsághoz. Xavier Guerrero, a nagynevű mexikói festőművész többek közt ezt táviratozta: „Az ifjúságnak nagy szerepet kell játszani a békéért és igazi demokráciáért folyó hősi harcban“. A demokratikus Görögországban az EPON központi bizottsága körlevélben hívja fel az ifjúságot, hogy jó munkával, versenyben járuljon hozzá Görögország fiataljainak a VIT-re való utazáához és a VIT sikeréhez. Most fejeződött be a harmadik Pánciprusi Kongresszus, melynek tömeggyűlésein a VIT jelentőségét is ismertették. Ciprusból a delegációval népi tánccsoport és sportcsapat is ■ jön, akik részt vesznek a Találkozó kultúr- és sportprogramjában. A delegácció fényképekkel és rajzokkal részt.t vesz a VIT kiállításán is. A korszerű építőipar megteremtéséről tanácskoznak holnap Vasárnap reggel kezdődik az a munkaértekezlet, amelyen az építőipar vezetői megtárgyalják a minisztertanácsi határozat végrehajtásának módját és eszközeit.Az értekezlet feladata az, hogy meghatározza a legsürgősebb tennivalókat, amelyek a leggyorsabban segítik elő az építőipari önköltség csökkentését, a korszerű építőipar megteremtését. Részletesen megbeszélik a tervezés, az I anyagtermelés és a kivitelezési munka I minden szakaszát. I Az értekezleten a műszaki vezetők, I az építési nemzeti vállalatok vezetői, I legjobb munkásai, brigádvezetői, és- I munkások és újítók, a MEMOSz ésaz építésügyi minisztérium képviselői vesznek részt. Az értekezlet által elfogadott határozatokat, munkamódszereket nyomtatásban, képekkel, rajzokkal illusztrálva, kapják meg az építőipar dolgozói. A Diósgyőri Vasgyár új nyolcvantonnás Marz-kemencéjét és az új vörösiszap-téglagíjat vasárnap ünnepélyes keretek közntt avatják fel. A két új létesítmény a hároméves terv igen jelentős alkotása, amely nagymértékben Kovátdra nehéziparunk teljesítőkénts megdicz. Vasárnap 1949. VII. 31 Blogoss&g.