Világosság, 1949. július-szeptember (5. évfolyam, 150-227. szám)
1949-09-22 / 220. szám
Öt vallomás a hírhedt paksi találkosáról Hadd hívjam fel a népbíróság figyelmét arra, hogy például Rankovics és Rajk hírhedt paksi találkozójáról 1948 októberében öten is vallanak, így dr. Klein Antalon, Tarisznyás Györgyin, Rajkon kívül Rálffy és Brankov is, de különböző részleteket világítanak meg, olyanokat, amelyekről csak egyikük tudhatott és meg kell állapítani, hogy még sincs semmi ellentmondás közöttük sem időben, sem tényben és éppen ez a különböző oldalról megvilágított részletek és egyezésük bizonyítja azt, hogy a színtiszta igazságról van szó. — Hadd hívjam fel a figyelmet ezzel kapcsolatban arra is, hogy Rajk és Rankovics titkos tárgyalásának Kelebián 1947 decemberében lényegében ugyanaz volt a tartalom, mint Pálffy tárgyalásainak Nedelkoviccsal a római partizán kongresszuson. Ez az egyezés azt bizonyítja, hogy egy szétágazó összeesküvésről volt szó, egy olyan galád tervről, amelynek megvalósításához több oldalról fogtak hozzá, olyan tervről, amelyért a vádlottak külföldi megbízóik utasításai szerint éveken át, cselekvéseiket összeegyeztetve, dolgoztak. Vallomások Tito céljairól . Meg kell állapítanom azt, hogy például Rajk és Brankov lényegében teljesen egyezően adják elő Titóék úgynevezett stratégiai tervét a népi demokráciák belső bomlasztásáról, a Szovjetunióval való szembefordításukról és az áruló jugoszláv vezetők szerepéről ebben a perben. A nüanszbeli, a részleteket illető eltérések erre vonatkozóan Rajk és Brankov vallomásában éppen azt bizonyítják, hogy Brankov is és Rajk is egymástól függetlenül értesültek ezekről a tervekről és saját élményeik alapján adják elő ezeket. A lényeg mégis megegyezik. Mindkettőjük vallomásából kitűnt, hogy a Tito-klikk céljai a Tájékoztató Iroda ismeretes határozata előtt ugyanazok voltak, mint a határozat után. Csak a módszerek és az eszközök változtak a Tájékoztató irodának Titóékat leleplező határozata után. Ebben az összefüggésben felhívom a figyelmet arra is, hogy Pálffy a saját kapcsolatain, Lozics és Zsokalj jugoszláv ezredeseken keresztül ugyanazokat az utasításokat kapta, mint amelyeket Rajk kapott közvetlenül vagy közvetve Rankovicstól. És ha Pálffy és Rajk vallomásában voltak is lényegtelen eltérések a részleteket illetőleg, így például a tervezett puccs időpontjára vonatkozóan, vagy arra vonatkozóan, hogy Rajk sürgette-e vagy halogatta-e a fegyveres puccsot, ezek az eltérések is az összeesküvő terv valóságát, valódiságát bizonyítják. Azt mutatják, hogy Rajk és Pálffy is azt mondták, itt a főtárgyaláson, amit egymástól függetlenül tudtak meg, a maguk saját külön jugoszláv kapcsolataik révén. A főtárgyalás új adatokat tárt fel . A tárgyaláson, tisztelt népbíróság, nemcsak a vádiratban foglalt vádak igazolódtak be teljes mértékben, hanem új fontos tények is napvilágra kerültek, amelyek sem a vádiratban, sem pedig a nyomozás során nem merültek fel, így például új volt Brankov vallomásában, hogy Titóék bomlasztó munkájukat az imperialista kémszervezetekkel karöltve nemcsak valamennyi népi demokratikus országban folytatták, hanem olyan kapitalista országokban is, amelyekben erős munkásmozgalom van, széles tömegbefolyással rendelkező kommunista pártok vannak. Új volt ugyancsak Brankov vallomásában az a leleplezés is, hogy a fegyveres puccs megvalósítása a magyar demokrácia vezető államférfiainak meggyilkolása után alakítandó új kormányban Titóék Bán Antalnak is szerepet szántak. Ezt eddig nem tudtuk, csak a tárgyaláson vallotta be Brankov, aki egyben leleplezte Bán Antalnak és az amerikai jugoszláv uralkodó köröknek igazi kapcsolatait. Kiderült, hogy Bán Antalt is azért akarták Titóék bevenni az új magyar kormányba, mert régi jugoszláv rendőrkém volt, akit ilyen módon ugyanúgy, mint a többieket, Rajkot, Rob Antont, kézben tartottak. A háború alatt kezdődött Rajk vallomása alapján bizonyos fokú új megvilágításba került Titóék egész politikája a háború befejezése óta, sőt a háború befejezése előtti időben is. Rajk a tárgyaláson elmondotta, Rankoviccsal folytatott kelebiai tárgyalása alapján, hogy az amerikai jugoszláv vezetők már közvetlenül a háború befejezése után, sőt már a háború alatt is, szovjetellenes politikát folytattak, hogy Jugoszláviának azonban kezdetben csupán a tartalék szerepét szánták ebben a szovjetellenes hadjáratban és a nyílt szovjetellenes politika útjára csak akkor tértek rá, amikor a szocialista erők a népi demokráciákban csapást, csapásra mértek a reakció erőire és nem lehetett többé a reakció hatalomrajutására számítani ezekben az országokban. Maiden új volt, amit ilyen világosan a vádirat a nyomozás adatai alapján nem fogalmazhatott meg. Hogy ez, a magán a tárgyaláson felmerült új mozzanat megfelel a valóságnak, azt maguk a tények bizonyítják. Titóék egész politikája, Rankovics Kelebián Rajknak elmondott őszinte vallomásai az uralkodó jugoszláv klikk igazi politikájáról, szolgáltatják a kulcsot, Titóék politikája rejtélyeinek a megértéséhez. Mint ahogy Rajk vallomása a paksi találkozóról és arról, hogy Rankovics mit mondott Pakson a demokratikus Görögország elszigeteléséről, megfullasztásáról, tökéletesen egybevág azzal, ami azóta történt Titóék és a görög monarcho-fasiszták egységfrontjában a görög szabadságharcosok ellen. Rajk vallomása a paksi találkozó egyes részleteiről megmagyarázza a görög manracho-fasiszták és a Titoféle jugoszláv fasiszták közös készülődését a kis albán népi köztársaság függetlensége ellen, Albánia felosztására és — ahogy azt Rankovics Pakson mondotta — bekebelezésére. Mi igazolódott be? Ismétlem, tisztelt népbíróság, hogy a főtárgyaláson elhangzott vallomások teljes egészében beigazolták a vádakat. Mi igazolódott be? Elsősorban is Rajk Lászlóról beigazolódott, hogy 1931 óta rendőrkém és provokátor, aki a saját szavai szerint folyamatosan tájékoztatta Horthy rendőrségét és hajtotta végre Hetényi, Schweinitzer és Hain Péter utasításait. Beigazolódott róla, hogy a Horthy- rendszer alatt több, mint egy évtizeden át szállította az áldozatokat a rendőrségnek, árulta el a föld alatt küzdő forradalmi munkásmozgalmat. A provokátor útja Provokátor volt a kommunista diákok sorai között, rendőrkézre juttatta társait, provokátor volt az építőmunkások között. Beigazolódott, hogy provokátor volt Spanyolországban és hogy gazdáit szolgálta a francia internálótáborokban is. Beigazolódott, hogy nemcsak a magyar rendőrségnek szolgált, hanem —■ ismét saját szavai szerint — „természetesen vállalta a szolgálatot a francia kémszervezet a 2-réme Bureau számára is.” Beigazolódott róla, hogy Hain Péter révén kapcsolatba került a Gestapoval, majd a német fasizmus bukása után a Gestapo örökébe lépő amerikai kémszervezet ügynökévé lett, amellyel már 2 Világosság a francia Internálótáborban kapcsolatba került, Noel H. Field, az Office Strategic Services, az OSS nevű amerikai kémszervezet egyik svájci vezetője révén. Beigazolódott, hogy Rajk már 1945-ben tudatosan azzal tért haza, hogy az amerikai kémszervezetnek fog szolgálatokat teljesíteni. Ezzel az üzenettel küldötte provokátortársát, Stoltét, Sombor-Schweinitzerhez, akiről tudta, hogy Németország amerikai zónájában tartózkodik és az amerikai kémszervezet szolgálatában áll. Átteszik jugoszláv vonalra . A felszabadulás után a Kommunista Párt soraiban rendszeresen szolgálta az amerikai kémszervezetet. Kovács alezredes és Hinder Márton közvetítette hozzá az amerikai imperialisták utasításait a Kommunista Párt bomlasztásáról, a jobboldali erők titkos támogatásáról. 1946-ban Rajkot — mint ő maga mondotta — átteszik a jugoszláv vonalra, jugoszláv ügynökké válik anélkül, hogy megszűnnék amerikai ügynök lenni. 1947 nyarán Abbáziában, 1947 decemberében Kelebián, 1948 októberében Pakson Rankovics jugoszláv belügyminiszterrel tárgyalja meg a magyar demokrácia aláaknázására és megdöntésére irányuló terveket és veszi át mint közönséges ügynök az összeesküvésre, a gyilkosságokra, a fegyveres puccsra vonatkozó utasításokat. Beigazolódott Rajkról, hogy pártjának magas funkcionáriusaként, mint bel- és mint külügyminiszter közönséges kéma volt, idegen hatalmak eszköze, összeesküvő, aljasságra készülő bandita. (J) tárgyalás lapunk zártakor tart.) KÉSZÜL BUDAPEST ÉPÜLETES lakásstatisztikája, a Fővárosi Statisztikai Hivatal Nagy-Budapest közigazgatási megszervezésének előkészítésével kapcsolatban újabb adatgyűjtést végzett a most kialakuló Nagy-Budapest peremvárosaiban és peremközségeiben. Az adatgyűjtés kiterjedt a települési helyek gazdasági, szociális, kulturális és közigazgatási viszonyaira. Egyes adatokról a Fővárosi Tervhivatal számára grafikus térképek készednek. Elkészíti a Fővárosi Statisztikai Hivatal Nagy-Budapest épületes lakásstatisztikáját is. Sok bámulója van a néhány napja működő Sztálin-téri új MAVAUT autóbusz-pályaudvarnak. Érdemes elgondolkodni, mi tette szükségessé az új autóbusz-pályaudvar létesítését. A felszabadulás óta a MAVAUT hatalmas fejlődést tett meg. 1938 végén 224 járművel rendelkezett a vállalat, ebből 142 autóbusz volt, kétmillió kilométert futottak, a kocsik, két és félmillió utast szállítottak. 1945 elején a MÁVAUT- nak egyetlen járműve sem volt. Az év végére a roncsok újjáépítésével már 42 járművel, köztük 18 autóbusszal rendelkezett, ezeken 60.000 utas utazott 400.000 kilométernyi úton. 1947 végén már 330 jármű volt a MÁVAUT birtokában. 1948-ban már 13 millió kilométert tettek meg a kocsik 5.700.000 utassal. 1949 végére a MÁVAUT összes járműveinek száma eléri az 530-at, ebből 420 lesz az autóbusz. Az előirányzott kilométerteljesítmény 17 millió 560.000 és mintegy 16 millió utas szállítására számítanak.Ez a hatalmas fejlődés tette szükségessé az új autóbuszpályaudvar felépítését. Megnyílik a tejvendéglő! Érdekes üzlettel bővül a közeljövőben Budapest. A Teréz körút és Király utca sarkán megnyílik az első tejvendéglő, ahol minden etelt tejből készítenek. Az új üzlet berendezése nagyon szép kivitelben készül. FÉNYKÉPEZŐGÉPET, MIKROSZKÓPOT és ezek tartozékait VÁSÁROLNAK az uze p.ek: Ferenciek-tere 2. Andrássy-út 2. Rákóczi-út 1. Oktogon-tér 4. Rákóczi-út 84. Vörösmarty-tér 6. Erzsébet-körút 12. ÚJPEST: Árpád-u. 70. Andrássy-út 31. CSEPEL: Rákóczi-út 13. Rajk László utasított... Rajk László utasított — mondotta tegnap tanúvallomásában Szebenyi Endre, az egyik jugoszláv ügynök. Huszonnégy órával ezelőtt Korondy Béla, a kiszemelt gyilkos mondotta, hogy őt is Rajk utasította, néha Pálffy és ő megszokta, hogy az utasításnak vakon engedelmeskedjék. Az újságíró az egyes tárgyalási napok befejeztével végigfutja jegyzeteit és megállapítja, hogy vádlottak és tanuk vallomásának egyik leggyakrabban használt kifejezése ez a szó: utasított. Rajkot utasította Brankov, Brankovot utasította Rankovics. Ha Rankovics ülne itt a vádlottak padján, ő bizonyára sűrűn mondaná: „Tito utasított.” ★ Persze nem kétséges, a vádlottak és tanuk igazat mondanak: Brankov tényleg utasította Rajkot, Rajk Pálffyt, olykor Szebenyit, közösen utasították Korondyt. Szőnyit is utasították és persze Szőnyi tovább utasított. Az egészen más kérdés, hogy mire utasították egymást a gengszterek hierarchiájának különböző posztján álló főkémek és kémek. A mondat második részéből mindig kiderül, hogy gyilkosságra utasítottak, összeesküvésre, egy nép függetlenségének és szabadságának aláaknázására, milliók szenvedésének és nyomorának ördögi előkészítésére. A formula azonban — az utasításnak ez a bizonyos formulája — nagyon jól ismert a magyar közönség előtt. Néhány éve csak, hogy a népbíróság előtt már olyan sűrűn szerepelt ez a szó. Szálasit is utasították, Sztójayt is, Endre Lászlót és Bakyt is utasították, Kormondy régebbi főnökeit. A kettő között mindössze az a különbség, hogy ezek a régebbi vádlottak minden utasítást végre is tudtak hajtani. Tanú rá sokszázezer sír Magyarországon, tanú rá valamennyi felrobbantott hidunk, kiégett gyárunk. Ezek a mostani vádlottak persze nem minden utasítást tudtak végrehajtani. Kiadták az államtitkokat, csempészték az embereket a demokrácia fontos posztjaira, romboltak és pusztítottak. Gazdáik meg lehetnek elégedve velük, mint ahogy Heterryi és Schweinitzer is annak idején meg volt elégedve Rajkkal, az eminens besúgóval és kémmel. Néhány utasítást ez alkalommal azonban nem sikerült végrehajtani, így bármilyen szigorúan is követelte Tito, bármilyen keményen utasított is Rankovics, nem sikerült megszállni az országot, nem sikerült visszacsinálni a földreformot, gúzsba kötni a munkásokat, nem sikerült özveggyé tenni az asszonyokat, árvává a gyerekeket. És bármilyen vakon akart engedelmeskedni Korondy a parancsnak, nem sikerült meggyilkolni Rákosi Ma- Mátyást, Farkas Mihályt, Gerő Ernőt. ★ Rajk László utasított —■ mondotta tegnap Szebenyi Endre. Rankovics utasított, — mondotta négy nappal ezelőtt Rajk László. Voltak olyanok, akik a magyar nép bírósága előtt azt mondották, hogy őket Horthy utasította, másokat Szálast. Voltak, akik a nürnbergi vádlottak padján Hitler utasítására hivatkoztak. A dolgozó ember, aki olvassa az újságban, hallja a rádióban a tegnapi vallomásokat, aki olvasta és hallotta a két év előttieket, a négy év előttieket, a dolgozó ember Magyarországon és a határokon túl megkérdezi: váljon ki utasította Hitlert, ki utasította Mussolinit, _ ki utasítja most Titót? Ki utasítja váljon a kimondhatatlan nevű amerikai kémszervezeteket, kitől kapja a parancsot Allan Dulles, vagy Mr. Field? Ki utasítja arra a gonosztevőket, hogy nemzetek sírját ássák meg, hogy hazafiakkal töltsék meg a börtönöket? Ki és hol adja ki a parancsot a banditáknak, hogy rabszolgaszíjra fűzzék a szabad embereket? Ki az, akinek minden utasítása nyomán vértengernek kell támadni a világon, ki az, aki csak egy parancsot ismer: a gyilkosság parancsát* ★ A milliók most szerte a világon ezt kérdezik Titótól, Mr. Fieldtől, Mr. Dullestől. Egyszer valamelyik vádlott valamelyik tárgyalóteremben majd jegyzőkönyvbe diktálja annak a nevét, aki ezt a bizonyos utasítást nekik kiadta. Addig is vegyék tudmásul ezek az utasítók, hogy a nyomozás már folyik. A dolgozó ember napról-napra új adatok birtokába jut Budapesten és Newyorkban, Moszkvában és Londonban, a felszabadított kínai városokban és a görög hegyekben, a népi demokráciák szédítő iramban fejlődő fővárosaiban. A nyomozás megállapította, hogy az utasítást Hitlernek és Mussolininak, Titónak és Rankovicsnak, Rajknak és Pálffynak mindig ugyanaz az imperializmus adja. Persze változó formában és változó helyeken. A nyomozás folyik. És mert a milliók egyre erősebbek, egyre hatalmasabbak, egyre többet tanulnak és világosabban látnak — a cinkosok után a megbízókat is odaültetik a vádlottak padjára. Az egész csak idő kérdése, Gál György. „Köszöntjük Önt, Cachin elvtárs”” Rákosi Mátyás levele a 80 éves Marcel Cachinhoz Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára a következő levelet küldte el: Szeretett Cachin Elvtárs! A Magyar Dolgozók Pártja és az egész magyar dolgozó nép nevében forró üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önnek nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Köszöntjük Önt, Cachin Elvtárs, mint a francia és a nemzetközi kommunista mozgalom egyik legrégibb, legkeményebb és legálhatatosabb élharcosát. Ön életének háromnegyed részét, hat évtizedet töltött a munkásmunkásfelszabadítás, a szocializmus ügyének szolgálatában. Ez ritka szerencse és egyben nagy érdem, melylyel kevés forradalmár dicsekedhet. Ezért ünnep ez az évforduló a szocializmus, a béke és az imperializmus elleni harc minden katonája számára. Ezért üdvözli Önt, szeretett Cachin elvtárs, a magyar dolgozó nép, melynek rokonszenvét és vonzódását három éve, magyarországi tartózkodása idején száz formában tapasztalhatta. Önt a Szovjetunióhoz, a proletár nemzetköziséghez való hűség kimagasló példaképét meleg szeretettel és tisztelettel ünnepük most világszerte nemcsak a kommunisták, de a béke és az emberi haladás minden őszinte híve. Kívánjuk Cachin Elvtársnak, hogy még hosszú esztendőkig a legjobb egészségben, alkotóerejének teljében, marxista-leninista tudásával és óriási tapasztalataival továbbra is az első sorban szolgálhassa a francia dolgozó népet, annak a harcnak a diadalára, amelynek egész életét szentelte: az igazán demokratikus, szocialista Franciaország megteremtésére, a szocializmus nemzetközi győzelmére. Forró, kommunista üdvözlettel: Rákosi Mátyás. ELVESZETT egy fekete bőr-retikül, Rosa Marie Scheidl névre szóló osztrák útlevéllel és egyéb, más részére értéktelen okmányokkal. Kérjük a becsületes megtalálót, hogy kellő jutalom ellenében a Fővárosi Cirkusz Irodájában leadni szíveskedjék. meiujiUB'i'JWiirwiiwyrwgiB—WPMBHBWM—w Köszönetnyilvánítás. Mindenkinek, akik szerettünknek, dr. Vértes Dezső főorvosnak temetésén résztvettek, koszorút és virágot hoztak, vagy más módon osztoztak gyászunkban, ezúton mondunk köszönetet, özv. dr. Vértes Dezsőné, Vértes Pál Tamás.