Világosság, 1949. július-szeptember (5. évfolyam, 150-227. szám)

1949-09-13 / 212. szám

endékezik. Cinkosai segítségével Rajk szélesen elágazó szervezetet hozott létre. Ahová csak lehetett, magas ál­lásokba juttatta az imperialisták ügy­nökeit, főleg volt trockistákat, provo­kátorokat, kémeket. A vádirat itt felsorol egész sor kémet, akiket a rendő­rség és a külügy­minisztérium fontos vezető állásaiba helyeztek el. Szász Béla az angol In­telligence Service, Major Frigyes a f,CIC" amerikai kémszervezet, Mar­schall László a francia „2­ieme Bu­reau” kéme volt. Oszkó Gyula és Mlátyás László, két trottkista, rendőr­­ezredes lett. A politikai rendőrségbe kémbarátai közül beépítette Rajk dr. Beck Jánost, Ráth Károlyt, Kovács Ferencet, Kálcsics Józsefet és máso­kat. Korondy Béla volt csendőrszáza­dos rendőrezredes lett azzal a meg­bízással, hogy volt csendőrökből, horthysta tisztekből különleges bel­ügyi kiszüttségi zászlóaljat­ szervez-­ zen. Pálffy a honvédségben, Szönyi az államapparátusban gazdasági poszto­kon és a Kommunista Pártban igye­kezett ügynökeiket elhelyezni. A népi demokrácia híveit, különö­sen a munkásokat és parasztokat Rajk és kémbandája rendszeresen kiszorí­tották a rendőrségről, a hadseregből, az államapparátusból, ugyanakor kisza­badították az internálótáborokból az odakerült kémeket és provokátorokat — mondja a vádirat, majd rátér Rajk politikai aktivitására. Rajk felesége az MNDSZ főtitkára lett. Rajk a bel­ügyminisztérium alapjaiból bőven tá­mogatta a NÉKOSZ-t, ezen keresztül kiterjesztették befolyásukat a diákok, ifjúság egy részére is, mint „tisztelet­beli építőmunkás", a szakszerveze­tekre is megpróbálta kiterjeszteni be­folyását. Rankovics intézkedései a magyar államrend megdöntésére A Rajk-féle szervezkedésen kívül a­­ jugoszlávok saját külön kémszerve­zeteiket is kiépítették. Visszaélve népi demokráciánk bizalmával, nemcsak az állami szervekbe, de a politikai pár­tokba, gazdasági intézményekbe, tár­sadalmi egyesületekbe is beépültek. Szervezetük olyan szerteágazónak és jelentősnek látszott, hogy a Rajk­­bank­ára támaszkodva, 1947 őszén már a magyar népi demokrácia megdönté­sére gondoltak. Brankov, a jugoszláv követség volt ügyvivője, erről a kö­vetkezőket vallja: „Kémhálózatunk lassankint átfogta az államapparátus valamennyi ágát, a hadsereget, a rendőrséget. Ugyanaz a kémhálózat 1945-től kezdve benyomult ,a Magyar Kommunista Párt és Szo­ciáldemokrata Párt vezetőségeibe is, majd számos társadalmi és politikai szervezet vezetőségébe. Az államappa­rátusban, valamint a hadseregben lévő kémhálózat segítségével a jugoszláv kormány Magyarország területén nagyarányú kémtevékenységet folyta­tott a magyar kormány ellen. Ez tette lehetővé, hogy Rankovics jugoszláv belügyminiszter Tito tervei szerint konkrét intézkedéseket tehetett a kém­hálózaton keresztül a magyar kormány megdöntésére, Magyarország állam­­rendjének megváltoztatására." bevonulásához Budapestre­­ azzal a céllal készítették elő, hogy Tito és Ju­goszlávia tekintélyét megnöveljék Ma­gyarországon, ezzel egyidejűleg csök­kentsék a Szovjetunió hatalmas nép­szerűségét. Ennek a látogatásnak so­rán tárgyalt Rajk Titoval, majd Tito vonatán Rankoviccsal, aki ekkor kö­zölte vele a tennivalókat. — „A terv” — mondotta Rajk vallo­mása szerint Rankovics — „abban állt, hogy észrevétlenül, a szomszéd államok éberségét kijátszva, Belgrád központtal fokozatosan Jugoszlávia köré tömörít­­sék a népi demokratikus országokat”. Tito és Rank­ovics utasításai Rajknak Tito magyarországi látogatása 1947 végén e terv végrehajtásának előké­születeit szolgálta. Ezt a látogatást — amely sokban hasonlított egy hódító A­­Tarlós békéért, népi demokrá­ciáért!“ kiadóhivatala közli az ösz­­szes terjesztő szervezetekkel és vállalatokkal, valamint a lap min­den olvasójával hogy 1949 szep­tember 15-től kezdve a TARTÓS BÉKÉÉRT KÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! minden hét péntekjén jelenik meg. A hetilap első száma szeptember 16-án, pénteken jelenik meg. A lap megjelenik: orosz francia, angol, német, román, lengyel, olasz, magyar, cseh, bolgár és albán nyelven. Előfizetési ügyekben felvilágosítást ad . SZABADSÁGI­ Lapkiadó Vállalat Budapest, Vill., József­ körút 5. „Orientálódjék a nacionalista, soviniszta elemekre”” A belpolitikára vonatkozólag ezt mon­dotta Rankovics: „Orientálódjék a nacionalista, sovi­niszta elemekre a hadseregben, a rend­őrségen, az államapparátusban, a kis­polgári erőkre a városokban, de külö­nösen a falun”. Rankovics közölte Tito utasításait, mely szerint Rajk arra vegyen irányt, hogy likvidálják a magyar állam és a Kommunista Párt jelenlegi vezetőit és hogy ennek megtörténte után Magyar­­ország vezetését Rajk vegye kezébe. Rajk ezt a megbízást elvállalta és fo­kozta tevékenységét. A vádirat ezután megállapítja, hogy amikor 1948 márciusa után szaporod­tak a jelek, amelyek azt mutatták, hogy a jugoszláv-amerikai tervek le­lepleződtek, Rajk, aki mint az MKP Politikai Bizottságának tagja, értesült a Tájékoztató Iroda készülő határoza­táról, erről értesítette Titoékat. A ha­tározat leleplezte s meghiúsította Ti­­toék tervét. Két és félórás megbeszélés a paksi csőszh­ázban Ez új taktika kidolgozására kész­tette Titoékat, akik titkos találkozóra utasították Rajkot Rankoviccsal. A ta­lálkozó 1948 októberében Klein Antal horthysta földbirtokos Paks melletti va­dászterületén létre is jött. Pálffy, a ha­tárőrség parancsnoka­ segítségével Rankovics két kísérőjével együtt ille­gálisan Magyarországra jött és egy csőszh­ázban két és fél óráig tanácsko­zott Rajkkal. Rajkot Mrázovics buda­pesti jugoszláv követ és szeretője, Tarisznyás Györgyi vitték el a talál­kozóra. Rankovics itt közölte az új ter­vet, amelyet Tito maga dologozott ki, amelyet rajta kívül Gyilasz és Kardelj ismert. Ismertette Rajkkal Tito „láng­eszű” tervét arra, hogyan fogja foko­zatosan a jugoszláv népet a Szovjet­unió ellen fordítani és hogyan viszi át az imperialisták táborába, hogy akarja megnövelni a népi demokratikus álla­mok reakciós erőit, szervezeti összefo­gásukat biztosítva, az imperialisták ol­dalára, a Szovjetunió ellen állítva őket. Tito három pontja Jugoszlávia gyarmatosítására „Tito — mondotta Rankovics — e cél megvalósítására az új helyzetben három feladatot jelölt meg: 1. Jugo­szlávia népeinek mozgósítását a Szov­jetunió ellen. 2. A népi demokratikus államok szovjetellenes erőinek növelé­sét és szervezeti összefogását. 3. Fel­használni a nemzetközi kérdésekben a Szovjetunió és az angol-amerikai álla­mok közötti nézeteltéréseket. Az utób­bi esetben nekünk a Szovjetunióval szemben a nyugati nagyhatalmakra kell támaszkodni... Tito lángeszűen meg­oldotta ezt a problémát, kidolgozott egy tervet, amely szerint a jugoszláv nép szovjetbarát hangulatát fokozato­san likvidálni lehet...” „Ennek a lángeszű tervnek alapvető elvei a következők: Először csak bí­rálattal illetik a Kominform határoza­tát, utána a határozatot rágalomnak­­ minősítik, de ebben a periódusban még semmiesetre sem bírálják a Szovjet­uniót és vezetőit. Ellenkezőleg, ebben a szakaszban kiemelik a Szovjetunió iránti barátságot... Utána mi fokoza­tosan, de egyre erőteljesebben arról kezdünk beszélni, hogy a Szovjetunióra hárul a felelősség azért, hogy nem tud­juk megvalósítani a jugoszláv ötéves tervet és ezzel kapcsolatban a szo­cialista építés terveit és különösen őket tesszük felelőssé azért, hogy nem tud­juk megvalósítani a néptömegek élet­­színvonalának beígért növekedését... Ez a propaganda kétségkívül nagyon hatásos lesz, ennek segítségével a mi népünknek a Szovjetunió iránt táplált barátsága gyűlöletté alakul át. Tito számítása szerint ez a propaganda­­ mi néptömegeink előtt egyengeti az utat annak igazolására, hogy Tito miért orientálódik a nyugati nagyhatal­mak felé, ahelyett, hogy a Szovjet­unióra venné az irányt." „Ellentéteket szítani a jugoszláv és magyar nép között”6 „Tito a legközelebbi időkben széles kampányt kezd a magyar kormány és az állam vezetői ellen. Rákosit revi­­zionizmussal fogják megvádolni s az­zal, hogy vezetése alatt a magyar kor­mány Jugoszláviától el akarja szakí­tani a magyarlakta területeket. Miután ilyen módon ellentéteket keltenek a ma­gyar és jugoszláv nép között, a meg­felelő pillanatban ezt a kérdést a ju­goszláv parlamentben felvetik. Ezt az akciót határincidensek fogják követni, amelyekért Jugoszlávia Magyarorszá­got teszi majd felelőssé” — idézi a vádirat Rajk vallomásának azt a ré­szét, amely a Rankoviccsal való titkos magyarországi megbeszélésről szól. Ezek a határincidensek a Rankovics —Tito féle terv szerint Jugoszláviának formális ürügyül szolgálhattak volna erőszakos katonai beavatkozásra Ma­gyarország ellen, a magyar terület egy részének fegyveres megszállására. Ez a beavatkozás akkor történt volna meg, amikor a Szovjetunió valamilyen nemzetközi bonyodalommal kapcsolat­ban el lett volna foglalva. Ugyanakkor magyar egyenruhába öltözött jugo­szláv katonákat, az antrol és ameri­kai övezetekből Jugoszlávián át ideho­zott csendőröket, nyilasokat és horthys­­tákat dobtak volna át a határon. Rajk utasítást kap a magyar nép vezetőinek meggyilkolására A tervhez tartozott a magyar kor­mány egyes minisztereinek, elsősorban Rákosi Mátyásnak, Farkas Mihálynak és Gerő Ernőnek „fizikai megsemmi­sítése". Rankovics Rajknak, aki aggo­dalmaskodott, azt mondotta: „Tito el­lenségei közül jónéhányan beszélhet­nének azokról a módszerekről, ame­lyekkel Titoék ellenségeiket eltüntetik.” Rankovics azt javasolta Rajknak, hogy a gyilkosságokat Pálffy és a hadse­regben lévő emberei végezzék el. Ezt mondotta Rankovics: „Gondolkozzanak ennek a likvidálás­nak a változatain és pedig hogy egyik­nél valamilyen szerencsétlenséget okoz­nánk, a másiknál öngyilkosságot, a harmadik hirtelen betegségben halna meg, vagy pedig megölnék őket a la­kásukon és később megfelelő magya­rázatot adnának, például, hogy szökés közben lőtték le őket.” . 2 darab igazolván kép* 1 darab kis kép filmmel együtt csak 10.­ forint FOTÓ, Párisi Nagyáruház épületében. — ÚJ KIZIKOCSIT honnan vegy? Bajnok­ utca 34. Raktáron, nagy választékban. Sk \t~77 \vS77 \v5?77 \v^7 \vv577 \v^7 \vtrr7 Vvw7 \^7 I FIGYELEM! FIGYELEM 11 I * SdességSoU h. U. I ^ értesíti a cukorka- és dílszerkereskedőket, hogy | ^ Budapesten alábbi lerakatai nyíltak meg: | VII. számú lerakat: .Podmaniczky UCCa 67 Tel.: 129-144 (jl Vili. számú lerakat Király UCCa 49 (Csányi uccai oldal) ^­­ STÜHMER, SZENT ISTVÁN, SZERENCSI, DREHER, KOESTUN, DIANA, EGGER és A­" GERBEAUD gyártmányok dús választékban Kiszolgálás gyári áron ! | ___________________________________________________________________________________________________* Magyarország gyarmatosításának programja Rankovics végül ezt mondta: „A jugoszláv segítség az új magyar kormányra olyan természetes kötele­zettségeket ró Jugoszláviával szemben, amelyek nem képezhetik vita tárgyát. A magyar kiul- és belpolitikai kérdése­ket, melyeket én és Rob Anton irányí­tunk, valamint a honvédség kérdéseit, mind összhangba kell hozni Jugoszlávia érdekeivel. Másodszor: a magyar ipar­nak a jugoszláv gazdasági tervek vég­rehajtására áldozatot kell hoznia." Kormánylistát is állított össze Ran­kovics. Miniszterelnök Rajk, belügymi­niszter Rob Anton, hadügyminiszter Pálffy volt ebben a listában és Tito­­nak nem volt kifogása az ellen sem, ha Nyugatra menekült szociáldemo­krata vezetők és Nagy Ferenc társa­sága is bekerül a kormányba. Tito olyan utasításokat adott Rajknak, hogy támaszkodjon Horthy és Szálasi embe­reire, a katolikus reakcióra, a kulá­­kokra. A kormány fegyveres megdön­tésére külön saját katonai szakértőt akartak küldeni. Rajk vállalta mindezt. Pálffy és Szőnyi meglesz­ az előkészületeket Amikor Rajk visszaérkezett Budapestre,­­ Pálffyt megbízta, hogy a hadseregben tegye meg az előkészületeket. Pálffy, aki már ekkor külön vonalon értesült a­­ tervekről, ismertette Rajkkal az előké­­i szig­eteket. Szőnyit arra utasította Rajk, hogy készítsen elő pártkonferenciát,­­ amelynek az lett volna a feladata, hogy a Magyar Dolgozók Pártját Rajk ve­zetése alá helyezze. Magyarországra érkezett Jvanovics és Jojkics, két poli­tikai gyilkosságban jártas egyén, mint jugoszláv diplomata. Rankovics azzal­­ bízta meg őket, készítsék elő Rákosi Mátyás meggyilkolását. Ezeket a terveket húzták keresztül a kémek és reakciósok ellen foganato­sított rendszabályok, amelyek eredmé­­­­nyeképpen Rajk híveinek jelentékeny r részét eltávolították helyeikről és má­jus közepén megkezdődött az össze­esküvők letartóztatása. ”A fent felsorolt tényekből kiviláglik, hogy Rajk László az 1946:1. tc.-ben megalkotott demokratikus államrend, valamint a köztársaság kormányának erőszakos megdöntésére irányuló szer­vezkedést kezdeményezett és annak vezetésével bűntettet követett el” — záródik a vádirat Rajkra vonatkozó I. szakasza. Pálffy jugoszláv kém katonai tervei és intézkedései A vádirat II. része Pálffy György klímlajstromát sorolja fel. Pálffy Ludo­­vika Akadémiát végzett hivatásos tiszt volt. Az olasz fasiszta hadseregben egy évig szolgált és mint meggyőződéses fasiszta jött haza. Részt vett Kárpát- Ukrajna megszállásában, azért írásbeli dicséretet is kapott Horthy honvédelmi miniszterétől. A hadseregből felesége származása miatt ki kellett lépnie. Ezt használta fel arra, hogy 1945 elején mint „németellenes” tiszt belépjen az új hadseregbe. 1945-ben már jugo­szláv kém volt. Ugyanakkor vette fel az összeköttetést Rajkkal. A vele való tárgyalásokon megismerte és elfogadta az állam- és népellenes szervezkedés célkitűzéseit. Pálffy feladata a szervez­kedés katonai vezetése volt. Rajkkal egyetértésben a honvédségen belül védte és előtérbe tolta a reakciósokat, horthystákat és fasisztákat. 1947-ben az összeesküvéssel kapcso­latos mozgósítási kérdések begyakor­lására riadóztatásokat, katonai össsze­­vonásokat is rendezett. Pálffy Ró­mában találkozott Nedelkovics jugo­szláv ezredessel, aki biztosította: „Tito céljai megvalósulnak, mert e célokat az Amerikai Egyesült Államok támo­gatják.” Pálffy készítette el­ő írásba be­lefektetve, a katonai terveket. Tíz zászlóaljjal akarta megszállni a fonto­sabb középületeket, a postát, rádiót, a pártközpontot, a vidéki ipari gócpon­tokat. Korondy Béla rendőrezredes, volt csendőrszázadosra bízta azt a ter­vet, amelyet Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő meggyilkolására dolgozott ki. Terveit térképen is lerög­zítette. Ezt a térképet páncélszekré­nyében tartotta és csak akkor semmi­sítette meg titkárnője, Rosenfeld Edit segítségével, amikor bűntársai letar­tóztatásáról értesült. Pálffy a jugo­szláv kémszolgálat ügynöke volt. Bran­­kovnak, a jugoszláv kémbanda ma­gyarországi vezetőjének adta át soro­zatosan a honvédség bizalmas okmá­nyait és adatait. A vádirat megállapítja, hogy Pálffy a demokratikus államrend és köztársa­ság erőszakos megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével kémkedés és hűtlenség bűntettét követte el. Tito legszívósabb ügynöke kémkedik és gyilkolta! A vádirat harmadik részében Bran­kov Lázár bűnlajtsromát sorolja fel. Brankov bevallotta, hogy Tito, Kardelj és Rankovics kémkedésre használták fel a katonai missziót és később a kö­ Megjelent a PÁRTMUNKÁS legújabb, 18. (szeptember 10.) száma. Tartalomból: RÁKOSI MÁTYÁS: • Nagyobb munkafegyelemmel, fokozott egyéni felelősséggel a termelékenység emeléséért." KOVÁCS ISTVÁN­­:Termeljünk többet, jobban, olcsóbban, dolgozó népünknek.“ „Nagybudapesti kibővített Párt­­választm­ány határozata a munka termelékenységének fokozásáról.“ Rákosi elvtárs útmutató hozzászólá­sát, Kovács István elvtárs előadói beszédét és a Nagybudapesti Párt­választmány határozatát minden kommunista alaposan tanulmányozza át, pártvezetőségek vitassák meg a termelékenység kérdését, jelöljék meg feladataikat Pártunk és Rá­kosi elvtárs útmutatása alapján. , A Szervező Bizottság határozata a tag­jelölttel vételi­­munka meg­javítására.“ V­M JÁNOS: „A nyereségrészesedés helyes megszervezésével fokozzuk a harcot az önköltség­­i csökkentésért.“ HEGYI GYULA: „Az új tanév küszöbén." BARD ANDRÁS: ,A fecsegés rés — amelyen az ellenség behatol." ROSKA ISTVÁN: „Népnevelő“, agitációs munkánk fontos fegyvere/* y A „Pártmunkás” e száma nélkülöz­hetetlen a pártveze­tőségek, a párt­­munkások és minden párttag szá­mára. Szeretett vezetőnk, Rákosi elvtárs beszédének közlésén kívül egész sor olyan cikket tartalmaz amely mindennapi legfontosabb munkánkban ad közvetlen támoga­tást, útmutatást. A „Pártmunkás" egyes számonkénti ára 60 fillér Előfizetés: 1 hónapra 1,5 forint, negyedévre 3.— forint. Kiadóhivatal: Budapest IV., Deák Ferenc­ utca 15. Csekkszámlaszám: 28.449.

Next