Világosság, 1949. október-december (5. évfolyam, 228-304. szám)
1949-10-07 / 233. szám
Párisból jelentik csütörtök délben Táviratok és levelek tömege követeli, hogy demokratikus kormány alakuljon Franciaországban A tömegek nyomása söpörte el helyéről a Queuille-kormányt A francia dolgozók nyomása eltörte helyéről a reakciós, Amerikát kiszolgáló Queuille-kormányt. A lemondás ugyan e pillanatban még csak egyoldalú, mert Vincent Auriol köztársasági elnök még nem fogadta el, azonban valószínűnek látszik, hogy a jelenlegi kormánykoalíció véglegesen megbukott. A háttérben: a frank leértékelése A lemondás közvetlen oka, a kormányon belül felmerült ellentét, a valóságban azonban a kormány bukását a dolgozók elégedetlensége okozta, amely a munkabérek és árak felülvizsgálásának kérdésével kapcsolatban tetőfokot ért el. A frank nemrégiben történt leértékelése következtében újabb áremelkedések nehezítették meg a dolgozók életét. A szakszervezetek követelték a munkabérek felülvizsgálását, a kollektív szerződések megvalósítását és az árak leszállítását. E követelések megvalósítására a CGT- hez csatlakozott a katolikus szakszervezet, sőt még a Force Ouvriere is kénytelen volt csatlakozását bejelenteni. A kormány árleszállítási kísérlettel akart port hinteni a dolgozók szemébe, a CGT azonban rámutatott arra, hogy ez nem egyébb közönséges blöffnél, mert az árak valójában szakadatlanul emelkednek. Az egységes szakszervezeti mozgalom láttára egyes szocialista és MRP- párti miniszterek nem tudták rászánni magukat, hogy nyíltan csatlakozzanak Queuille miniszterelnök további bérrögzítő politikájához. Ezzel kapcsolatban támadt a kormányválság. Demokratikus egységkormányt követel a nép Mint párisi tudósítónk ma reggel jelenti, alig terjedt el a francia fővárosban a kormány lemondásának híre, a demokratikus tömegszervezetek százával intéztek táviratokat és leveleket Vincent Auriol köztársasági elnökhöz. A tömegszervezetek a leghatározottabban követelik, hogy a köztársasági elnök demokratikus egységkormány megalakítására adjon megbízást. A l’Humanité ma reggeli vezércikke hangoztatja, hogy a kormány bukása nem meglepetés. A lemondás azt bizonyítja, hogy a dolgozók komoly sikereket érhetnek el, ha egységesen lépnek fel. Természetesen a nehézségek még nincsenek megoldva. A Queuilekormány bukása semmiféle eredményt nem jelent, ha ismét olyan kormány kerül uralomra, amely tovább készíti elő a Szovjetunió eleji háborút és folytatja a gyalázatos vietnami hadjáratot. Ha az új kormány amerikai parancsra ugyanezt az utat járja majd, úgy a dolgozók ugyanúgy ellenállást tanúsítanak majd, mint a bukott kormánnyal szemben. A l'Humanité vezércikke végül hangoztatja, hogy a dolgozók egységes fellépése megteremtheti azokat a politikai feltételeket, amelyek demokratikus egységkormány létrehozásához szükségesek. A lemondott kormány ma délben a köztársasági elnök vezetésével rendkívüli minisztertanácsot tart. Ezen a minisztertanácson történik végleges döntés a lemondás elfogadásáról. A nemzetgyűlés ugyan nem ült össze, de a parlament folyosóján nagy élénkség uralkodik. Reakciós politikusok, akik szeretnének miniszteri székhez jutni, már osztogatják egymás között a tárcákat. Új miniszterelnökként René Mayer, Bidault és Delbos nevét emlegetik. Amerika lakásait arra, hogy nem jósolgatnának a tömegek bőrére. Thores a dolgozók egységéről Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkára szerdán este a Páris melletti Montrougeban beszédet tartott. Leszögezte, hogy a néptömegek nyomása elsodorta helyéről a Queuille kormányt. A tömegek most már a tények alapján ismerik el, hogy igaza volt a Kommunista Pártnak, amikor felemelte szavát a Marshallterv és az Atlanti Szerződés ellen. Thorez ezután így folytatta: — A jobboldali szocialisták Moch belügyminiszterrel az élen igyekeztek vérbefojtani a dolgozók minden megmozdulását. De az egységtörekvés feltartóztathatatlan erővel fűzi össze a francia dolgozókat. A nép egy emberként követeli, legyen vége annak a politikának, amit Franciaországban 30 hónap óta folytattak a különféle reakciós kormányok. Itt a legfőbb ideje, hogy visszaállítsuk Franciaország teljes nemzeti függetlenségét. Itt a legfőbb ideje, hogy Franciaországnak végre olyan demokratikus egységkormánya legyen, amelyet a nép akar. Hírzárlat az amerikai sztrájkról A munkásság folytatja a sztrájkmozgalmat. Pénteken délben a legnagyobb vasipari üzem, a Renault-gyár dolgozói rendeznek nagyarányú tömegtüntetést. Az államvasutak technikai személyzete is határozatot hozott, amely szerint éles harcot indít az életfeltételek javíásáért. Jellemző egyébként a francia hatóságokra, hogy amerikai parancsra valóságos hírzárlatot létesítettek az amerikai tömegsztrájkkal kapcsolatban. A hírügynökségek megtiltották, hogy az LSA szénbányászainak és acélipari munkásainak sztrájkjáról bármit is közöljenek. Egy be nem vált jóslat A baloldali párisi lapok gúnyos hangon emlékeztetnek arra a nagy hűhóra, amellyel néhány héttel ezelőtt a Queuille-kormány hivatalba lépésének egyéves évfordulóját ünnepelték. Idézik Jules Moch munkásáruló belügyminiszter július 31-i beszédét is. Moch akkor azt mondotta: „Meg vagyok győződve arról, hogy a jelenlegi kormánykoalíció 1951 végéig uralmon marad". A lapok rámutatnak arra, hogy a dolgozók nyomása megtanította „A PÁRISI TŐZSDÉT népszínházzá alakították át ««VIETNAMBAN béke uralkodik“ A De Soip cikke arról, milyen lenne Franciaország, ha a mi népi demokráciánk vívmányait áthelyeznék Párisból jelentik, francia egységfrontra szavaz. A színházakat egyes Párisból jelentik. Andre Wurmser „Éljen a francia népköztársaság!" című cikkével fejezi be Magyarországról írt cikksorozatát. E cikkében magyarországi élményeit, a magyarországi népi demokrácia vívmányait helyezi át Franciaországba. „Mint most Magyarországon — kezdi képzeletbeli tudósítását —, a francia népköztársaságban is hatalmas lendületű építkezés folyik. A légiforgalmat francia pilóták bonyolítják le francia munkások által készített repülőgépeken. A háború alatt lerombolt városok mesébe illő gyorsasággal épülnek, mert a dolgozók munkaversenyt folytatnak. A villanegyedek legszebb palotáit óvodákká, szülőotthonokká és iskolákká alakítják át. Nincs munkanélküliség, sőt értelmiségi és szakmunkáshiány van. Mindenfelé családi házakat és iskolákat építenek. Mindenre jut pénz, hiszen Vietnamban béke uralkodik, az államosított üzemek jól jövedelmeznek. Saigonban egyébként Ho-Csi-Minh elnök éppen egy iskolát avat fel a francia-vietnami barátság jegyében. A híres párisi tőzsdét népszínházzá alakították át. Jules Moch disszidált és ideiglenes „ellenkormányt” alakított az IJSA-ban. A francia nép 87 százaléka — közöttük sok megtévesztett ember — most már a francia egységfrontra szavaz. A színházakat egyes előadásokra üzemek bérlik ki, a filmszínházak francia, szovjet, magyar, olasz, lengyel és amerikai filmeket játszanak. A francia olvasó minderre a vállát vonogatja és azt mondja: ez csak tündérmese — folytatja Wurmser. — Pedig nem tettem mást, mint francia talajba ültettem át azt, ami Magyarországon már valóság. Talán a francia dolgozók nem olyan tehetségesek, mint magyar, cseh és lengyel társaik? Talán a francia dolgozók nem tudnák Franciaországot kihúzni a kátyúból, mint ahogyan a népi demokráciák dolgozói tették a felszabadulás után, sokkal mostohább körülmények között? Persze a kérdést a kormányzat dönti el. Csak a kormányzatnak köszönhető,hogy Varsót felépítik, ugyanakkor, amikor Franciaországban Saint Lo még mindig romokban hever. Miért van munkanélküliség Franciaországban és miért nincs a dollárfüggönytől keletre? Bízom a francia dolgozókban és józanságukban. Csak tőlük függ, hogy Franciaországban megvalósítsák mindazt, amit a magyar dolgozók Magyarországon már megvalósítottak'' — fejezi be tudósítását Wurmser. Mr. Baruck zsebreteheli a tervét... z Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése rövidesen megkezdi a szovjet békejavaslat tárgyalását. A szovjet békejavaslat második pontja, mint ismeretes, követeli, hogy az Egyesült Nemzetek tiltsák el az összes államokat az atomfegyver használatától. Az amerikai kongresszus atomerő bizottsága Visinszkij javaslatának elhangzása óta éjjel-nappal ülésezik. Az ülések titkosak, de az amerikai lapjelentésekből kiderül: a bizottság azon töri a fejét, hogy olyan tanácsot adhasson az USA küldöttégének, amelynek segítségével lehetőleg elodázhassák a megegyezést az atomerő ellenőrzése ügyében. Az Egyesült Államok hivatalos álláspontját az úgynevezett Baruchterv tartalmazza. Baruch — az amerikai kongresszus atomerő-bizottsága elnökének — terve értelmében az Egyesült Nemzetek Szervezetének bizottságot kellene kiküldenie az atomfegyver nyersanyagának és az atomenergia gyártásának ellenőrzésére. Ennek a bizottságnak rendkívül széles hatásköre lenne. Ellenőrizhetné az összes nyersanyaglelőhelyeket, tekintet nélkül arra, melyik ország területén fekszenek és figyelemmel kísérhetné a gyártási folyamatot a bányától egészen az utolsó szerelési munkáig. z USA úgy képzeli el a bizottságot, hogy abban pontosan ugyanolyan szavazógép állna rendelkezésére, mint az Egyesült Nemzetek többi szervében. Így a bizottság — ellenőrzés ürügye alatt — rátehetné a kezét a világ összes nyersanyaglelőhelyeire és mellékesen betekintést nyerhetne minden állam gazdasági életébe. Végeredményben az atomenergia-ellenőrző bizottság nem lenne más, mint Trumanék kémszervezete. A Baruch-terv azt is előírja, hogy a bizottságnak mindenütt joga van légi fényképfelvételeket készíteni, még a katonai zónákban is... A 1i a szovjet álláspont az atomerő ellenőrzésének kérdésében? A Szovjetunió elejétől fogva azt követeli, hogy minden feltétel és kikötés mellőzésével tiltsák el az atomfegyver gyártását és használatát. Ez a követelés egyáltalán nem szerepel a Baruch-tervben. A szovjet javaslat a továbbiakban szigorú és igazságos nemzetközi ellenőrzést javasol. A Baruch-terv bonyolult, ködösítő pontjaival szemben a szovjet álláspont egyszerű és világos. Az amerikai imperialisták éppen azért utasították mindig vissza ezt a javaslatot, mert a béke megszilárdításának ügyét szolgálja. Visinszkij szovjet külügyminiszter az egész békeszerető emberiség érzelmeit fejezte ki, amikor 1948 október 7-én az ENSZ közgyűlésén tartott beszédében ezt mondotta: — Az atomfegyver a támadás fegyvere. Az atomfegyver gyártása csak azoknak érdekük, akiknek támadó terveik vannak és akik uralmukat idegen területekre szeretnék kiterjeszteni. Nincs szükségük atombombára azoknak, akik nem akarnak más országokat megtámadni. z ENSZ közgyűlésének mostani ülésszaka egészen más körülmények között tárgyalja majd az atomenergia ellenőrzésének ügyét, mint akár csak egy évvel ezelőtt. Az utolsó esztendőben az erőviszonyok hallatlan mértékben a béketábor javára tolódtak el. A Szovjetunió vezette demokratikus front gazdasági, katonai és erkölcsi erejét az imperialisták is kénytelenek voltak tudomásul venni. Az egész világ figyelheti azt az ijedtséget, zűrzavart, kapkodást, amelyet a szovjet atomfegyverről szóló bejelentés keltett az imperialista táborban, így az USA — engedelmes szavazógépe ellenére — is előreláthatólag kénytelen lesz visszavonulót fújni az atombomba kérdésében is ezzel végleg beismerni az atomzsarolásra alapított politika bukását A Le Monde balkeze NEM TUDJA, MIT ÍR a másik bal Tinóról A jugoszláv hadseregben igen erős a tisztelet a Szovjetunió iránt — állapítja meg a Manchester Guardian A Le Monde kedd esti számában két tudósítás jelent meg Jugoszláviáról: az egyik Belgrádból, a másik pedig Washingtonból. Akét egymásnak ellentmondó sürgönnyel foglalkozva, Pierre Courladet a l’Humanitében a következőket írja: — Kersky, a Le Monde belgrádi tudósítója azt állítja, hogy Jugoszlávia a szocializmus felé halad” és „nem csatlakozik az Atlanti Szerződéshez". A lap washingtoni tudósítója viszont arról ír, hogy „Belgrád hamarabb lesz nyugati táborban, mint ahogy azt gondolják. Ha e tekintetben még fenntartások vannak, ezek a nyugatiak részéről és nem Tito részéről állanak fenn." (Nem nagyon hiszünk ezekben az úgynevezett nyugati „fenntartásokban“, arról azonban, hogy Tito részéről nincs semmi „fenntartás“ , alaposan meggyőztek bennünket a tények. Atlanti Szerződés ide, Atlanti szerződés oda, Titónak egyáltalában nem kell átmenni a nyugati táborba, hiszen mindig ott volt, azt az időt kivéve, amikor a nácikkal tárgyalt.) A lap washingtoni tudósítója még azt a gúnyos kérdést is felteszi: vájjon nem tréfált-e Kersky, amikor azt állította, hogy Jugoszlávia nem csatlakozik az Atlanti Szerződéshez? A washingtoni tudósító, akit „különleges forrásokból“ értesítettek — folytatja l’Humanité —, természetesen jobban ismeri a dolgokat, mint a belgrádi tudósító. Hiszen jobb, ha közvetlenen a főnökhöz fordulunk — mint az alkalmazottakhoz. Ezek az ellentétek mindenképpen rámutatnak arra, hogy Tito rendszere egyre nehezebben tudja leplezni mesterkedést. A legsötétebb reakciónak a Tito-féle „szocialisták” iránt tanúsított jóakarata alaposan rávilágít Tito hazugságaira. Annak a szocializmusnak, amely a kapitalistáknak tetszik, pontos neve van: fasizmusnak hívják. A Manchester Guardian Titóról egy belgrádi jelentés alapján ezt írja: — Tito a Szovjetunió ellen intézett legutóbbi kirohanásával nyilván azt célozta, hogy megnyerje a külföld, főként Amerika támogatását a jugoszláv rendszer számára és divatba hozza Amerikában a jugoszláv kérdést. Tito arra számít, hogy kijelentésével rokonszenvet kelt maga iránt. A valóságban — folytatja a cikk — Titóék számára az a fő dolog, hogy meggyőzzék a nyugati közvéleményt a jugoszláv vezetők szovjetellenességéről. Egyébként szerdán este érkezik Belgrádba a washingtoni törvényhozás 28 tagja — írja tovább a Manchester Guardian. Kiemeli a jelentés, hogy Tito beszédében egyetlen hálás szót nem mondott a Szovjet Hadseregről, vagy arról a szerepről, amelyet az Jugoszlávia felszabadításában játszott. Ez a magatartás nem tetszik sok jugoszláv tisztnek, aki Tito beszédét hallgatta. A jugoszláv hadseregben igen erős a tisztelet a Szovjetunió iránt. Sokan találgatják, milyen beszédet mond majd Tito október 20-án, Belgrádnak a Szovjet Hadsereg által kivívott felszabadítása emlékünnepén. Sok szó esik a jugoszlávok között — folytatja a lap — MacLean tábornok könyvének leleplezéseiről. A tábornok megírja, hogy a németeket nem a jugoszlávok űzték ki Macedóniából és Szerbiából, hanem a Bulgáriából és Romániából elölnyomuló Szovjet Hadsereg.