Világosság, 1949. október-december (5. évfolyam, 228-304. szám)

1949-10-07 / 233. szám

Párisból jelentik csütörtök délben Táviratok és levelek tömege köve­teli, hogy demokratikus kormány alakuljon Franciaországban A tömegek nyomása söpörte el helyéről a Queuille-kormányt A francia dolgozók nyomása el­törte helyéről a reakciós, Amerikát kiszolgáló Queuille-kormányt. A le­mondás ugyan e pillanatban még csak egyoldalú, mert Vincent Auriol köztársasági elnök még n­em fogadta el, azonban valószínűnek látszik, hogy a jelenlegi kormánykoalíció véglegesen megbukott. A háttérben: a frank leértékelése A lemondás közvetlen oka, a kor­mányon belül felmerült ellentét, a valóságban azonban a kormány buká­sát a dolgozók elégedetlensége okozta, amely a munkabérek és árak felül­vizsgálásának kérdésével kapcsolatban tetőfokot ért el. A frank nemrégiben történt leértékelése következtében újabb áremelkedések nehezítették meg a dolgozók életét. A szakszervezetek követelték a munkabérek felülvizsgálását, a kol­lektív szerződések megvalósítását és az árak leszállítását. E követelések megvalósítására a CGT- hez csatlakozott a katolikus szakszer­vezet, sőt még a Force Ouvriere is kénytelen volt csatlakozását bejelen­teni. A kormány árleszállítási kísérlet­tel akart port hinteni a dolgozók sze­mébe, a CGT azonban rámutatott arra, hogy ez nem egyébb közönséges blöffnél, mert az árak valójában sza­kadatlanul emelkednek. Az egységes szakszervezeti mozga­lom láttára egyes szocialista és MRP- párti miniszterek nem tudták rászánni magukat, hogy nyíltan csatlakozzanak Queuille miniszterelnök további bér­rögzítő politikájához. Ezzel kapcsolat­ban támadt a kormányválság. Demokratikus egységkormányt követel a nép Mint párisi tudósítónk ma reggel jelenti, alig terjedt el a francia fővá­rosban a kormány lemondásának híre, a demokratikus tömegszervezetek százával intéztek táviratokat és le­veleket Vincent Auriol köztársa­sági elnökhöz. A tömegszervezetek a leghatározottab­ban követelik, hogy a köztársasági el­nök demokratikus egységkormány meg­alakítására adjon megbízást. A l’Humanité ma reggeli vezércikke hangoztatja, hogy a kormány bukása nem meglepetés. A lemondás azt bi­zonyítja, hogy a dolgozók komoly si­kereket érhetnek el, ha egységesen lép­nek fel. Természetesen a nehézségek még nincsenek megoldva. A Queuile­­kormány bukása semmiféle eredményt nem jelent, ha ismét olyan kormány kerül uralomra, amely tovább készíti elő a Szovjetunió elej­i háborút és folytatja a gyalázatos vietnami hadjá­ratot. Ha az új kormány amerikai pa­rancsra ugyanezt az utat járja majd, úgy a dolgozók ugyanúgy ellenállást tanúsítanak majd, mint a bukott kormánnyal szemben. A l'Humanité vezércikke végül han­goztatja, hogy a dolgozók egységes fellépése megteremtheti azokat a poli­tikai feltételeket, amelyek demokratikus egységkormány létrehozásához szüksé­gesek. A lemondott kormány ma délben a köztársasági elnök vezetésével rend­kívüli minisztertanácsot tart. Ezen a minisztertanácson történik végleges döntés a lemondás elfogadásáról. A nemzetgyűlés ugyan nem ült össze, de a parlament folyosóján nagy élénkség uralkodik. Reakciós politikusok, a­kik szeretnének miniszteri székhez jutni, már osztogatják egymás között a tár­cákat. Új miniszterelnökként René Ma­yer, Bidault és Delbos nevét emlege­tik. Amerika lakásait arra, hogy nem jó­solgatnának a tömegek bőrére. Thores a dolgozók egységéről Maurice Thorez, a Francia Kommu­nista Párt főtitkára szerdán este a Páris melletti Montrougeban beszédet tartott. Leszögezte, hogy a néptömegek nyomása elsodorta helyéről a Queuille kormányt. A tömegek most már a tények alapján ismerik el, hogy igaza volt a Kommunista Pártnak, amikor felemelte szavát a Marshall­­terv és az Atlanti Szerződés ellen. Thorez ezután így folytatta: — A jobboldali szocialisták Moch belügyminiszterrel az élen igyekeztek vérbefojtani a dolgozók minden meg­mozdulását. De az egységtörekvés feltartóztat­hatatlan erővel fűzi össze a fran­cia dolgozókat. A nép egy emberként követeli, le­gyen vége annak a politikának, amit Franciaországban 30 hónap óta folytat­tak a különféle reakciós kormányok. Itt a legfőbb ideje, hogy vissza­állítsuk Franciaország teljes nem­zeti függetlenségét. Itt a legfőbb ideje, hogy Francia­­országnak végre olyan demokratikus egységkormánya legyen, amelyet a nép akar. Hírzárlat az amerikai sztrájkról A munkásság folytatja a sztrájk­mozgalmat. Pénteken délben a leg­nagyobb vasipari üzem, a Renault-gyár dolgozói rendeznek nagyarányú tömegtüntetést. Az államvasutak technikai személyzete is határozatot hozott, amely szerint éles harcot indít az életfeltételek javí­­ásáért. Jellemző egyébként a francia ható­ságokra, hogy amerikai parancsra való­ságos hírzárlatot létesítettek az ame­rikai tömegsztrájkkal kapcsolatban. A hírügynökségek megtiltották, hogy az L­SA szénbányászainak és acélipari munkásainak sztrájkjáról bármit is kö­zöljenek. Egy be nem vált jóslat A baloldali párisi lapok gúnyos hangon emlékeztetnek arra a nagy hű­hóra, amellyel néhány héttel ezelőtt a Queuille-kormány hivatalba lépésének egyéves évfordulóját ünnepelték. Idé­zik Jules Moch munkásáruló belügy­miniszter július 31-i beszédét is. Moch akkor azt mondotta: „Meg vagyok győ­ződve arról,­ hogy a jelenlegi kor­mánykoalíció 1951 végéig uralmon ma­rad". A lapok rámutatnak arra, hogy a dolgozók nyomása megtanította „A PÁRISI TŐZSDÉT népszínházzá alakították át ««VIETNAMBAN béke uralkodik“ A De Soip cikke arról, milyen lenne Franciaország, ha a mi népi demokráciánk vívmányait áthelyeznék Párisból jelentik, francia egységfrontra szavaz. A színházakat egyes Párisból jelentik. Andre Wurmser „Éljen a francia népköztár­saság!" című cikkével fejezi be Magyarországról írt cikksoro­zatát. E cikkében magyarországi élményeit, a ma­gyarországi népi demokrácia vívmányait helyezi át Franciaországba. „Mint most Magyarországon — kezdi képzelet­beli tudósítását —, a francia népköztársaságban is hatalmas lendületű építkezés folyik. A légiforgalmat francia pilóták bonyolítják le francia munkások által készített repülőgépeken. A háború alatt lerombolt vá­rosok mesébe illő gyorsasággal épülnek, mert a dol­gozók munkaversenyt folytatnak. A villanegyedek leg­szebb palotáit óvodákká, szülőotthonokká és isko­lákká alakítják át. Nincs munkanélküliség, sőt értel­miségi és szakmunkáshiány van. Mindenfelé családi házakat és iskolákat építenek. Mindenre jut pénz, hiszen Vietnamban béke uralko­dik, az államosított üzemek jól jövedelmeznek. Sai­gonban egyébként Ho-Csi-Minh elnök éppen egy isko­lát avat fel a francia-vietnami barátság jegyében. A híres párisi tőzsdét népszínházzá alakították át. Jules Moch disszidált és ideiglenes „ellenkormányt” alakított az IJSA-ban. A francia nép 87 százaléka — közöttük sok megtévesztett ember — most már a francia egységfrontra szavaz. A színházakat egyes előadásokra üzemek bérlik ki, a filmszínházak francia, szovjet, magyar, olasz, lengyel és amerikai fil­meket játszanak. A francia olvasó minderre a vállát vonogatja és azt mondja: ez csak tündérmese — folytatja Wurmser. — Pedig nem tettem mást, mint francia talajba ültettem át azt, ami Magyarországon már valóság. Talán a francia dolgozók nem olyan tehetségesek, mint ma­gyar, cseh és lengyel társaik? Talán a francia dolgo­zók nem tudnák Franciaországot kihúzni a kátyúból, mint ahogyan a népi demokráciák dolgozói tették a felszabadulás után, sokkal mostohább körülmények között? Persze a kérdést a kormányzat dönti el. Csak a kormányzatnak köszönhető,­­hogy Varsót felépítik, ugyanakkor, amikor Franciaországban Saint Lo még mindig romokban hever. Miért van munkanélküliség Franciaországban és miért nincs a dollárfüggönytől keletre? Bízom a francia dolgozókban és józanságukban. Csak tőlük függ, hogy Franciaországban megvalósít­sák mindazt, amit a magyar dolgozók Magy­arorszá­­gon már megvalósítottak'' — fejezi be tudósítását Wurmser. Mr. Baruck zsebreteheli a tervét... z Egyesült Nemzetek Szerve­zetének közgyűlése rövidesen megkezdi a szovjet békejavaslat tárgyalását. A szovjet békejavaslat második pontja, mint ismeretes, követeli, hogy az Egyesült­ Nemze­tek tiltsák el az összes államokat az atomfegyver használatától. Az amerikai kongresszus atomerő bizottsága Visinszkij javaslatának elhangzása óta éjjel-nappal ülésezik. Az ülések titkosak, de az amerikai lapjelentésekből kiderül: a bizottság azon töri a fejét, hogy olyan taná­csot adhasson az USA küldöttégé­­nek, amelynek segítségével lehető­leg elodázhassák a megegyezést az atomerő ellenőrzése ügyében. Az Egyesült Államok hivatalos álláspontját az úgynevezett Baruch­­terv tartalmazza. Baruch — az ame­rikai kongresszus atomerő-bizottsá­­ga elnökének — terve értelmében az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek bizottságot kellene kiküldenie az atomfegyver nyersanyagának és az atomenergia gyártásának ellen­őrzésére. Ennek a bizottságnak rendkívül széles hatásköre lenne. Ellenőrizhetné az összes nyers­­anyaglelőhelyeket, tekintet nélkül arra, melyik ország területén feksze­nek és figyelemmel kísérhetné a gyártási folyamatot a bányától egé­szen az utolsó szerelési munkáig. z USA úgy képzeli el a bi­zottságot, hogy abban pon­tosan ugyanolyan szavazógép állna rendelkezésére, mint az Egyesült Nemzetek többi szervében. Így a bizottság — ellenőrzés ürügye alatt — rátehetné a kezét a világ összes nyersanyaglelőhelyeire és mellékesen betekintést nyerhetne minden állam gazdasági életébe. Végeredményben az atomenergia-ellenőrző bizottság nem lenne más, mint Trum­anék kémszervezete. A Baruch-terv azt is előírja, hogy a bizottságnak min­denütt joga van légi fényképfelvé­teleket készíteni, még a katonai zónákban is... A 1i a szovjet álláspont az atomerő ellenőrzésének kérdésében? A Szov­jetunió elejétől fogva azt követeli, hogy minden feltétel és kikötés mel­lőzésével tiltsák el az atomfegyver gyártását és használatát. Ez a kö­vetelés egyáltalán nem szerepel a Baruch-tervben. A szovjet javaslat a továbbiakban szigorú és igazságos nemzetközi ellenőrzést javasol. A Baruch-terv bonyolult, ködösítő pontjaival szemben a szovjet ál­láspont egyszerű és világos. Az amerikai imperialisták éppen azért utasították mindig vissza ezt a ja­vaslatot, mert a béke megszilárdí­tásának ügyét szolgálja. Visinszkij szovjet külügyminiszter az egész békeszerető emberiség érzelmeit fe­jezte ki, amikor 1948 október 7-én az ENSZ közgyűlésén tartott beszé­dében ezt mondotta: — Az atomfegyver a támadás fegyvere. Az atomfegyver gyártása csak azoknak érdekük, akiknek tá­madó terveik vannak és akik ural­mukat idegen területekre szeretnék kiterjeszteni. Nincs szükségük atom­bombára azoknak, akik nem akarnak más országokat megtámadni. z ENSZ közgyűlésének mos­tani ülésszaka egészen más körülmények között tárgyalja majd az atomenergia ellenőrzésének ügyét, mint akár csak egy évvel ezelőtt. Az utolsó esztendőben­­ az erőviszonyok hallatlan mértékben a béketábor javára tolódtak el. A Szovjetunió vezette demokratikus front gazdasági, katonai és erkölcsi erejét az imperialisták is kénytele­nek voltak tudomásul venni. Az egész világ figyelheti azt az ijedt­séget, zűrzavart, kapkodást, ame­lyet a szovjet atomfegyverről szóló bejelentés keltett az im­perialista táborban, így az USA — engedel­mes szavazógépe ellenére — is elő­reláthatólag kénytelen lesz vissza­vonulót fújni az atombomba kérdé­sében is ezzel végleg beismerni az atomzsarolásra alapított politika bukását A Le Monde balkeze NEM TUDJA, MIT ÍR a másik bal Tinóról A jugoszláv hadseregben igen erős a tisztelet a Szovjet­unió iránt — állapítja meg a Manchester Guardian A Le Monde kedd esti számában két tudósítás jelent meg Jugoszláviáról: az egyik Belgrádból, a másik pedig Washingtonból. A­­két egymásnak el­lentmondó sürgönnyel foglalkozva, Pierre Courladet a l’Humanitében a következőket írja: — Kersky, a Le Monde belgrádi tu­dósítója azt állítja, hogy Jugoszlávia a szocializmus felé halad” és „nem­ csatlakozik az Atlanti Szerződéshez". A lap washingtoni tudósítója viszont arról ír, hogy „Belgrád hamarabb lesz nyugati táborban, mint ahogy azt gondolják. Ha e tekintetben még fenntartások vannak, ezek a nyuga­tiak részéről és nem­ Tito részéről ál­lanak fenn." (Nem nagyon hiszünk ezekben az úgynevezett nyugati „fenn­tartásokban“, arról azonban, hogy Tito részéről nincs semmi „fenntar­tás“ , alaposan meggyőztek bennün­ket a tények. Atlanti Szerződés ide, Atlanti szerződés oda, Titónak egy­általában nem kell átmenni a nyu­gati táborba, hiszen mindig ott volt, azt az időt kivéve, amikor a nácikkal tárgyalt.) A lap washingtoni tudósítója még azt a gúnyos kérdést is felteszi: vájjon nem tréfált-e Kersky, ami­kor azt állította, hogy Jugoszlávia nem csatlakozik az Atlanti Szer­ződéshez? A washingtoni tudósító, akit „külön­leges forrásokból“ értesítettek — folytatja l’Humanité —, természete­sen jobban ismeri a dolgokat, mint a belgrádi tudósító. Hiszen jobb, ha közvetlenen a főnökhöz fordulunk — mint az alkalmazottakhoz. Ezek az ellentétek mindenképpen rá­mutatnak arra, hogy Tito rendszere egyre nehezebben tudja leplezni mesterkedést. A legsötétebb reakciónak a Tito-féle „szocialisták” iránt tanúsított jóaka­rata alaposan rávilágít Tito hazugsá­gaira. Annak a szocializmusnak, amely a kapitalistáknak tetszik, pontos neve van: fasizmusnak hívják. A Manchester Guardian Titóról egy belgrádi jelentés alapján ezt írja: — Tito a Szovjetunió ellen intézett legutóbbi kirohanásával nyilván azt célozta, hogy megnyerje a külföld, fő­ként Amerika támogatását a jugoszláv rendszer számára és divatba hozza Amerikában a jugo­­­­szláv kérdést. Tito arra számít, hogy kijelentésével rokonszenvet kelt maga iránt. A való­ságban — folytatja a cikk — Titóék számára az a fő dolog, hogy meggyőz­zék a nyugati közvéleményt a jugo­szláv vezetők szovjetellenességéről. Egyébként szerdán este érkezik Bel­grádb­a a washingtoni törvényhozás 28 tagja — írja tovább a Manchester Guardian. Kiemeli a jelentés, hogy Tito beszédében egyetlen hálás szót nem mondott a Szovjet Hadseregről, vagy arról a szerepről, amelyet az Jugoszlá­via felszabadításában játszott. Ez a magatartás nem tetszik sok jugoszláv tisztnek, aki Tito beszé­dét hallgatta. A jugoszláv hadseregben igen erős a tisztelet a Szovjetunió iránt. Sokan találgatják, milyen beszédet mond majd Tito október 20-án, Belgrádnak a Szovjet Hadsereg által kivívott fel­szabadítása emlékünnepén. Sok szó esik a jugoszlávok között — folytatja a lap — MacLean tábornok könyvének leleplezéseiről. A tábornok megírja, hogy a néme­teket nem a jugoszlávok űzték ki Ma­cedóniából és Szerbiából, hanem a Bulgáriából és Romániából elölnyomuló Szovjet Hadsereg.

Next