Világosság, 1949. október-december (5. évfolyam, 228-304. szám)

1949-10-07 / 233. szám

Budapest, 5. éív, 233.szám­ára 60 fillér 1949 október 7. péntek m­­­gH Nem változik az idő­ig! Délelőtti párisi telefon a francia korm­ányválságrffl­m­­ lendülettel folyik falun és városon a tervkölcsön Jegyzése mernem***­* Ma egy hete jelent meg a felhívás Mennyit jegyzett eddig a néphadsereg, a rendőrség, a vasút és a posta Zala elsőségét veszélyeztetik Zemplén és Hajdú megye Ma egy hete jelent meg a kor­mány felhívása az Ötéves Tervköl­csön jegyzésére. Azóta hatalmas ütemben, óriási lelkesedéssel folyik a jegyzés. A tervkölcsön sikerét nagymértékben előrelendítette Rá­kosi Mátyás beszéde. Szavai nyo­mán újult erővel tört fel a lelkese­dés, számos üzemben a beszéd ha­tása alatt a dolgozók pótlólag is jegyeztek. Számos üzemünkben órárc alatt, de úgyszólván valamennyiben, egy-két nap leforgása alatt lejegyezték a tervköl­­csönt. A Diósgyőri Vasgyár dolgozói több mint 8 millió forint értékű tervből­Nézzük meg az Ifjúság tervkölcsön­­­jegyzését. Keserű József, a „Keréké­pár II." iparostanulója, akinek heti fi­zetése 65 forint, 1200 forintot ajánlott fel. Elmondotta, hogy mindig szeretett volna tanulni és­­ most a népi demo­krácia lehetővé tette, hogy ez a vágya megvalósuljon. A dolgozók gimnáziu­mába jár, tanulóotthonban lakik. „So­hasem tudom eléggé meghálálni azt a sok jót, amit velem a népi demokrácia tett" — mondotta. Az EMAG-gyárban az iparostanu­lók versenyeznek a kölcsönjegyzésben. A versenyt előreláthatólag Pólyák Sán­dor nyeri, aki 1000 forintot jegyzett A Shell-gyár iparostanulói 4900 fo­rintot jegyeztek. Két­­ szarka utcai diák, aki már két éve gyűjt pénzt ke­rékpárra, most az összegyűjtött össze­gen kölcsöt jegyzett. Kifejtették, tud­ják, hogy az ötéves terv során ké­szülő egymillió kerékpárból jut majd nekik is, csönt jegyeztek. A budapesti Ganz-gyárak dolgozói több mint 6 millió forint értékű, a budapesti MA­VAG dolgozói több mint 3.800.000 forint értékű tervkölcsönt jegyeztek. A néphadsereg katonái 17.100.000 forint, az Államvédelmi Hatóság beosztottjai 7,624.000 forint, a rend­őrség tagjai 9,260.000 forint terv­kölcsönt jegyeztek. A MÁV dolgozói 27,500.000, a Posta dolgozói 7,644.0000 forintot jegyeztek. A minisztériumi dolgozók szintén ko­moly összeggel járultak hozzá a terv­kölcsön sikeréhez, a belügyminiszté­rium például 604.150 forinttal, a pénz­ügyminisztérium, 1.682.000 forinttal, az ifjúságnak a harcát a béke megszilárdításáért, a demokráciáért és a világ haladásáért." V8sz6npmi zna isiéig® eisostso Az egészségügyi dolgozók is kitesz­nek magukért Altberger Róza debre-ápolónő 400 forintos fizetés­sel­ 1600 forintot jegyzett. , A miskolci OTI-orvosok, összesen húszan átlag 4000 forintot jegyeztek. Resch Béla paksi orvos 10.000 forintot, Fábián Ármin szekszárdi OTI-orvos 5000 forintot jegyzett és versenyre hívta ki a körzeti OTI-orvosokat. A vidéken egyre fokozódik a me­gyék közötti verseny lendülete. Zala vármegye az első, de Zem­plén és Hajdú megye erősen az élre tör és veszélyezteti Zala első­ségét. Zala megye járásai közül a tapolcai járás az első. A jegyzés sikerében nagy részük van a népnevelőknek. Balatonederics községben Biró Fe­renc és Kalmár Anna egy nap alatt 3500 forintot jegyeztetett. Lelkesen vesznek részt a kölcsön­jegyzésben a községek és falvak kiskereske­dői is. A pacsai kiskereskedők­­mozgalmat in­dítottak pótjegyzésre. Ugyanígy má­­sodszor is jegyzett kölcsönt 23 beret­­­tyóújfalui kiskereskedő. A bajai kiske­reskedők jegyzésének összege 187.500 forint ESUftri isgyzsit lao formnts! Késért @lists! cem lett Lattnaif?6s>ilsstl ífiaft levo’s Don Cpis*gi?fiix Azok az argentin, brazil, paraguayi és bolíviai ifjúúsági küldöttek, akik a DIVSZ-kongresszus óta Budapesten tartózkodnak, Non Györgyhöz, a MÍNSZ elnökéhez intézett levelükben közük, hogy ők is részt akarnak venni szerény hozzájárulásukkal a kölcsön­jegyzésben. „Hazánk hazaszerető ifjai és imperialistaellenes harcosai — ír­ják — nagyrabecsülik a szabad és demokratikus magyar ifjúságot és minden erővel támogatják ennek Miskolc nem hagyja magát! MISKOLC, október 6. (Miskolci tudósítónk ma délelőtti te­lefonjelentése): A tervkölcsönjegyzés üteme Bor­­sod megyében sem csökken, sőt tovább fokozódik. Ennek számtalan példáját láthatjuk. A Földhivatal dolgozói pél­dául a kölcsönjegyzés megindulásakor 10.400 forintot jegyeztek, de most pót­jegyzést indítottak, amelyben nagy fel­ajánlásaikkal példát mutattak: Ignácz János, Tánczos Ferenc és Karácsonyi Béla. A nemzeti vállalatok közül a Csepel NV dolgozói tűntek ki, akik ki­vétel nélkül hatheti fizetésüket aján­lották fel. A pedagógusok minden iskolában gyűlést tartanak és általában egy­havi, vagy hatheti fizetésüknek megfelelő összegért vásárolnak kölcsönkötvényt. A tanítók és tanárok példáját az ifjú­ság is követi. A Lévai József-gimná­­zium másodikos tanulói például a ki­rándulásra összegyűjtött 200 forintjuk­ból kölcsönt jegyeztek. A kisiparosok gyűjtése 418.650 forint, jelenleg Kiss Gábor cipész először 200 forin­tot jegyzett, most azonban megtol­dotta további 800 forinttal! „Rákosi Mátyás beszéde után határoztam el, hogy nem elégszem meg első felaján­lásommal" — mondotta. A kiskereskedők jegyzése is nagy lendülettel folyik. Barna Sándor, Bálint Béla, Ger­hárt Andor például 10—10.000 fo­rintot jegyeztek. De­­nem maradnak le a miskolci szí­nészek semi „Gyermekeimért ! Borsod megye dolgozó parasztsága követi a­ borsodi nagyüzemi dolgozók példamutatását, s kiveszi részét­­ a tervkölcsön­ jegyzéséből. Vatta község­ben Simon Jánosné hatgyermekes asz­­szony, amikor aláírta a 350 forintról szóló jegyzését, csak egy szót mon­dott: „Gyermekeimért!” Boldván id. Kabdebó Jánosné ötholdas gazda 1400 forint, Palotás Istvánné 76 éves parasztasszony 400 forint, La­­boda Lajos 4 holdas dolgozó paraszt pedig 400 forint értékű­ nyereményköt­vényt vásárolt. S a felsorolást hosszú­­hosszú oldalakon keresztül folytathat­nánk: Miskolc, Borsod megye élére akar kerülni a tervkölcsönjegyzési ver­senynek. Ez Kínai Népköztársaság és fi­h kezdetét feletti Ázsiában A német nép és a sajtó fontos meg­állapításai az ossz német kormány mega­lakí­tásár­ól A kínai nép nagy győzelme válto­zatlanul a világ érdeklődésének közép­pontjában áll. Az a tény, hogy a 475 milliós Kínai Népköztársaság, mint ön­álló állam csatlakozott a Szovjetunió vezette békefronthoz, a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel tölti el a béke híveit, ugyanakkor pedig aggodalmat és szorongást kelt a háborús uszítók táborában. A Pravda megállapítja, hogy a Kínai Népköztársaság kikiáltása kiemelkedő történelmi esemény. Véget ért az a több, mint százesztendős időszak, amely alatt Kína a külföldi tőke ragadozóinak alárendeltje volt. A kínai demokrácia győzelmét a történelmi fejlődés egész menete előkészítette. A Na Egy Októberi Szocialista Forradalom ébresztette fel Kelet elnyomott néptömegeit és nyitott új korszakot Kína történelmében is. A szovjet nép lelke mélyéből kíván sikert a fiatal kínai köztársaságnak A Pravda hangoztatja, hogy a Kínai Népköztársaság előtt igen nagy fel­adatok állanak: végig kell vinnie a for­radalmat, végleg fel kell számolnia az áruló, reakciós Kuomintang-rendszert és meg kell semmisítenie Kína egész területén az imperialista és feudális elnyomást, újjá kell építenie és tovább kell fejlesztenie az ország gazdasági életét, fel kell építenie az új, egysé­ges, független, virágzó, demokratikus Kínát. A szovjet nép, amelynek segít­sége nélkül a kínai nép nem érte volna el mostani nagy győzelmét, lelke mé­lyéből kíván sikert a fiatal Kínai Nép­ Köztársaságnak e történelmi feladatok megoldásában. Új korszak kezd­etét jelenti Ázsiában A népi demokratikus országok saj­tója is nagy elkesedéssel üdvözli az új köztársaságot. Különösen vissza­tükröződik azonban az új Kína meg­alakulásának és elismerésének hatal­mas jelentősége a gyarmati országok sajtójában. Az indiai Nation a többi között ezt írja: „A Kínai Népköztár­saság megalakítása új korszak kezde­tét jelenti az ázsiai országok történe­tében. Az imperialista sajtó visszhangja azt mutatja, hogy a kínai népi kormány megalakulása felszínre vetette azokat az ellentéteket, amelyek az USA és Anglia között az ázsiai politika tekinte­­kintetében fennállásiak. A kormány­­polt cikkeinek hangja elárulja, hogy Angliának érdekében állna a diplomá­ciai kapcsolatok felvétele Új Kínával, a végleges döntés azonban az Egye­sült Államoktól függ. Ismét bebizonyo­sodott, hogy Anglia teljesen elvesz­tette politikai önállóságát. A német nép az egység­­­kormányért A világpolitikai másik nagy eseménye az, hogy Berlin szovjet övezetében rö­videsen megalakul a független, demo-­­kratikus német összkormány. Pénteken a Német Népi Tanács átalakul ideigle­nes nemzetgyűlésé. Az ideiglenes nem­zetgyűlés azután megkezdi a tárgya­lásokat a kormány megalakítására. A legutóbbi napokban a német nép körében egyre terjedt az egységes né­met­ kormány felállításának követelése. A szovjet megszállási övezet üzemei­nek munkásai határozatokkal fordultak a Néptanácshoz és kérték, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. A dolgo­zók e követeléseit teljes mértékben támogatták a szovjet övezetben lévő demokratikus pártok és tömegszerve­zetek és az általános német kormány létesítése mellett foglaltak állást a né­met ifjúsági szövetségek is. Az össznémet kormány terve a nyu­gati övezetek sajtójában is élénk vissz­hangra talált A nyugatnémet lapok egyöntetűen hangsúlyozták, hogy az össznémet kormányt nem korlátozza majd a megszállási szabályzat és ha­sonló megszorítások. A Majna-Frank­­furtban megjelenő Volkszeitung sze­rint minden szabadságszerető német üdvözölni fogja az össznémet kormány felállítását, amelyet szabad elhatározó képességében nem korlátoznak majd. Ennek a kormánynak az lesz a feladata, hogy az össznémetség nevében lépjen fel Németország egységének és függet­lenségének helyreállításáért és az igaz­ságos békerendezésért. A berlini Neues Deutschland ezt ír­ja: „Olyan kormányra van szüksé­günk, amely biztosítja a dolgozók élet­lehetőségét és a tervgazdálkodás út­ján le tudja küzdeni a gazdasági ne­hézségeket. Nyugat-Németország a maga kétmillió és Berlin nyugati öve­zete a maga 250.000 munkanélkülijé­vel elrettentő példaképpen áll előttünk. Olyan kormányra van szükségünk, amely a külföldi imperialistáktól füg­getlenül ki tudja fejle­szteni a német nép gazdasági erejét.”

Next