Világosság, 1950. január-március (6. évfolyam, 1-75. szám)

1950-03-25 / 71. szám

Az építőmunkások szállásán a kultúra nyomában Beszélgetés filmről, színházról, könyvről a Fálk Miksa utcai, a kispesti szálláson és a Középítési asztalosüzemében Egész nap biztos léptekkel járnak az állványokon, hordják, terítik a habarcsot, téglát téglára raknak. Kezük nyomán új lakóházak, iskolák, kórházak nőnek ki a földből. Az építőipari munkások új országunk új arculatát segítenek kialakítani. De vájjon ők maguk hogyan alakulnak, hogy az új ország új embereivé váljanak? És hogyan segíti őket ebben az átalakulásban a kultúra, a színház, az irodalom a film. Este, munkaidő után néhány építőmunkással beszélgetünk a Fálk Miksautca 3. alatti szálláson, ahol nagyrészt a vidéki építőmunkások találnak otthont. — Szoktak-e moziba járni? — Igen. Utoljára az Artamanovcsaládot láttuk. Legközelebb pedig az „Egy asszony elindul'' című filmet nézzük meg csoportosan. De különös , nem akarnak a filmről beszélni. Elintézik ennyivel: „Tetszett", „nem tetszett", „már el is felejtettem". Legtöbben nem tudják még a filmet a mindennapi élettel kapcsolatba hozni. Mi az oka ennek? Az, hogy nem készítik elő kellőképpen a mozilátogatást és utána sem beszélik meg, nem értékelik ki, amit láttak. Miben segített a Talpalatnyi föld Hetven lány nevelődik itt úgy, hogy nem aknázzák ki a film nevelő hatását számukra. Akad köztük olyan is, aki meglátja a problémákat a filmben. Deme Klári, aki Bogról jött fel Pestre, élénken kapcsolódik a beszélgetésbe. A Talpalatnyi föld nagy élménye lehetett, mert pontosan emlékszik minden apró mozzanatára: — Az olyan filmetet szeretem, mint a Talpalatnyi föld. Mert velünk foglalkozik. Én jól ismerem a falu nyomorúságát: az anyám odahaza napszámban dolgozott, úgy nevelt fel hármunkat apa nélkül. Segített ez a film, hogy még jobban meglássam a falu régi és mostani élete közti különbséget. Azért küzdök minden erőmmel, hogy ezek az idők ne jöhessenek vissza. — Hogy állunk az olvasással, lányok? — Nem érünk mi arra rá — mondják legtöbben. — Újságot még csak szoktunk olvasni, de könyvet ritkán. — Van-e könyvtár? Többen tiltakoznak. Pedig van két könyvtárláda, amit a MÉMOSZ ajándékozott a szállásnak. Aztán kiderül, hogy Bihari Máriánál van egy könyv a ládából, de nem olvasta. — Nem válogatok sokat, fő, hogy legyen mit olvasni. El kell valamivel tölteni az időt. — Mit olvas most? Megmutatja: Illés Béla „Fegyvert s vitézt éneklek" című könyvet. A „nekem mindegy, hogy mit olvasok" álláspont azt követeli, hogy sürgősen népszerűsítsék köztük a haladó irodalmat. Nem elég csak az anyagi feltételeket biztosítani a kultúrához, nagyon fontos, hogy az eddiginél sokkal erősebb kultúrpropagandát fejtsenek ki köztük. Akik még sohsem voltak moziban A kispesti élmunkás-lakásépítkezésnél nagy öröm érte a női szállás lakóit, rádiót kaptak. Könyvtárat egy héttel ezelőtt kaptak, de az ittlévők közül senkit sem találtam, aki kivett volna ezekből a könyvekből. Kiderül, hogy vannak köztük olyan vidéki lányok, akik soha életükben nem voltak még moziban, így például Lacsni Mária és Herényi Erzsi, akik Tápióságról jöttek fel. Nem akadt senki, aki kézenfogja és elvigye őket. A kultúrvezető itt sem áll feladata magaslatán. Szerencsére nem mindenütt ez a helyzet az építőipari munkásokközött. Itt van például a Budapesti Egyesült Középítkezési NV 3. számú asztalosüzeme. Február 11-én kultúrtermet avattak, igen jó műsort adott a kultúrcsoport az üzem dolgozóinak. Műsor után felállt Takács Péter és tizenkét társával megalakították az üzem első 200-as brigádját.. Azóta példájuk nyomán másik két brigád is alakult,, akik célul tűzték ki a 200 százalék elérését, de a kezdeményező Petőfi-brigád már harmadízben szerezte meg a versenyzászlót Ennek a brigádnak a tagjai rendszeresen járnak moziba és színházba. Egyik-másikának színházbérlete is van. A Petőfi-brigádban dolgozik az üzemi, kultúrfelelős is, de a brigád valamennyi tagja szívügyének tekinti a szocialista kultúra terjesztését. Itt nem kell lámpással keresni a kultúrfelelőst. — Igyekszünk minél több szaktársunkat megnyerni a mozi- és a színházlátogatásra — mondja Dankó Ferenc. — Magunkon tapasztaljuk, hogy jobban megy a munka, ha egy jó szovjet vagy magyar filmen felüdül éss új erőre kap az ember. Még igen sok a tennivaló A MÉMOSZ kultúrosztályán tudják, hogy kint nem megy minden hiba nélkül. Szervező- és nevelőmunkájukat állandóan javítják a Párt kritikája alapján. — Eddig nem segítettünk eleget a Pártnak a pártépítés munkájában — mondja Varga elvtárs. — Tudatosítanunk kell a pártonkívüliek széles tömegeiben is, hogy a Párt nélkül elvesznénk. A tennivaló még igen sok. Feltétlenül ki kell szélesíteni a kultúrpropagandát a szállásokon. A legfejlettebb kultúrmunkásokat kell könyvtárvonalra állítani, akik ne csak adminisztratív munkát végezzenek, hanem propagandát és tanácsadást is. Fordítsanak komolyabb gondot a csoportos mozilátogatás megszervezésére és a könyvek, filmek ankétokon való kiértékelésére. Számolni kell azzal a ténnyel hogy az építőipari munkások növekvő száma nagyrészt a falu szegényparaszt rétegéből adódik, akiknek igen nagy szükségük van az irányításra a kulturális területen. Az építőipar munkások között végzett jó kultúrmunka nagymértékben emelni fogja a dolgozók öntudatát és ezzel párhuzamosan állandóan javul majd a termelőmunka is. (K. E.) „Vízvezeték nincs, gáz nincs s a szennyvizet, mindig ki kell vinnem a kanálisba. Tizenkét gyermeket szültem, belet elvitt a betegség, én fejreumát kaptam, a férjem is roncs lett ebben az egészségtelen, földszintes matrózutcai lakásban..." — mondotta, ugye, Smahajcsik néni. S most azt kérdezi: miért kellett ennek így lennie? Hosszú története van annak, hogyan sikkasztották el magától, Szahajcsik néni és a többi proletárcsaládtól az emberi élethez való jogot, hogyan és miért mulasztották el úgy rendezni Budapestet, hogy a kevesek kényelméből, maguknak is jusson. Azt tudja, ugye, hogy milyen jólétben és kényelemben éltek ők ott bent, a Belvárosban? Már hogyne tudná amikor kora reggeltől késő estig eltakarítótt, mosott nekik, hogy éhenne haljon a megmaradt öt gyermek, ma hajókovács férje, bizony, keveset keresett akkor a hajógyárban. Sokszo megcsodálta a hatalmas épületeket, a pompát, a fényt, a gyönyörű tereket a pazar kirakatokat. Ne gondolja, hogy a „Véletlen", a „Sors" teremtette mindezt a gazdagoknak azért, mert hin „meg vagyon írva, hogy mindig voltak szegények." A gazdagok a maguk kegyetlen elnyomásából építették a maguk paradicsomát ott bent, a belső részeken és kint a budai hegyvidéken ... Az úgy volt, hogy pontosan nyolcvan évvel ezelőtt megalakítottak egy Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnevezésű agytrösztöt, amelynek feladata lett volna nemcsak az egyes városrészek, de az egész főváros rendezési terveinek az elkészítése. Ezen kívül olyan építési szabályzatot is kellett volna készítenie, amely nem engedte volna meg, hogy közművek (vízvezeték, gáz, villany, csatorna) nélkül építsenek házakat a fővárosban. Készítettek Ugyan ilyen szabályzatot, de csak azért, hogy a telekspekuláció kezébe jusson a városfejlesztés. A „telekkihasználás" jelszót szajkózták, ez volt a vezéreszme s így születtek meg a szűk utcákban a magas bérházak, a körülépített kis udvarok, a gangos bérkaszárnyák, a sötét, egészségtelen udvari lakások, a levegőtlen, összezsúfolt üzemek, gyárak, no és ezek az itteni nyomortelepek. A Közmunkatanács a magántőkének és a banktőkének szabadrablási jogot adott, éppen úgy, mint ahogy Pest környékén is volt ilyen szabadrablási lehetőség, ahol a hírhedt Habsburg-család, a Károlyiak, Grassalkovichok és Beniczkyek „parcelláztak." Hatvankét év múltán, 1932-ben „új korszak" kezdődött a fontoskodó „önkormányzat" életében, amikor kimondta a Tanács, hogy „megjavul" és ezután már olyan telepítési politikát folytat, amely „módot nyújt a lakosság minden rétegének gazdasági és kulturális igényeinek megfelelően egészséges lakásra." Nyolc éven át tanácskoztak, milyen „városfejlesztési programot" öröljenek. Közben arra is jutott idő, hogy egyes belső városrészeket „rendezzenek." Bessenyey Zénó „Elnök Ur Ő nagyméltósága" elsősorban azzal volt elfoglalva: milyen álompalotát építtessen a Közmunkatanács számára a Madách-téren. Évekig vitatkoztak ezen a kérdésen, végül elhatározták: „A Madách-téri ház homlokzatát halványpiros Klinger-téglából kell építeni, az oszlopok travertinburkolattal látandók el, a felső párkánydíszítések budakalászi mészkővel fedendők le és esslingeni redőnyöket kell beszerezni. Hogy ki és mekkora borítékpénzt kapott ezért a fenti cégektől, azt persze jó volna tudni. Valakinek eszébe jutott, hogy a „Budapestnek igazi Cityje tulajdonképpen nincs is." Nosza nekiáll egy különbizottság, hogy megalkossa az „amerikai értelemben vett Fórumot’, a belső körutat, a Bazilikától a Kálvin-térig. Értekeztek, tárgyaltak, tanácskoztak, külön bizottságokat alakítanak, tervpályázatokat hirdettek, mesebeli palotákat terveztek — sok hűhó semmiért. Más valaki azon sopánkodott: nincs „várostengely" s hogy legyen ilyen ,,várostengely" a Szabadság-tértől a Petőfi Sándor utcán át a Kálvin-térig, megint csak összedugták a fejüket „Díszárat akarunk!" felkiáltással. 1938-ban, hogy port hintsenek a pestkörnyékiek szemébe, „vitéz" Endre Lászlóval az éten, kilenc tagot fogadtak soraikba a Közmunkatanács tagjai, hogy „Budapest környékét illetően a városias kialakításra általános rendezési tervet dolgozhassanak ki". Az alakuló illésen Bessenyey Zénó kijelentette: „Budapest a Duna gyöngye, külföldiek álma, a magyarok büszkesége, ragyogó metropolis", majd így fejezte be ünnepi beszédét: „Kívánom a Mindenható áldását hazánkra, szeretett székesfővárosunkra és Pest környékére", „Vitéz” Endre Lászlót is elfogta a hitbuzgalom, de ő már nemzeti színbe öltöztette az Uritent, mondván, , mindnyájunk számára a magyarok Istenének bőséges áldását kérem". IX/I int látja, Smahajcsik néni, amikor arról volt szó, hogy saját maguknak rendezzék a fővárost az urak, akkor tudtak eredményt elérni, 1.302.000 pengőért megépíteni a maguk Tanácsának székházát az ósdi városházával szemben, de amikor félmillió pestkörnyéki dolgozó és a munkásnegyedek problémáiról beszélgettek, a tanács egyszeriben az istenre bízta a dolgozó emberről való gondoskodást Eszük ágában sem volt valamit is tenni a dolgozó ember érdekében. Persze mindez a kapitalizmus lényegéből következik. Csak a szocialista társadalom városrendezése oldja meg a dolgozók lakáskérdését. Moszkva fennállásának nyolcszázadik évfordulóján mondotta Sztálin, hogy teljes egészében likvidálták a tömeglakásokat és lehetővé tették a munkások számára, hogy a pincelakásokból és viskókból átköltözhessenek a burzsoázia lakásaiba, házaiba, illetve a szovjet hatalom alatt épített kitűnő épületekbe. „Nagyon sok külvárosa Moszkvának semmiben sem különbözik ma már az építészetet, a kényelmet illetően a város belső negyedeitől" — mondotta Sztálin elvtárs Nálunk a frakkba és díszmagyarba bújt „városrendezők", a kapialista világ azon dolgozott, hogy minél nagyobb legyen, a különbség a külső és a belső negyedek között. Ezért temette el maga hét gyermekét Smahajcsik néni és ezért lakik még most is itt a Matróz utcai földszintes, roskatag házban. A Szovjetunió felszabadító harca döntő változást hozott országunkban. Pártunk vezetésével megszilárdult a dolgozók hatalma. Az újjáépítés után az új építése következett és mint ahogy mondta, néhány hét múlva új lakásba költöznek. Ezzel a maga lakáskérdése megoldódik, mint ahogy megoldódott már a hároméves terv során számos dolgozó lakáskérdése. Itt vannak a közelben azok a szép házak, amelyeket a felszabadulás óta építettünk. Bizonyára látta is őket a Zápor utcában és a Hunor utcában. De vannak ilyenek Csepelen és Angyalföldön is már. Az ötéves terv során egyre több ilyen gyönyörű, napfényes, egészséges, ahogy mondani szokták: komfortos lakás épül a mi fővárosunkban. Maga tudja ezt jól, Szahajcsik néni, hiszen maga említette, hogy az Óbudai Hajógyár a saját dolgozói részére még ebben az esztendőben egy hatalmas ötemeletes házat épít, 80 lakással s a jövő évben további lakóházakat emelnek. Az ittenieket, a Matróz utcában, átalakítják, a két földszinteset pedig lebontják, hogy helyükre újat építsenek. Ugyanígy gondoskodik a mi népi demokráciánk a többi dolgozóról is, mert nálunk szintén bekövetkezett már az, amit Sztálin elvtárs a szovjet építészekkel kapcsolatban megállapított: városrendezőink és építészeink minden igyekezete odairányul, hogy eleget tehessenek a dolgozó nép kívánságainak. A különbségek az egyes városrészek között fokozatosan eltűnnek. Sma’acsik néni, mert új, egységes, szocialista fővárosa születik Magyarországnak. Merly István: LEVÉL SMAHAJCSIK NÉNIHEZ, A MATRÓZ UTCAI LAKÁSRÓL Osztrovszkij: ‚Jövedelmei© állás" a Nemzeti Színház április 4 i bemutatója A klasszikus orosz drámairodalom egyik legnagyobb alakjának, Osztrovszkijnak ,,Jövedelmező állás’’ című háromfelvonásos tragikomédiáját mutatja be a Nemzeti Színház április 4-én, felszabadulásunk ötödik évfordulóján. A mű, amely a Szovjetunióban járt fiatal Morvai István rendezésében kerül színpadra, realista képet ad az elnyomó cári rendszer társadalmi viszonyairól. Ma már megtartják a „Mélyszántás" ■ ' " V . V >• •• V • v (, * előadását Tegnap este Görbe János hirtelen megbetegedése miatt elparadt a Belvárosi Színházban a „Mélyszántás" című színmű előadása. Miután a kitűnő művész‘ma sem tud fellépni, szerepét ma este Bay Gyula, a színház fiatal tagja veszi át. " Egy-két napig valószínűleg Bay "játssza majd Bak Jóska szerepét. „Úgy érezzük magunkat, mintha egy szovjet üzemben volnánk...“ Az Obrazcov-együttes látogatása a Kistextben Lázas izgalommal készültek a Kistext kultúrtermében Szergej Obrazcov, a Sztálin-díjas művész előadására. A műhelyekben boldogan beszéltek a dolgozók arról, milyen kellemes élményben lesz részük, akik pedig a délutáni műszakban dolgoztak, szomorúan mondogatták egymásnak: „Milyen kár, hogy éppen ma nem érünk rá.“ Délután 2 órakor megindult a népvándorlás az ünnepi díszbe öltözött, kultúrterem felé. A Kistext napközi otthonának csemetéi vidáman foglalták el helyeiket. De a felnőttek sem maradtak el. Perceken belül megtelt a kultúrterem, ami ez alkalommal kicsinek bizonyult. Szergej Obrazcov és felesége, Olga Alexandrovna, valamint két munkatársának érkezését hatalmas tapssal fogadták. Kakuk Józsefné, az üzem párttitkára üdvözölte a dolgozók nevében a kiváló szovjet művészeket, majd Obrazcov válaszolt az üdvözlő szavakra. — Mi, szovjet művészek hozzászoktunk már a gyáraklégköréhez, hiszen sokszor látogatunk el üzemekbe. Most ép úgy érezzük magunkat, mintha egy szovjet üzemben volnánk, mert tudjuk, hogy barátaink közé jöttünk. Obrazcov Sztálin-díjas művész szavait tapsvihar fogadta, majd Borisz Szcimszkij, a társulat szólóhegedűse, Anatolij Romanov zongorakíséretével Csajkovszkij- és Brahms-darabokkal gyönyörködtették a hallgatóságot. Ezután sor került a nagy érdeklődéssel várt bábszínház-bemutatóra. Szergej Obrazcov felesége zongora, kíséretével néhány rövid szatirikus számot adott elől. Előadását szűnni, nem akaró tapsok követték, és kitörő lelkesedéssel köszönték meg a dolgozók a felejthetetlen perceket, amelyeket számukra szereztek. A műsor után Obrazcovnak hatalmas ,vörös virágcsokrot nyújtottak át és a társulat többi tagjának ajándékokkal kedveskedtek a Kistext-gyár dolgozói a kellemes délutánért A művészegyüttes tagjai ezután az Elzett-gyárba látogattak el, ahol megismételték az előadást, ugyanolyan óriási sikerrel, mint a Kistextben. SZIMONOV DARABJÁNAK UTOLSÓ PRÓBÁI FOLYNAK az Ifjúsági Színházban Tanulságos példájaként annak, hogy a kollektív színházi munka még a rendezésnél is hasznos gyümölcsöket terem, érdekes megbeszélésnek vagyunk tanúi az Ifjúsági Színház társalgójában. Szombaton kerül bemutatásra Szimonov „Legény a talpán’“ című színműve s most két nappal a premier előtt az igazgató, a rendezők és a színészek együttesen küszöbölik ki a még itt-ott fellelhető hibákat. Nem rideg és megfellebbezhetetlen rendezői utasítások hangzanak el, hanem kölcsönösen kiértékelik egy-egy jelenet, néha csak egy kézmozdulat helyességét vagy helytelenségét. Bankó Gyula például, sikerrel vitatja, hogy időnként valóban hangosabb-e a kelleténél, Justh Gyula viszont, aki szovjet iskolaparancsnokot játszik, köszönettel nyugtázza a tanácsot,"hogya darabban előforduló szemle alkalmával gombolja be köpenyét. Pethes Sándornak túl öreges a parókája, ki" kell ’cserélnie, hiszen szerepe szerint fiatalon lett professzor. Fonal Márta mellé szereznek majd valakit, aki a hátralévő párnapban franciás akcentusra tanítja. Sok aprólékos részlet kerül itt szóba, olyanok, amelyeken a néző szeme talán keresztül is siklik. Szimonov darabja, azonban különös gondosságot igényel: a színmű azt mutatja be, hogy egy virtuskodásból bátor fiatalemberből a példa és a nevelés erejével mikép lesz igazi, követésre méltó hős. — Nagy segítségre találtam — mondja Márkus Éva, aki Bálint György társaságában rendezi a darabot —, demokratikus hadseregünk támogatásában. Jánosi ezredes és Barabás őrnagy szinte saját ügyüknek érzik a színmű kívánatos sikerét és tanácsaik jóformán nélkülözhetetlenek, hiszen kocsitábor, sőt indulásra kész tankok jelennek meg a színen. Legfőbb feladatunk pedig az, hogy nemcsak megjelenésben, de viselkedésben is igazi szovjet katonákat elevenítsenek meg színészeink. A látott gondos és lelkiismeretes munka alapján erre minden remény meg is van. (d. sz.) --------------------------«A SZÍNHÁZAK MŰSORA. Operaház: Don Pasquaie (Dalnoki— Talián-bérlet, 7). — Nemzeti: Nyári zápor (7). — Madách: Villa a mellékutcában (7). — Városi: Lammermoori Lucia (7). — Magyar: Karenina Arina (7). — Belvárosi: Mélyszántás (Pauli-bérlet, 7)— Vidám: Vadnyugat (Beöhy-bérlet, fél 8). · Ifjúsági: Nincs előadás. — úttörő: Tamás bátya konyhája (fél 5). — Fővárosi Operett: Gerolsteini nagyhercegnő (7) . — Bábszínház: Aladdin és a csodalámpa (3, 5). — Kamara Varieté: Tótágas (8). — Fővárosi Varieté: Békehajó (8) . — Optimisták: Tavaszi Tarkabarka (9).