Világosság, 1951. április-június (7. évfolyam, 77-151. szám)

1951-04-26 / 97. szám

TL Tizenkét neves angol író nyilatkozata: „Támogatjuk a békés tárgyalás alapján történő nemzetközi rendezést A Béke Világtanács követelése, hogy az öt nagyhatalom kössön békeegyez­­m­ényt, egyre szélesebb tömegeket ál­lít a békeharc csatasorába. Íme né­hány új jelentés: a lengyel­országi Poznanban több mint két­száz békegyűlést tartottak az elmúlt héten, mintegy kilencvenezer ember részvételével. A Bolgár Népköztársa­ságban eddig 3.400.000 ember írta alá a békefelhívást. Oradea Maréban, mint a bukaresti rádió jelenti, valamennyi felekezethez tartozó egyházi személyi­ség aláírta a békeívet. A koreai Dél- Hamgen tartományban több mint 350.000, Észak-Phenjan tartományban több mint 31.000 aláírást gyűjtöttek április 22 ig. Számos franciaországi község valamennyi lakosa aláírta a fel­hívást. Guimps község felnőtt lakos­sága, élén a polgármesterrel, gyűlé­sen határozta el, hogy egyöntetűen csatlakozik a békemozgalomhoz. A délfranciaországi Martigues város ta­nácsa teljes egységben, tizenkét kom­munista, hat szocialista és kilenc polgári pártokhoz tartozó tanácsos szavazatával elfogadta a Béke Világ­tanács felhívásának szövegét. A N­yugat-Németország felfegyver­zése ellen harcoló francia-belga szö­vetség elhatározta, hogy nemzetközi értekezletet hív össze Parisba a né­met kérdés békés megoldása érdeké­ben. Az értekezletet a pünkösdi ün­nepek folyamán rendezik meg. Tizenkét neves angol író nyilatko­zatot tett közzé. A nyilatkozat így hangzik: „Meggyőződésünk, hogy a világ kü­lönböző politikai és gazdasági rend­szerei fennállhatnak egymás mellett azon az alapon, hogy a vitás kérdése­ket békés tárgyalások útján rendezik. Mi, írók békét akarunk és munkás­ságunkkal is erre törekszünk. Megfo­gadjuk, hogy támogatjuk a békés tár­gyalások alapján történő nemzetközi rendezés eszméjét. Elítéljük azokat a sajtótermékeket, amelyek fokozzák a félelmet. Mi nem tartozunk semmi­féle politikai mozgalomhoz, párthoz vagy vallási szervezethez, de mind­­anyiunknak érdeke, hogy végeszakad­­jon a háborús készülődésnek. Felhívunk minden írót, hogy támogassa ezt a nyilatkozatot.“ Az aláírók közt van Compton Mac­­Kenzie, Anglia egyik ismert regény­írója, továbbá Sean O’Casey, a híres angol­ színműíró, valamint több más neves költő és író. Világosság CSÜTÖRTÖK, 1951. ÁPRILIS 26. Bevan és Wilson angol miniszterek lemondása: vallomás a tömegnyomás erejéről A legutóbbi napokban rendkívül kiélesedett az angol munkás­áruló kormány válsága, s az esemé­nyek azt mutatták, hogy a válság a kormány körén túl megrázza az ame­rikai imperializmus legerősebb euró­pai ügynökségének, az angol „mun­káspártnak" a szervezetét is. A válság külső jele Bevan munka­ügyi miniszter és Wilson kereskede­lemügyi miniszter lemondása. Lássuk: ki ez a két miniszter és miért mondtak le? Kettőjük közül Bevan a jelentősebb, aki nemcsak munkaügyi miniszter volt, hanem a munkáspárt egyik vezetője is, a vég­rehajtó bizottság tagja. Egész eddigi működését az jellemezte, hogy fékte­len baloldaliaskodó demagógiával igyekezett a tájékozatlan tömegeket megnyerni és személyes hatalomvá­gyának szolgálatába állítani. A mun­káspárt vezetősége, élén Attree-vel és Morrisonnal, ki is használta ezt. Bevan éppen abban az időben fog­lalta el a munkaügyi miniszteri szé­ket, amikor Attlee-ék Washington pa­rancsainak megfelelően még súlyo­sabb terheket készültek zúdítani az angol munkásosztályra, a dolgozó népre. Bevan akkor elfogadta ezt a megbízást. Nem tiltakozott ellene. Lé­nyegében ugyanez a helyzet Wilson­­nal is, aki mint kereskedelemügyi miniszter, már évek, óta utat engedett az amerikai tőke meriden követelésé­nek. Politikai arcképüket­­tekintve tehát Bevan is, Wilson is az angol munkás­árulók falkájához tartozik, az angol nép, a munkásosztály, a béke vesze­delmes ellenségeihez. És íme: Bevan tegnap parlamenti beszédet mondott, amelyben úgy indo­kolja meg lemondását, hogy annak fő oka az amerikai nyomásra elfogadott hatalmas fegyverkezési költségvetés, amely gazdasági válságba, nagy­arányú munkanélküliségbe sodorja az országot. Es­­me, Wilson nyilatkozott és nem titkolhatta el, hogy az amerikai mono­poltőke féktelen nyersanyaghalmozása válságba kergeti az angol kivitelt, az egész kereskedelmi életet. Mindketten ezzel indokolták lemon­dásukat. Amit most mondottak a fék­telen fegyverkezés katasztrofális kö­vetkezményeiről, vagy Anglia tönkre­tételéről az teljesen igaz. De azt je­lenti ez vájjon, hogy ily módon varázs­ütésre „szocialistákká" váltak ezek az urak és szembeszállnak az Attlee-kor­­mány egész politikájával, a párt osz­tályáruló vezetőivel? Szó sincs róla. Hiszen még lemondást megindokoló nyilatkozataikban is tartózkodtak az USA nyomában kullogó angol külpo­litika elítélésétől. Pedig, ha Bevan „rájött", hogy a fegyverkezés nyo­morba taszítja az országot — akkor azt is tudnia kell, hogy a fegyverkezés forrása az angol munkáspárti kor­mány külpolitikája. Nem, a farkasok most sem változ­tak bárányokká — csak báránybőrt húztak. Az a szerepük, hogy a bal­oldali demagóg köntösében tévesszék meg a munkásokat, hogy más, lepla­­tettebb, de nem kevésbbé veszélyes formában szolgálják ki a Wall Stree­­tet , s hogy emellett személyes becs­vágyaiknak is utat törjenek. Bevan és Wilson lemondásának et­től függetlenül mégis rendkívüli fon­tossága van. Mindenekelőtt azért, mert a tömegek növekvő nyomása most már annyira feszíti a munkás­párt kereteit, hogy csak beszéddel, csak demagógiával már nem lehetett tartani a frontot. Bevan és Wilson le­mondásának ez az igazi jelentősége: az, hogy mutatója a „munkáspárt" fokozódó válságának. Mutatója a „munkáspárthoz" tartozó széles töme­gek növekvő elégedetlenségének. Mu­tatója annak, hogyan nő az angol tömegek politikai öntudata és tisztán­látása é­s hogyan veszti el hitelét a „munkáspárt" áruló vezetősége a tömegek előtt. Bevan és Wilson lemondása: val­lomás a tömegnyomás erejéről. Ennek a tömegnyomásnak komoly és szívós harcot követelő feladata, hogy min­dennapos küzdelmével megnehezítse és végül lehetetlenné tegye a mun­kásáruló kormány számára az ameri­kai háborús törekvések kiszolgálását. Csaknem ezer foglyot ejtett április 24-én a koreai néphadsereg A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság néphadseregének főparancs­noksága jelez­t­­április 25-én. A néphadsereg egységei a kínai ön­kéntes osztagokkal együtt minden arc­vonalon továbbra is kemény harcokat vívnak az intervenciós csapatok ellen. A néphadsereg egységei az április 24-i harcok során jelentős vesztesége­ket okoztak az ellenségnek emberben és hadianyagban, foglyul ejtették az ellenség kilencszázhuszonnnégy katoná­ját és tisztjét, zsákmányoltak ötvenkét különböző kaliberű löveget, kilencven­­hét gépkocsit, számos nehéz és köny­­nyű géppuskát, ezernyolcvan puskát és egyéb hadianyagot. Április 24-én lelőtték az ellenség két repülőgépét. A Tito-klikk újabb kölcsönt kért az USA-tól költségvetési hiányának fedezésére WASHINGTON, április 26. (MTI) A Tito-klikk jegyzékben újabb „kü­lönleges segélyért" folyamodott az USA kormányához. Az AP hírügynök­ség jelentése közli, hogy „az Egyesült Államok külügyminisztériuma rokon­­szenvvel tárgyalja a jugoszláv kérést." A belgrádi banda a jegyzékben pa­naszosan állapítja meg, hogy „a nyu­gati piacok áremelkedése 23 százalék­kal növeli a költségvetés hiányát" és egyúttal közli, hogy a segítség rend­kívül fontos, mert az ország élelmi­szertermelése is erősen előreként. A GYŐZELMI JELENTÉS SZÁMAI NYOMÁBAN (A Szovjetunió tervjelentése) V. Nem véletlen, hogy a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ötéves tervei olyan nagy súlyt helyeznek a nehéziparon belül is a gépgyártás gyors fejlesztésére. A gépgyártás a termelés alapja. A gép mentesíti az embert a nehéz testi munka alól, olyan munkafolyamatokat is végez, amilyeneket ember egyáltalán nem ké­pes elvégezni, nemcsak megnöveli, ha­nem megsokszorozza a munka terme­lékenységét. Az alapanyagok gyártása a Szovjet­unióban tucatnyi százalékokkal emel­kedett a negyedik ötéves terv folya­mán, azonban a gépgyártás növekvése már nem mérhető, vagy csak nehezen mérhető százalékokkal. Ezen a téren már csak szorzószámokkal lehet érzé­keltetni a növekvést. Vajjon mit jelent az, hogy 1950-ben a gépgyártás termelése 2,3-szeresen múlta felül az 1940. év termelését? A Szovjetunió már 1940-ben a vilá­gon az elsők között állt a gépgyártás terén. Alig volt olyan fajta gép, amit a Szovjetunióban már akkor ne ter­meltek volna. Tíz évvel később a fasiszták barbár rombolása ellenére a Szovjetunióban több mint kétszer any­­nyi gépet termelnek, mint a harmadik ötéves terv derekán, s ezeknek a gé­peknek nagy része újtípusú, legmoder­ GÉPGYÁRTÁS AZ ÉLEN Tebb gép. Legnagyobb részük auto­matikus gép, amelyeknek kezeléséhez jóformán alig kell ember. Közel meg­ötszöröződött a kohászati felszerelés gyártása és közel megháromszorozó­dott a gőzturbinák termelése. De a gépgyártás nemcsak a nehéz­iparnak, az energiatermelésnek és könnyűiparnak ad gépet, hanem a mezőgazdaságnak is, hiszen a mező­­gazdaság igényli a legtöbb nehéz fi­zikai munkát. Az a tény, hogy a traktorok és a kombájnok gyártása a tíz év előttihez képest közel megnégyszereződött (s hasonló arányban növekedett az egyéb mezőgazdasági gépek gyártása), any­nyit jelent, hogy a Szovjetunió mező­­gazdasága ma már a világ legna­gyobb gépparkkal rendelkező, legkor­szerűbben felszerelt mezőgazdasága. Erre utal a tervjelentésnek az a szűk­szavú közlése is, hogy több mint 150 új mezőgazdasági gépfajta tömeges gyártását kezdték meg. A Szovjetunió gépgyártásának ilyen arányú fejlődéséről szóló adatokból még további fontos megállapítások vonhatók le. A Szovjetunió ipari termelése 1940 ig a forradalom előtti színvonal nyolc­szorosára emelkedett. A felszerelés ugyanilyen arányokban növekedett, tehát már 1940-ben is alig volt gép a Szovjetunióban, amely 10—12 évesnél régibb lett volna. Ma a jelentések alapján elmond­hatjuk, hogy a Szovjetunió mező­­gazdasága és ipara nemcsak a leg­jobban, a legnagyobb mértékben gé­pesített ipara és mezőgazdasága a világnak, hanem egyben a legkorsze­rűbb is. A Szovjetunió gépeit — akár az iparban, akár a mezőgazdaságban —­ már nem is lehet összehasonlítani darabszám szerint a kapitalista orszá­gok gépállományával. Hogy csak egy példát említsünk: Anglia még ma is mintegy 36 millió pamutfonóorsóval rendelkezik. Ezek közül mintegy 12 millió munka hiányában áll, a fennma­radó 24 millió orsónak nagy része még az első világháború előtti időből származik, de vannak még Angliában a múlt századból ottfelejtett kezdet­leges, rossz hatásfokú orsók, illetve berendezések. Ugyanez a helyzet Franciaországban és csak valamivel jobb az USÁ-ban. A Szovjetunió ipari üzemeiben, köz­lekedésében, szovházaiban és kolho­zaiban dolgozó gépek majdnem száz százalékig újabb, néhány éves, kor­szerű, nagyteljesítményű gépek. Az a tény, hogy a tíz év előtti mennyiség­hez képest a Szovjetunió szerszám­­gépállománya megkétszereződött, hogy a munkafolyamatok villamosítása egy munkásra számítva másfélszeresére emelkedett, ugyancsak azt a képet mutatja: a háború utáni (negyedik) ötéves terv folyamán a Szovjetunió ipara, mezőgazdasága és közlekedése nemcsak termelésének mennyiségét, teljesítményének mértékét illetően érte el és haladta túl a háború előtti színvonalat, hanem a világ legkorsze­rűbben felszerelt gazdasága is. Újabb üzemekben, újabb közszükségleti cikkek gyártását kezdi meg fejlődő helyi iparunk A Szovjetunióban és a népi demo­kráciákban igen fontos szerepe van a tanácsok felügyelete alatt működő he­lyi ipari üzemeknek. Ezek a kis- és középüzemek a helyi anyag-, gép- és munkaerőtartalékok felhasználásával létesülnek. Példájuk nyomán mi is rá­térünk a helyi ipar fejlesztésére és hasonló üzemek felállításával biztosít­juk a hulladékanyagok, melléktermé­kek feldolgozását, a kihasználatlanul heverő ,gépek üzembehelyezését és ezen keresztül a dolgozók közszükség­leti cikkekkel való fokozott ellátását. Elősegítjük ezzel a kisiparosság szö­vetkezését is, felszabadítjuk a nagy­ipart a kisipari módszerekkel gazda­ságosan elvégezhető részletmunkák alól. A helyi ipar szervezésével már ed­dig is komoly eredményeket értünk el. Jelenleg 14 iparág 104 üzeme műkö­dik a Helyi Ipar Igazgatóság fel­ügyelete alatt és ugyancsak növeke­dett a kisipari termelőszövetkezetek száma is. Ezek az üzemek és kisipari termelőszövetkezetek többezer-féle árut gyártanak. Szocialista kereskedelmünk már ismeri s egyre jobban keresi az általuk gyártott cikkeket és helyi ipari üzemeink, kisipari termelőszövetkeze­teink még nem is tudnak az egyre fo­kozódó szükségleteknek eleget tenni. A melléktermékek és hulladékanyagok fokozottabb feldolgozása érdekében ebben az évben még újabb száz helyi üzemet létesítünk és az eddigi készít­mények mellett ezeknek az üzemek­nek felállítása után megkezdjük pél­dául a mezőgazdasági és ipari szer­számok, épületszerelvények, különböző mű­szeráruk, fogászati és műanyag­­cikkek gyártását is. A Helyi Ipar Igazgatóság fel­adata a kisiparosság szövetkezésének elősegítése is. A szövetkezetekbe ön­ként tömörülő kisiparosok részére biz­tosítjuk az állandó munkát, fizetett szabadságot, részükre és családtag­jaik részére a tanulás és szórakozás lehetőségeit, szociális juttatásokat. Ezen a téren is komoly eredményeink vannak. Ma már jelenleg 460 kisipari termelőszövetkezet segíti elő az or­szág dolgozóinak közszükségleti cik­kekkel való ellátását, különböző ja­vítások elvégzését. A cél az, hogy fel­­világosító munkával meggyőzzük a szövetkezetekbe való belépés előnyei­ről és az év végéig több mint 800 új kisiparos szövetkezet alakuljon meg. Ezeknek az újonnan létesülő kisipari termelőszövetkezeteknek az állam minden segítséget megad a tanácsok ipari osztályán és a Helyi Ipar Igaz­gatóságon keresztül. Az Országos Kisipari Szövetkezetet, amely eddig a kisiparosság körében tömegszervezeti szerepet töltött be, május 1-ig átszervezik. Tizenegy me­gyei és egy fővárosi OKISZ-szövetség alakul. Ezenkívül nyolc szervezőiroda létesül, amelyeknek feladata a kis­ipari termelőszövetkezetek központi irányítása, anyagellátásának biztosí­tása lesz. A helyi ipar fejlesztési terve az élenjáró módszerek­­ átadásával gon­doskodik a kisipari termelőszövetkeze­tek munkamódszerének megjavításá­ról. A nagyüzemek tapasztalatcsere formájában segítik majd a helyi ipari üzemek dolgozóit, sztahanovistái, él­­munkásai, technikusai segíteni fogják a patronált kisüzemeket fejlődésük­ben, munkájuk észszerűsítésében. EGY HÁBORÚS USZÍTÓ PORTRÉJA Franco, aki ugyanannyit költ önmagára, mint Spanyolország mezőgazdaságára Neve: Don Francisco Franco Baha­­monde. Álneve: El Caudillo. (A vezér.) „Beceneve”: A madridi hóhér. A spanyol nép „jótevő diktátora". 200.000 spanyol hazafit tart börtönök­ben. Legutóbbi jótette: vérbefojtotta a 300.000 barcelonai dolgozó általá­nos sztrájkját. Politikai eszmény­képe Hitler. A francia „Regards" leg­utolsó számában beszámolt arról, hogy Madridban most jelent meg új kiadásban a „Mi lucha",­­ a „Mein Kampf". Szülőanyja a spanyol nagy­tőke, miként Mussolini szülőanyja az olasz, Hitleré a német nagytőke volt. Legjobban szereti önmagát. Ennek bizonyításaképpen a költség­vetésből évente 1­54,5 millió pesetát költ önmagára és közvetlen környe­zetére. Ugyanakkor a mezőgazdaság fejlesztésére évi 166 milliót fordít. Ezt is csak azért, mert „Spanyolország mezőgazdasági állam és annak is kell maradnia!" . Falangista rendszerét a spanyol Gestapo, a Guardia Civil és a rendőr­ség támasztja alá. Ezt tőle telhetőleg igyekszik is meghálálni. Egy próba­­rendőrnek pl. évi 12.000 peseta a fizetése, egy „kezdő" egyetemi tanár­nak 9000 peseta. Rendőrre­­nagyobb szüksége van a rendszernek, mint ta­nárra. Ennek eredménye a 60 száza­lék analfabéta. Akik között persze rendőrök is vannak. Igen művelt koponya. Aki nem tudja, mi az a feje tetejére állított gondolkodás, olvassa el beszédeit. Egy mondat a madridi mezőgazdasági ki­állítást megnyitó tavalyi beszédéből: „A problémák oly nagyok és sürge­­tőek, hogy megoldásuk csak lassú ütemben lehetséges.” Hithű katolikusnak tartja magát. A pápa nemrég nevezte olyan államférfinak, „aki Krisztus iránti hi­tében eltelve, teljesíti e világi köteles­ségeit”. E világi kötelesség teljesítésé­nek eredményei: 3 millió munkanél­küli és a nyugati sajtó által is elis­mert legalacsonyabb életszínvonal Európában. Amikor a pápának ezt az üzenetét felolvasták a spanyol temp­lomokban, éppen akkor dördült f­el az első sortű­z a barcelonai 300.000 dol­gozó általános sztrájkjának leverésére. Célja: uralmát fenntartani mindenáron. Tudja, hogy ez az ár hosszabb idő óta az ország függet­lenségének kiárusítása. Eddig többek között 90 légitámaszpontot adott át az amerikaiaknak. Megkívánná a spa­nyol néptől, hogy lelkesedjen azért az életszínvonalért, amely a legalacso­nyabb Európában él­ hogy örömmel siessen az Atlanti Szövetségbe az ame­rikai háborús érdekek támogatására ágyútölteléknek. De nagyon téved. A katalán­ mun­kásság sztrájkjának hangos­­,nem­­ébe belereccsentek az El Prado falai. A spanyol nép megelégelte a madridi hóhér gaztetteit. El fogja söpörni Francot és amint kimutatta, békét akar, nem kér az Atlanti Szövetség­ből és a háborúból sem. Franco napjait több mint 800 millió ember számolja a földtekén. Nem hisz­­szük, hogy ez megnyugtató jövőt je­lent számára.

Next