Világosság, 1951. április-június (7. évfolyam, 77-151. szám)
1951-04-26 / 97. szám
TL Tizenkét neves angol író nyilatkozata: „Támogatjuk a békés tárgyalás alapján történő nemzetközi rendezést A Béke Világtanács követelése, hogy az öt nagyhatalom kössön békeegyezményt, egyre szélesebb tömegeket állít a békeharc csatasorába. Íme néhány új jelentés: a lengyelországi Poznanban több mint kétszáz békegyűlést tartottak az elmúlt héten, mintegy kilencvenezer ember részvételével. A Bolgár Népköztársaságban eddig 3.400.000 ember írta alá a békefelhívást. Oradea Maréban, mint a bukaresti rádió jelenti, valamennyi felekezethez tartozó egyházi személyiség aláírta a békeívet. A koreai Dél- Hamgen tartományban több mint 350.000, Észak-Phenjan tartományban több mint 31.000 aláírást gyűjtöttek április 22 ig. Számos franciaországi község valamennyi lakosa aláírta a felhívást. Guimps község felnőtt lakossága, élén a polgármesterrel, gyűlésen határozta el, hogy egyöntetűen csatlakozik a békemozgalomhoz. A délfranciaországi Martigues város tanácsa teljes egységben, tizenkét kommunista, hat szocialista és kilenc polgári pártokhoz tartozó tanácsos szavazatával elfogadta a Béke Világtanács felhívásának szövegét. A Nyugat-Németország felfegyverzése ellen harcoló francia-belga szövetség elhatározta, hogy nemzetközi értekezletet hív össze Parisba a német kérdés békés megoldása érdekében. Az értekezletet a pünkösdi ünnepek folyamán rendezik meg. Tizenkét neves angol író nyilatkozatot tett közzé. A nyilatkozat így hangzik: „Meggyőződésünk, hogy a világ különböző politikai és gazdasági rendszerei fennállhatnak egymás mellett azon az alapon, hogy a vitás kérdéseket békés tárgyalások útján rendezik. Mi, írók békét akarunk és munkásságunkkal is erre törekszünk. Megfogadjuk, hogy támogatjuk a békés tárgyalások alapján történő nemzetközi rendezés eszméjét. Elítéljük azokat a sajtótermékeket, amelyek fokozzák a félelmet. Mi nem tartozunk semmiféle politikai mozgalomhoz, párthoz vagy vallási szervezethez, de mindanyiunknak érdeke, hogy végeszakadjon a háborús készülődésnek. Felhívunk minden írót, hogy támogassa ezt a nyilatkozatot.“ Az aláírók közt van Compton MacKenzie, Anglia egyik ismert regényírója, továbbá Sean O’Casey, a híres angol színműíró, valamint több más neves költő és író. Világosság CSÜTÖRTÖK, 1951. ÁPRILIS 26. Bevan és Wilson angol miniszterek lemondása: vallomás a tömegnyomás erejéről A legutóbbi napokban rendkívül kiélesedett az angol munkásáruló kormány válsága, s az események azt mutatták, hogy a válság a kormány körén túl megrázza az amerikai imperializmus legerősebb európai ügynökségének, az angol „munkáspártnak" a szervezetét is. A válság külső jele Bevan munkaügyi miniszter és Wilson kereskedelemügyi miniszter lemondása. Lássuk: ki ez a két miniszter és miért mondtak le? Kettőjük közül Bevan a jelentősebb, aki nemcsak munkaügyi miniszter volt, hanem a munkáspárt egyik vezetője is, a végrehajtó bizottság tagja. Egész eddigi működését az jellemezte, hogy féktelen baloldaliaskodó demagógiával igyekezett a tájékozatlan tömegeket megnyerni és személyes hatalomvágyának szolgálatába állítani. A munkáspárt vezetősége, élén Attree-vel és Morrisonnal, ki is használta ezt. Bevan éppen abban az időben foglalta el a munkaügyi miniszteri széket, amikor Attlee-ék Washington parancsainak megfelelően még súlyosabb terheket készültek zúdítani az angol munkásosztályra, a dolgozó népre. Bevan akkor elfogadta ezt a megbízást. Nem tiltakozott ellene. Lényegében ugyanez a helyzet Wilsonnal is, aki mint kereskedelemügyi miniszter, már évek, óta utat engedett az amerikai tőke meriden követelésének. Politikai arcképükettekintve tehát Bevan is, Wilson is az angol munkásárulók falkájához tartozik, az angol nép, a munkásosztály, a béke veszedelmes ellenségeihez. És íme: Bevan tegnap parlamenti beszédet mondott, amelyben úgy indokolja meg lemondását, hogy annak fő oka az amerikai nyomásra elfogadott hatalmas fegyverkezési költségvetés, amely gazdasági válságba, nagyarányú munkanélküliségbe sodorja az országot. Esme, Wilson nyilatkozott és nem titkolhatta el, hogy az amerikai monopoltőke féktelen nyersanyaghalmozása válságba kergeti az angol kivitelt, az egész kereskedelmi életet. Mindketten ezzel indokolták lemondásukat. Amit most mondottak a féktelen fegyverkezés katasztrofális következményeiről, vagy Anglia tönkretételéről az teljesen igaz. De azt jelenti ez vájjon, hogy ily módon varázsütésre „szocialistákká" váltak ezek az urak és szembeszállnak az Attlee-kormány egész politikájával, a párt osztályáruló vezetőivel? Szó sincs róla. Hiszen még lemondást megindokoló nyilatkozataikban is tartózkodtak az USA nyomában kullogó angol külpolitika elítélésétől. Pedig, ha Bevan „rájött", hogy a fegyverkezés nyomorba taszítja az országot — akkor azt is tudnia kell, hogy a fegyverkezés forrása az angol munkáspárti kormány külpolitikája. Nem, a farkasok most sem változtak bárányokká — csak báránybőrt húztak. Az a szerepük, hogy a baloldali demagóg köntösében tévesszék meg a munkásokat, hogy más, leplatettebb, de nem kevésbbé veszélyes formában szolgálják ki a Wall Streetet , s hogy emellett személyes becsvágyaiknak is utat törjenek. Bevan és Wilson lemondásának ettől függetlenül mégis rendkívüli fontossága van. Mindenekelőtt azért, mert a tömegek növekvő nyomása most már annyira feszíti a munkáspárt kereteit, hogy csak beszéddel, csak demagógiával már nem lehetett tartani a frontot. Bevan és Wilson lemondásának ez az igazi jelentősége: az, hogy mutatója a „munkáspárt" fokozódó válságának. Mutatója a „munkáspárthoz" tartozó széles tömegek növekvő elégedetlenségének. Mutatója annak, hogyan nő az angol tömegek politikai öntudata és tisztánlátása és hogyan veszti el hitelét a „munkáspárt" áruló vezetősége a tömegek előtt. Bevan és Wilson lemondása: vallomás a tömegnyomás erejéről. Ennek a tömegnyomásnak komoly és szívós harcot követelő feladata, hogy mindennapos küzdelmével megnehezítse és végül lehetetlenné tegye a munkásáruló kormány számára az amerikai háborús törekvések kiszolgálását. Csaknem ezer foglyot ejtett április 24-én a koreai néphadsereg A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jeleztáprilis 25-én. A néphadsereg egységei a kínai önkéntes osztagokkal együtt minden arcvonalon továbbra is kemény harcokat vívnak az intervenciós csapatok ellen. A néphadsereg egységei az április 24-i harcok során jelentős veszteségeket okoztak az ellenségnek emberben és hadianyagban, foglyul ejtették az ellenség kilencszázhuszonnnégy katonáját és tisztjét, zsákmányoltak ötvenkét különböző kaliberű löveget, kilencvenhét gépkocsit, számos nehéz és könynyű géppuskát, ezernyolcvan puskát és egyéb hadianyagot. Április 24-én lelőtték az ellenség két repülőgépét. A Tito-klikk újabb kölcsönt kért az USA-tól költségvetési hiányának fedezésére WASHINGTON, április 26. (MTI) A Tito-klikk jegyzékben újabb „különleges segélyért" folyamodott az USA kormányához. Az AP hírügynökség jelentése közli, hogy „az Egyesült Államok külügyminisztériuma rokonszenvvel tárgyalja a jugoszláv kérést." A belgrádi banda a jegyzékben panaszosan állapítja meg, hogy „a nyugati piacok áremelkedése 23 százalékkal növeli a költségvetés hiányát" és egyúttal közli, hogy a segítség rendkívül fontos, mert az ország élelmiszertermelése is erősen előreként. A GYŐZELMI JELENTÉS SZÁMAI NYOMÁBAN (A Szovjetunió tervjelentése) V. Nem véletlen, hogy a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ötéves tervei olyan nagy súlyt helyeznek a nehéziparon belül is a gépgyártás gyors fejlesztésére. A gépgyártás a termelés alapja. A gép mentesíti az embert a nehéz testi munka alól, olyan munkafolyamatokat is végez, amilyeneket ember egyáltalán nem képes elvégezni, nemcsak megnöveli, hanem megsokszorozza a munka termelékenységét. Az alapanyagok gyártása a Szovjetunióban tucatnyi százalékokkal emelkedett a negyedik ötéves terv folyamán, azonban a gépgyártás növekvése már nem mérhető, vagy csak nehezen mérhető százalékokkal. Ezen a téren már csak szorzószámokkal lehet érzékeltetni a növekvést. Vajjon mit jelent az, hogy 1950-ben a gépgyártás termelése 2,3-szeresen múlta felül az 1940. év termelését? A Szovjetunió már 1940-ben a világon az elsők között állt a gépgyártás terén. Alig volt olyan fajta gép, amit a Szovjetunióban már akkor ne termeltek volna. Tíz évvel később a fasiszták barbár rombolása ellenére a Szovjetunióban több mint kétszer anynyi gépet termelnek, mint a harmadik ötéves terv derekán, s ezeknek a gépeknek nagy része újtípusú, legmoder GÉPGYÁRTÁS AZ ÉLEN Tebb gép. Legnagyobb részük automatikus gép, amelyeknek kezeléséhez jóformán alig kell ember. Közel megötszöröződött a kohászati felszerelés gyártása és közel megháromszorozódott a gőzturbinák termelése. De a gépgyártás nemcsak a nehéziparnak, az energiatermelésnek és könnyűiparnak ad gépet, hanem a mezőgazdaságnak is, hiszen a mezőgazdaság igényli a legtöbb nehéz fizikai munkát. Az a tény, hogy a traktorok és a kombájnok gyártása a tíz év előttihez képest közel megnégyszereződött (s hasonló arányban növekedett az egyéb mezőgazdasági gépek gyártása), anynyit jelent, hogy a Szovjetunió mezőgazdasága ma már a világ legnagyobb gépparkkal rendelkező, legkorszerűbben felszerelt mezőgazdasága. Erre utal a tervjelentésnek az a szűkszavú közlése is, hogy több mint 150 új mezőgazdasági gépfajta tömeges gyártását kezdték meg. A Szovjetunió gépgyártásának ilyen arányú fejlődéséről szóló adatokból még további fontos megállapítások vonhatók le. A Szovjetunió ipari termelése 1940 ig a forradalom előtti színvonal nyolcszorosára emelkedett. A felszerelés ugyanilyen arányokban növekedett, tehát már 1940-ben is alig volt gép a Szovjetunióban, amely 10—12 évesnél régibb lett volna. Ma a jelentések alapján elmondhatjuk, hogy a Szovjetunió mezőgazdasága és ipara nemcsak a legjobban, a legnagyobb mértékben gépesített ipara és mezőgazdasága a világnak, hanem egyben a legkorszerűbb is. A Szovjetunió gépeit — akár az iparban, akár a mezőgazdaságban — már nem is lehet összehasonlítani darabszám szerint a kapitalista országok gépállományával. Hogy csak egy példát említsünk: Anglia még ma is mintegy 36 millió pamutfonóorsóval rendelkezik. Ezek közül mintegy 12 millió munka hiányában áll, a fennmaradó 24 millió orsónak nagy része még az első világháború előtti időből származik, de vannak még Angliában a múlt századból ottfelejtett kezdetleges, rossz hatásfokú orsók, illetve berendezések. Ugyanez a helyzet Franciaországban és csak valamivel jobb az USÁ-ban. A Szovjetunió ipari üzemeiben, közlekedésében, szovházaiban és kolhozaiban dolgozó gépek majdnem száz százalékig újabb, néhány éves, korszerű, nagyteljesítményű gépek. Az a tény, hogy a tíz év előtti mennyiséghez képest a Szovjetunió szerszámgépállománya megkétszereződött, hogy a munkafolyamatok villamosítása egy munkásra számítva másfélszeresére emelkedett, ugyancsak azt a képet mutatja: a háború utáni (negyedik) ötéves terv folyamán a Szovjetunió ipara, mezőgazdasága és közlekedése nemcsak termelésének mennyiségét, teljesítményének mértékét illetően érte el és haladta túl a háború előtti színvonalat, hanem a világ legkorszerűbben felszerelt gazdasága is. Újabb üzemekben, újabb közszükségleti cikkek gyártását kezdi meg fejlődő helyi iparunk A Szovjetunióban és a népi demokráciákban igen fontos szerepe van a tanácsok felügyelete alatt működő helyi ipari üzemeknek. Ezek a kis- és középüzemek a helyi anyag-, gép- és munkaerőtartalékok felhasználásával létesülnek. Példájuk nyomán mi is rátérünk a helyi ipar fejlesztésére és hasonló üzemek felállításával biztosítjuk a hulladékanyagok, melléktermékek feldolgozását, a kihasználatlanul heverő ,gépek üzembehelyezését és ezen keresztül a dolgozók közszükségleti cikkekkel való fokozott ellátását. Elősegítjük ezzel a kisiparosság szövetkezését is, felszabadítjuk a nagyipart a kisipari módszerekkel gazdaságosan elvégezhető részletmunkák alól. A helyi ipar szervezésével már eddig is komoly eredményeket értünk el. Jelenleg 14 iparág 104 üzeme működik a Helyi Ipar Igazgatóság felügyelete alatt és ugyancsak növekedett a kisipari termelőszövetkezetek száma is. Ezek az üzemek és kisipari termelőszövetkezetek többezer-féle árut gyártanak. Szocialista kereskedelmünk már ismeri s egyre jobban keresi az általuk gyártott cikkeket és helyi ipari üzemeink, kisipari termelőszövetkezeteink még nem is tudnak az egyre fokozódó szükségleteknek eleget tenni. A melléktermékek és hulladékanyagok fokozottabb feldolgozása érdekében ebben az évben még újabb száz helyi üzemet létesítünk és az eddigi készítmények mellett ezeknek az üzemeknek felállítása után megkezdjük például a mezőgazdasági és ipari szerszámok, épületszerelvények, különböző műszeráruk, fogászati és műanyagcikkek gyártását is. A Helyi Ipar Igazgatóság feladata a kisiparosság szövetkezésének elősegítése is. A szövetkezetekbe önként tömörülő kisiparosok részére biztosítjuk az állandó munkát, fizetett szabadságot, részükre és családtagjaik részére a tanulás és szórakozás lehetőségeit, szociális juttatásokat. Ezen a téren is komoly eredményeink vannak. Ma már jelenleg 460 kisipari termelőszövetkezet segíti elő az ország dolgozóinak közszükségleti cikkekkel való ellátását, különböző javítások elvégzését. A cél az, hogy felvilágosító munkával meggyőzzük a szövetkezetekbe való belépés előnyeiről és az év végéig több mint 800 új kisiparos szövetkezet alakuljon meg. Ezeknek az újonnan létesülő kisipari termelőszövetkezeteknek az állam minden segítséget megad a tanácsok ipari osztályán és a Helyi Ipar Igazgatóságon keresztül. Az Országos Kisipari Szövetkezetet, amely eddig a kisiparosság körében tömegszervezeti szerepet töltött be, május 1-ig átszervezik. Tizenegy megyei és egy fővárosi OKISZ-szövetség alakul. Ezenkívül nyolc szervezőiroda létesül, amelyeknek feladata a kisipari termelőszövetkezetek központi irányítása, anyagellátásának biztosítása lesz. A helyi ipar fejlesztési terve az élenjáró módszerek átadásával gondoskodik a kisipari termelőszövetkezetek munkamódszerének megjavításáról. A nagyüzemek tapasztalatcsere formájában segítik majd a helyi ipari üzemek dolgozóit, sztahanovistái, élmunkásai, technikusai segíteni fogják a patronált kisüzemeket fejlődésükben, munkájuk észszerűsítésében. EGY HÁBORÚS USZÍTÓ PORTRÉJA Franco, aki ugyanannyit költ önmagára, mint Spanyolország mezőgazdaságára Neve: Don Francisco Franco Bahamonde. Álneve: El Caudillo. (A vezér.) „Beceneve”: A madridi hóhér. A spanyol nép „jótevő diktátora". 200.000 spanyol hazafit tart börtönökben. Legutóbbi jótette: vérbefojtotta a 300.000 barcelonai dolgozó általános sztrájkját. Politikai eszményképe Hitler. A francia „Regards" legutolsó számában beszámolt arról, hogy Madridban most jelent meg új kiadásban a „Mi lucha", a „Mein Kampf". Szülőanyja a spanyol nagytőke, miként Mussolini szülőanyja az olasz, Hitleré a német nagytőke volt. Legjobban szereti önmagát. Ennek bizonyításaképpen a költségvetésből évente 154,5 millió pesetát költ önmagára és közvetlen környezetére. Ugyanakkor a mezőgazdaság fejlesztésére évi 166 milliót fordít. Ezt is csak azért, mert „Spanyolország mezőgazdasági állam és annak is kell maradnia!" . Falangista rendszerét a spanyol Gestapo, a Guardia Civil és a rendőrség támasztja alá. Ezt tőle telhetőleg igyekszik is meghálálni. Egy próbarendőrnek pl. évi 12.000 peseta a fizetése, egy „kezdő" egyetemi tanárnak 9000 peseta. Rendőrrenagyobb szüksége van a rendszernek, mint tanárra. Ennek eredménye a 60 százalék analfabéta. Akik között persze rendőrök is vannak. Igen művelt koponya. Aki nem tudja, mi az a feje tetejére állított gondolkodás, olvassa el beszédeit. Egy mondat a madridi mezőgazdasági kiállítást megnyitó tavalyi beszédéből: „A problémák oly nagyok és sürgetőek, hogy megoldásuk csak lassú ütemben lehetséges.” Hithű katolikusnak tartja magát. A pápa nemrég nevezte olyan államférfinak, „aki Krisztus iránti hitében eltelve, teljesíti e világi kötelességeit”. E világi kötelesség teljesítésének eredményei: 3 millió munkanélküli és a nyugati sajtó által is elismert legalacsonyabb életszínvonal Európában. Amikor a pápának ezt az üzenetét felolvasták a spanyol templomokban, éppen akkor dördült fel az első sortűz a barcelonai 300.000 dolgozó általános sztrájkjának leverésére. Célja: uralmát fenntartani mindenáron. Tudja, hogy ez az ár hosszabb idő óta az ország függetlenségének kiárusítása. Eddig többek között 90 légitámaszpontot adott át az amerikaiaknak. Megkívánná a spanyol néptől, hogy lelkesedjen azért az életszínvonalért, amely a legalacsonyabb Európában él hogy örömmel siessen az Atlanti Szövetségbe az amerikai háborús érdekek támogatására ágyútölteléknek. De nagyon téved. A katalán munkásság sztrájkjának hangos,nemébe belereccsentek az El Prado falai. A spanyol nép megelégelte a madridi hóhér gaztetteit. El fogja söpörni Francot és amint kimutatta, békét akar, nem kér az Atlanti Szövetségből és a háborúból sem. Franco napjait több mint 800 millió ember számolja a földtekén. Nem hiszszük, hogy ez megnyugtató jövőt jelent számára.