Világosság, 1951. április-június (7. évfolyam, 77-151. szám)

1951-04-11 / 84. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VK­I. ÉVFOLYAM, 84. SZÁM. ARA 60 FILLÉR SZERDA, 1951. ÁPRILIS II. AZ ÖTÉVES TERV ÚJABB VÍVMÁNYA: Kétszáznyolcvan boldog család megkezdte a beköltözést a békeúti új házakba Napihír a Friss Újság 1930. július 30-i számából: Utcára teteti a főváros a Külső Jászberényi-úti nyomortelep lakóit. Túl Kőbányán, a Külső Jászberényi-út 7728/2. hrsz. alatt vannak a székes­főváros szükséglakásai. Két darab kétemeletes hatalmas épületből áll ez a sivár nyomortelep, amely a felzaklatott méhrajhoz hasonlatos mostanában. A száztizenhét lakó közül nyolcvanhat szigorú hangú felmondólevelet kapott a fővárostól, amely megfenyegeti őket, hogy augusztus elsején bírói úton kila­koltatja valamelyikiüket, ha a hátralékot addig nem fizetik ki. Mivel pedig nemhogy nyolcvan, száz és százhúsz pengőt tudnának fizetni az itt nyomorgó szegény emberek, hanem még ugyanennyi fillérre sem telik üres bugyellárisukból, el lehet képzelni a kétségbeesést és­ izgalmat, amely a lakó­telepen uralkodik. Csupa konyhanélküli szobácskákban sínylődnek ezek a kila­koltatásra ítélt családok. A Jászberényi-útra, ide, ebbe a szánalmas telepre, úgy kerültek, hogy máshonnan már kilakoltatták őket...” Huszonegy évvel a napihír után... Kétszáznyolcvan új lakás,­­ két­száznyolcvan újabb békés otthon a Béke­ úton ... Megkapó látvány az a három hatalmas, hétemeletes épület, amely az angyalföldi földszintes, régi házak közül kiemelkedik. Másfél évvel ezelőtt még ezen a helyen gaz bur­jánzott. A szétszórtan heverő bomba­tölcsérek fenekén pocsolya zöldeit. A háborúra emlékeztetett... Ma pedig­, mozgalmas, derűs kép tárul elénk. A C­ épületbe éppen most költöznek az új lakók. Csupa boldog ember! Ismerkednek új otthonukkal és egymással. Mi is meg akarunk ismerni valakit a Sok boldog ember, az új lakók közül. Benyitunk az egyik la­kásba. Fiatal, kedves mosolyú asszony fogad: Vida Ferencn­é elvtársnő, az Acélöntő- és Csőgyár dolgozója. Szíves szóval, hellyel kínál bennünket. Lát­hatólag kicsit zavarban van. Mert nem­igen szokott hozzá ahhoz, hogy láto­gatók érkezzenek a családhoz.. Hi­szen abba a két és félméteres pince­helyiségbe, ahol eddig laktak, ahová a háború juttatta őket, el sem fértek volna a látogatók ... Szinte úgy tűnik, hogy álmodom . Szinte úgy tűnik előttem, hogy álmodom... Ilyen­ gyönyörű új la­kás! ... — A meghatottságtól több­ször elhalkul a hangja. Túlságosan új még benne az a boldog érzés, amiről beszélni is nehéz. — Ha látták volna a régi lakáso­mat, ahol férjemmel és kislányommal, meg kisfiammal laktunk... Alig volt hely egy mosdótálnak is, amiben meg­­füröszthettem volna a gyerekeket. És amikor itt, ebbe a szép nagy fürdő­szobába bementem,­ magam előtt láttam a két apróságot, ahogy majd vígan lubickolnak a bőségesen cso­bogó vízben ... A fiatalasszony köténye sarkával megtörli a szemét. Aztán odalép a ha­talmas, kétszárnyas ablakhoz. Szélesre tárja. Beáramlik a friss levegő és a délutáni napfény megcsillan a konyha­szekrény üvegén. A békealáírásgyűjtésen erről is beszélek — Ez is új, nemcsak a lakás — mu­tat mosolyogva a fényesre lakkozott bútordarabra. — Lassan kint lesz min­denünk .. Én is dolgozom, férjem is. Ő gépkocsivezető az Acélöntő- és Cső­gyárban. Milyen máskép várom majd ezután haza ... Majd ideül, a nagy­ablak mellé... Kedvére gyönyörködhet Budapestben. Mert szereti ezt a vá­rost ... Az asszony kitekint az ablakon. Magam sem tudok betelni ezzel a látvánnyal. . . mondja, majd hozzá­teszi: A békealáírásgyűjtésen erről is beszélek. Az én új, nagy örömömről... Arról, hogy most már nem riadnak fel álmukból a gyermekeim arra, hogy rájuk hull a nedves vakolat... És amikor a békéről beszélek, a Pártról is szólok. S elmondom majd, hogy a Párt vezetett a sötét pincéből engem is a világosságra, szép, új ottho­nomba ... És a Párt azt akarja, hogy sok-sok ilyen új lakás épüljön és egyre több legyen az ilyen boldog em­ber ... Mikor elbúcsúzunk, már esteledik. A Béke­ úton felgyúlnak a lámpák. Az új házak ablakai is megvilágosodnak, fényei arra figyelmeztetnek: van miért harcolnunk, van mit megvédenünk!... Egymásután érkeznek az új lakók bútordarabjai a házakhoz. „Mi is szeretnénk hasonló eredményeket elérni - de­fektek kell segíteni" A Ganz Vagon dolgozóinak levele a Ganz Hajó öntőihez Kedves Elvtársak! Örömmel olvastuk a Világosság március 27-i számában, hogy hazánk felszabadulásának tiszteletére indított versenyben a Ganz Hajó öntödéjében már öt brigád megközelítette a sztahanovista szintet. Örülünk kimagasló eredményeiteknek, mert látjuk, hogy hű fiai vagytok népköztársaságunknak és nagy pártunknak. Mi, a Ganz Vagon- és Gépgyár 545-ös és 546-os mű­helyének dolgozói szintén szeretnénk hasonló eredményeket elérni, hogy­­ a Párthoz és dolgozó népünkhöz való hűségünket ezzel is alátámasszuk. Itt azonban igen nagy nehézségeink vannak és ezeken a nehézségeken elsősor­ban ki tudtok segíteni. Ugyanis, mint tudjátok, az általunk gyártott motorok­hoz Ti szállítjátok a hengeröntvényeket. Sajnos ezek a hengeröntvények igen magas százalékban selejtesek és ez az esetek túlnyomó többségében csak az öntvények megmunkálása után derül ki. Vegyétek figyelembe,­ hogy ez mit jelent dolgozóinknak versenyvállalásaik teljesítésében, s mit jelent az egész népgazdaságnak. De arra is gondolnotok kell, hogy a motorok egy része export­szállításra készül és mi a hengeröntvények selejtessége miatt csak késve tudunk szállítani. Tehát nemcsak a mi békés építőmunkánkat hátrál­tatjuk, hanem a velünk baráti államok békés építőmunkáját is. Mi tudatában vagyunk annak, hogy nálunk is vannak hibák, hogy a mi megmunkálásunk­ban és szerelésünkben is adódik selejt és hogy még nem minden dolgozó vesz részt a szocialista munkaversenyben. De hibáink kiküszöböléséhez Nektek is segítséget kell nyújtani. Kérünk tehát Titeket, hogy a minőségre a legfoko­­zottabb gonddal ügyeljetek, hogy ezzel is erősítsük népi demokráciánkat és az egész béketábort. Elvtársi üdvözlettel a Ganz Vagon- és Gépgyár 545-ös és 546-os műhelyének dolgozói nevében Kreszán Lajos, Szilágyi János A szovjet üzemekben bevezették az , , észszerű­s­í­tési nap"-ot MOSZKVA, április 11. (TASZSZ) Sok fontos szovjet ipari üzemben — a leningrádi Kirov-gyárban, a gor­­kiji Krasznoje Szormovo-gépgyártó üzemben, a cseljabinszki traktorgyár­ban, a kolomeai mozdonygyárban és több más üzemben — bevezették az észszerűsítési napot. Ezen a napon minden héten meg­vizsgálják és megvitatják a munkások új találmányait és észszerűsítési ja­vaslatait, ismertetik a termelésben al­kalmazott javaslatok eredményeit és technikai tanácsokat adnak. Lengyelországban épül Európa egyik legnagyobb cementgyára VARSÓ, április 11. Wierzbiceben, a kielecki vajdaság területén épül Európa egyik legna­gyobb cementgyára. A kőtörő malmok és cementégető kemencék már elké­szültek. A Szovjetunió által küldött értékes gépi berendezés az építkezés színhelyére érkezett. Még idén felépül az egész, üzem és a jövő évben meg­indul a termelés. A termelés a legkorszerűbb módon folyik majd. A közeli bányából érkező követ a kőtörő malmok porrá zúzzák és utána rendkívül finom acélszitákon engedik át. A sziták finomságára jel­lemző, hogy ötezer lyuk­ van egy négyzetcentiméternyi felületen. Az üzemben korszerű porszívó gépek és szellőző berendezések útján gondos­kodnak a dolgozók egészségének vé­delméről. Elárusítóhelyet kapnak a földművesszövetkezetek a fővárosi vásárcsarnokokban és piacokon A Budapesti Városi Tanács a fővá­ros lakosságának zöldségfélékkel való ellátásának biztosítására lehető­séget adott arra, hogy a földműves­­szövetkezetek elárusítóhelyet kapjanak a fővárosban. Azok a termelőszövetke­zeti csoportok és egyénileg dolgozó parasztok, akik a termelési szerző­déskötésüknek, valamint beadási kö­telezettségüknek eleget tettek, a fenn­maradó terményeiket a földművesszö­vetkezetek útján szabad forgalomban, nyílt árusítási piacokon hozzák for­galomba, így a főváros lakossága az egyes piacokon naponta juthat friss zöldségfélékhez. Már eddig is több piacon kaptak az egyes földművesszövetkezetek ké­nyelmes elárusítóhelyet. A XIII. kerület Ferdinánd-téri pia­con, a pilisi és a dunaföldvári, a VII. kerület Garay-téri piacon a mező­­szentgyörgyi, az V. kerület Hold­ utcai vásárcsarnokban a budaörsi, a Tol­­buchin-körúti vásárcsarnokban a paksi, a VIII. kerület Teleki-téri piacon a nagykanizsai, a IV. kerület (Újpest)­ Szent István-téri piacon Vác és kör­nyékén lévő, a XIX. kerületben (Kis­pesten) a demecseri földművesszövet­kezet kapott már elárusítóhelyet. Április 15-ig további 18 föld­­művesszövetkezet, a többi között a gyulai, nagykőrösi, csongrádi, kecskeméti, kiskőrösi kap eláru­sítóhelyet a fővárosban. Néhány napon belül Csepelen a bajai, Újpesten a nagylétai és Kispesten a csongrádi földművesszövetkezet kap elárusítóhelyet. Gondoljatok a békeívek aláírásánál az épülő földalatti gyorsvasútra is A békeívek aláírása alkalmá­ból szeretnék néhány szót papírra vetni. Én itt dolgozom a Kossuth­­hídnál, a földalatti vasút 12-es te­lepén, szemközt a nép parlament­jével. Szüleim szegény munkásem­berek voltak, csak a felszabadulás után jutottak földhöz s én korán megkezdtem a vándoréletet, hogy megkeressem a kenyeremet. De nem erről akarok írni, hanem arról, hogy most a keszonos és a műszaki szaktársakkal együtt milyen boldogan és fáradságot nem ismerve dolgozom, hogy mi­nél jobban és minél hamarabb el­készítsük Budapest ragyogó csil­lagát, a földalatti gyorsvasútat. Amikor múlt év december 14-én megkezdtük a munkát a telepen, akkor még csak egy zsúfolt irodahelyiség volt itt, ahol a mű­szaki szaktársak egymástól alig félve kezdtek dolgozni, mi pedig hosszú és fáradságos úton mesz­­sziről jártunk munkába. Azóta felépült már új szállásunk. Február első felében a kőműves szaktársak által elkészített kam­rára már felszereltük a hatalmas hárompipás Schlick-zsilipet és négy brigád, négy műszakra osztva olyan szaporán látott mun­kához, hogy a fent dolgozó szak­társak, akik a mélyből kitermelt földet vették át, még rágyújtani sem értek rá. A pártkongresszus tiszteletére már versenyben állt a négy brigád és bizony nehezen vártuk a kihir­detést, hogy kié lesz a vándor­­­zászló. Április 4-re újból ver­senyben álltunk és első lett Ge­rencsér-brigád 215 százalékos, második az én brigádom, a Deák­brigád 197 százalékos teljesít­ménnyel. Szép teljesítmény volt ez, de szép lesz a keresetünk is, olyan, amilyen munkásembernek sohse volt. Február óta olyan mélyre jutot­tunk, hogy már a Dunafenéknél mélyebben haladunk. Most egy igen érdekes munka folyik: víz­nyomáspróba van. Ez úgy törté­nik, hogy nem engednek a keszon­­ba sűrített levegőt és 24 órán át figyelik, mennyi víz szivárog a keszonba­­a talajon keresztül. Ez­zel megmérik, mennyi a talaj víz­­áteresztő képessége. A sűrített le­vegő nyomását tudniillik úgy kell szabályozni, hogy egyensúlyt tart­son a keszonba beáramló víz nyo­másával. A próba után újult erővel látunk munkához, hogy Bu­dapest dolgozó népének mielőbb átadhassuk a földalatti gyorsvas­útat. Kedves Elvtársak, mi, a 12-es telepen már elhatároztuk, hogy valamennyien aláírjuk a békeívet és ezzel is tiltakozunk a háborús gengszterek próbálkozásai ellen követeljük, hogy az öt nagyhata­lom kössön békeegyezményt. Kérünk titeket, amikor keretekbe veszitek a békeíveket, gondoljatok a mi munkánkra is, az épülő földalatti gyorsvasútra és sok más nagyszerű építkezésre, ame­lyeknek megvalósulása a ti alá­írástoktól is függ. S. Tóth Mihály segéd­zsilipes Földalatti Vasútépítő Vállalat 12-es telepe. Megkezdték az új csepeli gimnázium építését A XXI. kerületben, Csepelen általános gimnázium építését kezdték meg. Az iskola a Táncsics Mihály­ utcában épül 1­6 tanteremmel, két­ tornateremmel, szertárakkal, könyvtárral, úttörő-helyi­séggel, orvosi rendelővel és zuhanyo­zókkal. A­­XIX. kerületi tak­ács csaknem fél­millió forintot fordít a kerületi iskolák tatarozására. A rendelkezésre álló ösz­­szeget elsősorban a homlokzatok és padlóburkolatok javítására, festésére és mázolására fordítja a kerület épí­tési osztálya, amely helyreállíttatja a Wekerle-telepi iskola használaton kívüli fürdőberendezését is. A XI. kerületi tanács helyreállított és használhatóvá tett a Szűcs István­­utcai iskolában egy tantermet és két szertárhelyiséget. A Gyóni Géza-téri iskolában úttörő­otthont­­ létesítettek. Megkezdi működését a höldutcai új rendelőintézet Az ötéves terv második évében egészségügyi kormányzatunk a Hold­utcában új, korszerűen felszerelt ren­delőintézetet létesít a volt Hajózási­­ Vállalat épületében. Az intézetben naponta mintegy ezer beteget kezel­hetnek ma­jd. Az új­­ rendelőt a kö­zeli napokban adják át rendeltetésé­nek. Tanácstagok fogadóórái az MNDSZ-szervezetekben A Budapesti Városi Tanács végre­hajtóbizottsága foglalkozott a tanács­tagok fogadóóráinak kérdésével. A végrehajtóbizottság szükségesnek tar­totta, hogy a dolgozókkal a kapcsola­tot elmélyítsék és a tömegszervezetek­nél tartsanak fogadóórákat a kerületi tanácstagok, így az MNDSZ szerveze­tein belül már megkezdődtek egyes kerületekben a tanácstagok fogadó­órái. Jelenleg a VIII. kerület, Lujza-u. 40. alatti MNDSZ-h­elyiségben kedden és pénteken 6-8 óráig, a IX. kerü­let­­ben a Szobieszki János-u. 28. alatt hétfőn 5—7 óráig és a Mester-u. 18. alatt pénteken 5—7 óráig, a XI. kerü­letben Albertfalva József-u. 47. alatti MNDSZ-helyiségben szerdán 6—8 óráig és a XX. kerületben Seilfigyság­­u. 12., Csoma-u., Soroksár-újtelep Szent László-u. 24. és az Andrássy-u. 4 alatti helyiségekben minden pénte­ken 6-8 óráig tartanak fogadóórát a kerületi tanácstagok.

Next