Világosság, 1951. július-szeptember (7. évfolyam, 152-228. szám)
1951-08-09 / 185. szám
CSÜTÖRTÖK, 1951 AUGUSZTUS 9. Világosság A BUDAPESTI PÁRTÉLETBŐL Alaposabb irányítással és ellenőrzéssel lendítsék fel pártszervezeteink a kultúrmunkát, az agitáció fontos eszközét , a dolgozó tömegek támogatásáért, rokonszenvéért, lelkéért a hatalom megragadása után is állandó harcot kell folytatnunk a meggyőzés eszközeivel" — mondotta Révai elvtárs a II. kongresszuson. Most a minisztertanács zászlajáért folyó harcban az a feladatunk, hogy felhasználjuk a meggyőzés minden eszközét, a cél: a dolgozó tömegek rokonszenvének, lelkének megnyerésére. A meggyőzés eszközeit hosszú ideig az írásos és szóbeli agitációra szűkítették le funkcionáriusaink. Nem használták fel az „egyéb agitációs eszközöket, például a kultúragitáció lehetőségeit, amely pedig igen hatásos, mert az érzelmekre hat. Megás József, a Rákosi Művek rézfinomító műhelyének dolgozója például könnyezve vette át a kultúrbrigádtól az ajándékkönyvet, amit rigmus kíséretében adtak át és megfogadta, hogy még tovább fokozza teljesítményét. Az elmúlt egy év, a Politikai Bizottság határozata és a kongresszusi verseny agitációs tapasztalata ezen a téren is változást hozott. A kultúrbrigádokat ez alatt a rövid idő alatt is (főleg a kongresszusi versenyben) megszerették dolgozóink. A Vegyipari Gép- és Radiátorgyár vasszerkezeti műhelyének dolgozói levelet írtak a kultúrbrigádoknak, hogy őket is látogassák meg műsoraikkal. Pártszervezeteink most már nagyobb mértékben igénybe veszik a kultúragitáció segítő munkáját, felismerve, hogy igen hatásos fegyver a versenynyilvánosság kiszélesítésére, a jó példák népszerűsítésére, a munkafegyelem lázitól és az ellenség elleni harcban egyaránt. Egyes pártbizottságaink ennek megfelelően is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A XIX. kerületi pártbizottság agit.-prop. osztálya az augusztus 20-i munkaverseny agitációs szempontjait megtárgyalva, konkrétan megjelölte a kultúraktívák feladatait is. Ezen túlmenően gyakorlati segítséget adott azzal, hogy a kerület legjobb brigádjával mintaműsorban mutatta be az üzemi kultúrbrigádoknak, hogyan segítsék agitációjukban a népnevelők munkáját rigmusokban, rajzos diavetítésekkel, az üzem életéből írt jelenetekkel. Akultúrmunka segítséget nyújt a termelés fokozásában, a munkafegyelem megszilárdításában. Az üzemekben is százszámra találkozunk olyan esetekkel, mint például a Ganz Vagonban Tóth Ferenccel történt, aki rendszeres későnjáró volt. A múlt héten a brigád megbírálta, mire ott, a helyszínen megfogadta, hogy többet nem fog késni, amit ezideig be is tartott. Annak ellenére azonban, hogy a pártszervezetek a kongresszusi versenyben már meggyőződtek arról, milyen nagy támogatást tud adni a kultúragitáció a felvilágosító munkában, mégsem használják fel kielégítően. Sőt, vannak párttitkárok és agit.prop. titkárok, akik tehernek tekintik és nem használják fegyvernek a kultúragitációt. Például a Hárosi Failmez párttitkára a verseny megindulásakor még úgy vélekedett erről a munkáról, hogy „most a verseny szervezésével vagyok elfoglalva és nem érek rá a kultúragitációval foglalkozni". Persze, azóta az eredmények meggyőzték őt nézete helytelenségéről. Pártbizottságainknál mutatkozik bizonyos lebecsülése is a kultúrmunkának, például a Rákosi Művek pártbizottsága a heti feladatok között még csak meg sem említi, hogy milyen feladatokat szán a kultúraktíváknak, pedig éppen az RM-ben is van példa, hogy a rigmusok hatására egyes dolgozók termelése emelkedik. Nem egyedülálló Kiss Károly példája a Csőgyárból, akit a kultúrbrigád felköszöntött és utána termelését 115-ről 167 százalékra emelte. Ha a pártbizottság jobban szívügyének tekintené a dolgozókat lelkesítő „Rigmusbrigádok" irányítását, száz és száz ehhez hasonló példát tudnánk felmutatni. Pártbizottságaink a pártkultúrfelelősökön keresztül valóban irányítsák és ellenőrizzék akultúrmunkát az üzemben, akkor nem fordulhat elő olyan eset, mint a Gammában, ahol a pártbizottság sajnálkozik, hogy „nem érnek rá” az üzemi kultúraktívák a termelési problémákkalfoglalkozni, mert háromfelvonásos operett tanulásával vannak elfoglalva. A Vegyipari Gép- és Radiátorgyárban a pártkultúros naponta beszámol a párttitkár elvtársnak a végzett kultúrrmnikáról és tanácsát kéri a további feladatokhoz. . A kultúrbrigádverseny fellendítette az üzemekben a kultúragitációt. Sok üzemben alakult írócsoport. Rigmusokban, versekben, jelenetekben írják meg az üzemek vidám életét, bírálattal, dicsérettel serkentik a dolgozókat a versenyre. Ezek a műsorok azonban még nem elég ötletesek, nem eléggé színesek, sok esetben csak dicsérnek és nem eléggé bírálnak. Komoly hiba, hogy sokhelyt bürokratikusan szervezik a versenyt. A Siemens-gyár kultúrfelelőse kiadta a tömegszervezeti, aktíváknak, hogy csatlakoznia kell a Ganz Vagongyár kultúrbrigádjának felhívásához, és közel 100 kultúraktíva megkérdezése nélkül tették meg vállalásaikat. Mondani sem kell, hogy még semmit sem hajtottak végre a vállalásokból. Nem egészen három hét van hátra augusztus 20-ig. Most közvetlen feladatunk a versenylendület fokozása az agitációs munka megjavításával, nem utolsósorban a kultúragitáció felhasználásával. A pártkultúrfelelősök feladata, hogy a verseny hátralévő szakaszában vigyék harcba a kultúraktívákat a minisztertanács zászlajának elnyeréséért. Lássák el rendszeresen friss agitációs anyagokkal a kultúrbrigádokat. Az ötletek feldolgozására kérjék az egész üzem dolgozóinak a segítségét. Minden esetben a pártszervezet irányítását figyelembe véve állítsák össze a brigádok műsorát. A kultúrfelelősök számoljanak be a pártszervezeteknek arról, hogy a kultúragitáció milyen mértékben járult az üzemben lévő hibák kijavításához. Ezzel megszerzik a kultúrmunka megbecsülését, elérik, hogy az üzemi pártbizottságok támaszkodni fognak a nevelő munkában a kultúragitációra is. Agitációnk csak abban az esetben lesz eredményes, ha sok ötlettel mutatják meg az üzem életében előforduló napi eseményeket és kíméletlen ellenfelei lesznek a rendbontóknak, népünk ellenségeinek. Arra törekedjenek, hogy mindig újabb és újabb kezdeményezésekkel lepjék meg dolgozóinkat, hogy megtöltsék a munkaversenyt vidámsággal, optimizmussal. Mutassanak rá a termelésben elért eredményekre és szigorúan bírálják a munkafegyelem igazítóit. Csak így válnak valóban a kultúrbrigádok a szórakoztatáson túl a dolgozók nevelőivé. Doba Ferenc, Budapesti Pártbizottság agit.-prop osztály munkatársa. A VIT győzelméért nem elég csak lelkesedni Megtisztelő, szép feladat a Világifjúsági Találkozó tiszteletére békeőrséget állni. A fiatalok a békeőrségen elért eredményeikkel mutatják meg, hogy minden erejükkel támogatják a békéért harcoló VIT- küldötteket. A békeőrségen elért eredményeikkel is tiltakoznak az ellen, hogy az USA megszálló hatóságai több mint kétezer angol, francia és olasz fiatalt erőszakkal feltartóztattak Innsbruckban, megakadályozták, hogy Berlinbe jussanak. Úgy látszik azonban, hogy még nem mindegyik DISZ-szervezetünk értette meg, milyen nagy a felelőssége a békeharcban. Például az Acélöntő- és Csőgyár DISZ-tagjai nem tartanak békeőrséget. A DISZ- titkár elvtárs azt mondja: „azért, mert későn kaptunk útmutatást” A XIII. kerületi DISZ-bizottság múltheti titkári értekezletének napirendjén szerepelt ez a kérdés. Rossz bizonyítványt állít ki magáról az Acélöntő és Csőgyár DISZ-szerve- zete, ha egy hét alatt nem tudta a békeőrséget megszervezni s nem gondol arra, hogy a VIT sikeréért nemcsak lelkesedni, de dolgozni is kell. Norvég békeharcosok érkeztek Budapestre A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa idén nyáron is meghívta a nyugati országok dolgozóit, élenjáró békeharcosait magyarországi üdülésre. Magyarországon tartózkodnak már francia, belga és nyugatnémet dolgozók. A norvégek öttagú üdülőcsoportja tegnap reggel érkezett meg a Nyugatipályaudvarra. .A csoportot Hári Béla elvtárs, a SZOT osztályvezetője üdvözölte több más osztályvezető kíséretében. A norvég delegáció tagjai a következők: Bedi Ivar, Harald Halborsen, Egil Thoresen, Konrad Martin Larsen, Willy Davidson, mindnyájan munkások. A külföldi vendégek három hétig tartózkodnak nálunk. A NYEREMÉNYBETÉTKÖNYVEK ELSŐ SORSOLÁSÁRA az Országos Takarékpénztár meghívta az egyéni takarékossági mozgalomban résztvevő üzemek dolgozóit. A sorsolást augusztus 11-én, szombaton délután 3 órai kezdettel tartják az Országos Takarékpénztárban, V. kerület, József Attila utca 2—4. A MI TÖRVÉNYÜNK gyalulatlan deszkakerítés résein egymás válla fölött néztek be az emberek. Fiatalok, öregek vegyesen. Az arcukon derűs, megelégedett mosoly, épül a földalatti... Ritka az ilyen megjegyzés: „Milyen kíváncsi a pesti ember, képes mindenen bámulni ” Minden becsületes ember tudja, hogy ma már a budapesti dolgozó — a gazda szemével, érdeklődésével nézi, hogyan épül, hogyan fejlődik az ő városa Ellenőrzi, várjon mit, mennyit valósítottunk meg abból a törvényből, amit mi alkottunk — magunknak. Az ötéves terv a mi számunkra igenis: törvény. Magyarországon azelőtt is alkottak törvényeket, olyanokat, mint például a botbüntetés. Ezeket a törvényeket azonban nem a dolgozó nép akarata, hanem a csendőrszuronyok ereje tartotta fenn. A budapesti ember örül annak, hogy ötéves tervünk nagy alkotása, a földalatti, nemcsak a gondosan rajzolt terveken, hanem a gyakorlatban is megvalósításra kerül. A múltban is készítettek „nagyszabású terveket”, évtizedeken keresztül beszéltek az „új földalattiról”, megvalósításából azonban nem lett semmi. Minek is, hiszen azok, akiknek akkor szavuk volt, nem valami túl sok időt töltöttek az országban. A hatalmas birtokok, gyárak jövedelmének nagy részét külföldön költötték el. Ma már ez a város, ez az ország nem nekik épül. A földalatti sem, Vannak azonban, akik akarva-akaratlanul az ellenség malmára hajtják a vizet. Azzal, hogy nem ismerik, nem tisztelik eléggé a törvény betűit, amit pedig magunk alkottunk. Akik nem látják világosan, hogy a tervet a legkisebb csavartól a leghatalmasabb vasszerkezetig az előírt időre pontosan elő kell készíteni. Mert tervünk végrehajtásában, jövőnk építésében nem állhat be szünet, nem lehet kiesés. Márpedig ha az egyes gyárak, az egyes üzemek között nem jó a kapcsolat, nem megfelelő az együttműködés, saját magunk elé állítunk gátat. A földalatti építkezésénél is a kitermelt hatalmas mennyiségű szürke márga már valóságos gátat jelent a munka előrehaladásával szemben. Nagy szükség lenne az aknaszállítógépre, amelyet a földalatti részére a Magyar Felvonógyárnak kellett volna elkészíteni. Hosszú hónapokon keresztül gépek helyett azonban csak ürügyeket gyártott a Felvonógyár. A bürokratikus papírforma mögül nem látták meg azokat a nehézségeket, amelyek leküzdéséhez elengedhetetlenül szükségesek az aknaszállítógépek. A dorogi Bányagépgyár, bár földrajzilag távolabb fekszik, a valóságban mégis közelebb van a földalattihoz... A Magyar Felvonógyár munkájának oroszlánrészét, mintegy 80 százalékát vállalta magára az aknaszállító gépek elkészítésében, hogy ne legyen fennakadás a munkában. A tervek megmutatták: törvénynek tekintik. Az alkotmány ünnepére azt a felajánlást tették, hogy augusztus 20-ig behozzák az eddigi lemaradást — ,elkészítik az aknaszállítógépeket. dorogi Bányagépgyár dolgozói előtt a Szovjetunió példája mutatta a helyes utat. A szovjet mérnökök, a szovjet munkások a páratlan méretű, a történelem során eddig soha nem tapasztalt természetátalakító tervek feladatai mellett — rólunk sem feledkeztek meg A szovjet bőlgőzök az év végére ígérték és — már leszállították az összes tübingeket Pedig ez a munka többezer tonna acélöntvény elkészítését jelentette. Hat évvel ezelőtt a szovjet katona adta a budapesti dolgozónak az első darab kenyeret. Ma a szovjet dolgozók segítsége nyomán válnak a törvény betűi — ötéves tervünk egyik legnagyszerűbb alkotása, a földalatti gyorsvasút — valósággá. OTT JÁRTAM, AHOL A „VIDÁM VASÁR“ KÉSZÜLT Beszélgetés egy Szovjetunióban leírt parasztküldöttel DÁN SZENT MIKLÓS, 1951 augusztus — Nagyon gazdag volt a cár. Láttam ruháit a Kremlben, amelyeken több kiló súlyúak voltak az arany díszítések, drágakövek. Láttam gyönyörű hintáját, amelyet húsz ló repített. Szép látvány volt nagyon, de engem mégis elszomorított. Arra gondoltam mennyi vér— embervér —, gaztett fűződik mindehhez... A Szovjetunióban azonban megismerkedtem az igazi gazdagsággal, boldogsággal, — amelyet a munka teremtett! Ez talán a legnagyobb élményem. Dánszentmiklóson, az egykori főúri kastély — ma állami gazdasági központ — egy szobájában mondja ezt Kelemen György, a gazdaság vezetője. Egy napja , érkezett haza a Szovjetunióból. Beszélgetésünk közben többen benyitnak a szobába, sokan csak annyira: lássák egy pillanatra, kezet szorítsanak követükkel, aki nemrég még szovjet földön járt. Bús termőföld a sztyeppe helyén Kelemen elvtárs most az ablakhoz lép. — Látja — mutatja a kastély mögött futó homokutat, amely, ha oldalán nem látszana a dohánytábla üde, hamvas zöldje, még a sivatag közepébe is beillenek, ez a táj sokszor eszembe jutott a Szovjetunióban. Amikor a Szalszkij-sztyeppén gyönyörködtem a dús növényzetben, a szovjet elvtársak elmondták, hogy még két évvel ezelőtt ott is olyan kiégett, kopár volt, amelyen még fű sem termett. Azóta csoda történt! Nem olyan, mint a mesében, amely a királykisasszony tapsikálására következik be, hanem amit a szabad ember szabad tehetsége, ereje szül. Egy 110 kilométer hosszú és sok helyen 35 kilométer széles vízgyűjtőmedencét létesítettek, amely bőségesen táplálja nedvességgel a földet.. Amit kint, a Szovjetunióban tanultam, segít majd abban, hogy nálunk is mindenütt virágzó szocialista gazdaság legyen. Kelemen elvtárs nem is nézi a jegyzeteit, — pedig ott fekszik az asztalon hat, sűrűn teleírt füzet — úgy beszél. Minél jobban visszaidézi a közelmúltat, annál szenvedélyesebb a hangja. Most a ,,feltárt”-szovhoz látogatásának felejthetetlen élményét beszéli el: Rádióvevő és adó minden brigádnak . Amikor láttam itt, Magyarországon, a „Vidám vásár" című filmet, nagyon tetszett. Azt gondoltam, ragyogó, a valóságból meríti témáját — de film, amelyet valamelyik műteremben készítettek. A szovházban azután megtudtam, hogy itt forgatták. És minél tovább voltam a gazdaságban, annál inkább azt gondoltam, gyönyörű, amit itt látok, — de a film még a fele szépséget sem mutatja annak, ami elénk tárult... Tizennyolcezer hektár föld tartozik ehhez a szovházhoz, amelyet Lenin-renddel tüntettek ki. Hogy milyen a gépi felszerelésük? Ötven traktor, 27 kombájn, 22 tehergépkocsi, 4 személy-, 3 műszaki autó és rengeteg kisebb gép végzi a munkák majdnem 100 százalékát. Állatállományuknak egy része: 1500 szarvasmarha, 4500 juh, 580 ló, 25.000 baromfi, 390 méhcsalád. A szovhozt a legkorszerűbb technikai felszereléssel látták el. Minden brigád rádióvevő- és leadókészülékkel rendelkezik és óránkint adnak jelentést munkájukról. Felejthetetlen látvány volt, amint egy népviseletben lévő öreg paraszt biztos kézzel igazította a készüléket. A legjobban az az üzemegység tetszett, amely 2200 hektáron terül el és mindössze 23 dolgozó végez el rajta gépekkel minden munkát. Ebben a szovházban úgy éreztem magam, mint Gulliver az óriások országában . Az augusztusi nap egyre alacsonyabban süt be az ablakon. A levegőt a vacsora illata tölti be. A vontatók méltóságteljes lassúsággal gördülnek be a gépszínbe .. Hatalmas alkotások — Még csak annyit — mondja Kelemen elvtárs —, hogy láttam a Moszkva—Volga-csatorna építkezéseit is. — A visszaemlékezés egy pillanatra megállítja a szavát. — Hatalmasakat alkot a szovjet nép! Az egyik ott dolgozó elvtárs azt mondta búcsúzásul: mostani ötéves tervünk végén, amikorra elkészül a csatorna, a Dunán, a Fekete-tengeren, a Volgán keresztül hajón utazhatunk Budapestről Moszkvába. Kelemen elvtárs zömök, vörösesbarna hajú ember. Magávalragadóan beszélt, az élmény forrósítja szavait. A felszabadulás előtt nem volt földje. A földosztás után már négy holdon nézhetett végig büszkeséggel: az enyém, nekem terem. Most meszszebbre néz: négyezerholdas gazdaságot vezet. A Szovjetunióban tett tanulmányútja még tágabbra nyitotta látóhatárát! Az emlékek, gondolatok zaja, amelyek most eltöltik, nemcsak a múltba vezetik vissza, hanem előremutatnak, teremtenek, alkotnak, valósággá válnak. Visszagondol a tegnapi élményre és a holnapot látja... (b.) 3