Világosság, 1951. október-december (7. évfolyam, 229-304. szám)
1951-11-10 / 263. szám
SZOMBAT, 1951 NOVEMBER 10. Világosság A LAZA MUNKAFEGYELEM AKADÁLYOZZA A TERVTELJESÍTÉST Tanuljanak a budapesti üzemek is Rákosi elvtárs tatabányai beszédéből Az Aluminiumárugyár csiszolóműhelyében két sztahanovista dolgozott egymás mellett. Az egyiknek, Janó elvtársnak az volt a rossz szokása, hogy mindig 5—10 perccel előbb abbahagyta a munkát. Ennek következménye teljesítményében meg is mutatkozott: 10—20 százalékkal lemaradt szomszédja mögött. Az aépszervezet titkára a népnevelőértekezleten kiszámította a népnevelők részére, mennyi termeléskiesést jelent, hogy Janó elvtárs naponta 5—10 percet elvesz a munkaidőből. Megállapította azt is, hogy Janó elvtárs évente egy öltöny árával károsodik a napi néhány perc miatt, ugyanakkor másokat is megkárosít, rontja azoknak eredményeit. A legfontosabb: a nevelőmunka Az elveszett percek tervünk megvalósulását akadályozzák — a tervteljesítésért folyó küzdelemben tehát igen jelentős a szerepe a munkajegyelem megszilárdításának. Ezért hangsúlyozta Rákosi elvtárs a tatabányai bányásztanácskozáson a munkafegyelem megszilárdításáért folyó harc fontosságát. És amit Rákosi elvtárs a bányászoknak mondott , az vonatkozik a budapesti üzemekre is. A Budapesti Pártbizottság legutóbb megvizsgálta a munkafegyelem állását a XIV. kerületben. „A mi elvtársaink, pártfunkcionáriusaink a bányákon belül és a bányákon kívül eddig nagyon kesztyűs kézzel és kényszeredetten nyúltak ehhez a kérdéshez, ha egyáltalán hozzányúltak” — mondotta Rákosi elvtárs a munkafegyelemről. A XIV. kerületre is áll ez a megállapítás. A kerületi pártbizottság és az üzemi pártbizottságok, ha foglalkoztak is a munkafegyelemmel, mellékkérdésként kezelték, más ügyekkel együtt tárgyalták. A kerület legtöbb üzemében a pártszervezetek nem látták eléggé hatásos fegyvernek a politikai nevelőmunkát a munkafegyelem megszilárdításáért folyó harcban, lebecsülték ennek jelentőségét. Az üzemekben inkább az adminisztratív módszerekre fektették a súlyt. A 3013-as vállalatnál minden egyes visszaeső igazolatlanul mulasztónak levonták szabadságidejéből a mulasztott időt, azonkívül pénzbírsággal sújtották. Szeptemberben nyolc viszszaeső fegyelemsértőt elbocsátottak. Ezek az intézkedések azonban általában nem párosultak nevelő, felvilágosító munkánál. És egyedül az adminisztratív módszer nem hozhat tartós eredményt! Nem lehetnek eredményesek az olyan büntetések , mint például a telefongyáriak, ahol számos dolgozó nem is tudta, miért kapta a büntetést. Mutassanak példát a kommunisták Rákos■ elvtárs rámutatott arra, hogy „mi a fegyelmi rendszabályoknál hasonlíthatatlanul fontosabbnak tartjuk, hogy a bányászok között — és hozzátehetem, egész dolgozó népünkben — kifejlődjék és megerősödjék az öntudatnak, a fegyelemnek az a légköre, amely a hanyagokat, a lustákat, a lógósokat magától megbélyegzi..Ehhez azonban szívós nevelőmunka szükséges. S hogy mennyire hatásos a felvilágosító muka, azt az Aluminiumárugyár példája is mutatja: a jó agitációs módszerek nagyrészben hozzájárultak athoz, hogy a gyár szeptemberben 112 százalékra teljesítette tervét. Megállapította a vizsgálat azt is, hogy a mulasztók, a fegyelmezetlenek 30—35 százaléka párttag. És igen kevés esetben fordult elő, hogy az üzemi szervezetek az ilyen párttagot taggyűlésen, aktívaértekezleten, vagy pártfegyelmi úton felelősségre vonták volna. „Elsősorban a kommunista párttagoktól és funkcionáriusoktól kell megkövetelni azt — mondotta Rákosi elvtárs —, hogy mindenütt, termelésben, a fegyelemben, a versenyben példamutatóan élenjárjanak.” Nem lehet példakép az olyan kommunista funkcionárius, mint Meder elvtárs, a 3013-as vállalat műhelybizottsági titkára, aki havonta kétszer - háromszor hiányzik igazolatlanul., A kommunistáké a döntő szerep a munkafegyelem megszilárdításáért folyó küzdelemben is. Éppen ezért tárgyalják meg a■ párt csoportok a kommunisták példamutatását a munkafegyelemben, egy-egy csoporttag jó vagy rossz viszonyát a munkához. Az üzemi pártszervezetek vonják felelősségre azokat a kommunistákat, akik fegyelmezetlenségükkel akadályozzák tervünk megvalósulását, akik rossz példát mutatnak. A példamutatás mellett az eddiginél sokkal fokozoottabb kevelőmunka is vár a kommunistákra. Segítsék ezt a harcot az üzemvezetők, művezetők azzal is, hogy megadják a későn jövők, igazolatlanul mulasztók nevét a párt- és szakszervezetnek, hogy felkereshessék a fegyelmezetleneket és foglalkozhassanak velük. A politikai nevelőmunka azonban nem korlátozódhat csak a fegyelmezetlenséget elkövetőkkel való foglalkozásra. Induljanak harcba a párt- és szakszervezetek a fegyelmezetlenségek megelőzéséért is szívós, állandó felvilágosító munkával, szemléltető módszerekkel, a helyenként megmutatkozó „bratyi”szellem leküzdésével. Mondják el a népnevelők, szégyent hoz üzemére az, aki mulaszt vagy késik, mert ezzel okozója lesz a tervlemaradásnak és amely üzem lemarad a tervvel, az megszegi a törvényt. Fontos, hogy a pártbizottságok ne tartsák mellékes kérdésnek a munkafegyelem ügyét: tárgyalják meg rendszeresen és ellenőrizzék az ezzel kapcsolatos határozatok végrehajtását. A munkafegyelem megszilárdításával vigyük győzelemre az 1951. évi tervet! A Vili. osztály segít magán A Hetedik osztályban kezdtük a .fi- zika-tanulást. Lendülettel kezdtünk , hozzá, mert érdekesnek látszott. A kezdeti lendület azonban hamarosan alábbhagyok A.,flajt$§ok,.^hanyagolták a fizikát, egyre szaporod-' takk az elégtelen feleletek. Fizikatanárunk, aki egyben az úttörőcsíjjat vezetője is, hiába készítette minden szabad percében a kísérleti eszközöket, kevés volt. Nem tudtunk minden kísérletet elvégezni, ami szükséges lett volna. Most a VIII. osztályban még nehezebb lett a helyzet,, még jobban kellettek volna az eszközök, de az elektromossághoz még kevesebb volt, mint tavaly a mechanikához. Az elégtelenek ismét szaporodni kezdtek. Csapattanács elé vittük a kérdést és megtárgyaltuk alaposan. , Megállapítottuk, hogy az eszközök hiánya megnehezíti a munkát, mert ha minden szükséges kísérletet el tudnánk végezni, könnyebben menne a tanulás. Eszközöket kell tehát készíteni. Eddig csak tanárunk készítette számunkra, de neki nagyon kevés ideje és még kevesebb anyagja van. Mi az anyagot meg tudjuk szerezni, ha minden pajtás jól körülnéz otthon a lomok között és időnk is több van. A csapattanács engem bízott meg azzal a feladattal, hogy anyaggyűjtést hirdessek az iskolában, sőt a fajtanácselnökök azzal a javaslattal fordultak a csapatvezető pajtáshoz, hogy hirdessen versenyt az őrsök között, amelyik őrs a legtöbb anyagot gyűjti, az jutalomban részesül. Ezt Dalles pajtás meg is tette. A versenyből a mi osztályunk került ki győztesen. Most már volt elég anyagunk, nekiláttunk a kísérleti eszközök készítésének. Dallos pajtás elgondolásai alapjján egymás után készültek el a különböző kísérleti eszközök. Szódásüveg csövéből folyadéknyomás mérő lett. Rossz fejhallgatóból és telefonkonnektorból villanymotor modell, amely éppen úgy működik, mint a nagy, s emellett minden része jól látható. Rossz ébresztőórából és rossz villanycsengőből távírókészülék, stb. Jól segített bennünket a fizikakönyv is jól látható ábráival, leírásaival. November 7-ére, a világ dolgozóinak nagy ünnepére, mint minden dolgozó, mi is megtettük felajánlásunkat, hogy fizikai szertárunkat felszereljük a legfontosabb kísérleti eszközökkel. Ezt teljesítettük is. Meglett munkánk eredménye. Amiről az órákon tanulunk, azt tanárunk kísérletileg be is mutatja, így már sokkal élvezetesebbek lettek fizikaóráink. S ami még ennél is fontosabb, könnyebb is, mert könnyebben tudjuk megtanulni azt, amit látunk, mint amiről csak hallunk. A pajtások egymás után javítják ki elégtelen osztályzatukat. Mi, akik a munkából kivettük részünket, büszkén mondhatjuk, hogy amit felajánlottunk, becsülettel teljesítettünk. Bielik László, VIII. osztályú tanuló, III., Bécsi úti Alt. Isk. Várkonyi Jenő, Sáth Antal és Németh László pajtások hulladékanyagból keresik ki a kísérleti eszközökhöz az alkatrészeket. sít.HVDinÁÍTUÍ Nemrég adtunk helyet lapunkban Csikós Ferenc tanácstag, levelezőnk panaszának, amelyben a jegyelosztás hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Ezzel a panasszal kapcsolatban a belkereskedelmi minisztérium arról értesít, hogy a 69. számú jegyfiók ügymenetében valóban komoly hiányosságok vannak. A hibákat elkövető Bársony Gyulánét és Gracza Szilárdnét felvilágosították arról, hogy hanyag munkájukkal mennyi bosszúságot és munkakiesést okoztak a dolgozóknak, másrészt figyelmeztették, hogy a jövőben hasonló hibákért szigorúan felelősségre vonják őket. A Posta figyelmébe! Az elmúlt vasárnap délelőttjén a következőket tapasztaltam a nyilvános utcai telefonfülkékkel kapcsolatosan. A János-kórházi villamosmegállónál a telefont leszerelték, tehát a fogaskerekűhöz mentem, azonban sem ott, sem a Széll Kálmán téren nem tudtam telefonálni. Az István-kórház előtt két állomás nem működött, de nem volt jó az István-kórházi készülék sem. Tovább nem próbálkoztam, de helyes lenne, ha a Posta jobban ellenőrizné a telefonfülkék üzemképességét. Ferenczi Endre a Ferumion dolgozója. 104 milliárd kilowattóra áram „Nagy sikereket értünk el országunk villamosításának fejlesztése terén. Ebben az esztendőben 104 milliárd kilowattóra villamosenergiát fejlesztünk, ez több mint Anglia és Franciaország villamosenergia termelése együttvéve" — mondotta L. P. Berija elvtárs, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökhelyettese a moszkvai városi szovjetnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésén. 104 milliárd kilowattóra árammal 100 éven keresztül lehetne ellátni Budapestet. OTTHONRÓL - HAZAJÖTTEK! Vadász Gyula, a ferencvárosi KÖZÉRT fiatal bevásárlója, elgondolkozva ballagott hazafelé. Még mindig zúgott egy kicsit a feje: ez a délutáni DISZ-gyűlés komoly próbára tette. Annyi probléma merült fel, anynyi kérdésre kellett választ adnia, hogy ... no, de most már minden rendben van. Ahogy visszagondol az elégedetten távozó tagságra, még el is mosolyodik egy keveset... —... hopp, már itthon vagyok — tekint körül meglepődve és nekivág a lépcsőnek. Édesanyja titokzatos arccal, áruló könnycseppel a szemében, fogadja: ,,Valami meglepetést tartogatok a számodra, kisfiam!’' — és egy összehajtott papírlapot nyom a fia kezébe. Ahogy rápillant a papírra, mintha elveszítette volna a józan eszét, derékon kapja könnyeit törölgető édesanyját és körültáncolja vele a kis szobát. — Megjött az engedély, katonatiszt leszek —, énekli tele torokkal és ugrál, bolondozik tovább. — Ejnye, ejnye, Gyuszikám — csóválja a fejét Vadász mama —, legyen eszed, inkább értesítsd apádat, hiszen holnap délben már ott is kell lenned! A józan, korholó hangra lecsitul a fiú és nekiül a levélírásnak, majd utána lázas csomagolásba kezd. — Hol a másik nadrágom? Melyik cipőmet vegyem fel? Jaj, azt se tudom, mi mindent kell magammal vinnem! A gondos anyai kéz segítségével lassan-lassan minden szükséges holmi előkerül, az idő is eljár közben és Vadász Gyula, aludni tér. Bizony, jó sokáig forgolódik álmatlanul, de végül is legyőzi a fáradtság. Másnap déli tizenkét óra. Csillogószemű, kipirult arcú fiúk, egyforma katonaládákkal, nagy bőröndökkel a kezükben, ismerkednek egymással. Ismerős hang szólítja meg Vadász Gyulát a zsibongó tömegből: — Hát te, öcsi, hogy kerülsz ide? — No, nézd csak, a „Művész”?! Te is gyalogos tiszt akarsz lenni? A „Művész", rendes nevén Kristóf Feri, szobafestő szakmája miatt kapta a becenevet, boldogan öleli át régi barátját és szokásához híven, tréfálkozik vele: — Hogy’ fog állni rajtad az egyenruha? El sem bírod a nagy csizmákat! Még most fényképeztesd le magad, mert azután nem fog rádismerni a ,,kisleány". ... Kemény vezényszó szakítja félbe a két barát tréfálkozó beszédét: „Sorakozó!" A fiúk sietve négyes sorba fejlődnek, az alhadnagy elvtárs újabb vezényszavára pedig megindulnak a laktanya felé, melynek szélesre tárt kapuja mintha hivoga■*tóan intene. — Csak gyertek, gyertek elvtársak, mintha hazajönnétek!... Vidám nótaszóval érkeznek új otthonukba, csendesen, meghatottan hallgatják a politikai tiszt elvtárs üdvözlő szavait és az „oszolj" után szinte repülnek a régi növendékek felé. Száz kérdés cikázik a levegőben, alig-alig győznek rá válaszolni az „öregek”: — Persze, hogy még ma beöltöztök .. nagyszerű a koszt... van kantin is... — Irány a körlet! — hangzik az újabb parancs, végetvetve az első „rohamnak” és mindannyian megindulnak a szobák felé. Ragyogó rend, tisztaság, hófehér falak, színes dekorációk, jelmondatok ... Amint feltárul az első hálóterem ajtaja, Vadász Öcsi boldogan súgja barátja fülébe: — Látod ezt, Ferikém? Nem is gondoltuk volna, hogy milyen barátságos helyre kerülünk. ... és a két fiú egymást átkarolva, átlépi a küszöböt. .. Otthonról... hazajöttek! Tamási Pálőrvezető 5 SZAKMUNKÁSOKAT ÉS IPARI SEGÉDMUNKÁSOKAT KERESNEK A VÁLLALATOK Északpesti Fűszer és Édességkereskedelmi Vállalat segédmunkásokat felvesz. Üzemi étkeztetés és munkásszálló biztosítva van. Jelentkezés: Budapest, V.H., Szentkirály u. 8. sz. Személyzeti Osztály. A FŐZÉRT Nagykereskedelmi Vállalat keres burgonyaválogatásra női munkaerőket. Jelentkezés: IX., Nagyvásártelep, Munkaügyi Osztályon. , A Fővárosi Köztisztasági Vállalat alkalmaz azonnali belépésre női úttisztítókat. — Az úttisztítók alapórabére 2,16 Ft., ehhez járul a mindenkori prémium és hat heti munka után téli ruha, mikádó, bakancs, sapka és kesztyű-ellátás. Jelentkezés: Budapest Vili., Kun-u. 8. sz. A Fővárosi Gázművek nő- és segédmunkásokat felvesz. Jelentkezés: Budapest, Vili., Köztársaság tér 20. sz. Munkaügyi Osztály. Férfiakat kocsisnak, úttisztítónak, nőket bordélyosnak és úttisztítóknak felveszünk. Vili., Fővárosi Köztisztasági Vállalat Vili., Kun-u. 8. Munkaerőgazdálkodási csoport. Férfi — női munkásokat felveszünk állandó rakodási munkákra. (órabér 2.38 Ft.) Rakodási Vállalat Váci út 8. Nyugatinál. Takarmányforgalmi Vállalat IX., Soroksári-út 24. Ki- és betároláshoz munkavállalókat keres. Jelentkezés 8—4-ig. Az Építőgépjavító Vállalat felvesz állandó munkára esztergályos és géplakatos szakmunkásokat, gyakorlott műszaki ellenőröket és férfi segédmunkásokat. IX. ker Soroksári út 150. Kádáripari szak- és segédmunkások állandó jellegű munkára azonnal felvétetnek. Jelentkezés: Mechanikai Hordógyár Budapest, X., Liget u. 6. sz. Szállítómunkásokat, kőműves szak- és segédmunkásokat, építési kalkulátort, átképzésöket felveszünk. Jelentkezni lehet: Üzletépítési és Berendező Vállalat, Budapest, IX.( Máriássy u. 4—6. Férfi segédmunkásokat és szakmunkásokat korlátlanul felveszünk. Jelentkezni lehet: XIII., Hun-u. 4/b. Könnyű Vasszerkezetek Gyára. Gyakorlott kötöttáru javítónőket állandó munkára felveszünk Selyem- és Gyapjúárugyár XIII., Váci-út 177. sz. Kárpitosokat felveszünk Buda-Pesti Kárpitosüzem IX., Marton u. 1 Budapest, Jelentkezni 7—4-ig a portánál. A Bőrtex Cipőgyár (X., Korponaiút 1/a) 4 cipőipari segédmunkást, 2 udvari segédmunkást (egyik fűtéshez is értsen), felvesz. Segédmunkásokat és hentes szakmunkásokat azonnali hatállyal felvesz Budapesti Sertésvágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat Budapest, IX., Gubacsi út 6. sz. A Bőr- és Szőripari Vállalathoz férfi és női munkavállalókat felveszünk, IX. ker. Gubacsi út 29. sz. A Földalatti Vasútépítő Vállalat keres felvételre férfi és női segédmunkásokat és keszon-munkára férfi dolgozókat. Jelentkezni lehet Budapest, V., Guszev utca 9. (volt Sas u.) Pénzügyekben jártas, vezető könyvelőket keresünk vidéki vállalatainkhoz. Jelentkezés: hétfőn 8—10-ig V., Bécsi utca 5. Ill. em. Ipari üzem keres azonnali belépésre, rozsdamentes acél és alumínium megmunkálásában jártas rézműves segédeket, lemez munkában jártas lakatos és kazánkovács segédeket, továbbá gyakorlott villanyhegesztőket és vasesztergályosokat. Jelentkezés: Kutatási Eszközöket Gyártó Vállalat, Budapest, IX., Soroksári út 115. Segédmunkásokat fizikai munkára felvesz, Anilin és Vegyitermék V., Gorove u. 3. „Most, hogy új vezetőséget választottunk, egy emberként állunk mögötte, hogy sikerre vigyükazokat a feladatokat, melyeket pártunk, Rákosi elvtársunk elénk tűzött ” Papp Bálint sztahanovista üvegcsiszoló (Üvegezési Vállalat) leveléből