Világosság, 1952. január-március (8. évfolyam, 1-77. szám)
1952-01-02 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAMA , ARA 00 FILLER SZERDA, 1952 JANUÁR 2. IX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ELŐRE AZ 1932. ÉVI TERV GYŐZELMÉÉRT így indult a munka üzemeinkben a harmadik tervév első reggelén A csepeli Martin brigádjai versenyszerződést kötöttek április 4-e tiszteletére Reggel hét óra. A Rákosi Művek Martin-üzemében ezekben a percekben egyre fokozódik a munka üteme. A Martin dolgozói ezzel a lendülettel köszöntik az 1952-es térvesztendőt és a fokozott munkával bizonyítják be, hogy az újesztendő első percétől kezdve a legjobb eredményeket fogják elérni. Az I. kemencénél Fessler Péter munkaérdemrendes sztahanovista olvasztár irányítja a munkát. Figyelmesen nézi, hogyan olvad az I. kemencében az acél, mikor kezdhet hozzá brigádjával ebben az esztendőben az első csapoláshoz. „Olyan lendülettel akarunk dolgozni, mint az elmúlt év végén — mondja — de sokkal nagyobb rendben, sokkal szervezettebben." A múlt év utolsó napján a Martin brigádjai már új versenyszerződést kötöttek április 4-e tiszteletére. A mai naptól kezdve brigádja is brigádnaplót szetet, amelybe bevezeti, milyen állapotban adták át a kemencét a következő műszaknak, milyen rendben hagyták a kemence környékét. „Ezekben a hónapokban — mondja Fessler elvtárs — havi operatív tervünkön felül 80 tonna Martinacélt akarok brigádommal adni népgazdaságunknak. Ha továbbra is ilyen folyamatos lesz az anyagellátás, ez a fogadalom is valóra válik.” Fessler elvtárs az elmúlt év utolsó hónapjában már két óra 45 perces atlagidőt is elért. Most ezt az eredményét is túl akarja szárnyalni Amoszov tti társ szovjet gyorsolvasztás módszerének alkalmazásával. „Ha ezt a módszert elterjesztjük itt a Martinban — mondja — ebben az évben minden eddigit felülmúló eredményeket érünk el.*’ Nyolc óra után veszi az első próbát a brigád. Az I. kemencében úgy olvad az acél, hogy már 9 óra körül hozzákezdhetnek az első csapoláshoz. A IV. kemencénél Jónás Ferenc elvtárs, sztahanovista olvasztár a versenyről beszél. „Ha ebben az esztendőben — mondja — mindjárt az első napokban teljes erővel kezdünk hozzá a munkához, a Martin az 1952-es évi tervét is győzelemmel fogja befejezni. A Martin brigádjainak versenye biztosítani fogja ezt a győzelmet. A Gyapjúmosóban nem volt későnjövő Ma hajnalban — fél hat óra tájban — már sietős léptek hallatszottak a Kárpát-utca, a Pannonia utca környékén. Még égnek a villanylámpák az utcákban, a gyár fölött piros színnel világít a Duna felé az ötágú csillag. A környező utcákból a Magyar Gyapjúmosó és Ktnomposztógyár dolgozói igyekeztek munkahelyükre. Ma reggel kezdődött az 1952-es tervév. • Gépeket olajoznak a szövőben, anyagot készítenek elő a fonóban, a kártolóban, az előkészítőben. „Boldog újévet!" — hangzik itt is,ott is. Az előkészítőben háromnegyed hatkor már anyagot kér Breier Árpádtól és a munka után érdeklődik Nátházi Margit, a fiatal cérnázó. Püspökladányi földműveslány, két éve dolgozik az üzemben Egy esztendeje pedig sztahanovista. Egyszerű, kedvesarcú fiatal lány, örömmel beszél munkájáról. „Áprilisban tartok a tervemmel. Az alkotmány ünnepére be akarom végezni az 1952. évi előirányzatomat." Arról is beszél, jó munkájával viszonozza, hogy nincstelen napszámosokból tizenkétholdas gazdák lettek a szülei — ő pedig itt lehet és itt maradhat a gyárban, ezerforintos keresetéből gondtalanul élhet. És itt találja majd meg az otthonát. Ez az egyéni terve és a terv együtt valósul, még azzal a tervvel, amelyet cérnázógépén hajt végre az új esztendőben. Sorra gyulladnak a lámpasorok az összes műhelyekben. A langyos, savanykás gyapjúszagú termek megtelnek a dolgozókkal. Horváth Etel elvtársnő, sztahanovista csévélő is a kezdés előtt már húsz perccel bent van. Ő is arról beszél, mit vár az újévtől — „szép új..lakást". —, és arról, hogy ebben az évben még sokkal jobban fog dolgozni, mint azelőtt. Az egykori mezőgazdasági cseléd a békés életet, nyugodt munkáját még gondosabb és magasabb termeléssel akarja megvédeni. Schreiber Frigyes elvtárs helyettes vállalati igazgató már járja az üzemrészeket. A szövőben Balatoni Pál sztahanovista üzemvezető jelenti, hogy minden rendben, elkéső nincs, az előkészítőben Breier Árpád: „Minden rendben, fennakadás nélkül indulunk az új tervévnek.Pontosan hat órakor megindulnak a gépek, mozgásba lendül a hatalmas gyár, hogy 1952- ben még több szép női szövetruha és kabátanyagot, férfiruhaanyagot, posztószövetet adjon a dolgozó magyar népnek. A Vörös Kallag Traktorgyár ifjúmunkásai 6-7 nappal előbb fejezik be januári tervüket A Vörös Csillag Traktorgyár kapujánál ma reggel az üzembe érkező dolgozókat a hangszóró vidám zenével fogadta. Lelkes hangulatban indult a munka a műhelyekben. Megkezdődött az ötéves terv harmadik évéért folyó harc. A tengelyeszterga-műhelyben például munkakezdéskor mindenki a helyén állt. A műhely dolgozóinak legnagyobb része fiatal. Az ifik tudják: idei tervük körülbelül húsz százalékkal magasabb a tavalyinál. Mégis nagy terveket tűztek maguk elé, hogy körülbelül hat-hét nappal előbb befejezik januári tervüket. A műhelyben sebesen forognak a gépekbe fogott munkadarabok, repül az acélkék színű forgács. Az egyik gép fölé Breier Ernő esztergályos hajlik. Fiatal szakmunkás, alig fél éve, hogy felszabadult. Truntorhátsó tengelyeket, esztergál és már az első órában 120 százalékra túlteljesítette normáját. Ezzel magasabb eredményt ért el, mint tavaly bármikor, hiszen a múlt évi átlaga 100 százalék körül mozgott. Ma délután röpgyűlés lesz a műhelyben. Itt beszélik majd meg a dolgozók részletesen januári feladataikat, itt tesznek majd fogadalmat az Új év első hónapi tervének túlteljesítésére. És ma megy el a Csepel Autógyár egyik forgácsoló részlegébe a tengely esztergaműhely dolgozóinak versenyfelhívása. Ezzel a versennyel hozzá akarnak járulni a műhely dolgozói, hogy a Vörös Csillag traktorgyár visszaszerezhesse elvesztett becsületét, elnyerje az élüzem csillagot. Fessler Péter elvtárs, munkaérdemrendes, sztahanovista olvasztár próbát vesz brigádjával az 1-es Martin-kemencéből. A Új áruházat kapnak 1952-ben az újpesti dolgozók A IV. kerületben a Bajcsy-Zsilinszkyút és Árpád út sarkán épül az újpesti Állami Áruház. Már januárban járunk, az építkezés mégsem szünetel. Az építkezés dolgozói felkészültek a téli munkára. Előregyártott vasbetongerendákat használnak fel és egy gőzkazán segítségével előmelegítik a betont is, amellyel így a hideg ellenére is tudnak dolgozni. Az új áruház kétemeletes lesz és mint épület is díszért válik a IV. kerületnek. Eredetileg kozmopolita „skatulya”-típusúra tervezték, de az építész-kongresszus vitája megmutatta, hogy ez helytelen Ezért az épület homlokzatának tervét a szocialista-realista építészetnek megfelelően , megváltoztatják. Az áruház előreláthatólag nyáron kerül átadásra. Nagy könnyebbséget jelent majd ez az újpesti dolgozóknak. Itt mindent megtalálnak. Az áruház földszintjén, az árkádos bejárattól jobbra találjuk majd a játék- és hangszerosztályt. Középen hatalmas árucsarnok lesz ésitt helyezik el a gyermekőrzőt is, ahol a kicsi gyermekekre óvónő vigyáz majd, amíg szüleik vásárolnak. Az első emeleten a rövidáru-, sportszer-, műszaki, lakásberendező-, bútorosztályt állítják fel, míg a második emeleten a férfi és női konfekció, gyermekruha- és cipőosztály áll a vásárolni kívánó dolgozók rendelkezésére. A IV. kerületi dolgozók ezzel a szép új áruházzal ötéves tervünktől kapnak újabb ajándékot. Kormányzatunk gondoskodása ez a múltban elhanyagolt „peremváros", Újpest dolgozói iránt. Távfűtésre használják fel a Margitsziget hőforrásait Az 1951. évi fővárosi tervépítkezések során számos lakással, iskolával, bölcsődével gazdagodott Budapest. Az 1951. évre előirányzott 208 millió forintos termelési tervüket 230 millió forintra teljesítették a Budapesti Városi Tanács építési vállalatai. Számos nagy építkezés, így a békeúti, harmatutcai, a csepeli Imre-téri, valamint az újpesti Hősök-ligeti építkezések mellett ötszáz, háborúban sérült romlakást hozott most rendbe és háromszáz nagylakást osztott meg a Városi Tanács építési osztálya. A dolgozók egészségügyiellátásának érdekében ötven körzeti orvosi rendelőt építettek a főváros területén. Számos iskolát adtak át rendeltetésének, többi között a kibővített IV. kerületi Dózsa György úti gépipari gimnáziumot és a VI. kerületi Izabella utcai élelmiszeripari kibővített gimnáziumot. Az elmúlt év során húsz sporttelepet létesítettek, fűthető öltözőkkel, zuhanyozókkal. Négyszáz személyes munkásszállót is nyitott a Városi Tanács a fővárosi gyorsvasút dolgozói részére a Dombóvári úton és a Tábornok utcában. Ugyancsak folyamatban van a margitszigeti hőforrásoknak fűtésre való felhasználása. A Szent István körút, a Dunapart, a Sziget, és Sallai Imre utca közötti területet kapcsolják be ily módon a távfűtésbe. Sztálin elvtárs távirata K. Ivamotohoz, a Kiodo hírügynökség főszerkesztőjéhez MOSZKVA, január 2. (TASZSZ) Sztálin elvtárs az alábbi táviratot intézte Kiiszi Ivamotohoz, a Kiodo hírügynökség főszerkesztőjéhez, Kiiszi Ivamoto úrnak, a Kiodo hírügynökség főszerkesztőjének. Tisztelt K. Ivamoto úr! Megkaptam hozzám intézett kérését, hogy küldjék újévi üdvözletet a japán népnek. A szovjet államférfiaknál nem hagyomány az, hogy egy külföldi állam miniszterelnöke más állam népéhez forduljon jókívánságaival. A Szovjetunió népeinek az idegen megszállás folytán súlyos helyzetbe került japán nép iránti mély együttérzése azonban arra késztet, hogy eltekintsek a szabálytól és eleget tegyek az Ön kérésének. Kérem, tolmácsolja a japán népnek, hogy szabadságot és boldogságot kívánok neki, hogy teljes sikert kívánok neki a hazája függetlenségéért folytatott bátor harcában. A Szovjetunió népei maguk is átélték a múltban az idegen megszállás borzalmait, mely megszállásban a japán imperialisták is részt vettek. Ezért teljesen megértik a japán nép szenvedéseit, mélységesen együttéreznek vele és hiszik, hogy ép úgy kivívja hazájának újjászületését és függetlenségét, mint ahogy azt annak idején a Szovjetunió népei is kivívták. Kívánom a japán munkásoknak, hogy megszabaduljanak a munkanélküliségtől és az éhbértől, kívánom a közszükségleti cikkek magas árának felszámolását és sikereket kívánok a béke fenntartásáért folytatott harcban. Kívánom a japán parasztoknak, hogy megszabaduljanak a földnélküliségtől és a törpebirtokossággal járó helyzettől, kívánom a magas adók felszámolását és sikereket kívánok a béke fenntartásáért folytatott harcban. Az egész japán népnek és értelmiségének, a japán demokratikus erők teljes győzelmét kívánom, az ország gazdasági élete megélénkülését és fellendülését, a nemzeti kultúra, a tudomány, a művészet felvirágzását és sikereket kívánok a béke fenntartásáért folytatott harcban. Tisztelettel, 1. Sztálin. „Üdvözletemet küldöm és sok sikert kívánok az összes élenjáró magyar dolozássak“ Pavel Bikov újévi üdvözlete magyar barátaihoz MOSZKVA, január 2. Pavel Bikov elvtárs, a gyorsfémvágás Sztálin-díjas szovjet mestere, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tagja, a moszkvai rádión keresztül újévi üdvözletet küldött magyar barátainak: — A szovjet nép az elmúlt évben újabb győzelmekkel járult hozzá a kommunizmus építéséhez, a béke ügyéhez. Nagy sikereket ért el a moszkvai csiszológépgyár, ahol dolgozom. November 7-ére teljesítette évi tervét és most már 1952. évi előirányzatán dolgozik. Műhelyem, ahol a fém hideg megmunkálása folyik, sztahanovista műhely. Igyekszünk úgy dolgozni, hogy szovjet hazánk még erősebb, gazdagabb és szebb legyen. Új eredményeket is sikerült elérnem. November hetedikére, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harmincnegyedik évfordulójára tizenhárom évi normát teljesítettem. Kedves magyar barátaim! Tudom, hogy az elmúlt évben önök is nagy haladást tettek a szocializmus építése terén Magyarországon. Olyan nagy építkezések folynak önöknél, mint a Sztálin nevét viselő vasmű és az inotai November 7 Erőmű építése A magyar munkásoknak és parasztoknak minden okuk megvan, hogy büszkék legyenek az 1951-es év eredményeire. Még jobb munkát kívánok az új esztendőben Picker Ignácnak, az Egyesült Izzó gyalusának, aki elsőként teljesítette ötéves tervét. Üdvözletemet küldöm és további sikereket kívánok az összes magyar élenjáró dolgozónak. További sikereket kívánok Muszka Imre barátomnak. Olvastam a Szabad Népben közölt levelét. Helyes úton jár és én őszintén örülök sikereinek. Barátságom jeléül elküldöm számára „Út a boldogsághoz" című újonnan megjelent könyvemet. Kedves magyar barátaim! Szívből üdvözlöm mindnyájukat a sikerekben eltelt év alkalmából és kívánom, hogy az új esztendőben még nagyobb győzelmeket arassanak a béke és a szocializmus nagy ügye érdekében végzett áldozatkész munkájukban. Ötletes háztartási újítások Olcsó jégszekrényt, mosóteknőt és gyermekbútorokat készítenek hulladékanyagokból Ötletes újításokat mutatott be a Háztartási Faáru Értékesítő Vállalat, a VI. Bajcsy Zsilinszky út 65. szám alatt lévő helyiségében. Hulladékfából olyan változatos és hasznos tárgyakat készítettek, amelyek komoly megtakarítást jelentenek majd népgazdaságunknak. Különösen örülnek majd a háziaszszonyok annak az apró jégszekrénynek, amely nem nagyobb mint egy konyhai szemetesláda, a férőhelye mégis akkora, mint egy háztartási nullás jégszekrénynek és az ára majdnem egyharmadába kerül a réginek: 300—350 forint mindössze és hűtésére 50 fillér ára jég elegendő. Drága, importfából készültek a mosóteknők. Ezen a kiállításon tízcentis darabokból összeállított mosóteknőt és csecsemőfürösztő-teknőt mutatnak be, amelyet úgy állítottak öszsze, hogy száradás esetén sem engedi át a vizet.Nagy fémmegtakarítást jelent az apró fémmel kombinált fakilincs és a gabonalapát, az utóbbit eddig egy darab fából készítették, most egy darabka fém segítségével cserélhető nyéllel oldották meg. Az olcsóbb gyermekágyak és gyermekbútorok benzinpáccal készültek, miáltal azok foltosakká váltak, kátrányfoltok ütköztek ki. Sok kísérletezés alapján faháncsból olyan kitűnő vízpácot sikerült előállítani, amely szép, egyenletes barnára pácolja a fát, s így az apró gyermekbútorok sokkal mutatósabbak és a drága benzint is megtakarítják. Sorolhatnánk még az ötletes újítások egész, sorát, melyek a Gazdamozgalom nyomán készültek és azért is említésre méltóak, mert a Háztartási Faáru Értékesítő Vállalat az első kereskedelmi vállalat, amely a dolgozókkal megbeszélve, hozzálátott az ötletek kidolgozásához és ennek eredményeképen nyithatta meg az ötletes kiállítást.