Világszínház, 1988 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1988-02-01 / 1. szám
FÓKUSZ Az amerikai alternatív színház reprezentánsa: A Bread and Puppet Színház E számunk nagy részét az amerikai alternatív színház témakörének szenteljük. Szerteágazó színházforma gyűjtőfogalma e megnevezés, így két út áll a szerkesztő előtt, ha képet akar adni az alternatív színházakról: vagy a sokféleség illusztrálására ízelítőt ad a különféle célkitűzéseket követő együttesek munkájából, vagy kiválaszt egyet, s annak részletesebb bemutatásán keresztül igyekszik az egész mozgalom lényegét érzékeltetni. Az utóbbi mellett döntöttem. Az alternatív színházak rövid általános körképe után a Bread and Puppet Színház sokoldalú bemutatása következik. Ez az együttes az egyik leghosszabb életű, legjelentősebb és legjellegzetesebb alternatív színház, amelynek közvetett vagy közvetlen hatása az európai kísérleti színházra elvitathatatlan, összeállításunkban nem csupán művészi munkájukat, hanem életüket, gondolkodásukat is igyekeztünk reprezentálni. A Bread and Puppet Színház a változó körülmények között is megpróbál önmaga művészi hitvallásához hű maradni, de az alternatív színházak többsége az évtizedek alatt igen sokat változott; erre utal az összeállítást záró cikkünk, amelyben a Halász Péter vezette Squat együttes legutóbbi produkciójáról számol be kritikusunk. Theodore Shank: Az alternatív színház Az a társadalmi fölfordulás, amely a hatvanas években és a hetvenes évek elején zajlott le az Egyesült Államokban, nem csupán új kulturális mozgalmat hozott fel az uralkodó kultúra mellé, hanem az alternatív színház létrejöttéhez is vezetett. Kezdetben az új színház azokat fejezte ki, akik a különböző társadalmi mozgalmak mögé sorakoztak föl: a polgári jogok, a szólásszabadság védelmezőit, a hippiket, az atomenergia felhasználását ellenzőket, a vietnami háború ellen tiltakozókat, a környezetvédőket, a feministákat és a homoszexuálisokat. Alternatíva volt ez az uralmon levő önelégült középosztály társadalmához képest, mely status quóját esztétikájában, politikájában, munkamódszereiben és technikáiban is igyekezett állandósítani. Az alternatív színházi társulások egy új közönséghez fordultak, sokszor olyan egészen speciális rétegek felé, mint az értelmiségiek, művészek, politikai radikálisok, munkások, feketék, törvénycsavarok, asszonyok vagy épp a homokosok. Új munkamódszereket fedeztek föl, új technikákat és új esztétikai törvényeket, melyek harmonizáltak meggyőződéseikkel, s egyben új színházi elképzeléseik kifejezésére is alkalmasak voltak. Kezdetben az új életstílus adott anyagi alapot e színházak működéséhez. Az alternatív kultúra gyakorlatában nemcsak hogy elfogadható volt az uralkodó kultúra egyetemeitől és kötelékeitől való megszabadulás — a munka és a képzés támogatásának mellőzése egyenesen kívánatosnak minősült. Szükségszerűvé s egyben jelképessé vált az életvitel igénytelensége, a használt ruha, az olcsó közös lakás, a középosztálybeli szülők biztosította pénzen vásárolt élelem, az élelmiszerjegy, a munkanélküli- és jóléti segély. Ahogy telt az idő, egyre több színház kezdett segélyeket kapni magánalapítványoktól és törvényhatóságoktól, az államtól és a szövetségi kormányoktól. Az egyes résztvevők számára a színházi társulatok gyakran totális közösséget jelentettek. E társulatok különösebb szükség nélkül is biztosítottak színházi képzést, ha a résztvevők ilyennel nem rendelkeztek, mert a célok, technikák és az új munkastílus olyan jártasságokat igényeltek, melyeket nem tanítottak az egyetemeken, s nem használtak a régebbi színház i