Világszínház, 1988 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1988-02-01 / 1. szám

FÓKUSZ Az amerikai alternatív színház reprezentánsa: A Bread and Puppet Színház E számunk nagy részét az amerikai alternatív színház témakörének szenteljük. Szerteágazó színházforma gyűjtőfogalma e megnevezés, így két út áll a szer­kesztő előtt, ha képet akar adni az alternatív szín­házakról: vagy a sokféleség illusztrálására ízelítőt ad a különféle célkitűzéseket követő együttesek mun­kájából, vagy kiválaszt egyet, s annak részletesebb bemutatásán keresztül igyekszik az egész mozgalom lényegét érzékeltetni. Az utóbbi mellett döntöttem. Az alternatív színházak rövid általános körképe után a Bread and Puppet Színház sokoldalú bemuta­tása következik. Ez az együttes az egyik leghosszabb életű, legjelentősebb és legjellegzetesebb alternatív színház, amelynek közvetett vagy közvetlen hatása az európai kísérleti színházra elvitathatatlan, össze­állításunkban nem csupán művészi munkájukat, hanem életüket, gondolkodásukat is igyekeztünk reprezentálni. A Bread and Puppet Színház a változó körülmények között is megpróbál önmaga művészi hitvallásához hű maradni, de az alternatív színházak többsége az évtizedek alatt igen sokat változott; erre utal az összeállítást záró cikkünk, amelyben a Halász Péter vezette Squat együttes legutóbbi produkciójá­ról számol be kritikusunk. Theodore Shank: Az alternatív színház Az a társadalmi fölfordulás, amely a hatvanas évek­ben és a hetvenes évek elején zajlott le az Egyesült Államokban, nem csupán új kulturális mozgalmat hozott fel az uralkodó kultúra mellé, hanem az alter­natív színház létrejöttéhez is vezetett. Kezdetben az új színház azokat fejezte ki, akik a különböző társa­dalmi mozgalmak mögé sorakoztak föl: a polgári jo­gok, a szólásszabadság védelmezőit, a hippiket, az atomenergia felhasználását ellenzőket, a vietnami háború ellen tiltakozókat, a környezetvédőket, a feministákat és a homoszexuálisokat. Alternatíva volt ez az uralmon levő önelégült középosztály tár­sadalmához képest, mely status quóját esztétikájá­ban, politikájában, munkamódszereiben és techni­káiban is igyekezett állandósítani. Az alternatív szín­házi társulások egy új közönséghez fordultak, sok­szor olyan egészen speciális rétegek felé, mint az ér­telmiségiek, művészek, politikai radikálisok, munká­sok, feketék, törvénycsavarok, asszonyok vagy épp a homokosok. Új munkamódszereket fedeztek föl, új technikákat és új esztétikai törvényeket, melyek harmonizáltak meggyőződéseikkel, s egyben új szín­házi elképzeléseik kifejezésére is alkalmasak voltak. Kezdetben az új életstílus adott anyagi alapot e színházak működéséhez. Az alternatív kultúra gya­korlatában nemcsak hogy elfogadható volt az ural­kodó kultúra egyetemeitől és kötelékeitől való megszabadulás — a munka és a képzés támogatásá­nak mellőzése egyenesen kívánatosnak minősült. Szükségszerűvé s egyben jelképessé vált az életvitel igénytelensége, a használt ruha, az olcsó közös lakás, a középosztálybeli szülők biztosította pénzen vásá­rolt élelem, az élelmiszerjegy, a munkanélküli- és jó­léti segély. Ahogy telt az idő, egyre több színház kezdett segélyeket kapni magánalapítványoktól és törvényhatóságoktól, az államtól és a szövetségi kormányoktól. Az egyes résztvevők számára a színházi társulatok gyakran totális közösséget jelentettek. E társulatok különösebb szükség nélkül is biztosítottak színházi képzést, ha a résztvevők ilyennel nem rendelkeztek, mert a célok, technikák és az új munkastílus olyan jártasságokat igényeltek, melyeket nem tanítottak az egyetemeken, s nem használtak a régebbi színház­ i

Next