Világszínház, 1989 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1989-01-01 / 1. szám
újrafogalmazni. Kérdéses azonban — s ez a kérdés egyre inkább feltehető lesz —, hogy ez a gengsztertörténet, elszakítva történelmi előképétől, meg tudja-e őrizni színpadi életképességét. Már Brecht is úgy látta jónak, ha minden jelenet végén külön táblán magyarázzák meg az összefüggéseket. Olyan pedagógiai fogás ez, amelytől a mai színházak idegenkednek. És ennek az lesz az eredménye, hogy aki nem járatos a Harmadik Birodalom eseménynaptárában, az nem minden részletében képes élvezni és követni a produkciót, vagyis unatkozni fog. ... Ezért az sem lehet véletlen, hogy Kirchner rendezésének legerősebb pillanatait nem a riválisok intrikáinak bemutatása hozza meg, hanem a nyilvánvalóan parodisztikus jelenetek. Hitler-Ui egy öreg ripacstól vesz leckéket járásból, állásból és a beszéd művészetéből. Sebastian Fischer nem hagyja ki az alkalmat, hogy jó színészként egy roszszat eljátsszon — Franz Mórák pedig mint buzgó és fogékony tanítvány jeleskedik. Lúdbőrzik az ember háta, ahogy azok ketten a Julius Caesarból Antonius beszédének r-jeit megpörgetik, vagy ahogy mi a tipikus Hitler-gesztusok repertoárját egyik pillanatról a másikra használni kezdi. ... Mórák úgy játssza Uit, mint egy igazi pszichopatát: mély depressziójából — úgy hever székében, mint egy rongycsomó - feltámadva minden átmenet nélkül őrjöngő fanatikus lesz belőle, üvölt, csapkod és toporzékol, elragadja az indulat heve. A zárójelenet megfélemlítő. Uj szavait hangszórók erősítik fel, és mindenütt visszhangzanak, amikor bejelenti: az egész világot meg fogja hódítani. Az epilógust Erika Pluhar hangsúlyozottan csendesen mondja el, mint érvényes figyelmeztetést: „Termékeny még az öl, mely őt kihordta.” A Theatertreffen nyitóestje egyértelmű tetszésnyilvánítással ért véget, amely — és ezt a kis fenntartást bécsi vendégeinknek el kell viselniük — inkább a közönség rokonszenvét, mint lelkesedését jelezte. (Május 10.) Günther Grack Megjegyzés: Két indokot hallottam ennek a közepes előadásnak a meghívására. Az első Brecht születésének századik évfordulója, a második bonyolultabb, intrikusabb jellegű, mivel a zsűri Peymann rendezését, A vihart nem hívta meg, szükségesnek látta, hogy színházából egy produkció mégis jelen legyen. Kirchner örök társa Peymann-nak, vele volt Bochumban, vele van Bécsben is; ő dolgozik azokkal a színészekkel, akikkel Peymann nem. Ez a Josef Ostendorf (Galilei) és Rainer Krause (tisztviselő) Brecht Galilei életének moersi előadásában