Világszínház, 1991 (9. évfolyam, 1-4. szám)

1991-01-01 / 1. szám

PÉNZ ÉS MŰVÉSZET Az európai színházak támogatási rendszeréről készült összeállításunk bi­zonyára érdeklődésre talál olvasóink körében. AZ ANGOL SZUBVENCIONÁLT SZÍNHÁZAK VÁLSÁGA Az angol színházak támogatási rendszerének három alapvető pillére van: a központi szubvenció, amit az 1946-ban létrehozott Művészeti Tanács (Arts Council of Great Britain) oszt szét; a helyi önkormányzatok (lo­cal councils) által biztosított összegek; és az egyéni üzleti vállalkozók, szponzorok (private investors) támogatásai. A négy legnagyobb társu­latnak jut a kormánytámogatás legnagyobb része (Royal Shakespeare Company, National Theatre, Royal Opera House Covent Garden, Eng­lish National Opera), de részesedik belőle néhány más londoni székhelyű társulat és a fontosabb vidéki repertoárszínházak is, bár jóval csekélyebb mértékben, a fennmaradó terhet a városi önkormányzatoknak kell visel­niük, vagy - ha hajlandóak erre - a színházzal kapcsolatban álló üzleti szponzoroknak. Ebben a struktúrában nyugodtan működhetne egy sokoldalú, vi­rágzó, kissé talán London-orientá­l­t, de­ alapvető létezési gondokkal nem küzdő színházi kultúra. Az angol napilapok és szakfolyóiratok mégis hosszú cikkeket szentelnek a színházi kultúrájukra leselkedő veszélynek, a szubvencionált színházakat fenyegető pénzügyi összeomlásnak. Borúlá­tásuk odáig terjed, hogy még Ruth Mackenzie, a Nottingham Playhouse optimista, lendületes új menedzser-igazgatónője is így nyilatkozott: „...a legtöbb, amit tehetünk, hogy a katasztrófát megtervezett krízissé alakít­juk.” A probléma okai a gazdaságban kereshetők, vagyis abban, hogy a gazdasági szempontok (félig-meddig kényszerűségből) rátelepednek a 1

Next