Világszínház, 2001 (15. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 1-2. szám

Anglia kegyetlen, hol szentimentálisabb­­ darabokat ír, az itt ismertetett műve talán a „legfogyaszthatóbb". Sarah Kane drámáinak szinte elvisel­hetetlenül nyomasztó, lerázhatatlan képei, deformált (máskor alig megformált) alakjainak zavarba ejtő, sokakat taszító talányossága kezdettől fogva végletesen megosztotta a kritikát és a közönséget: elátkozott szerző és hős volt egyszerre. Két évvel ezelőtti öngyilkossága menthetetlenül kultuszfigurává tette: olyanok számára is hivatkozási alappá vált, akik műveit nem is ismerték. A bemutatók lassacskán mindenütt „beérik" a legendát, végre - a jelek szerint hamarosan nálunk is - a drámák beszélhetnek önmagukért, az írónőt hagyhatjuk békében pihenni. Természetesnek gondoltuk, hogy Kane kis terjedelmű, de nagy erejű életművét itt a lehető legteljesebben mutassuk be. Moira Ruffini a legfiatalabbak egyik legígé­­retesebbike. Talán még első nagy bemutatóján sem esett túl, de a figyelemreméltó Csend (Silence) már világszerte bekerült a dramaturgok olvasónaplójába. A huszonéves Joanna Laurensről ennél több is mondható: legelső drámája, a Három madár remek előadásban aratott egyöntetű és megérdemelt sikert. A kéziraton jószerivel még meg sem száradt a tinta, s a színházi szakma máris toporogva várja a következőt. Soha jobb indulást. Listánk a végéhez ért: a felsorolt szerzők lesznek tehát rövid túránk fő állomásai. Nyílt sisakkal, nyitott szívvel fogadják a hozzájuk látogatót, ők már elvégezték a dolgukat, kitűzték a zászlót. Most az olvasón a sor, hogy a dramaturg­­tanoncok lábnyomait követve megtegyék az odavezető - néha meredek - utat. Előre! Upor László, túravezető Edward Bond: Áldozatok (Jackets, 1990) 2 felvonás, sok szereplő A darab két részből áll, melyeket a szerző további színekre bontott. Az egyes színeknek külön alcímük van, a jeleneteket pedig dalbetétek szakítják meg. Első rész: Falusi fiúiskola a hegyek között a XVIII. századi Japánban. Chiyo ide hozza fiát, Kotarót. A gyerekek közt alig érezhető, hogy a távolban véres belharcok dúlnak. Pedig valójában mindent a háború mozgat: az igazgató - aki titkon ellenálló - ezt az eldugott iskolát kizárólag azért alapította, hogy a trónörököst, a kis herceget elrejthesse. Most leleplezték őt, és a fiúcska fejét követelik. Egyetlen módon lehetne megmenteni a herceget, ha helyette egy másik gyereket áldoznak fel. A falu összesereglett lakosai a herceget keresik a gyerekek között. Árulkodó jelek után kutatnak. Aki nem tud röfögni, ugatni, patkányként morogni - az lehet a herceg. Minden kisdiák röfög, ugat, morog, csak Kotaró ül csöndesen a sarokban. Chiyo, Kotaró anyja kétségbeesetten mondja el: fia édesapjának jutott feladatul a levágott hercegi fej azonosítása. A szerencsétlen apa - hogy ne árulja el a herceget - úgy tesz majd, mintha a trónörökös fejét látná. Chiyo este már hiába megy fiáért az iskolába. Rádöbben: a gyerek mindvégig tudta, hogy fel kell áldoznia magát, s büszkén megtette. Apa és anya most együtt siratja kisfiát, végül azonban megjelenik maga a császár, Kan Shu, és köszönetet mond a család hősiességéért. Második rész: A XX. századi Európa. Újabb polgárháború, újabb áldozatokkal. Mrs. Lewis barátnőjével, Mrs. Tebhammal, és fiával, Phillel éppen lopott ruhákat próbálgat. Belép katonai egyenruhában Brian, Mrs. Tebham fia. A hadsereg vezetője megpróbálja rávenni Briant, hogy áldozza fel magát. A beszélgetést a háttérből Kan Shu, a japán császár figyeli. Phil győzködi Briant, ne térjen vissza a hadseregbe, Brian azonban egyre dühösebb lesz, s a jelenet végén hasba lövi magát. Phil a saját kabátjával takarja be a testet. Később a kanális partján rábukkannak Brian holttestére, s a rendőrségen a véres kabát alapján Phil anyja, Mrs. Lewis, a fiát véli halottnak. Barátnője, Mrs. Tedham igyekszik megnyugtatni őt. A tetem azonosításakor Mrs. Lewis megkönnyebbül: nem Phil fekszik a hordágyon. Mrs. Tebham azonban sápadtan mered maga elé: felismeri a holttestet. Egy hivatalnok - akárcsak a japán császár az első részben - részvétet nyilvánít Mrs. Tebham-nak, s elismerését fejezi ki a hősi halálért. Szűcs Anikó John Osborne: Déja vu (1992) John Osborne 36 évvel a nagysikerű Dühöngő ifjúság után megírta annak folytatását, a Déja vu-t. Jimmy Porter, a dühöngő ifjak emblematikus figurája megöregedve, egy karosszékében ülve szidja korát, a begyepesedett angol társadalmat, és szurkáló megjegyzéseket tesz a körülötte élő emberekre. Jimmy azonban már nem a régi. Igaz, még mindig dühöng, de heves kitörései mintha mesterkéltebbek lennének, indulatos szavai, éppúgy mint kapcsolatai, érdektelenek a közönség számára. Kilencvenes évek, Anglia. Vasárnap van. A nappaliban két őszülő férfi, Jimmy és Cliff újságot olvas, a háttérben Jimmy lánya, Alison, vasal. Jimmy folyamatosan beszél, élcelődik, elsősorban Cliffet ugratja, Alisonhoz ritkán szól. Apa és lánya láthatóan nem szeretik egymást. Beszélgetésükből mozaikszerűen összeállnak az elmúlt évtizedek: Jimmyt elhagyta az első felesége, majd a második, Alison is, utána még kétszer nősült, s e két házasságából egy-egy gyermeke született. Fiát, ifjabb Jimmyt éppen letartóztatták, amiért megkísérelt kirabolni egy templomot. A családhoz tartozik még egy kutya és Teddy, a játékmackó. Úgy tűnik, ez utóbbi a legfontosabb Jimmy (és Cliff) számára: etetik, öltöztetik és minden fontos kérdésben kikérik a véleményét. Cliff is megnősült, neki két fia van. Megjelenik a huszonéves Helena, Alison barátnője. Most már hárman hallgatják Jimmy zsörtölődését, akinek érezhetően sok baja van a mai fiatalokkal. Alison gyereket vár, most eldöntötte, hogy barátjához költözik és megszüli a gyereket, jóllehet apja próbálja rábeszélni az abortuszra. Cliff is elmegy - Jimmy és Helena kettesben maradnak a színen. Jimmy-ből hiányzik a negyven évvel korábbi szenvedélyesség, nyugodt hangon megkéri a lányt, maradjon vele. Amikor Helena igent mond, a férfi megcsókolja. Ismerős kép: a két férfi újságot olvas, a nő, ezúttal Helena, vasal. Ő azonban hamar ráun Jimmyre, aki már őrjöngeni sem tud szóra­koztatóan, és elhagyja. Közönyösen válnak el egymástól. A férfiak melankolikus hangulatban beszélgetnek életükről, magányról és emlékeikről filozofálnak. Jimmy magyarázatot keres az évtizedek óta csillapíthatatlan dühére is: igen, ő így siratja az elfecsérelt időt, az elszalasztott lehetőségeket. Cliff elalszik, csak Jimmy van ébren. És Teddy, a játékmackó, az egyetlen, aki továbbra is hű társa marad. Szűcs Anikó Patrick Marber: Póker (Dealer’s Choice; 1994) 3 felvonás, 6 férfi. A darab szereplőinek élete olyan szorosan fonódik össze a kártyajátékkal, hogy már azt is pókerjátszmaként élik meg. Bármikor elkezdődhet a nyerő széria, csak nem szabad kiszállni. A póker esély a felemelkedésre, de a lecsúszás biztos útja is ez: ha vesztettél, tovább kell folytatnod, hogy legalább a veszteséget visszanyerd. Stephen éttermében minden vasárnap póke­rezni gyűlnek össze a férfiak. Mugsy és Frankie, a két pincér anyagi gondjaik megoldását remélik a játéktól. Sweeney, a szakács, szeretne ezúttal távol maradni, teljesen le van égve múlt heti veszteségei miatt. Stephen, a tulaj, elsősorban azért vesz részt a partikon, hogy itt­­ legalább egy héten egyszer - találkozhasson fiával, Carllal. A játékot hatalmas várakozás előzi meg: már délután csak ez izgatja fantáziájukat, ezenkívül csak a másik nyomorúságán való élcelődés tudja rövid időre lekötni őket. A két vonakodót - Sweeney-t és Carlt - a többiek már-már hiszté­rikusan próbálják meggyőzni, játsszanak ők is. A póker nemcsak a nyerés lehetősége miatt izgatja őket, férfias rítus ez, több, mint szerencsejáték, stratégia és az idegek játéka. Stephen szerint önfegyelemre nevel, ezért is tanította meg fiát pókerezni. Cárlnál azonban visszájára fordult a dolog: kényszeres szerencsejátékos lett. Apa és fia elhidegült egymástól, Carl képtelen apja tanácsai szerint, normális életet élni. Éjfél, az idegek pattanásig feszültek, már csak Világszínház 2001/1-2

Next