Világtörténet, 1964
1964 / 1. szám
ségét és úgy véltem, hogy támadásainkat folytatva, gyorsabban foglalhatjuk el azokat, ha nem csökkentjük csapásaink súlyát egy megindítandó második partraszállás miatt. Sok időt töltöttem Franciaországban és sűrűn tanácskoztam Bradley és Montgomery tábornokokkal a tervezett hadműveletek során bevetendő erőkről és az időzítésekről. A Bradley-nél töltött látogatások igen kellemesek voltak, velem együtt szeretett a legelső vonalakban kóborolni, és ott a csaták minden terhét viselő katonákkal beszélgetni. A háború során számos megbeszélésünket a harcoló csapatoknál tett közös látogatásunk közepette folytattuk. Az őrmester, aki Franciaországban mindenütt velem járt, Sidney Spiegel nevű motorkerékpáros rendőr volt. Személyes ragaszkodása és az a gondosság, amelylyel védelmemre és segítségemre állandóan készen állt, páratlan volt. Nagy gondot fordított katonái külsejére, és bármennyire rossz utakon haladtunk, célba érkezve már ragyogott a motorkerékpárja. Mikor útjaink elváltak, egy hűséges barátot és értékes segítőtársat veszítettem benne. Ebben az időszakban írásbeli, távbeszélő- és rádióösszeköttetésben álltam Bradley-vel és Montgomery-val. Június végén hídfőállásunk még sokkal szűkebb volt, semhogy a legfelső hadvezetőség főhadiszállását Franciaországba helyezhettük volna át; saját parancsnokságomat azonban júliusban áttelepítettem, hogy állandó kapcsolatot tudjak az ott működő vezénylő parancsnokokkal fenntartani. Közben a pozícióharcok, valamint a tartalékok gyarapítása lehangoló lassúsággal folyt, ami az amerikai és az angol sajtóban élesedő bírálatot váltott ki. A cikkek szerzői persze nem ismerték a tényeket. Ha a háború összes eseményei köztudomásúvá válnának, nem volna lehetséges a mindig éber ellenséget váratlan akciókkal meglepni. Ilyen holtpontok idején, amikor a harcoló egységek veszteségeket szenvednek és közben fülükbe jutnak a vezetőikről elhangzott bírálatok is, nehéz a csapatokban a lelket tartani. A helyzetmagyarázók hangját minden zaj és szakasz hallgatta az apró rádiókon, melyek mindig szóltak. Súlyosbítja a helyzetet, ha a rokonságtól hazulról érkező levelek is erről írnak; az újoncok sokkal komolyabban veszik az ilyen híreket, mint a veteránok. Az utóbbiak nézetét pontosan tükrözte egy őrmesterem kijelentése, aki osztagával arra várt, hogy a frontra induljon, így szólt: "Tábornok, ez a munka a