Világtörténet, 1993
tavasz-nyár - Szarka László: A kisebbségi történelem a magyar történetírásban
SZARKA LÁSZLÓ A KISEBBSÉGI TÖRTÉNELEM A MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁSBAN A sokat markoló cím, amely a témakijelölés óta makacsul rám hagyományozódott, akár a versíró számára a rím- és ritmuskényszer, lehetne inspiráció forrása is. De ebben a körben bizony inkább teher, amelynek súlya alól csakis a címben szereplő fogalmak közös végiggondolásának közös igénye szabadíthatna meg mindannyiunkat. Magam mentségéül tehát egyedül annak a régóta esedékes tisztázó véleménycserének a szükségességét hozhatom fel, amelynek időszerűségét, előkészítettségét vagy hasznát éppenséggel még évekig lehet vitatni, de meglehet, közben mi, magyar történészek is felelősekké válhatunk a 72 éve meghúzott - tudjuk miként és miért éppen így megjelölt határvonalak negatív szellemi utóhatásainak feldolgozatlanságáért, a 20. század végi magyar kérdés aktuális és korszerű megfogalmazódásának pontatlanságaiért, illetve késlekedéséért. Nincs szó persze egyetemleges mulasztásokról, hiszen az elmúlt évtizedekben Magyarországon, Erdélyben, a többi szomszéd államban, Nyugat-Európában és a tengerentúlon minden ideológiai kaloda, kelepce, csapda és öncsalás ellenére is születtek maradandó értékű, nemzetközi elismerést arató történeti feldolgozások, amelyek összegéből gondos historiográfiai elemzéssel akár a magyar történetírás magyar kisebbségekről kialakított képét is rekonstruálni lehet. Csakhogy a kezdetben hárommilliónál is több, a legutolsó hivatalos népszámlálási adatok szerint immár viszont csupán 2 770 000 főt számláló Kárpát-medencei kisebbségi magyarság története összességében véve igen haloványan jelenik meg a 20. századi magyar történelemírásban. Ennek a kétségtelen ténynek az okait próbálom az alábbiakban rövidre fogva vitára bocsátani. „Történelmi tapasztalat dolgában «nagyhatalom» vagyunk" - írta Száraz György A történelem birtokbavétele című esszéjében. Azt már mi tehetjük hozzá, hogy e tapasztalatok igazán megnyugtató feldolgozásában, tisztázásában önámítás nélkül, legfeljebb a „fejlődő világ" kategóriájába sorolhatjuk magunkat. Lehet, hogy a két világháború közti belpolitikai fejlemények tekintetében vagy a magyar ötvenes évek tisztázásában, gazdaságtörténetünk kardinális problémáinak feltárásában akár már középhatalomnak is számíthatunk, de például a történeti Magyarország soknemzetiségű jellegét elhomályosítani törekvő korabeli magyar nacionalizmus zsákutcájának feldolgozásában vagy a hárommilliónyi kisebbségi magyar történelmi tapasztalatának birtokbavételét illetően igen súlyos a lemaradás. Ennek egyik alapvető okául a magyar kisebbségekkel kapcsolatos hivatalos magyar politikai magatartás, a két világháború közti magyar irredenta, a magyar revízió témaköreinek szaktudományos eszközökkel valójában szinte teljességgel feldolgozatlan történetét említem. S persze idetartozik az elmúlt negyvenéves periódus, az állampárti internacionalizmus erkölcsi-politikai útvesztőjének, a magyar kisebbségeket évtizedeken át a testvérpártok kénye-kedvének kiszolgáló koncepciónak szakszerű feltárása is. Tudomásul kell ugyanis vennünk, hogy a magyar kisebbségek létrejöttére, illetve 1945 utáni újbóli kialakítására adott magyarországi kormányzati válaszok hitelt érdemlő történeti megítélése nélkül nemcsak a magyar kisebbségi külpolitikáról, hanem a magyarmagyar kapcsolatrendszer tényleges erővonalairól sem lehet valós történeti képünk. Pél-