Világtörténet, 1994
tavasz-nyár - Székely György: Kaffa, a Kaukázus-vidék és Kelet-Anatólia a Hunyadiak politikájában
* Összefoglalva a keleti kapcsolatok alakulását, megállapítható, hogy Hunyadi János kevésbé látványos távlatokban gondolkozott, viszont aktív hadászati elképzeléseiben szomszédos, területileg reálisan átlátható országokban keresett szövetségeseket. Felismerve az olasz városköztársaságok kereskedelmi érdekeivel egybeeső katonai érdekeket, igyekezett a tengeri kikötőket nyitva tartani az Oszmán Birodalom elleni felvonulás céljára. Ennek során sok ismeretet a kereskedelmi szférából szerezhetett. A magyar hadvezér és államférfi ápolta a kis-ázsiai kapcsolatokat, és nem lehettek előtte ismeretlenek a keleti keresztény-oszmánellenes muzulmán kapcsolatok sem. Nemzetközi tekintetben lényegesen megromlott körülmények közt (Bizánc helyrehozhatatlan bukása után) építette ki keleti külpolitikáját Hunyadi Mátyás király. A hadsereg modernizálását a védelemre használta ki és inkább csak diverziós hadműveleteket folytatott, gyakran diplomáciája is kivárásra irányult. Igaz, hogy orientációs lehetőségei leszűkültek. Látókörében rendszeresen ott volt a keleti keresztények és muzulmán oszmánellenes erők ligája, s felértékelődött az antik és kora középkori nevek alá rejtett, valójában felmorzsolódó erők köre. A királyi megbízottak hivatali jellegváltozása és ezzel kapcsolatban a szolgálati érdemek immár fel nem sorolása miatt Mátyás saját keleti diplomatáinak egyéni arculata alig ismert, de bizonyára a diplomáciai utak összeszűkülése is mindjobban kiszolgáltatta a királyt a velencei diplomácia szövevényeinek, és hírek is inkább csak Itálián át kerültek hozzá. A keleti reménybeli szövetségesek elbukása, a fekete-tengeri kikötő ellenőrzésére irányuló utolsó kísérlet kudarca 1485-ben befejezésre késztette a király keleti diplomáciáját az oszmán hatalom hátában. A mozgástér beszűkülése sokat sejtető előjátéka annak, ami Mátyás utódai alatt a fő arcvonallá vált magyar-oszmán fronton - az igazi Perzsia helyreállítása ellenére - bekövetkezett. 13