Világtörténet, 2011

2011 / 3-4. szám - Szemle - Kovács Tamás: Sean McMeekin: The Berlin-Baghdad Express. The Ottoman Empire and Germany's Bid for World Power 1898-1918

VILÁGTÖRTÉNET *2011. 3-4. SZEMLE posztjáról való lemondásához is vezetett. Ez a nevezetes partraszállás Gallipolinál, ahol az egyik stratégiai cél a vasútvonal elérése, s így a „német köldökzsinór" elvágása volt. A vé­res harcokban a Musztafa Kemal vezette csapatok - igaz, német tanácsadókkal és segéd­csapatokkal - végül meghátrálásra kényszerítették az antant erőit. Mindkét fél tisztában volt a harc stratégiai céljával és fontosságával, ennek megfelelően nem is kímélték erőiket. A törökök azonban kedvezőbb helyzetből tudtak védekezni (magaslatokról, beásott állá­sokból), mint amilyenből a britek támadhattak. Végül, de nem utolsósorban volt egy olyan kérdés a térségben, amellyel valójában senki nem tudott mit kezdeni. Ez nem volt más, mint a cionizmus, illetve a zsidó beván­dorlás Palesztinába. A bevándorlók többsége ekkor az Orosz Birodalomból érkezett. A szerző felteszi a kérdést, s eljátszik azzal a gondolattal, vajon a bevándorolt zsidók között kifejtett oroszellenes propagandával német szimpatizánssá, illetve a Török Birodalom hű alattvalójává lehetett volna-e tenni a palesztinai zsidókat. Tény, hogy ez német részről nem történt meg, az antant azonban az 1917-es Balfour-nyilatkozattal nyitott feléjük. A deklaráció célja nemcsak a palesztinai zsidók, hanem az egész világ zsidóságának meg­nyerése volt. A szerző roppant kritikus módon kezeli a Balfour-nyilatkozat létrejöttének hátterét, s idézi azokat az antantdiplomatákat, akik ellenezték azt. A recenzens meglátása szerint a kötet epilógusa, amely egyfajta kitekintés, önmagá­ban is megérne egy monográfiát. Ebben a német, pontosabban a hitleri Németország kö­zép- és közel-keleti stratégiáját vázolja, kiemelten kezelve Törökországot. A német propa­ganda természetesen nem hagyta ki a ziccert, annak felemlegetését, hogy már az előző háborúban is szövetséges volt a két állam, és hogy milyen nagyszerűen harcoltak együtt. A náci propagandából azonban az antiszemita szál nem maradhatott ki. Ugyanakkor szomo­rúan állapítja meg a szerző, hogy a térségben az antiszemitizmus mélyen gyökeredzett. Nemcsak a helyi török, illetve arab lakosság körében, hanem a Palesztinát megszálló britek körében is sokan voltak antiszemiták. Közismert, hogy Hadzs Amin Al-Husszeini jeruzsále­­mi főmufti nem csupán felszólított a helyi zsidó lakosság kiirtására, hanem erre vonatkozó terveket szőve járt Berlinben, és találkozott Hitlerrel, valamint Boszniában segítette a to­borzást az SS-be. A szerző azzal zárja könyvét, hogy az antiszemitizmus nem reakció a zsidó visel­kedésre, hanem egy szisztematikus világnézet - amihez, mint tudjuk, nem is kell zsidó -, s ez a distinkciótétel napjainkban létfontosságú egy történésznek éppen úgy, mint egy politikusnak. Kovács Tamás

Next