Világtörténet, 2015

2015 / 1. szám - A KÖZÉPKORI DIPLOMÁCIA ÉS A SZENTSZÉK - Skorka Renáta: Bevezető

A középkori diplomácia és a Szentszék Az államok közötti hivatalos kapcsolatok szabályozott és dokumentált formája a modern kori diplomácia 19. századi megszületését megelőző időszakokban is léte­zett. Az alattvalók személyének és vagyonának védelmében, a háborús konfliktu­sok tárgyalások útján történő elsimításában, a béke fenntartására irányuló szövetsé­gek létrehozásában eljáró, a hír- és információszerzéssel megbízott követek felha­talmazása a középkorban eseti jelleggel történt, s kirendelésük nem földrajzi régiókhoz, hanem aktuális feladatokhoz kötődött. A középkori hatalmak külpoliti­kája olyan ad hoc diplomaták, főpapok, szerzetesek, kereskedők, értelmiségiek, vi­lági előkelők vállain nyugodott, akikkel szemben természetes elvárás volt, hogy is­merjék és kövessék a diplomáciai protokoll jogi, szokásjogi, valamint kulturális és ceremoniális szabályait. A 13-15. században nem meglepő módon a legkiterjed­tebb diplomáciai kapcsolatokkal a pápai állam rendelkezett, amely a Szentszék alá tartozó hívek, illetve államok ügyeibe gyakran avatkozott be pártfogóként, közvetí­tőként, döntőbíróként, olykor fogadatlan prókátorként vagy intrikusként. E szerep­­vállalások mindegyikére találhat példát és utalást az olvasó a Világtörténet második középkori számának tanulmányaiban. Barabás Gábor két lengyel hercegnő, Viola és Grzymislawa története kap­csán mutatja be, hogy a pápai oltalom intézménye erősítve a Szentatya világi hatal­mát miként szakadhatott ki az egyházi szférából. A pápa a gyámolítandók személyé­nek, illetve tulajdonának és jogainak védelmét szavatolva a protectio gyakorlati meg­valósítását tekintélyes, de nemegyszer egymással érdekellentétben álló egyházi, illetve világi méltóságokra bízta, esetünkben többek között a magyar király fiára. Mi állhatott vajon a magyarországi herceg protektori felkérésének hátterében? Erre a kérdésre is választ keres a Viola opolei hercegnő és Kálmán szlavón herceg című írás. A pápák világi tekintélyükből fakadó kötelességüknek tekintették politikai szándékaik követek útján történő kifejezését és érvényesítését. Ebben a vonatko­zásban a nápolyi és a magyarországi Anjouk 1345-től datálható konfliktusának el­rendezése igazi kihívás elé állította az itáliai ügyekre mindig különös figyelmet for­dító Szentszéket. Nem véletlen tehát, hogy a békítő tárgyalások alkalmával az egy­házfő nevében az egyik legtehetségesebb diplomatája járt el. A legátus 1349. évi kelet-európai útjának részleteit és állomásait Gui de Boulogne magyarországi itine­­ráriuma címet viselő tanulmányában Maléth Ágnes tisztázza.­ ­ Nш >Ш со VILÁGTÖRTÉNET (2015) 1:1 -3

Next