Világtörténet, 2021
2021 / 1. szám
BEVEZETŐ - a hírektől a véleménycikkeken és az úti beszámolókon át egészen a viccekig elhelyezkedő írások, melyek között alig található olyan, amely a Mahátmával szemben komoly kritikát fogalmazna meg, vagy személyét és szellemiségét támadná, mindvégig folyamatos és intenzív Gandhí-recepcióról tanúskodnak. Sági Péter esszéje a 21. századi India Gándhíhoz fűződő, a korábbival szemben jóval ellentmondásosabb viszonyát elemzi: az egyre nagyobb arányban fiatalokból álló társadalomban, amely mindinkább a nyugati kulturális trendek hatása alá kerül, Mahátmá Gándhí alakjának és szerepének megítélése sem olyan egyértelműen kedvező, mint életében vagy közvetlenül halála után, a 20. század derekán. A szerző bemutatja, hogy bár kormányzati intézkedések tűzik zászlójukra alakját, és India-szerte közintézmények, egyetemek, hidak és utak sokasága viseli nevét, a kortárs művészeti alkotások már világosan jelzik a fiatalabb generáció ambivalens viszonyulását Gandhi személyéhez, és talán szimbolikusnak tekinthető, hogy egy 2019-es népszerű rapszám is azt sugallja: a legtöbb indiai manapság elsősorban a portréjával ellátott fizetőeszköz révén találkozik a Mahátmával. Günsberger Dóra azt elemzi, hogy miként emlékezik Pakisztán, az Indiától vallási alapon elválasztott és azt ellenségnek tekintő ország és társadalma a „másik" (bár az 1947-es felosztásig közös múltú) ország történelmi hősére. A szerző először Gandhi Pakisztánhoz fűződő viszonyát, illetve a szubkontinens felosztásáról vallott nézeteit tárgyalja, majd két, a mai Pakisztán Pandzsáb tartományának állami iskoláiban használatos tankönyv vizsgálatával mutatja be a „hivatalos" pakisztáni történelemszemlélet Gándhi-képét. A tanulmány harmadik részében egy online kérdőíves felmérés eredményét ismerhetjük meg, amely rávilágít az egyetemet végzett pakisztáni állampolgárok Gándhíról alkotott - és olykor a hivatalostól eltérő - véleményére. Renner Zsuzsanna írása, felhasználva a Gandhi halálát követően hatalmas tömegben kiadott színes nyomatok tanúságát, amelyeken a Mahátmá szentként, mártírként és isteni megtestesülésként jelenik meg, azt vizsgálja, hogyan alakította ki és ruházta fel populáris mitológiai tartalmakkal a „Gándhí-ikont" az írástudatlan tömegek számára is könnyen megragadható vizuális kultúra. Egy 1948-ban kiadott poszter tüzetes elemzésén keresztül bemutatja, hogy a mezítlábas, ágyékkötős Gándhí 1930 körül végleges formát öltött és az egész világon jól ismert imázsa, amely pontosan megfelel elveinek és habitusának, miként alakult át, és bővült egyre újabb és újabb, de nemegyszer manipulatív elemekkel és jelentésrétegekkel a Mahátmá halála után. Szivák Júlia Gandhi és a film kapcsolatát elemzi. Először vázolja a Mahátmá - meglehetősen negatív - viszonyát a film műfajához és a filmiparhoz, majd bemutatja, hogy Gandhi ideológiája és politikai üzenete milyen módon és miért olyan ritkán jelenik meg az indiai gyártású filmekben, végül azt elemzi, hogy három nagyon eltérő filmben miként jelennek meg Gándhí gondolatai és alakja (Richard Attenborough 1983-as Oscar-díjas Gándhí-filmje, a hollywoodi film konvencióit követő 2006-os Lage Raho Munna Bhai és a Gándhí ideológiai örökségét átértelmező 2002-es Sovades). A filmek alapján igyekszik megragadni Gándhi helyét a modern indiai populáris kül- VILÁGTÖRTÉNET* 2021.1.