Világtörténet, 2021
2021 / 4. szám
SZEMLE átjáró is volt, a velencei hadvezetésnek tehát nemcsak e két, hanem több helyen is alkalma adódott volna, hogy szűk vízen döntő csatára kényszerítse az oszmán flottát. A másik hibás velencei előfeltevés az volt, hogy a törökök harcolni akarnak. Ezzel szemben a pasának esze ágában sem volt, mivel arra törekedett, hogy épségben elérje a kitűzött célt, ahol a szultán vezetésével felvonuló szárazföldi sereg tüzérsége hathatósan támogatni tudja. Daudnak végül sikerült kicsúszni a kelepcéből. Még így sem volt veszve minden velencei szempontból, mivel a Portolongo kikötőjébe menekülő oszmán hajóhad csapdába került. Grimaninak lehetősége lett volna a kikötőben megsemmisíteni az egész hajóhadat, ha már addig azt elmulasztotta. Ehelyett megelégedett a blokáddal, amit viszont az erősödő szél miatt nyolc nap után fel kellett adnia. Az oszmán hajóhad végül elérte a fő célt, Lepantót, ahová közben megérkezett a szárazföldi sereg az ostromágyúkkal. Augusztusban több kisebb összecsapásra került sor, a velencei győzelmek azonban nem feledtették, hogy a hadvezetés csődöt mondott. A török flotta és a szárazföldi sereg hathatósan támogatta egymást, amit a velencei hajóhad nem volt képes megakadályozni. Az 1500-ban megnyíló béketárgyalásokon a szultán több támaszpont átadását követelte, a feltételek azonban elfogadhatatlanok voltak a város számára. A háború folytatódott. A város követeket indított el a segítség érdekében Magyarországra, Franciaországba, Portugáliába és Spanyolországba. A kísérlet nem végződött sikerrel, mivel egyedül Spanyolország, pontosabban az uralma alatt álló Nápolyi Királyság ígért és nyújtott végül valós segítséget. Magyarországgal csupán a következő évre értek be a tárgyalások, melyek eredményeként egy hármas szövetséget hoztak létre a pápaság csatlakozásával. A szövetség azonban nem lépett életbe. A török támadások folytatódtak. Az említett nehézségek miatt és a szövetségkötés ellenére Velence újra tárgyalni kezdett, aminek következményeként 1503 májusában ratifikálták a békemegállapodást (számos, három évvel korábban követelt támaszpontot átadtak). Sovány vigaszt jelentett, hogy spanyol segítséggel sikerült elfoglalni Kefalóniát. A súlyos kudarc nemcsak Grimani alkalmatlanságára világított rá, aki ellen eljárást is indítottak, hanem az egész velencei parancsnoki kar csődjét is napvilágra hozta. Grimani viselkedése és a rossz vezetés demoralizálta a flottát, ennek igazán aggasztó jeleit mutatták a parancsmegtagadások. A flotta súlyos morális válságát csak reformokkal lehetett volna megszüntetni, Moro szerint tengerészeti iskolák nyitásával, ahol megfelelő toborzás után szolgálatra alkalmas legénységet és tisztikart nevelhettek volna ki. Pedig az oszmán háború elvesztése nélkül is elég komor felhők kezdtek el gyülekezni a város fölött... A második fejezetnek, A portugál selyemútnak látszólag nem sok köze van az Itáliában és az oszmánokkal vívott háborúhoz. Még tartott a háború, amikor 1502-ben a Levantéból félig üresen futott be egy hajó, ami megismétlődött 1504-ben és 1512-ben, amikor teljesen üresen érkeztek hajók. A háttérben Portugália nagy sikere, Afrika körülhajózása és India, illetve a Fűszer-szigetek elérése, a fűszer-kereskedelem birtokbavétele állt. A portugálok a megszerzett előnyt és pozíciókat támaszpontok építésével biztosították be. Mindez az amúgy is gazdasági nehézségekkel küzdő Velence helyzetét súlyosbította, és a város - amely 1508-tól élet-halál harcot vívott az ellene megalakult cambrai-i szövetséggel - lassú és keserves hanyatlásának nyitányát jelentette. A kudarccal végződött oszmán háború után és a portugálok előretörését követően elkerülhetetlenül reformokat kellett volna bevezetni, ami azonban nem következett be. Felvetődhet a kérdés, hogy miért kapott helyet a könyvben ez a fejezet. A szerző nyilvánvalóan ezzel is azt kívánta demonstrálni, hogy hiányzott Velencében az átgondolt stratégia és az annak megalkotásához szükséges szellemipszichológiai háttér, ami a bevezetőben említett tengeri kultúra hanyatlásában gyökerezett. VILÁGTÖRTÉNET • 2021.4.