Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1969-10-01 / 5. szám
úgy győzzük le a természet erőit, hogy egyben törvényeit figyelembe vesszük és felhasználjuk. Az idő Vásárhelyi elgondolásait igazolta: a folyó „természetének” megfelelő, a természet erőit felhasználó, ezzel együttműködő szabályozás elvét. A szabadságharc idején megszakított szabályozási és ármentesítő munkák kezdeti kudarcai és későbbi hibái nem a Vásárhelyi-féle műszaki terv és a Széchenyi-féle vízügyi program hiányosságaiból fakadtak, hanem éppen ellenkezőleg abból, hogy a nemzetellenes Bach-rendszer feladta azokat. Az ismétlődő árvízkatasztrófák tapasztalatai, főként az Alföld pusztító árvizekben bővelkedő történelmének egyik legnagyobb katasztrófája, az 1879. évi szegedi árvíz tanulságai egyaránt a Széchenyi—Vásárhelyi-féle vízügyi koncepció helyességét támasztották alá. Az idő Vásárhelyi zseniális tervét igazolta. Amennyire a gazdasági körülmények, a már elkövetett hibák kiküszöbölését lehetővé tették, a Tisza szabályozása jóllehet mai árvízvédelmünket is nehezítő, sok kompromisszum árán, a műszakilag ellentmondó vélemények harcában, helyenként a nagybirtokosok érdekeinek alárendelve, végül is lényegileg Vásárhelyi elgondolása szerint valósult meg és emelkedett azzá az általános érdekű nemzeti üggyé, aminek valójában Széchenyi és Vásárhelyi is szánta. E nagy természetátalakító munka jelentőségét növeli, hogy még a mai gépi technika méreteihez képest is hatalmas földtömegek megmozgatását, az Alföld agrárproletár nemzedékei, főként a Viharsarok kubikosainak tízezrei, túlnyomórészt ősi, primitív eszközökkel, verejtékes kézi erővel, talicskával, bordéllyal hajtották végre. E munka eredményeként a szabályozott folyó pályája 114 mederátvágással, 1419 km-rel — 32 ° C-kal — 964 km-re csökkent. Esése megnövekedett. Az átvágások és a folyót szűkebb mederbe szorító töltések hatására az árvizek szintje emelkedett, de levonulási idejük a szabályozás előtti állapothoz képest lényegesen meggyorsult. A Tisza a szabályozás folytán kialakult helyzetet „elfogadta”, „alkalmazkodott hozzá”. A folyó beágyazódott medrébe. Mind nagyobb biztonságot adó töltések emelkedtek partjain és megjavultak a hajózási viszonyok is. A múlt század nagy vízügyi munkaterve immár valósággá vált. A nagy mű azonban még ma sem befejezett és — a hidrológiai viszonyok változásai, nemkülönben a fokozódó biztonsági követelmények miatt — elvileg soha nem is lehet teljesen befejezve. Egy időben arról beszéltek, hogy a vizek kártételei elleni védelem korszaka lezárult, és azt a vizek hasznosításának időszaka követi. A valóságban a reformkor vízügyi programjának megvalósulásával —• csupán a védelmi munka úttörő szakasza zárult le, hogy helyet adjon az elért biztonságot növelő és egyben a vízhasznosítás széles körű, sokoldalú követelményeit is figyelembe vevő komplex vízgazdálkodásnak. Széchenyinek és Vásárhelyinek messze tekintő terve és előrelátása az árvizek megfékezésén túlmenően csak addig terjedhetett — a fejlődés akkori fokán —, hogy végső célúi a még bőségesnek tűnő vízkészletek öntözéses hasznosítását tűzte ki. Ma már a korszerű vízgazdálkodás feladata a vízkészlet mennyiségi és minőségi védelme, a tervszerű gazdálkodás az ország vízvagyonával, a vízkészlet növelése, megsokszorozása a nagy térségek vízviszonyaira kiható komplex művek révén. A vízgazdálkodás hatóköre kiszélesedett, kiterjedt a népgazdaság valamennyi ágazatának a vízzel összefüggő tevékenységére. Lényegesen megnövekedett az ipari vízgazdálkodás jelentősége. Szintúgy a városok és falvak életében kiemelkedő szerephez jutott, az életkörülmények alakulására közvetlenül ható víziközművek fejlesztése. Ma a társadalmi, gazdasági fejlődés, a műszaki haladás nyomán sokkal tágabb lehetőségek között, magasabb szinten, a szocialista építőmunka feladataival egybefonódva jelentkezik a reformkor vízügyi programjának alapvető elve, Vásárhelyi Pál alkotó életének és nagy művének az a szellemi öröksége is, hogy a vízgazdálkodás különböző feladatait nemcsak egymással, hanem az ország általános gazdasági fejlődésével összhangban, évtizedes, sőt történelmi távlatokban kell megoldani. Ezek az elvek nyilvánultak meg az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán is, amikor Népköztársaságunk törvényhozó testülete megvitatta a vízgazdálkodás helyzetét, fejlesztési célkitűzéseit, értékes útmutatást adott a vízgazdálkodás fejlesztési koncepciójának kidolgozásához, amely a Párt és a Kormány gazdaságpolitikájának szerves része, népünk jólétét, népgazdaságunk fejlődését, országunk további felemelkedését hivatott szolgálni. A vízgazdálkodás feladatai messze túlnőttek már a vizek kártételei elleni védekezésen, bár ennek alapvető jelentősége továbbra is megmaradt, sőt növekedett. A népgazdaság egészséges fejlődése egyfelől lehetővé teszi, másfelől parancsolóan előírja az árvízvédelem gyorsabb ütemű fejlesztését, amit azonban a vízgazdálkodás átfogó, komplex célkitűzései keretében folytatunk. Ennek az elgondolásnak a jegyében született a tiszai duzzasztóműrendszer, a vízlépcsők sorozatának, a folyó csatornázásának koncepciója is, mely az öntözés, az ármentesítés, a folyószabályozás, a belvízrendezés, a víziúthálózat fejlesztése és a villamosenergia-termelés céljait egyidejűleg szolgálja. E nagyszabású terv az elődeink által kezdett munka méltó folytatása. Első nagy, korszerű létesítménye a tiszalöki duzzasztómű és öntözőrendszer, a Tisza-szabályozás megkezdését jelentő első kapavágás után kereken egy évszázaddal megvalósult. Ez a mű táplálja a két nagy mesterséges folyót, a Keleti és Nyugati Főcsatornát, mely az Alföld távoli aszályos térségeire viszi el a Tisza éltető vizét. Épül a Tisza csatornázásának második nagy műve, a Kiskörei Víz 133