Vízügyi Közlemények, 1977 (59. évfolyam)
3. füzet - Kránicz István: A Duna Paks-Zádor (1537-1529 fkm) közötti szakaszának szabályozása
Kránicz István I. A Dunaföldvár—déli országhatár közötti Duna-szakaszon (1560—1433 fkm) végzett folyószabályozási munkák a) A végrehajtott szabályozási munkák E Duna-szakaszon jelentősebb folyószabályozási munka az 1811 — 1825. évek között indult meg. Ekkor a Víz Építő Királyi Bizottság működött, melynek feladata volt — „a Duna folyásának megigazítása Pest, Tolna, Baranya és Bács Vármegyékben, mely a nagy görbülései által, mind a jég járását tartóztatván, mind a' szomszédságokat elöntvén, mind a' hajókázást akadályoztatván, igen káros következtetéseket okozott". (gr. Zichy Ferenc jelentése 1825. november 12.) A Duna akkor az egész szakaszon kanyargós jellegű volt, és helyenként túlfejlődött kanyarulatok alakultak ki, szigetek képződtek a kanyarulatok átszakadásából és az ártéri szűkületek jellegzetes szakaszokat alakítottak ki, amelyek még jelenleg is elkülöníthetők a következőképpen: — Dunaföldvár—Paksi szakasz (1560—1532 fkm), — Paks-Bátai szakasz (1532-1469 fkm), — Báta —Kiskőszegi szakasz (1469 — 1425 fkm). E szakaszokon belül a kanyargósság, a felszíni esés, a középsebesség és a hordalék szemnagysága közel azonosnak vehetők. A Duna-szakasz szabályozása először a kanyarulatok átvágásával kezdődött az 1820-as években, és feltételezhető, hogy az eredeti folyóhossz a felére-harmadára csökken. (Erre vonatkozó pontos adataink nincsenek.) Az utolsó átvágásokat az 1893 —1900-as évek között végezték el a Sükösd—Csanád Koppányi szakaszon, ahol 18 km-rel rövidült le a Duna. Az átvágások következtében az esés megnőtt, mederbeágyazódási folyamat indult meg, amelynek a hatása még most is kimutatható. Az átvágások időszakában kiváló vízimérnökünk, Beszédes József irányította a szakaszon a szabályozási munkákat. Említésre méltó, hogy a legelső átmetszés feltehetően a Paks fölötti, a mai 1533 — 1535 fkm közötti szakaszon az ún. Imsósi átmetszés volt. Ezt követően összesen 23 átmetszést hajtottak végre. A század végén nyilvánvalóvá vált, hogy csupán az átmetszéssel való folyószabályozás nem elegendő, mert a kanyarok újra elfajultak, és esetleg újabb átmetszésre lenne szükség. Így történt pl. a Sirina kanyarban, ahol egy helyen két átmetszést is hajtottak végre, először az 1820-as években majd 1891-ben. Megkezdték ezért a kanyarok kőművekkel való bevédését és az 1900—1904-es években a hossz-és keresztirányú kőművekkel való szabályozást is. A Dunaföldvár—Paks közötti szakaszon az akkori gyakorlatnak megfelelően kétoldali vezetőművekkel, felülről lefelé haladva végezték a szabályozást, nagy mennyiségű kőművet építettek be és még napjainkban is ezek a művek képezik a szabályozás fő gerincét. A nagy vizek szabályozása a XIX. század közepén kezdődött árvédelmi gátak építésével. Az összefüggő gátrendszer a jobb és bal parton a század végére kiépült, természetesen a jelenlegihez képest jóval kisebb magasságra és szelvényméretre. A védgátak erősítési munkáit folyamatosan végzik és e munkák még napjainkban is folyamatban vannak. A kétoldali vezetőművek tulajdonképpen a művek voltak.