Volán Hírlap, 1983 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1983-08-18 / 17. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKl A VOLÁN TRÖSZT VÁLLALATAI DOLGOZÓINAK LAPJA IX ÉVFOLYAM, 17. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1983. AUGUSZTUS 18. Harmincnégy esztendeje már, hogy 1949. augusztus 20-án megszületett a Magyar Népköztársaság legfőbb törvénye, az állami életnek az a jogi fundamentuma, a szilárd alapja, amelyre az új szocialista Magyarország épült. Ez a törvény volt az első, amely összegezve a felszabadulás óta országunkban végbement változásokat, megfogalmazta a népi demokratikus forradalom megvívása során létrejött, minőségileg is új magyar államhatalom jellegét, s rögzítette azokat a jogokat és kötelességeket, amelyeket dolgozó nép hatalma minden állampolgárnak biztosít minden állampolgárától megis követel. Az elmúlt évtizedek arra is megtanítottak bennünket, hogy nincsenek végérvényes győzelmek, lezárult utak, s nincsenek kész és általánosan hasznosítható megoldások, módszerek a szocialista társadalom építésében. Felmerülhetnek látható, vagy előre ki nem számítható gondok, akadályok, a társadalmi, gazdasági haladát átmenetileg, rövidebb vagy hosszabb ideig nehezítő körülmények. A maga urává, gazdájává lett nép a szocialista alkotmány által szavatolt jogokkal, szabadsággal, hatalommal élve a felszabadulás után kilábalt régi gondjaiból. Megszűnt a kenyér hiánya, a munkanélküliség, mindenkinek jutott ruha és cipő, s az évek során, ahogyan gyarapodott az ország, úgy gazdagodott az üzletek kínálata, úgy váltak egyre vonzóbbá a kirakatok. Ma már alig akad olyan lakás, ahol ne lenne rádió, televízió, hűtőszekrény, mosógép, s minden harmadik családban van autó. Hogy ezekkel újabb bosszúságok , alkatrészellátási gondok, a szervizhálózat fejletlensége, zsúfolt utak, gyenge műsor is együttjártak? Ugyan, ki ne vállalta volna ezeket örömmel 1949-ben? De akkor még az ország talpraállításán dolgoztunk éjt nappallá téve. rról a 34 esztendővel ezelőtti országgyűlésről így tudósított az egykori krónikás: „... aligha lehet mélységesebben mai látványt elképzelni, mint ünneplő országgyűlésünket az alkotmány elfogadásának pillanatában. Az ünnepelt alkotmány: az összesű< rntett, lerögzített jelen, s útmutatás a jövőre... Az ünneplő képviselők a hatalomra jutott dolgozó nép képviselői. Az ünneplő közönség maga a dolgozó nép, azok a munkások, parasztok, nők, értelmiségiek, akik legjobbjaikat az országgyűlésbe küldték...”. Huszonhárom esztendővel az első — az egész népnek igazi jogokat adó — alaptörvény megszületése után, 1972. április 20-án már a megváltozott körülményekhez igazodó módosításokról tárgyalt az országgyűlés. Azokról a módosításokról, amelyek utaltak az államéletben, az országgyűlés, a kormány, a tanácsok tevékenységében, általában az állami intézmények munkájában bekövetkezett változásokra. Pontosabban határozva meg az állampolgárok jogait és kötelességeit a szocializmus építésének egy magasabb szintű szakaszában. Az ülésen megemlékeztek — ti az évforduló kapcsán ezt tesszük, mi is — a múltról. Mindenekelőtt a dolgozó magyar népről, amely munkájával, verejtékével és vérével hazánkat, államunkat századokon át fenntartotta, éltette és a fejlődés útján előbbre vitte. Történelmünk mérhetetlen nehézségeinek leküzdéséért, azért, hogy idáig eljutottunk, örök dicsőség és az élők hálája övezze mindenkor az előttünk járt nemzedékeket, s történelmünk jeles személyiségeit, István királyt és Hunyadi Mátyást, Dózsa Györgyöt és Rákóczi Ferencet, Széchenyi Istvánt, Petőfi Sándort, Kossuth Lajost, Táncsics Mihályt és másokat, akik mindenkor a haladás, a nép szolgálatában állottak. Az ő érdemük is valamennyi eredményünk, amelyekre ma méltán lehetünk büszkék. Azon a tizenegy évvel ezelőtti országgyűlésen Kádár János a következőket mondta hozzászólásában: „Szocialista fejlődésünket, a nemzet jövőjét sok tényező együttes hatása befolyásolja. Belpolitikai törekvéseink középpontjában ma az államélet, a szocialista demokrácia továbbfejlesztése áll. Az alkotmány módosítása maga is ennek egyik fontos aktusa. Az alkotmány elveinek teljes érvényesülése nem utolsósorban azon múlik, hogy mennyire sikerül a tömegeket az eddiginél is fokozottabb mértékben bevonni a közügyek intézésébe. Jól tudjuk, hogy ez sem megy még önmagától, egyik napról a másikra. Rajtunk múlik, ezért úgy kell dolgoznunk, hogy a szocialista demokrácia, az együttes gondolkodás és az együttes cselekvés előrehaladásunknak még erősebb motorja legyen, mint eddig volt.” Az évtizede elhangzottaknak szerves folytatása az MSZMP KB július 6-i üléséről kiadott közleményben található meg: „Szocialista rendszerünkben meghatározó szerepe van a népképviseletnek. A dolgozók mindenekelőtt a maguk által választott népképviseleti testületek és képviselőik útján vesznek részt a szocialista állam irányításában, a közügyek intézésében, a társadalmi ellenőrzésben. A népképviseleti testületek — az országgyűlés, a tanácsok — tevékenységükkel az elmúlt évtizedekben hozzájárultak a szocializmus építéséhez, a szocialista demokrácia fejlesztéséhez. Ezt megfelelően segítette választási rendszerünk is. A társadalmunkban végbement fejlődés alapján megérett a helyzet arra, hogy a gyakorlatban bevált elvekre építve továbbfejlesszük a választási rendszert.” A változások — a kettős jelölés általánossá tétele, a pótképviselői, illetve póttanácstagi rendszer bevezetése; az országos jelölőlista életrehívása; az önálló elöljáróságok megalakítása, hogy csak a leglényegesebbeket említsem — célja a népképviseleti testületek társadalmi-politikai szerepének erősítése, a szocialista demokrácia elmélyítése, végső soron az alkotmány érvényesülésének szélesítése, szocialista rendszerünk további szilárdítása. Talán nem ünneprontás, ha a gondokról is beszélünk. Az új kenyér ünnepén meg kell említeni, hogy súlyos aszálykárokat szenvedett az idén az ország. De erőnket demonstrálja, hogy az élelmiszerellátásunk ígérkezik, így is zavartalannak A külgazdasági helyzet még mindig változatlanul kedvezőtlen. De erőfeszítéseink már itt sem múltak el nyom nélkül. Egyre több termékünk állja ki eredményesen a világpiaci megméretés próbáját. Nagyok az adósságaink, és az ezekkel együttjáró terhek. De az elmúlt évben már sikeresen elértük, hogy pozitív külkereskedelmi mérleggel zárjunk, s az idén is minden reményünk fizegven erre. Gondok vannak tehát, de a hozzájuk kapcsolható eredményekről is lehet beszélni. S ezek az eredmények alkotó népünk közös munkájának gyümölcsei, bízva a jövőben, fegyelmezettebb, hatékonyabb, odaadóbb építőmunkával tesszük le naponta voksunkat a haza, a nagy közösség mellett. Árvay Tivadar A Nemzeti egység a boldogabb jövőért MEGSZŰNIK A VOLÁN TRÖSZT, MEGALAKUL A VOLÁN KÖZPONT, ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODNAK A VÁLLALATOK Kedvező félévet zárt a Volán-szakma Augusztus 11-én ülésezett a Volán Tröszt igazgató tanácsa. Az elnöklő dr. Zahumenszky József mb. vezérigazgató rövid tájékoztatást adott a Közlekedési Minisztérium főosztályairól, majd részletesen beszámolt a Minisztertanács előző heti döntéséről. Ennek értelmében a Volán Tröszt az év utolsó napján megszűnik és 1984. január elsején megalakul a Volán Vállalatok Központja (Volán Központ). Az irányítási rendszer korszerűsítése alapján a Volán-vállalatok önálló gazdálkodást folytatnak és közvetlenül számolnak el az állammal. Az önálló Volán-vállatok vezetőit, a Volán Központ vezérigazgatóját és helyettesét a miniszter nevezi ki, menti fel, s gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat. A Volán Központ vezetője egyben az igazgatótanács elnöke. A határozat tételesen felsorolja az igazgatótanács döntési jogkörébe tartozó témákat, és a Volán Központ vezetőjének hatáskörét. Ezek ismertetésére később visszatérünk. Dr. Zahumenszky József bejelentette, hogy a Minisztertanács döntése szellemében szeptember 27—28-án az igazgató tanács elé kerül megvitatásra a saját ügyrendje, a Volán Központ feladata és felépítése, a VR és a vállalatok kapcsolatrendszere és javaslat készül a szolgáltató egységekre is. A szeptemberi, béri tanácskozást megelőzően augusztus 23., 24. és 30-án tájjellegű igazgatói értekezleteken kisebb csoportokban is egyeztetik és pontosítják az elképzeléseket. A Volán Tröszt és vállalatai első féléves mérlegéről dr. Tóth Ferenc terjesztette elő írásos jelentését. Az értékelés megállapította, hogy a Volán-szakma a terv fő feladatait teljesítette, megőrizte a gazdasági egyensúlyát. Az autóbuszközlekedés dolgozói a bázisnál 0,3, a tervezettnél 2,4 százalékkal több utast szállítottak. Az utaskilométer-teljesítmény a bázishoz 95,6 százalékra alakult, amely 100,1 százalékos tervteljesítésnek felel meg. A helyi közlekedés teljesítménye 4,2 százalékkal nőtt, a helyközi viszont csak a korábbi teljesítmény 87,7 százalékát érte el. A menetrend szerinti forgalom fejlesztéséért a május 29-től 270 új járatpár indult és 155 járat hosszabbítására került sor. A forgalom gazdaságosságának javításáért 419 gyenge kihasználású járatpárt leállítottak. A vonalhálózat 24,1 kilométerrel, a megállóhelyek száma 47-tel növekedett. A taxi üzletág a legtöbb vállalatnál megtartotta korábbi pozícióit, az egy gépkocsira jutó teljesítmények kedvezően alakultak. A személygépkocsi-kölcsönzés dinamikusan fejlődött. Az árufuvarozók 87,2 millió tonna árut mozgattak meg, az árutonna-kilométerteljesítmény a bázist 0,9 százalékkal meghaladta. A korábbinál 1,2 százalékkal kevesebb gépkocsival és 3,4 százalékkal kevesebb km-futással érte ezt el a szakma. A benzines kilométerek aránya 47 százalékról 32,8-ra csökkent. Kedvezően alakult a vasútállomási tevékenység is, a Volánt terhelő késett kezelések aránya tovább csökkent. A népgazdasági törekvésekkel összhangban nőttek devizabevételeink. A rubel viszonylatú árbevétel 70,7 százalékkal, a nem rubel árbevétel, dollár egyenértékben, 20,1 százalékkal emelkedett. A vállalati tevékenységből származó teljesítményi érték 490 millió forinttal nőtt. A költségek a bevételnél mérsékeltebb ütemben emelkedtek, a szakma 1606 millió forint nyereséget ért el. A jövedelmezőségi mutató: 16,8 százalék. Az írásos anyaghoz fűzött kiegészítésében dr. Tóth Ferenc a megfontolt készletgazdálkodásra, a bérszínvonal terv szintű alakítására és az állami kötelezettségek határidejének pontos betartására kérte a jelenlevőket. A továbbiakban dr. Horváth Lajos adott tájékoztatást a várható jövő évi szabályzásról, azok kihatásairól. A belföldi távolsági árufuvarozásáról szóló írásos előterjesztés tájékoztatóként került az igazgató tanács elé, amely úgy döntött, hogy az illetékes szakvezetők rendszeres időközönként egyeztessék a vitás nézeteket. Az igazgató tanács egyetértett azzal, hogy a Rába-motorok felújításának intézését, terítését a 19-es Volán vegye át. A 22-es Volánnál létesített gumiraktárral kapcsolatos előterjesztést újra napirendre tűzik — a hatékonysági számításokkal kiegészítve. A javaslat szerint egyébként a 22-es Volán kedvezőbb kiszolgálást nyújt és a konkurrenciánál kisebb árrést számol, így a szolgáltatás kedvező a szakmának. Nagy László Zuhatag A meggyfa meghajol boldogan leheli termékeny illatát a torony égbe tör zordonán kereszttel hősködő Ararat a paraszt homloka csörgedez előtte ropog a faeke áldásért kiáltott Istenhez elapadt csutorás tehene élet van földben és növényben gyárakban vígak a motorok fiatal asszonyok ölében harmatos palánta mosolyog gyártsatok ekéket vasasok parasztok adjatok kenyeret uraim féltsétek magatok ostoros zivatar fenyeget tavaszi haragunk lobbosodj harsogd a dalunkat mérgesen tavaszi szerelmünk lombosod! lepd el a kerteket szélesen tudatunk erősödj csontosodj bennünk az új élet veleje tudásunk gyarapodj bokrosod! legyünk az új élet teteje! i SZEPTEMBER 16-17. Az első Volán ifjúsági napok A Volán-szakmában mintegy 40 ezer fiatal dolgozik. Kevés alkalom adódik a közvetlen találkozásukra, hiszen munkahelyeik az ország különböző pontjain találhatók. Gondjaik, érdekeik, sikereik közösek, ezért igen nagy jelentősége van annak, hogy ezekről időnként országos rendezvényen beszélgethessenek, vitatkozhassanak. E találkozóknak célja a szakmai tapasztalatok kicserélése, a fizikai-szellemi képességeik összemérése, az ifjúsági mozgalom országos jellegű kérdéseinek megvitatása és a baráti kapcsolatok kialakítása. A KISZ-fiatalok feladatairól, terveiről és a közeljövő eseményeiről beszélgettünk a Volán Trösztben Bakos Endrével, a KISZ-szervezet titkárával és Dejcző László szervező titkárral. — A Volán KISZ-szervezetei az elmúlt években is nagy figyelmet fordítottak a helyi politikai feladatok megoldása mellett a társvállalatok KISZ- szervezeteivel és fiataljaival való szorosabb kapcsolat kiépítésére. Az ilyen kétoldalú, véleményünk szerint igen hasznos kapcsolat mellett az országos KISZ-titkári értekezleteken — mely felfogható a Volán-fiatalok képviselői találkozójaként — folyamatosan foglalkoztunk a szakma ifjúságát legjobban érintő kérdésekkel. Itt merült fel, jogos igényként, a fiatalok országos találkozójának gondolata. Első alkalommal, a KISZ KB közreműködésével, a közlekedésben dolgozó fiatalok találkozójára 1982-ben Miskolcon került sor, melynek egyik szervezőjeként kiemelkedő munkát végzett a 3-as Volán KISZ- bizottsága, a vállalat gazdasági, politikai és társadalmi vezetésének támogatásával. Külön kell megemlíteni a szegedi Volán által magas színvonalon megrendezett I. Országos Volán FMKT-Alkotó Ifjúság aktivistáinak találkozóját, melyen az ifjúság termelési mozgalmainak helyét, szerepét, gondjait és továbbfejlesztésének feladatait vitattuk meg. — A KISZ-titkárok országos értekezletein összegeztük a találkozók, illetve rendezvények tapasztalatait. Egyöntetű vélemény alakult ki — melyet állásfoglalásban is elfogadtak a titkárok —, hogy a találkozók hasznosak voltak, megfelelően szolgálták az ifjúsági mozgalom és a szakma célkitűzéseinek végrehajtását. Azonban célszerű a szakmai és a sport-kulturális rendezvények összekapcsolása, amely a programok színesebbé, sokrétűbbé tétele mellett takarékossági szempontokból is indokolt. — Mi történt ezután? — Az említett állásfoglalásoknak megfelelően szeptember 16—17-én kerül megrendezésre az I. Volán ifjúsági napok rendezvénysorozata az 1-es és a 20-as Volán-vállalat KISZ-bizottságainak szervezésében. Külön öröm számunkra, hogy a két vállalat és a tröszt vezetése, a középszervi szakszervezeti bizottság felkarolta és erkölcsileg-anyagilag támogatja a rendezvényt. Az ifjúsági napok helyszínei — a Volán Oktatási Központ, a Volán SC Czabán Samu téri sportpályája — adottságaiknál (Folytatás a 4. oldalon)