Volán Hírlap, 1984 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1984-11-22 / 24. szám

­z enyvesek árnyékában megbúvó, pompás oszt­rák hegyi szállodák fényké­peivel és rövid, magyar nyel­vű leírásával van tele a Vo­­lántourist legújabb utazási magazinja. A honi szöveget azért hangsúlyozom, mert a kiadvány hasonmásával a só­­goréknál is találkozni. Azt mondják, hogy a cso­dás tájak, a viszonylag olcsón kínált szállás és ellátás elle­nére nem túlzottan sokan ér­deklődnek a határainktól 60- 100 kilométerre megtalálható családi penziók iránt. Indok­lásul általában az hangzik el, hogy nyugatra induló honfi­társaink távolabbi, több lát­ványosságot kínáló célponto­kat választanak és kifelé me­net még sajnálják a megállás­ra az időt, visszafelé pedig már fogytán van a háborúhoz — és az utazáshoz — nélkü­­lözhetetetlen kellék ... Azok a kevesek, akik már igénybe vették a családias vendégszeretetet kínáló foga­dókat, nos, azok minden túl­zás nélkül felső fokon szólnak élményeikről, pihenésükről. Véleményem szerint egyet­len szálloda hiányzik az imént már említett katalógusból. Nagysága, üzletvezetésének színvonala miatt én ide sorol­­n­ám a bácsi Stadt Brünnt is, amely sok-sok éve nyújt kel­lemes megpihenést utazási iro­dánk szomszédoló csoportjai­nak. A földrajzi és tájegységi különbözőség ellenére bele­tenném a családias, felüdülést kínáló vendégfogadók hosszú jegyzékébe. A tulajdonos, J. Borek úr és kedves felesége, valóban vendégeinek tekinti a hozzá betérőket. Örömmel üdvözli az ismét jelentkezőket és jut mosoly, kedves szó, a szállo­dában először járóknak is. A szoros és bevált együtt­működés egyik eredménye, hogy az autóscsoportokat kí­sérő nélkül indítja útnak a Volántourist — ezzel is csök­kentve a költségeket. A prog­ramját úgyis mindenki maga szervezi, a szállás és ellátás részleteit, pedig hamisítatlan bécsi kedéllyel és segítőkész­séggel intézik a szálloda mun­katársai, akik már több mint húszezer magyart fogadtak. Kitűnő konyhája, felszereltsé­ge és kedvező fekvése vissza­csábítja azt, aki egyszer igénybe vette vendégszerete­tét. Jó sorsom úgy hozta, hogy éppen két dunántúli csoport tagjaival volt módomban be­szélgetni személyes élményeik­ről, esetleges kívánságaikról. Nem tudom­­ kihagyni: min­denki megemlítette a tányér­ról­­ lelógó borjú-bécsiszele­­tet... Mások az ügyintézés egysze­rűségét, a kiszolgálás gyorsa­ságát, udvariasságát dicsérték. Volt viszont, aki szóvá tette azt, hogy az útikönyvben sze­replő adatok egy része el­avult, s jó lett volna frissebb tájékoztatást kapni az új föld­alattin való közlekedésről, a metró és a villamos jegyárai­ról, a váltás módjáról, a ked­vezményekről. Azután, gondot okozott az is, hogy a múzeu­mok nyitva tartása eltérő és néhányan­ csalódtak a zárt kapuk láttán. Életrevaló javaslatot is kap­tam.­­ Az előtérben elhelyezett nagy várostérkép mellett le­hetne közreadni néhány ma­gyar nyelvű információt a legfontosabb tudnivalókról. Ide sorolták még a­ környék­beli mozik programjának is­mertetését is.­­Nem is olyan régen egyik kedvelt újságunk szappantú­rának becézte a bécsi kirán­dulásokat, mondván a szerző, hogy csak butikokban találko­zott útitársaival. Nos, szemé­lyes élményeit mindenki ott szerzi be, ahol éppen jár. Ne­kem szerencsém volt —?—, mert a Művészettörténeti Mú­zeumban sokszor hallottam magyar szót és mosószer he­lyett a csodálatos Brueghel­­gyűjtemény emléke került a tarsolyba. (K) AZ EGYÉNI BESZÉLGETÉSEK TAPASZTALATAI Készülünk a vezetőség­­választó taggyűlésekre ötévenként vezetőségválasz­tó taggyűlésekre jönnek össze a pá­rttagok, így lesz ez a ka­posvári Volán műszak II. alap­­szervezetében is, amikor de­cember 14-én összeül a har­minchárom tagú pártkollektí­­víva, hogy megválassza irányí­tóit. Az alapszervezet tagjai­nak többsége fizikai dolgozó, nagyrészük karban­tartó mun­kás, ítmk-lakatos, villanyszere­lő, de a művezetőik mellett a vállalat főmérnöke is ebben az­­ alap­szervezetben végzi párt­­munkáját. A párttá­tik­ári teen­dőket a 33 éves Stéger Imre rendészeti vezető látja el, két esztendeje. Először ásít, kérdeztük tőle, hogyan készül a párttagság a december 14-ág taggyűlésre. — Vezetőségválasztó tag­gyűlésünket még két összejö­vetel fogja megelőzni — vála­szol a titkár. — Az első tag­gyűlésen a tagság megválaszt­ja a jelölőbizottságot. Célunk, hogy több választási lehetősé­get dolgozzunk ki, lehetőleg minden posztra két jelölt le­gyen. Ezt a beszámoló taggyű­lés követi majd. Mivel­­ tavaly három fiatal cso­port bizalmit választott a tagság, most első­sorban a titkár személyére és a vezetőség tagjaira szavaznak majd az Természetesen alapszervezetben, megtörténtek már a személyes beszélgetések is, s a négy pártcsoportban — amely egyébként négy gazdál­kodási egységet ölel fel — cso­portértekezleteket is tartottak. Milyen tapasztalatokkal zárultak ezek a beszélgetések? — Minden pártcsoportban meg volt bízv­a egy-egy bizal­mi és egy vezetőségi tag, hogy beszélgessen el a csoport tag­jaival. A­­ pártfeladatok­ról, a munkáról, a párt­vezetőség te­vékenységéről, öt évre vissza­menőleg. .Ezt követték, aztán a pártcsoport-értekezletek, ame­lyekről az írásos beszámo­lót ugyan még nem kaptam kézhez, de ennek ellenére tu­dok beszélni a tapasztalatok­ról, m­­vel egyrészt úgyis napi kapcsolatban vagyok minden párttaggal, másrészt nekem is feladatom volt, hogy elbeszél­gessek néhány párttaggal. Az a tapasztalatom, h­ogy a politi­kai állásfoglalásokkal­­ minden­ki egyetért, elfogadják az em­­b­er­ek az azokban megfogal­mazottakat. Inkább a szűkebb környezetükben felvetődő gaz­dasági, gazdaságpolitikai kér­désekben merülnek fel gondok, amelyeket mindennap érzékel­nek, tapasztalnak a dolgozók. Én elsősorban az öt-hat mű­szaki dolgozón kívül a vállalat telepfenntartási csoportja párt­tagjaival beszélgettem, annál a csoportnál, ahol a legkritiku­sabb a helyzet. — Miért? — Mert olyan szakmában dolgoznak itt az emberek, amelyek egyébként általában a jobban megfizetett szakmák közé tartoznak: például vil­lanyszerelők, kőművesek, víz­vezeték-szerelők, de itt a Vo­lánnál nincs lehetőségük an­­­nyit keresni, mint máshol. A vállalat bérszínvonal-gazdál­­kodása nem teszi lehetővé, hogy magasabb bért adjon számukra. Nagy feszültséget teremtene, ha mondjuk egy, a vállalat profiljába illő autó­villamossági műszerész keve­sebbet keresne egy kőműves­nél. Egy taggyűlésen különben kérték is a tagok, hogy erről beszélhessenek a vállalat párt­titkárával. Ez a találkozó létre is jött, kapcsolódva egy terme­lési tanácskozáshoz. El is hangzott egy ígéret, hogy amint a vállalat gazdálkodása lehetővé teszi béremelést kap­nak a telepfenntartáson dolgo­zók. Egy hónappal később ez meg is történt, bár közben is volt fluktuáció.­­ És mit vetettek fel a mű­szaki dolgozók? — Ahogy kivettem szavaik­ból, a műszakjaik meg vannak elégedve azzal, hogy a vem­­eken keresztül megfelelő ös­­­szegeket tudnak havonta haza­vinni. A munkaközösségekben viszont belelátnak a maszek­világba, és látják, hogy sok a tisztességtelen dolog is váro­sun­kban. Nem általános hely­zetről beszélnék, de bizony a fuvarozásban is több tisztes­ségtelen üzletet látnak,­és tud­ják, hogy mások ugyanazért a munkáért, amit ők végeznek, aránytalanul­­ több pénzhez jutnak hozzá. Megoldásként a jövedelmek ellenőrzését java­solják. —Hogyan tudnak válaszol­ni e beszélgetéseken a felme­rülő kérdésekre? — Amire tudunk felelni, ar­ra a­­ helyszínen adunk magya­rázatot, saját információink alapján. Hozzám például eljut minden vállalati gazdasági eredmény, mint szb-tag is hal­lok mindenről. Egyébként minden párttitikár értesül a fő kérdésekről,­ a vállalati hely­zetről a titkári értekezleteken, de a vállalat pár­ttitkára, Tar­nai Zoltán is összhívja adott esetekben a titkárokat. — Tájékozottak-e a tagok a mindennapi politikai esemé­nyekről? — Igen,­­hiszen mindegyikük olvas újságot, nézi a televíziót. Csak az a baj, hogy a szabá­lyozók, a rendeletek útvesztői­ben egy-egy politikai elképze­lés elvész, mire az egyes em­ber megérezné, saját bőrén ta­pasztalhatná hatását. Vagy más értelmet nyer .... — Mi lehet ennek az oka? — Ha ezt meg tudnám ma­gyarázni, boldog ember lennék. —Végül visszakanyarodva december 14-hez: mit várnak a párttagok a veztőségválasz­­tástól? _— Azt várják, h­ogy az em­berek meggyőzésében nagyobb szerepet vállaljon az alapszer­vezet, hogy tovább javuljon az agitációs és propaganda tevé­kenység. Aktívabb pártcso­­portmunkát is remélnek a tag­jaink, mert csak ott lehetséges a gondok őszinte feltárása is, ahol a pá­rtcsoport­ tevékenysé­­ge határozza meg az alapszer­vezeti életet. — S mit várnak az 1985-ös esztendőtől, az MSZMP XIII. kongresszusától? — Ahhoz, h­ogy a gazdasági életben minden zökkenőmen­tesen működjön, változások szükségesek. Bizonyára a vál­lalatunk gazdálkodásával kap­csolatban is lesznek változá­sok. Amikor nyilvánosságra kerülnek majd a kongresszusi határozati javaslatok, megtár­gyaljuk majd őket és biztos vagyok abban, hogy sok véle­mény hangzik majd el tag­jainktól is. (F) Negyven évvel ezelőtt történt... Névadójuk születésnapján koszorút he­­­lyeztek el a Ságvári brigád tagjai a csöndes zugligeti cukrászda kertjében levő szobornál, ott, ahol a gyilkos golyók érték a magyar munkásmozgalom egyik immár legendás alakját. A Volántourist taxis kollektívája a válla­latnál az elsők között indult harcba a szo­cialista címért és sok egyéb elismerés mel­lett háromszor érdemelte ki az aranykoszo­rús kitüntetést. Idei nagy tervük: a vállalat kiváló brigádjai közé kerülni. Az esélyek jók. Az első háromnegyed éves bevételi tervet 16 százalékkal teljesítették túl, úgynevezett „esemény”, saját hibás bal­eset, vagy más fegyelmezetlenség nem for­dult elő. A kiváló munka mellett a brigád az ös­­­szetartásról és a segítőkészségről híres. Ha­vonta egyszer találkozik csak a népes csa­pat, de nem kell összejönni nekik ahhoz, hogy segítsenek a társaknak, ha költöznek, építkeznek, vagy a járműjavításban kellene egy kis együttműködés ... A brigád csatlakozott a vállalat egyik ne­mes kezdeményezéséhez és rendszeresen se­­gíti a mozgássérülteket. Hat másik kollek­tívával együtt most a csökkent képességűek csillaghegyi nevelőotthonában építenek moz­gásjavító játszóteret. Kongresszusi felajánlá­suk szellemében áprilisban szeretnék átadni a sajátos eszközökkel felszerelt parkot. Képünkön: Kissimon János brigádvezető emlékezik a 40 évvel ezelőtti eseményekre. SZOLNOKI MÓDSZEREK, EREDMÉNYEK Megyei konzultatív tanács Tavaly októberben a KSZDSZ központi vezetősége foglal­kozott az önállósodott üzemek érdekvédelmi feladataival. Ál­lásfoglalásában több szervezeti és irányítási változtatás mel­lett, hangsúlyozta a megyei konzultatív tanácsok létrehozásá­nak szükségességét. E megoldás előnye az is, hogy feleslegessé teszi külön apparátus kialakítását. A szakma elismerését je­lenti, hogy Szolnoki­ megyében Gonda­ Andrást, a 7-es Volán szakszervezeti bizottságának titkárát bízták meg a felelősség­teljes munkával. — Milyen vállalatok tartoz­nak a szakmai konzultatív ta­nácshoz? — A 17-es Autójavító Vál­lalat túrkevei üzeme, a Szol­nok megyei Tanács Autójaví­tó Kisvállalata, az ATI, az Autófelügyelet és az újszászi Autóközlekedési Szakiskola. Ez összességében több mint 2000 ember... — Kik a tagjai a konzulta­tív tanácsnak, és mik a főbb tennivalók? — Rajtam kívül az öt vál­lalat, illetve az iskola szak­­szervezeti bizottságának tit­kára. Elsődleges feladatunk a KSZDSZ irányelveinek helyi megvalósítása, összehangolása, s ezen túlmenően a felettesek tájékoztatása, a közelmúltban létrejött szakszervezeti appa­rátusok érdekvédelmi tevé­kenységének támogatása. Vi­szonylag kis létszámú intéz­ményekről van szó, ahol a vá­lasztott tisztségviselők társa­dalmi munkában látják el feladataikat. Eddig jóformán mindent az anyacégek intéz­tek, tehát nincsenek megfele­lő tapasztalataik. — Milyen konkrét segítsé­get kaptak a titkárok? — Munkatervet állítottunk össze, megállapítottuk a jog-, és hatásköröket Bekapcsolód­tak a szakszervezeti tevékeny­ségbe a különböző albizottsá­gok is. Nagy gondot fordítot­tunk a szervezeti és működé­si szabályzatok kidolgozására, sőt még a munkavédelmi őrökből­­ sem feledkeztünk meg. .­A szolnoki Volánnál már jól , bevált mintákat­­ vettük alapul. . . Egyenlő tárgyalófélnek tekintik-e a gazdasági vezetők a nemrég megválasztott szak­szervezeti aktivistákat? — Idén áprilisban az alaku­ló ülésre ők is kaptak meghí­vót. Többségük fontosnak tartja tevékenységüket és tá­mogatja tisztségviselőinket. Bevált az a gyakorlat is, hogy a vszb-ülések előtt a titká­rokkal megtárgyaljuk az idő­szerű gondokat. Egymás meg­ismerését segíti, hogy a kon­zultatív tanács bizonyos idő­közönként látogatást tesz a tagvállalatoknál. Ezzel közvet­ve javíthatjuk az üzemek együttműködését is. (B) Pali bácsi 67 Tisztelt szerkesztőség! A leg ... leg ... leg... műsor­ba szeretnénk ajánlani brigád­tagunkat, Aszódi Pali bácsit, aki hosszú munkaviszonnyal rendelkezik és jelenleg is dol­gozik ... — így kezdődött az a levél, melyet a 8-as Volán bé­késcsabai Törzsgárda szocia­lista brigád küldött nyáron a Televízió szerkesztőségének. Azóta az egész ország megis­merhette Pali bácsit, feltehe­tően ugyanis ő a közlekedés­ben leghosszabb munkavi­szonnyal rendelkező magyar ember. Hatvanhét éve folya­matosan dolgozik, s most, 85 évesen is, mint nyugdíjas részt­­foglalkozású bevételellenőr­­ként­­ tevékenykedik, számlákat ellenőriz, örömmel vállalko­zott egy kis beszélgetésre, ami­kor arra kértem, meséljen ma­gáról és erről a 67 évről. — Tizenhét éves koromban jelentkeztem a vasúthoz, pon­tosabban a békéscsabai MÁV- hoz, és itt is ragadtam egé­szen 1949-ig, a nyugdíjazáso­mig. Nagyon szerettem a vas­utat! Nehéz, de szép munka volt. A kezdeti tanulóévek után vonatkísérőként dolgoztam, majd utazási főellen­őrként mentem nyugdíjba. Huszon­kilenc éves koromban, munka mellett kezdtem el a négy­ pol­gárit, és bizony nem volt kön­­nyű minden második éjjel a vonaton dolgozni, a többi na­pon pedig este 8-tól 11-ig az iskolapadban ülni. A MÁV-nál 50 éves korban nyugdíjaztak, de én nem tudtam volna el­képzelni, hogy egész nap ott­hon üldögéljek. Így kerültem Gyulára, a gazdasági vasúthoz, vagy népszerűbb nevén Madzagvasúthoz, ahol is meg­­­szerveztem a személyforgalom beindítását. Nemsokára behív­tak a központba és itt keres­kedelmi előadóként dolgoztam 1954-ig. Akkor megszűnt a gazdasági vasút és én jelent­keztem a békéscsabai Volán­központiba. Így kezdődött tu­­ l tu­ lajdonképpeni volános életem. — Azt hiszem, az se minden­napos dolog, hogy valaki 55 éves korában válasszon­­ új te­vékenységi kört. Igaz, hogy közlekedés, de azért vasút és Volán mégsem ugyanaz ... — Bizony nem volt könnyű, sokat kellett tanulnom. Eleinte forgalmista voltam, majd 1955- ben menetirányítói szakvizsgát tettem, és három évig menet­irányítóként dolgoztam. 1958- ban­ lettem bevételellenőr és azóta is ezt a munkát végzem. A Volántól 69 éves koromban mentem nyugdíjba, attól kezd­ve részmunkaidőben dolgo­zom. — Akkor tulajdonképpen kétszer ment nyugdíjba, ebben is leg ... leg ... leg ... — Igen, így is lehetne mon­dani — nevet Pali bácsi. — Egyszer a vasúttól, egyszer meg a Volántól. — Mi tartja még mindig itt a vállalatnál? — A munkaszeretet. Nem elég valamilyen szakmát meg­tanulni, azt a szakmát szeretni is kell, és ha szereted, nem tudod abbahagyni még 67 év után sem. Kérdezte is a Rózsa Gyuri a tévében: Pali bácsi ugye majd meglátogat ben­nünket a 70. év alkalmából is. Hogyne, Gyuri öcsém, vála­szoltam, amíg az egészségem engedi és a vállalatnak szük­sége lesz a munkámra, tovább fogok dolgozni. A brigádban is nagyon figyelmesek velem, szeretnek. Jólesik az a havi hetven óra, amit itt dolgozom. Azért otthon sem tétlenkedem, mindig akad tennivaló a ház körül. Nincs az az asszony, aki olyan rendet tart a portáján, mint én. Szerencsére az egész­ségemmel sincs baj, 43 éve nem voltam orvosnál. — Egyedül él? — A fiammal. Sajnos, a fe­leségem már meghalt. Hat gyereket neveltünk fel együtt. — Úgy tudom, Pali bácsi nagy futballrajongó... — Ha jaj! Fradi-drukker va­gyok 1911 óta! Sőt 1926-tól egészen 1981-ig tagja voltam a békés­csab­a­i lab­d­a­r­úgó-szak­­osztály fegyelmi bizottságá­nak, az utolsó négy évben pe­dig a megyei labdarúgó-szö­vetség elnökhelyettesi felada­tait láttam el. — Mit szóltak az ismerő­sök, kollégák a tévészereplés­hez? — Ó, nem volt megállásom! Ahol csak megfordultam, kö­rülfogtak, gratuláltak.­­Na­gyon jólesett ez nekem. Még ma is jönnek olyanok, akikkel régen nem találkozt­am, és mondják, de jó volt látni té­ged. Az is előfordult, hogy ide­gen emberek, akiket addig so­hasem láttam, megállítottak az utcán és gratuláltak. Mi is csatlakozunk hozzájuk. Rácz Judit

Next