Vörös Zászló, 1962. június-december (18. évfolyam, 1-121. szám)

1962-10-10 / 76. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!1. évfolyam VÖRÖS ZÁSZLÓ Az Ukrajnai KP Kárpátontúli területi bizottsága és a dolgozók képviselői területi tanácsának lapja, a Berebovói Territoriális Kolhozi-Szovházi Termelési Igazgatóság mellett. 76. szám, 1962. október 10 szerda Ara 2 képek і Az újság ukrán­­ és magyar nyelven і jelenik meg. Növeljük az állattenyésztés termelékenységét Kilenc hónap telt el a hétéves terv negyedik évéből. A territo­riális termelési igazgatóság kol­hozaiban összegezték az állatte­nyésztés eddigi munkáját. A szá­mok nem valami kecsegtetőek. Mind az igazgatóság egészben, mind pedig a hozzá tartozó ke­rületek lemaradtak az állatte­nyésztési termékek termelésében. Nézzük csak, hogyan áll a hely­zet kerületenként? A vinohrado­­vói kerület például kilenchavi vállalását a hústermelés terén 65 százalékra, a tejtermelés te­rén pedig 66 százalékra teljesí­tette. Megfelelően 63 és 60 szá­zalékra teljesítették feladatukat az irsavai kerület kolhozistái. Leghátul állnak a tej és hús ter­melésében a berehovóiak. A ke­rületben a hústermelés tervét csak 54 százalékra, a tejterme­lés tervét pedig 55 százalékra teljesítették. Egyes kolhozokban mégis vannak elég jó eredmé­nyek. Ide sorolhatjuk a vi­­nohradovói kerületi Csillag, Uk­rajna, Októberi Forradalom kol­hozokat, az Irsavai kerületi Csa­­pajev Kolhozt és néhány más gazdaságot. Külön említést kell tenni az Októberi Forradalom Kolhoz sikereiről. E kolhoz veze­tői tudják, hogy minden a te­nyésztés munkájától függ. Ezért ott pozitíven oldották meg azt a problémát, hogy a tehén­­állományt saját nevelésű növen­dékállatokból neveljék. Minimá­lisra csökkentették a tehenek meddőségét. Gondosan végzik etetésüket, ápolásukat. Éltapasz­talatokat alkalmaznak. Ennek révén a kolhozban majdnem minden fejőnő élenjáró. Erről tanúskodik legalább is a követ­kező tény. Míg egy kiváló fejő­nő tehenenként 2100 kilogram­mos tejhozamot ér el, a kolhozi átlag 1873 kilogrammot tesz ki. A vinohradovói kerület egészben nem teljesítette tejter­melési feladatát, itt mégis leg­jobb a helyzet a többi kerülethez viszonyítva. Utána az irsavai ke­rület következik. A berehovói ke­rület kolhozai egyes vezetői talán elcsodálkoznak azon, hogy ők a legjobban elmaradnak, nem tud­ják, miben rejlik a vinohrado­­vóiak és az irsavaiak sikere. Ennek érdekében elegendő, ha egy ilyen számot említünk. Míg a berehovói kerületben 583 te­hén hiányzik az évi tervből, úgy az irsavai és vinohradovói kerületekben csak 150, illetve 258. Annak ellenére, hogy az elő­ző hónapokban jelentős mérték­ben adósak maradtak fejből, a berehovói kerület számos kolho­zának vezetői semmit sem tesz­nek, hogy növeljék a meglévő jószágállomány termelékenysé­gét. Ennek következménye az, hogy a Kalinin (elnök Oltár elv­társ), a Marx Károly (elnök Iván elvtárs), a Lenin Útja (elnök Molnár elvtárs), a Csapajev (el­nök Gerevics elvtárs) kolhozok 9 hónap alatt még félig sem teljesítették évi tejtermelési ter­vüket. Rohamosan közeledik a jószág teleltetési időszaka. Számos kol­hozban a kukorica, cukorrépa és más növény útján szilárdult a ta­karmánybázis. Ennek ellenére ezt a kérdést még nem minde­nütt oldották meg véglegesen. Ezért a további eredmények attól is függnek, hogyan szerve­zik meg a jószág teleltetését, ho­gyan használják fel a takar­mánykészletet. Már most takaré­kosan kell azokat etetni. Rendezni kell a takarmány­kiadás nyilvántartását, a takar­mányokat a normának megfele­lően súlyra adjuk ki. Az év végéig alig három hó­nap maradt hátra. De ezalatt az idő alatt is sokat lehet tenni, ha növeljük az állattenyésztési termékek termelésének ütemét. A Kijevi Komszomol Vizierő­­mű építésén. A hajóátbocsátó zsilip építése. Az ismert kukorica­­termesztő gépkezelőknél ROMANYUK A. A KIJEVI TERÜLETRE UTAZOTT Herszonból közük: Roma­nyuk Alekszander Ismert ku­­koricatermesztő gépkezelő Iván fivérével és Sztanyko Fedor traktoristával együtt 641 hek­tárról takarították be kolho­zukban a siló- és szemeskuko­ricát, amely teljesítmény a kombájn műszaki szezon nor­máját több mint háromszoro­san szárnyalja túl. Pjatihorec Grigorij a venkolepet­szki ke­rületi Lenin Kolhoz kombájn­vezetője 673 hektáron vágta le a kukoricát az idény alatt. Miután gazdaságukban befe­jezték a második aratást, Ro­manyuk és Pjatihorec gép­kezelők elutaztak a Kijevi te­rületre. Vállalták, hogy lega­lább 150 hektáron takarítják be itt a kukoricát. SZEREDA PETRO HÁROM IDÉNY NORMÁT TELJESÍTETT Szereda Petro, a Dnyepro­­petrovszki területi szofijivkai kerületi Lenin Kolhoz ismert gépkezelője már több mint 500 hektáron takarította be a kukoricát, ami több mint 3 idény normáját teszi ki. Kom­bájnja most a pjatihatki kerü­let mezőin dolgozik. BATIR PETRO ELSŐ BEJEGYZÉSE A JELENTÉSKÖNYVBE A Cserkaszi területi csor­­nobajivkai kerületben jelen­téskönyvet létesítettek, ahová a gépkezelők bejegyzik a má­sodik aratásban szerzett sike­reiket. Batir Petro, a Lenin Kolhoz kombájnvezetője el­nyerte azt a megtisztelő jo­got, hogy elsőnek írjon a könyvbe. A gépkezelő eddig már 130 hektáron takarította be a kukoricát a munkatársá­val vállalt 200 hektárból. Iljics szülőföldjén Uljanovszk, (TASZSZ). Az ősz aranyszínében pompázik a Volga meredek partja, a város sok gyümölcsöse és parkja. Ide, akárcsak a nyári hóna­pokban, a tanulmányi kirán­dulók ezrei érkeznek. Az év elejétől kezdve a Lenini ház­­múzeumot 250 ezren látogat­ták meg. Sok új bejegyzés jelent meg a vendégkönyvben. Loz­­gacsev-Jelizarov Georgij Ja­­kovlevics írja: «Valóságos áhítattal látogattam életem­ben első ízben az Uljanov­család házába, melyről sokat hallottam gyermek és ifjú ko­romban Anna Iljinicsna ne­velő anyám elbeszéléseiből. E történelmi ház falai úgy­szólván most is a múl­tat lehelik magukból».* Georgij Jakovlevics, ajdl Anna Iljinicsna és Jevzarov Mark Tyimofejevics családjá­ban nevelkedett, jól ismerte Vlagyimir Iljicset. Lozgacsev most személyi nyugdíjas, Sza­­ratovban lakik és a Lenin V. I.-ről szóló visszaemlékezéseit írja . Ú­J GÉPEK :a Cseljabinszki terület. Az­­ OSZFSZK Építkezésügyi Mi­­­­nisztériumának Csebarkuli­­ Mechanikai Javító Üzemében­­ egy olyan fúró és emelő gép­­­pet készítettek, amit a ma­­­­gasfeszültségű villanyvezető­ * ♦♦ ♦♦ *4 ♦♦ ♦♦ 4* ** ** ^ ** ^ ф*,х kék póznás gödreinek ásásá­ra és az alapok beemelésére lehet használni. A felvételen: az új fúró és emelőgép kipróbálása. Georgijev V. felvétele. (A RATAU fotokrónikája) ♦г ♦<♦ t*♦ tt t tt tt x t t tt X X♦ ♦ X t t ♦♦ tt ♦*­X t­­ г t Az üzbekisztáni pártszervezet aktivagyülése Taskent, (TASZSZ). Októ­ber 8-án itt megnyílt az üz­bekisztáni pártszervezet akti­vagyülése. A kommunisták lelkesen fogadták az elnök­ségben megjelenő Hruscsov N. Sz. elvtársat, az SZKP KB első titkárát, az SZSZKSZ Minisztertanácsának elnökét. Rasidov S. R., az SZKP KB Elnökségének póttagja, az Üzbekisztáni Kommunista Párt KB-jának első titkára tartott beszámolót «a köztár­saság dolgozói ipari, közleke­dési, építkezési és mezőgaz­dasági szocialista vállalásai teljesítésének menetéről». A gyűlés részvevői határo­zatot hoztak, amelyben gya­korlati intézkedéseket jelöl­nek ki, hogy a köztársaság dolgozói feltétlenül teljesítsék a hétéves terv negyedik évé­re vállalt szocialista kötele­zettségeket és az állami ter­vet. A gyűlésen nagy beszédet mondott Hruscsov N. Sz. elv­társ, az SZKP KB első titká­ra, az SZSZKSZ Miniszterta­nácsának elnöke. Beszédét nagy figyelemmel kisérték és többször tapssal szakították félbe. Az ország mezőin október 5-ig a szemesek és a hüvelyesek termését az or­szágban 113,8 millió hektá­ron takarították be, azaz az egész vetésterület 95 százalé­kán. 111 millió hektárról a kenyérgabonát már kicsépel­ték. Lázas munka folyik a ku­koricaföldeken. A kolhozok és szovhozok 25 millió hektáron takarították be a termést. Még 10 millió hektár vár betaka­rításra. A kolhozok és szovhozok 246 millió mázsa cukorrépát vájtak ki feldolgozásra. A fel­dolgozásra szánt cukorrépa fe­lét már betakarították. (TASZSZ) AZ ORENBURGIAK REKORDMENNYISÉGET ADTAK EL SZEMESEKBŐL Az Orenburgi terület még soha nem adott el az államnak annyi kenyérgabonát, mint az idén. 180 millió púd szemes­terményt adtak át a Haza magtárainak, 40 millió púd­dal többet, mint amennyit a terv előirányzott. A legérté­kesebb élelmiszernövényből, a búzából, több mint 120 millió padot adtak el az ál­lamnak. Az SZKP SA-ja és az SZSZKSZ Minisztertanácsa üdvözölte a terület dolgozóit e kimagasló munkagyőzelem alkalmából és azt a szilárd meggyőződését fejezte ki, hogy az orenburgiak tovább­ra is harcolni fognak a mező­­gazdaság valamennyi ágaza­tának gyors fellendítéséért, becsülettel teljesítik a XXII. pártkongresszusnak és az SZKP KB márciusi plénumá­nak a mezőgazdasági termé­kek termelése növelésére irá­nyuló feladatait, méltóan hoz­zájárulnak a kommunizmus országunkban történő felépí­tése össznépi ügyéhez. (TASZSZ)

Next